A napokban elhunyt Bitó László élete és tevékenysége számos szempontból megsüvegelendő. Menekültként épített sikeres karriert orvosként az USA-ban, és kutatóként gazdagodott meg találmányainak köszönhetően.

Amikor a rendszerváltást követően hazatért Magyarországra, úgy gondolta, hogy a pénzével és kapcsolati hálójával támogatnia kell a hazai ellenzéket, és létrehozta a misztikus ködbe burkolózó Bitó-szalon intézményét. Ebben a „szalonban” születtek az olyan zseniális politikai innovációk, mint Falus Ferenc 2014-es főpolgármester-jelöltsége és az „összefogás vagy halál” narratívája.

Bár a házigazda jóhiszeműen állt hozzá, valahogy mégiscsak a kilencvenes évek liberális elitjének végvári küzdelmévé vált az intézmény a végére.

Nagykövetek, pártelnökök, NGO-vezetők, „szakértők” és „értelmiségiek” adták egymásnak a kilincset a polgári lakásban. Elitintézmény volt a NER ellen, annak az igénynek a feladásával, hogy egy új ellenelitet építsen. 

Engem 2014 környékén invitáltak meg egy ilyen eseményre: fiatalítani akarták a résztvevők körét, mert a nyugdíjasklub már kezdett unalmassá válni.

Nem tudtam, hová is megyek, ezért vittem magammal a kutyám és egy közepes árkategóriájú bort, mint rendes házibuliba szokás. Az ajtóban libériás inas fogadott pezsgővel a tálcáján. Ekkor éreztem, hogy ez inkább egy kultúrantropológiai élmény lesz, mintsem önfeledten laza házibuli. A nagytérbe belépve egy nagykövet zongorázott és egy fiatal lány énekelt hozzá Schubertet.

A kisujjamat rögtön eltartottam, hátha azzal sikerül beolvadni a közegbe. Floki kutyám végtelen lejmolásba kezdett, inkább szabadjára engedtem, mintsem volt SZDSZ-es miniszternek magyarázzam, hogy mit és miért nem ehetnek a kutyák. 

A szalon fiatalításának hasonló elszenvedőivel sikerült azért egy jó beszélgetést kezdeményeznünk arról, hogy a NER egyre fokozódó elnyomásában hol is lehetnek a kitörési pontok, amikor is megjelent Farkasházy Teddy, aki a ‘80-as évek zalaszentgróti haknijainak történetével sikeresen szétverte az egyre fejlődő gondolatmenetet. 

Kimenekültem az erkélyre dohányozni, ahol nagyon megörült nekem Király Júlia, mondván én értem, amit bent a szalonban nem ért senki, miszerint a jegybanki alapítványok állampapír-vásárlásai a tiltott jegybanki finanszírozás kategóriájába esnek. Érteni értem, de miért is ne lehetne feszegetni ezt a határt? – kérdeztem, hiszen ha a jegybank veszteséges, azt az államkassza pótolja ki.

Feldúltan elviharzott a világának alapjait firtató kérdésemre. Amikor már fürjszárnyakkal akarták etetni Flokit, úgy éreztem, mindenkinek az lesz a legjobb, ha megköszönöm a lehetőséget, és nem jövök többet.   

A házigazda tényleg nem tehet róla, mert ő az amerikai szalonok világában szocializálódott, ahol a meritokrácia is mobilitási csatorna az elitbe.

Csakhogy kicsi országban kicsi az elit és zárt. Bár számos politikai projektet támogatott pénzzel is, például a Momentumot, mindegyik projektnek a kapcsolati hálón alapuló elitújratermelődés lett a vége. 

Nyugodjék békében, ő jót akart, még ha nem is minden sült el jól.