A 2026-os szlovén választás királycsinálója

Egy ideje nem igaz már, hogy az Európai Parlament csak egy politikuselfekvő volna, mint ahogy korábban csúfolták: egyre inkább kezdik felfedezni az ambíciózusabb politikusok az EP-képviselőségben rejlő láthatóságot, tapasztalatszerzést és networkölési lehetőséget a jó fizetés és a gyakran viszonylag kellemes munkatempó mellett. Itt nőtt naggyá, majd vette át pártja elnökségét Matteo Salvini, itt vált ellenzéki vezetővé a Progresszív Szlovákiát irányító Michal Šimečka, a lepenista francia Jordan Bardella, ide katapultálta magát Magyar Péter. Erre a vélhetően közel sem teljes listára iratkozott fel most egy szlovén politikus is: Vladimir Prebilič, aki könnyen lehet, hogy a 2026-os, a magyarországival nagyjából egyidőben rendezendő (emiatt a magyar sajtóban vélhetően vagy eleve elfelejtett, vagy csak kitakart; de nem itt) szlovéniai választást követő kormányalakítási tárgyalások egyik kulcsfigurája lesz. Az aktuális szlovén fejleményeket és szereplőket most nem tárgyaljuk, itt megtettük:

Trójai falóval a kommunistákból lett balliberálisok ellen

Vladimir Prebilič, az 1974-ben Ljubljanában (Laibachban) született, eredetileg had- és védelempolitikát oktató egyetemi tanár és kutató politikai karrierjét a kétezres években a szlovén szocdemek kisvárosi önkormányzati képviselőjeként, majd 2010-től a tízezer fős dél-szlovéniai Kočevje település polgármestereként kezdte, ami ezt követően a helyiek elmondása szerint látványosan pozitív változáson ment keresztül. Az addig hátrányos helyzetűként elkönyvelt város vasúti összeköttetést kapott a többi országrésszel, érkezett oda egy japán tulajdonú gyár, sportlétesítmények épültek, számos belvárosi épületet felújítottak, a polgármesternek pedig akár a Facebookon is lehetett reklamálni bármi miatt, annak ő napokon belül utánajárt és cselekedett. 2010 után Prebiličet háromszor is újraválasztották, ami miatt

helyben és a környéken akkora a népszerűsége, hogy arra alapozva stabilan 10% körüli eredményt hozott minden országos választáson, amin eddig elindult: a 2022-es elnökválasztáson, majd a 2024-es európai parlamenti választáson is,

amin a zöld-balos Vesna kispárt listája élén került be az EP-be. Prebilič róluk némileg zajosan, az ilyenkor szokásos sértődésekkel (adja vissza a mandátumát és társai) leválva pár hete egy retorikailag, a szekértáborokat tekintve se nem balos, se nem jobbos, értékek terén balközép saját pártot alapított Prerod (Újjászületés) néven, amivel a kormányoldallal és az ellenzéki Janez Janšával is elégedetleneket szólítaná meg – úgymond olyan új arcként, akik négyévente mindig megígérik, hogy rendbehozzák Szlovéniát. Javára írandó, hogy polgármesterként, választott pozícióban már bizonyított. Prebilič és pártja azért érdekes, mert ezzel bejelentkezett a királycsináló szerepre, ami látva azt, hogy meggyőzhető szavazók főleg a Szlovéniában viszonylag nagy centrumban találhatóak, a választási rendszer pedig területi listás és arányos, össze is jöhet neki. De ki is ő, és hogyan gondolkodik? Interjú Strasbourgból.

Interjúalanyunk múlt héten az Európai Parlamentben. Fotó: Bukovics Martin, 2025

Szlovéniáról az az általános kép Magyarországon, hogy míg mi megrekedtünk és nem nagyon tudunk feljebb lépni, az már az irigyelt nyugat, egy kis Ausztria, egy békés ország, ahol nem történik semmi rossz, minden működik, nyugalom van és jólét, plusz tengerpart. Egyetért ezzel?

Szlovéniában élve más azért erről a felfogásom. Persze, Szlovénia nem egy diszfunkcionális ország, egyes rendszerek egészen jól működnek, de van azért még bőven tér a fejlődésre. Most éppen a politikai tisztesség hanyatlását látjuk az országban, korrupciós ügyeket, az állami oktatási és egészségügyi rendszerek megreformálásának szükségességét. Miután a jelenlegi kormánynak van egy tisztes parlamenti többsége, nagy várakozásokkal tekintettek rájuk sokan, de sajnos nem teljesítettek úgy, ahogyan azt várták. Az államadósság nő, a gazdaság ugyan növekszik, de nem 1,7%-kal, az előrejelzéseknek megfelelően, hanem csak 0,7%-kal – vagyis lassul a növekedés üteme, aminek a költségvetés issza meg majd a levét, ugyanis messze túl sokat költünk, miközben túl keveset keresünk. A nagy változások és reformok pedig nem történtek meg – ezért szerintem sokan azt várják most, hogy ezek érdekében először a politikai térképen történjen változás.

Mégis, ha az EU-ba Szlovéniával együtt csatlakozott országokkal vetjük össze a helyzetét, egy sikersztorit látunk. Mi az oka annak ön szerint, hogy Szlovénia ennyire sikeres lett az 1991-ben kikiáltott függetlenség után?

Ha Csehországgal, Horvátországgal, Szlovákiával, Lengyelországgal vetjük magunkat össze, valóban egy kis csodát hajtottunk végre. Ehhez kellett a függetlenség utáni időszak politikai stratégiája: akkor a szlovén politika oldalaktól függetlenül azon dolgozott, hogy az ország mielőbb EU- és NATO-tag lehessen. Ez közös célja volt mindenkinek. Miután 2004-ben tagok lettünk, már nem volt közös cél, így a szlovén belpolitika elkezdett a bal- és a jobboldali blokkok harcává válni – ez az oka annak is, hogy sem a 2008-as gazdasági válságot, sem a covidot nem kezelték valami fényesen. Az emberek szerintem most arra várnak, hogy a választás után ismét kezdjen el valahogy együttműködni a politikai mező két oldala.

2026-ban Szlovénia is választ, nemcsak Magyarország. Mi a választás tétje?

A választék a szokásos: vagy ezek, vagy azok. Az egyik oldalon ott van Janez Janša, aki ugye 35 éve mindig ott van, már háromszor is volt miniszterelnök, ami miatt sokan idegenkednek attól a gondolattól, hogy megint ő legyen az, elvégre háromszor volt már esélye arra, hogy csináljon valamit. Kormányzásai alatt a gazdaságnak rendre jól ment ugyan, de a demokrácia minősége és a szabadságjogok, különösen a sajtó- és a szólásszabadság szempontjából komoly visszalépések történtek.

A másik oldalon ott van Robert Golob, a jelenlegi miniszterelnök kb. 30%-os, folyamatosan csökkenő támogatottságú baloldali blokkja, akik egy nem túl jó kormányzati teljesítménnyel a hátuk mögött kérnek bizalmat a folytatáshoz. A kérdés ezért az, hogy az emberek Golob és Janša között kívánnak-e választani, vagy egy új, a régi balos-jobbos előítéleteknek hátat fordító szereplőnek szavaznak bizalmat.

Ez az új szereplő volna ön. De van ott egy másik szereplő is, aki a középért szállt versenybe: Anže Logar korábbi külügyminiszter, aki Janša pártjából kilépve próbálja szintén a szekértáborlogikát meghaladni egy új párttal. Miután ön inkább balra húz, Logar inkább jobbra, olyan, mintha szatelitek harcát látnánk.

Jelentős különbség van Logar és közöttem: ő Janez Janša pártjának 25 éven keresztül volt tagja, ő volt Janša tulajdonképpeni jobbkeze, ami miatt sokan nem bíznak abban, hogy ő egy független politikai szereplő volna. Én ellenben pártnak eddig nem voltam tagja – igaz, húsz éve egy rövid ideig volt közöm a szociáldemokratákhoz –, az egész politikai pályafutásomat független jelöltségekre építettem fel: független jelöltként választottak meg négyszer polgármesternek, függetlenként indultam az elnökválasztáson és tkp. függetlenként kerültem az Európai Parlamentbe is.

Logar számára ráadásul nehezebb a terep: a szlovén jobboldal Janez Janša monolit tömbje, ahol legfeljebb párszázaléknyi csipegetnivaló van csak más pártok számára. A baloldalon ehhez képest szabadabban lehet mozogni, a baloldali szavazók szívesebben váltanak a pártok között – de lássuk meg, mit hoz 2026.

Az „új arcok” egy régi klisé a szlovén politikában, akik négyévente előjönnek.

Ez igaz, a baloldal mindig előrukkol ilyen új arcokkal. Ilyen volt Miro Cerar, Marjan Šarec, Robert Golob, majd most végülis én is. De különösen új arc én sem vagyok, elvégre húsz éve vagyok már a politikában, de tény, hogy az országos pártpolitikában most debütálok.

A Necenzurirano című oknyomozó portál úgy jellemezte önt, hogy hirtelen lett cssak centrista. De ez végülis érthető: ha megkövesedett a baloldal és a jobboldal, középen van csak tér – ott viszont Anže Logarral kell harcolnia a voksokért. Ez az ön célja, a középért harcolni, hogy ne Logar vigye el a voksokat? Vagy Logarral önnek inkább érdemes volna összefognia, hogy közösen legyenek végül királycsinálók, vagy akár a vezető erő 2026 tavaszán?

A friss kutatások szerint a választók 30%-a magát kimondottan centristának tartja, és a baloldali szavazók közül is sokan hajlandóak centrista opcióra szavazni. Emellett van 25%-nyi olyan szavazó, aki nem tudja, kire szavazzon, de részt akar venni a választáson és pluszban még vagy 10%-nyi olyan, aki szimplán elégedetlen.

Összességében tehát van 30-35%-nyi választó, aki arra vár, hogy legyen pártja.

Csakhogy a baloldali blokkból kikacsintó, a kormánnyal elégedetlen baloldali szavazók nem fognak Anže Logar pártjára szavazni, nekik ő túl jobboldali – akkor már inkább otthon maradnak. Emiatt szerintem nem ugyanazért a közönségért versenyzünk Logarral, a kutatók szerint én inkább a Szabadság Mozgalom, a szociáldemokraták és a Levica szavazóit nyúlom le, a jobboldalon halászni nem nagyon van esélyem. Már csak azért sem, mert alapvető ideológiai különbségek vannak közöttünk az abortuszt, az emlékezetpolitikát és az egyházak társadalmi szerepvállalását illetően. A Logarral való együttműködést nem zárom ki, de egyelőre nem látom túl valószínűnek.

Az új kormány szerintem alapvetően baloldali lesz, de nehéz lesz ezt ismét Robert Golobbal tető alá hozni, folyik ugyanis ellene antikorrupciós eljárás – márpedig ha az illetékes hivatal megállapítja, hogy megsértette a korrupcióról szóló törvényt, akkor nekem, egy transzparenciát hirdető politikusnak az vörös vonalat fog jelenteni. Szlovénia szerintem ismét egy olyan kormányt vár el, amely átlépi a szekértáborokat – a nagy közös célok idején mindig ült egy jobbos partner a balos pártok mellett.

Ön tehát bevallottan a királycsináló akar lenni.

Mondjuk így, igen.

Világos, hogy miért kezd ezért egy új pártba a transzparencia és az együttműködés jelszavaival, látva az üres politikai teret. De maradjunk még a baloldalnál, ahová ön is sorolja magát, hogyan jellemezné azt a blokkot?