A cseh király, aki már 1464-ben kitalálta az EU-t

Jó reggelt! A mai hírlevélben nagyrészt történelemről lesz szó, mint azt a cím is sugallja: nemcsak bemutatjuk az illetőt és tervét, de egy topligás EU-jogásszal átbeszéljük azt is, hogyan vélekednek Pogyebrád Györgyről, Mátyás király első apósáról ma Csehországban. És szó lesz még az osztrák szociáldemokraták Ausztria jövőjét eldöntő belharcáról, a német egészségügyi miniszter csaláson alapuló professzori címéről és az erről való terelésről, meg az új cseh elnökről. Jó olvasást!

---

A keresztény Európa első nem katolikus királya, aki már 1464-ban meghirdette az Európai Uniót

Van Prágától 50 kilométerre keletre egy csendes kisváros, Poděbrady. Lakják vagy tizenötezren, az Elba szépen átszeli, és mint minden cseh kisvárosnak, van sörfőzdéje, egy többé-kevésbé felújított történelmi városmagja, a szélén egy várral. A cseh főváros körüli 50 kilométeres körben ha húsz ilyet nem találni, egyet sem.

Pogyebrád György szobra és vára. Fotók: Bukovics Martin, 2023

Poděbrady neve a történelemkönyvekből lehet ismerős: Pogyebrád György cseh király volt Mátyás király első apósa, akit a magyarok kedvenc román királya többször is megtámadott, sőt, a cseh királyi címet is megpróbálta elvenni tőle, összességében sikertelenül. Györgyről van elnevezve az egyik leghipszterebb prágai tér, a Vinohradyban lévő náměstí Jiřího z Poděbrad. A csehek nagyon különleges személyiségnek találják, történelmük egyik legszínesebb alakjának: Pogyebrád György volt Csehország egyetlen huszita királya, a keresztény Európa első nem katolikus uralkodója, hovatovább, a római pápa egyik legnagyobb bosszantója és ellenfele.

Az 1420-ban a poděbrady-i kastélyban született György a kontinens akkori legnagyobb kultúrharcába csöppent bele. Születése előtt hat évvel nyitották ugyanis meg a konstanzi zsinatot, amelyet azzal a céllal hívtak össze, hogy a nagy nyugati egyházszakadást, azaz az avignoni és a római pápák és ellenpápák harcát lezárja. Ez végül 1418-ra meg is történt. Közben azonban kirobbantott egy sokkal nagyobb konfliktust is, mondhatni, oldalágon. 1415-ben Konstanzban kihallgatták a szerinte korrupttá és erkölcstelenné vált katolikus egyházzal szembeforduló Husz Jánost, aki nem egy gazdag és befolyásos, a megváltást pénzért árusító, hanem egy szegény, a világi befolyással nem törődő egyházat hirdetett. Ez Csehországban a parasztságnak az egyháznak fizetendő tizedtől való szabadulást, a nemességnek pedig az egyházi javakra való kacsintgatás lehetőségét jelentette, így Husz tanai gyorsan népszerűek lettek, tömegek szakítottak a katolikus egyházzal. Noha a mindenkit mindenkivel összebékíteni akaró Luxemburgi Zsigmond, az akkori magyar király és német-római császár menlevelet adott Husznak a konstanzi útra, Husz nem törődött azzal a feltétellel, hogy ha megérkezik, Konstanzban már ne misézzen: ezért aztán helyben elítélték, és máglyán elégették. Amikor ennek a híre eljutott Csehországba, Husz hívei országszerte felkeltek a katolikus papok ellen, elfoglalták a templomokat, a plébánosokat elkergették, mindezt a konstanzi zsinatot elítélő IV. Vencel cseh király udvarának és az egyházi javakat maga között felosztó nemesség támogatásával. (A Husz ellen hozott ítélet miatt 1999-ben a lengyel II. János Pál pápa elnézést kért.)

Ebből lettek az 1419-ben kezdődött huszita háborúk: a római pápa ugyanis nem nézhette tétlenül, ahogy ilyen eretnekek, akik bort is akarnak inni a mise végén, nemcsak enni az ostyát, nemhogy fellázadnak ellene, de mivel nem bántja őket senki, még szabadon is élhetnek, így megbízta Vencel cseh király féltestvérét, Luxemburgi Zsigmondot, hogy indítson keresztes hadjáratokat a husziták ellen. Egyik sem járt sikerrel, sőt: a szekérváraikról híres husziták vérszemet kaptak és be-betörtek a szomszéd katolikus országokba, gyújtogattak, fosztogattak. Miután a mérsékeltebb husziták egy csatában leverték a radikálisabbakat, tető alá hoztak egy békeszerződést 1436-ra a katolikusokkal. Abban egyeztek meg, hogy elismerik a szerintük Husz Jánost eláruló Zsigmondot cseh királynak, cserébe a pápa és a császár garantálja a husziták vallási szabadságát. Ez nyitotta meg az utat az akkor még csak 16 éves, a csatákban már bőven harcoló, a husziták egyik vezéreként fellépő apja nyomdokain lépkedő Pogyebrád György felemelkedésének, aki gyorsan a mérsékeltebb husziták vezetője lett. Miután évekkel később látszani kezdett, hogy sem a pápa, sem a császár nem nagyon akarja betartani a békeszerződést, és fokozatosan veszik el a jogokat a huszitáktól, Pogyebrád megelégelte a megegyezés szellemiségével ellentétes szívatásokat, és 1448-ban nemes egyszerűséggel kiűzte Prágából az összes katolikus hivatalnokot és egyházi tisztviselőt. Népszerűsége akkora volt, hogy az időközben elhunyt Zsigmond fia, az apja halálát követően megszületett László király (Magyarországon V. László néven uralkodott) mellé őt tették meg kormányzónak, majd amikor a király leukémiában 17 évesen meghalt, megválasztották cseh királynak.

Amikor Pogyebrád György 1458-ban cseh király lett, a mai Csehország, Morvaország, Szilézia, Alsó- és Felső-Lausitz területe fölött rendelkezett, és beleszólása volt a német-római császár megválasztásába is. Mivel akkoriban egy uralkodó tekintélyét és nemzetközi elismerését a pápával ápolt szoros viszony határozta meg, egész Európa felfigyelt arra, hogy hirtelen egy jelentéktelen nemesi családból származó, latinul semennyire, németül pedig csak nagyon nehezen megszólalni képes, házasságon kívül született helybéli került a cseh trónra. Ráadásul olyasvalaki, aki még csak nem is katolikus, hanem huszita. Nemhogy keresztény mintauralkodó, hanem egy eretnek!

György állítólag úgy érte el, hogy megkoronázzák, hogy titokban áttért a katolikus hitre, és az őt megkoronázó győri és váci püspököknek megesküdött, hogy Csehországot visszatéríti az egyetlen igaz ösvényre. György úgy gondolta, hogy ez azt jelenti, és a pápának bőven elég lehet az is, ha a radikálisabb huszitákat tovább üldözi, az egyház azonban a komplett huszitizmustól irtózott. II. Piusz pápa emiatt 1462-ben felmondta a huszitákkal kötött békét és a nekik adott garanciákat, egyben felszólította a cseh királyt, hogy vezesse vissza népét az anyaszentegyház keblére.

Pogyebrád az elejétől fogva azon gondolkodott, hogyan tudja hosszútávon biztosítani nemcsak saját uralmát, de Csehország belső és külső békéjét is úgy, hogy arra a dominanciára törő katolikus egyház semmiféle fenyegetést ne tudjon jelenteni. Legalább ennyire fontos volt neki az is, hogy kitörjön a huszitizmus, illetve családja ismeretlensége miatti nemzetközi elszigeteltségből is.

Szerencséjére pont ekkortájt tette át a székhelyét Bécsből Prágába a francia polihisztor, a Velencében a félresikerült alkimista kísérletei miatti börtönbüntetéséből mérnöki tudása miatt kijutó, Ausztriában addig főleg malmok, gátak és mészkőbányák építésével foglalkozó feltaláló-kereskedő Antoine Marini. Amint eljutott a csehül bámulatos gyorsasággal megtanuló francia híre Pogyebrádhoz, a király felfogadta tanácsadónak, eleinte főleg gazdasági ügyekben, de miután ráeszmélt, hogy széleskörű politikai és filozófiai tájékozottsággal is rendelkezik, megbízta azzal, hogy találjon megoldást arra, hogyan lehetne megszabadulni a pápától és a fejére növő német-római császártól is egyszerre. 1463-1464 fordulójára, amikor már világossá vált, hogy a csehek diplomáciai lépései és a radikálisabb husziták víz alá nyomása ellenére a pápa nem tolerálja tovább a különc cseheket, meglett a nagy mű.

Mégpedig egy olyan béketerv, ami alapvetően a mai EU-t rajzolta fel középkori körülmények között. A tervet ügyesen a pápák legfontosabb politikai projektjére, a török elleni küzdelemre fűzték föl: ettől remélték az egyház támogatását és jóindulatát. A koncepció az volt, hogy a keresztény Európának egyesülnie kell, a létező konfliktusokat felszámolni, a potenciálisakat megelőzni, hogy minden erőforrás a török veszély elleni küzdelemre mehessen. A veszély igencsak reális volt, hiszen az oszmán seregek egyre csak közeledtek, 1453-ban foglalták el Konstaninápolyt (a mai Isztambult), 1459-ben Szerbiát, 1463-ra pedig már Boszniát is bekebelezték.

A dokumentumban nemcsak azt rögzítették, hogy egymást nem támadják többet meg, ahogy az egymás megtámadása körüli cselszövésekben sem vesznek részt, hanem azt is, hogy amennyiben egy külső fél megtámadja valamely tagországot, úgy mindenki annak segítségére siet, akár anyagilag, akár fegyverekkel vagy katonákkal. Ha két nem tag ország hadakozik, ők ott teremnek, hogy közvetítsenek közöttük: így van, aki akár a NATO-t is belelátja a tervbe, vagy akár az ENSZ-et és annak elődjét.

György király és tanácsadója a közös hadsereg, a közös valuta, a közös jogrendszer, az ezt ellenőrző és betartató közös bíróság, a közös levéltár és a közös költségvetés mellé olyan intézményrendszert képzelt el, amely kis fantáziával megfeleltethető a mai Európai Parlamentnek és a tagállami vezetők által alkotott Európai Tanácsnak.