Jó reggelt! Németország a helyszínről, Szerbia, Koszovó, Csehország, Brüsszel: lesz szó dezinformációról és betiltandó médiákról, a tegnapi óriási Koszovó-ügyi belgrádi parlamenti előadásról és a felek közeledéséről, maszkokról és azok haszontalanságáról, egzotikus helyekre repülő klímaaktivistákról és végül az Európai Parlament elnökének magyarázkodásai miatt ajánlunk öt olyan borvidéket is, ahová köztisztviselőként anélkül elmehetsz, hogy az feltűnést keltene később. Jó olvasást!
Chronik Mitteleuropa
Lekerültek a maszkok Németországról
Február eleje mentális fordulópont: sem a német távolsági tömegközlekedésen (vonatok, buszok), sem több tartományban sem kell már felvenni a maszkot. Gyakorlatilag hetek, sőt, hónapok óta nem ellenőrizték ezeket rendesen: a berlini tömegközlekedésen nagyjából az utasok harmada következesen nem hordta, a Budapesttől Hamburgig modern MÁV-szerelvényekkel közlekedő Hungária IC-n pedig volt olyan Drezdánál felszálló német, aki egyenesen levette a felszálláskor még rajta levő szövetdarabot magáról, miután látta, hogy a cseh-szlovák-magyar utazóközönség magasról tesz a német rendeletekre, amelyekre a vonat személyzete eleve fel sem hívta a figyelmet. Ez történt csütörtökön Berlinben is: miközben szerdán a buszokon még bőszen hordta mindenki az FFP2-t, mert kötelező volt, másnap már csak elvétve lehetett látni maszkosokat. Mintha egy másik világban ébredtünk volna.
Ők valószínűleg nem hallották meg Karl Lauterbach szocdem egészségügyi miniszter kérését, miszerint ha nem is kötelező már a maszk, de hordja tovább mindenki önként. Nem teszik. Igaz, semmiféle kampány nem hívja fel a figyelmet arra, hogy már nem kötelező a maszk, annyit érezni ebből csak, hogy nem mondják be ötpercenként németül és angolul a hangosbemondóban, hogy hordjon mindenki maszkot.
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to