Jó reggelt! Ma élünk azzal a luxussal, hogy ne csak a háborúról írjunk, persze nem teljesen, de azért annyira igen, hogy pont azon Belgrádot ajánljuk mindenki figyelmébe, ahol a hétvégén putyinista felvonulást és ukrán szimpátiatüntetést is tartottak (a sajtó az előzőről részletesen beszámolt, utóbbiról főleg csak a helyi lapok), és ahol a kormányzat arról beszél, hogy ők Európa utolsó szabad országa, miután nem szankcionáljáK hagyományos szövetségesüket, Oroszországot. Persze csak nem emiatt lesz szó róla, sőt. Plusz: a hírlevél végén írunk egy kifejezetten finom és olcsó borról is.
Chronik Mitteleuropa
Ausztriában felfüggesztették a kötelező oltást, a vörös Bécs konzekvensen kitart még a járványügyi szigor mellett
Az osztrák kormány azelőtt függesztette fel tegnap a covid elleni kötelező oltásról szóló törvényt, hogy elkezdhették volna büntetni a magukat be nem oltó embereket amiatt, hogy élve szabad akaratukkal nem adattak be maguknak egy az EU-ban sehol máshol nem kötelező vakcinát. A lépés a rengeteg technikai akadály, a tartományfőnökök széles ellenkezése és az egyre erősödő járvány- és oltásszkeptikus párt, az immáron 7% körülire mért MFG miatt borítékolható volt, ahogy az is, hogy az azt bíráló tartományfőnökök most azt bírálják, hogy bírálatuk tárgya ideiglenesen megszűnt, így ugyanis nincs már mire mutogatniuk. Hogy a felfüggesztés pontosan mit jelent: egy rövidke, tavaszi-nyári szünetet az oltás alól vagy azt, hogy csendben, végleg elsüllyesztik az ötletet, egyelőre nem tudni.
De nyugati szomszédunknál nem a nemrég, a járvány alatt már másodszor egészségügyi minisztert cserélt kormány okozza a legnagyobb káoszt. Miután két éven keresztül arról szólt a sajtó, hogy a kínai koronavírus szűk, zárt terekben terjed a legjobban, és ezért a tömegközlekedés veszélyes lehet maszkban is, az osztrák szövetségi szabályok lazításának (jelenleg semmiféle ún. védettséget igazoló dokumentum nem kell szinte semmihez, legfeljebb FFP2-maszk) egyedüliként ellenálló (ott ugyanis oltás vagy gyógyultság kell például az éttermezéshez) Bécs urai kitalálták az eddigi, még a saját logikájuk szerint is legészszerűtlenebb szabályt:
a pozitívra tesztelt embereket kapacitáshiány miatt nem tudja az egészségügyi rendszer maga hazaszállítani, ezért menjenek karanténba tömegközlekedéssel.
Azaz annyit tesztelnek, hogy tele a statisztika covidossal, a mentők pedig nem bírják már szállítani őket, ami azért probléma, mert a tényleg súlyos esetek rovására mehet a kapacitás. Bécs szociáldemokrata vezetése ebből nem azt vonta le, hogy a halálozási és kórházi számokat látva az omikron az eddigi mutációkhoz képest ártalmatlan, ezért nagy feneket keríteni felesleges már mindennek. Nem: Bécsben most a pozitív covidteszttel rendelkezőknek külön oktatást tartanak arról, hogy FFP2-maszkban hogyan kell lehetőleg semmihez sem hozzányúlva hazatömegközlekedniük, lehetőleg úgy, hogy se zsúfolt járműre ne szálljanak fel, de taxival se menjenek, mert ott a két méter távolságot a sofőrtől nem lehet tartani. A kérdés már csak az, hogy innentől kezdve a karanténnak és az egésznek mi értelme van: hamarosan ezt is fel kell tenni.
Csehországban már csak pár helyen kell maszkot hordani
Két jó hírünk is van a cseh történések iránt érdeklődő olvasóinknak: az egyik, hogy jövő hétfőtől már csak a tömegközlekedésen és egészségügyi intézményekben kell maszkot hordani. A másik pedig az, hogy a cseh kormány eltörölte azt, hogy a vállalkozásoknak rendelkezniük kelljen egy, az adóhivatalhoz online bekötött, annak valós időben adatot szolgáltató pénztárgéppel. Ez Andrej Babiš kormányának egyik fő vívmánya volt, így kívántak harcolni az áfacsalás ellen: az új jobbközép kormány ellenben nemcsak a covidnál, hanem etéren is a szabadságban és a polgárokban bízik.
Bolgár és román trendek a magyar benzinkutak előtt
Nekem tegnap délelőtt a magyar-szerb határnál nem tűnt ugyan fel, de azt mondják a magyar vidékbe nálam jobban beágyazottak mind Nógrádban, mind Mosonmagyaróváron, hogy le vannak rabolva a benzinkutak, nincs hatósági áras benzin, csak prémium, úgy kell vadászni a 480 forintosra. Hogy ez a roham a közelgő hosszú hétvégének köszönhető-e, vagy tömegpszichózis, ahogy a román média állítja, vagy épp pillanatnyi üzemzavar a MOL-nál, ahogy az Agerpres hírügynökség véli tudni, vagy csak a józan paraszti ész és ösztön megnyilvánulása arra a hírre, hogy péntektől tovább emelkedik a benzin és a dízel nagykerára, nem igazán tudni, azt viszont igen, hogy ami a WC-papír volt a járványban, az a háborúban a benzin lett.
Romániában ugyanez folyik most. Más kárából tanul az okos: a román média fel is idézi, hogy bezzeg Bulgária már túlesett a benzinparán, amit ott az okozott, hogy a facebookozók elkezdték egymást hergelni mindenféle képzelt benzinárakkal, miután pár független kút a minimális készlet miatt inkább árat emelt, ezért a fél ország elment tankolni, nehogy a háború tovább drágítson mindent. Spoiler: Bulgáriában azóta sem lett sokkal drágább a benzin, a román kormány pedig megígérte, nemhogy 11 (841 Ft), de 9 lej (688 Ft) se lesz egy liter, ugyanis olyan rémhírek terjedtek el időközben, hogy mától nagy áremelés lesz. Romániában Virgil Popescu energiaügyi miniszter elkezdte a MOL-t okolni a pánik kiváltásáért: ott ugyanis a pillanatnyi ellátási zavar miatt valóban megemelték az árakat literenként 8,34 lejre, miközben a többi cég 7,54 körül adta a benzint. A román miniszterelnök ezért már spekulációs kísérletet emleget, és ellenőrzéseket rendelt el a kutatokon, mondván igenis van elég benzin.
(Bukovics Martin)
Jön, jön, jön: miben bízik a szerb ellenzék?
Nekünk nem kell fixer Európában: Biljana Stojković, a 10-12%-ra mért zöld-balos Moramo választási koalíció elnökjelöltje adott a Gemištnek interjút Belgrádban. Szó lesz benne a háborúról, a rendszer kedvenc ellenzékéről, a szerb ellenzéki és kormánymédia közti hasonlóságokról és az EU szégyenéről. Kedden hozzuk!
Atlantista-e a Gemišt?
Kaptunk hideget-meleget is az orosz-ukrán helyzet olaszországi fogadtatásáról és történelmi párhuzamairól Stefano Bottonival készült interjúnk kapcsán. Bevallom, nekem ott szaladt fel a szemöldököm, amikor Bottoni summázta, hogy a „járvány- és oltástagadók” most Putyin mellé álltak. Kicsit úgy tűnt nekem, hogy megint a lenéző okosember-narratívát hallom arról, hogy aki a covidoltások kapcsán az egyéni döntési szabadságot részesíti előnyben az állami kényszer helyett, az mind konteós bolond szélsőjobbos, sőt most már ezek szerint egy agresszor támogatója is.
Aztán jött pár komment, ami némileg alátámasztani látszik Bottoni fenti tézisét, megkaptuk ugyanis a cikk alatt, hogy kritikátlan atlantisták vagyunk, beálltunk a mainstreambe, satöbbi.
Szóval érdemes erről tisztázni pár dolgot, már csak azért is, mert én is felfedeztem némi párhuzamot a covid és az orosz invázió társadalmi fogadtatásai között, csak éppen másmilyet. A két kulcsszó az aránytévesztés és a jóemberkedés.
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.