Politizáló bírák, moszkvai utazás, albán lágerek, moldáv EU-tagság
Jó reggelt! Sötéten, nyirkosan, depresszíven kelet-európai hangulatú lehet a fenti cím sokaknak, de a mai hírlevél ennél azért jóval többet rejt. Jó olvasást, van mit bőven.
Az olasz kormány politizálással vádolja a bírákat — de lehet egy bíró apolitikus?
„Az igazságügy elleni támadás kétségtelenül még soha nem volt ilyen erős, talán még Berlusconi idejében sem. Ma sokkal veszélyesebb és alattomosabb a támadás, több okból is. Mindenekelőtt azért, mert Meloni ellen nincs bírósági vizsgálat, ezért nem személyes érdekből, hanem politikai elkötelezettségből cselekszik... […] És ez sokkal veszélyesebbé is teszi a tetteit…“
Ha e mondatok egy olasz ellenzéki politikus száját hagyják el, esetleg egy ellenzéki napilap vezércikkében olvashatóak, nem sokan háborodnának fel, elvégre az ilyesmi hozzátartozik a mindennapi olasz közbeszédhez. Ma mégis mindenki erről a pár sorról beszél, különösen az idézetben is megemlített Giorgia Meloni, az olasz kormányfő.
Az ok egyszerű: az idézet a Legfelsőbb Bíróság egyik ügyészétől származik, aki egy belső e-mailben bírálta a kormányt, ez pedig végül kikerült a sajtóhoz. Az érintett, Marco Patarnello, aki az olasz szabályozás értelmében ügyészként maga is a bírósági szervezetrendszer tagja, tagadja azonban, hogy politikailag elfogult volna, szerinte azonban éppen ügyészként feladata megvédeni „az állampolgárok jogai érdekében“ az igazságszolgáltatás függetlenségét és autonómiáját.
Nemet mondott egy olasz bíróság az albániai olasz lágerekre
Pénteken egy római bíróság gyakorlatilag kettéfűrészelte Meloni régóta előkészített és mostanra már be is üzemeltett tervét arról, hogy az Olaszországba érkező menedékkérőket Észak-Albániában létesített, de az olasz joghatóság alá tartozó lágerekbe küldjenek vissza, amíg nem dől el a menekültkérelmük sorsa. Noha más országok részéről is voltak és vannak tervek arról, hogy a hozzájuk igyekvőket egy harmadik országban kell „tárolni“ (Nagy-Britannia például Ruandában akart ilyet), de egyelőre csak a római jobboldali kormány tudta ezt megvalósítani, köszönhetően Meloni és a baloldali albán kormány közötti megállapodásnak.
Gyakorlatilag Albánia – vélhetően azért, hogy még több pirospontot szerezzen a balkáni ország EU-csatlakozását épp a napokban meggyorsító nyugat-európai államoknál – elfogadta, hogy olasz joghatóságú táborokat engedélyez, azaz önként átveszi az Olaszországba érkezett menedékkérőket (vagy legalábbis egy részüket). Noha Olaszország dönt a sorsukról, de Albánia mégis vállalta, hogy egyrészről egy másik állam joghatóságot szerezzen a területén létesítendő táborokban, másrészről ezzel annak kockázatát is bevállalta, hogy esetleg ezen emberek, ha Olaszország nem fogadja be őket és az eredeti országukba valamiért nem toloncolhatóak vissza, Albániában – jó, jó, olasz joghatóságú táborokban, de mégis – maradnak.
A Meloni-Rama-paktumot az olasz baloldal több okból is bírálta. Nemcsak jogi, de pénzügyi kifogásaik is voltak, elvégre egy menedékkérő Albániába szállításának a költsége 18 ezer euró lenne (legalábbis a Repubblica balliberális napilap számításai szerint, főleg az őket szállító katonai hajó srófolja fel a költségeket). Végül azonban jogi akadályok tornyosultak a projekt előtt: múlt pénteken egy római bíróság úgy döntött, hogy azon 12 menedékkérő, akiket nemrég Albániába szállítottak a frissen elkészült táborokba, nem toloncolható vissza Egyiptomba és Bangladesbe, mert azok nem tekinthetőek biztonságos országoknak, sorsukról ezért Olaszországban kell dönteni. Az olasz bíróság az Emberi Jogok Európai Bíróságának nemrégi, októberi ítéletére hivatkozott, ami szerint egy ország csak akkor tekinthető biztonságosnak, ha az egész területe az. Ez pedig – immáron a római bírák szerint – nem áll fenn Egyiptom és Banglades esetében. Azaz a menedékkérőket, akiket nemrég Albániába szállítottak, most ismét vihetik vissza Olaszországba.
A római jobboldali kormány azonnal ellentámadásba lendült, a bírákat politikai elfogultsággal vádolta.
Meloni szerint „nem az igazságszolgáltatás, hanem a kormány feladata eldönteni, hogy egy másik ország biztonságos-e vagy sem“. Carlo Nodio, igazságügyminiszter, aki már korábban is többször bírálta a szerinte „baloldalra“ elfogult bírákat, „abnormálisnak“ nevezte a római bíróság döntését. Matteo Salvini közlekedési miniszter, a szélsőjobboldali Lega elnöke pedig egyenesen „a politizáló bírák Olaszország elleni támadásáról“ beszélt.
A politikus, aki ellen nemrég hat év szabadságvesztést kért az ügyészség, mert még belügyminiszterként akadályozta egy menedékkérőket szállító hajó kikötését, tüntetést is szervezne „az átpolitizált igazságszolgáltatás“ ellen decemberben.
Ha nem értesz egyet egy bíróval, mondd, hogy politizál!
Olaszországban a jobboldal több, mint harminc éve beszél folyamatosan „a vörös tógásokról“, amivel nem pusztán valamennyi bíró ruházatának színére, de egyes bírók vélt politikai elfogultságára utalnak. A vita a jobboldal és az igazságszolgáltatás (egy része) között még a Berlusconi-időszakra nyúlik vissza: az egykori kormányfő ugyanis a „kommunista bírók“ áldozatának tartotta magát, amikor korrupciós, adócsalási vagy kiskorúakat érintő prostitúciós ügyekben indult ellene eljárás.
Olaszországban a hatvanas-hetvenes évekig az igazságszolgáltatásba alapvetően – már csak a szociális háttér miatt is – főleg konzervatív és liberális bírák, ügyészek kerültek be, akiknek a politikai elfogultsága – amint a neves olasz jogfilozófus, Norberto Bobbio írta – csak akkor tűnt fel, amikor megjelentek más szociokulturális és politikai hátterű bírók, ügyészek is.
A „bírák politizálnak“ felkiáltás mindig akkor hangzik el, amikor valaki az adott döntéssel szintén politikai okokból nem ért egyet. Ez jól megfigyelhető az USA-ban, ahol a progresszív többségű Legfelsőbb Bíróság esetében a konzervatívok kiabáltak mindig „politikai aktivizmust“, majd amikor Donald Trump kinevezései miatt konzervatív lett a többség, hirtelen a progresszívek fedezték fel a „politikai aktivizmus“ veszélyét. Hasonló nyelvi és politikai játék Olaszországban különösen meghatározza az 1990-es évek óta a nyilvánosságot. És mivel Olaszországban az igazságszolgáltatás a bírákat és az ügyészeket jelenti (nincs éles határ köztük, valamint az ügyészség teljesen független a végrehajtó hatalomtól), a jobboldali kormányok mindig megpróbálják legalább az ügyészeket kiszervezni és erősebb politikai kontroll alá helyezni. A bírák eközben persze maguk is valóban politizálnak, a baloldaliak például a „Demokratikus Igazságszolgáltatás“ nevű szervezetbe tömörülve képviselik az érdekeiket az igazságügy belső önigazgatási fórumain.
A bíró mindig politizál
A jobboldali érveket számos jogtudós is, például Agostino Carrino neves jogfilozófus, szokta megtámogatni. Carrino számos könyvben vádolja azzal az olasz igazságszolgáltatást évek óta, hogy nem jogot alkalmaz, hanem jogot alkot (demokratikus felhatalmazás nélkül, morális elvek alapján). Carrino, amint számos jobboldali politikus és jogtudós, látszólag a szigorú jogpozitivizmus és hatalommegosztás talaján áll: a jogot a parlament hozza, a bíró csupán „a törvény szája“ (amint Montesquieu írta egykoron), tehát a meghozott törvényt logikailag kell alkalmaznia az adott tényállásokra.
Carrino persze egyben a neves osztrák jogfilozófus, Hans Kelsen egyik legismertebb olaszországi kutatója is, azaz éppen neki aztán tényleg tudnia kellene Kelsen válaszát a „politizáló igazságügy“ vádjára: a jogot a joglépcső hierarchiájában minden szint, a parlamenttől a végrehajtásig, egyszerre alkotja és alkalmazza, azaz a bírói döntés nagyon is döntés, nem pusztán mechanikus jogalkalmazás. Kelsen szerint éppen ezért törvényhozás és igazságszolgáltatás között nincs lényegi különbség, mindkettő érdekeket dönt el, azaz alapvetően politizál. Legfeljebb a bírák mindezt egy jogi bikkfanyelvbe csomagolják, ekként – amint Francesco Di Donato, neves nápolyi jogtörténész szokta hangsúlyozni – valóban elrejtik a valódi hatalmukat.
A probléma tehát nem az, ha a bírák politizálnak (a szó azon értelmében, hogy politikai ügyeket is eldöntenek, politikai hatást is ezzel kifejtenek), hanem, ha ezt a hatalmukat a progresszív bírák a „jogalkalmazás“ ideológiája mögé rejtik (amint például a mostani római döntés bírája is tette, mondván: ez a jog, kéremszépen, nem is lehet másképp dönteni), vagy ha ezen hatalmat a jobboldali bírálók (mint például Nordio igazságügyi miniszter) eleve „abnormálisnak“ állítják be.
(Techet Péter)
Mit csinált Moszkvában Fico ideológusa?
A legnagyobb szlovák kormánypárt, a Smer alelnöke és ideológusa, a nyár óta a függetlenek soraiban helyet foglaló európai parlamenti képviselőként dolgozó Ľuboš Blaha (korábbi interjúnk vele itt olvasható) múlt héten Oroszországba utazott, mint mondta, azért, hogy elnézést kérjen az oroszoktól az Európai Parlamentben és az európai közéletben uralkodó ruszofóbiáért. De ha ennyire komoly a szándék, miért pont ő, a trollkodni imádó, közismert marxista ment, miért nem a szlovák külügyminiszter, aki Szijjártó Péterrel szemben még egyszer sem járt Moszkvában? És mit remél mindettől? Az oroszok részéről érdemi politikus nem fogadta Blahát, de legalább a médiájukban megforgatták: megkérdeztük, ő hogyan látja mindezt.
Miért pont ön utazott Oroszországba, miért nem a szlovák külügyminiszter? A magyar külügyminiszter 11-szer járt Oroszországban 2022. február 25. óta – ezzel szemben a szlovák törökországi és amerikai diplomáciai eseményeken találkozott csak orosz kollégájával. Mi az oka a szlovák visszafogottságnak?
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.