Sziasztok, ma megünnepeljük, hogy Triesztnek ismét van végre villamosa, de előtte:
megnézzük, mennyire biztos, hogy Ausztria szélsőjobboldali kancellárt kap, miután mintha elakadtak volna külpolitikai témákban a tárgyalások;
megmutatjuk, miért nem érdekli igazából a német baloldalt a szélsőjobb elleni valódi küzdelem, csak a moralizáló identitáspolitizálás;
lesz szó a legújabb romániai kavarásokról, a horvát üzletláncbojkottról és az arra reagáló árstopokról, a szerbiai tüntetések és az ottani ellenzék viszonyáról, a meglepő burgenlandi kormányalakításról, a cseh/német alkoholmentes sörökről.
Lehet, mégsem lesz Kickl kancellár?
Noha január elején a liberálisok, majd a konzervatívok is felálltak a bécsi kormányalakítási tárgyalóasztaltól a szociáldemokraták mellől, és ezzel megnyílt az út a szélsőjobboldali Szabadságpártot (FPÖ) elnöklő Herbert Kickl kancellársága előtt, most az egykori tárgyalópartnerek – a politikai, valamint kulturális és médiabeli elitek nyomásának engedve – a közeledés lehetőségéről beszélnek ismét.
Jelenleg a konzervatív ÖVP tárgyal a szélsőjobboldali FPÖ-vel a kormányzásról. A költségvetési hiány miatt szükségessé vált megszorítások kapcsán alapvetően gyorsan megegyeztek, bár az FPÖ egyfajta bankadót is bevezetne – márpedig az ÖVP többek között emiatt állt fel a szocdemek mellől a tárgyalásokól. A két párt között a főbb különbségek, amelyek miatt a sajtó szerint alapvetően továbbra is hűvös, kimért a viszony (a két pártelnök például továbbra sem tegezi egymást), különösen a külpolitikát, az EU-t, a titkosszolgálatokat és a közszolgálati média jövőjét illetik.
Kiszivárgott, hogy az FPÖ nem tartaná magát kormányon sem az Európai Bíróság, sem a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteihez, ami gyakorlatilag egy EU-ból és/vagy az Európa Tanácsból való kilépést feltételez. Az ÖVP külpolitikai főtárgyalója, Reinhold Lopatka ezért pénteken egy vagy negyven nagykövettel tartott megbeszélésen közölte: Ausztria EU-tagsága vitán felül áll a formálódó koalícióban, ahogy az Oroszország elleni szankciók és a balkáni EU-bővítés támogatása is. Ezt az ÖVP mondja, közös álláspontról egyelőre (a gazdasági megszorításokon túl) nem tudni. A menekültügyi irányvonalról sincs még megegyezés, holott utóbbi terén mindkét párt keményvonalas politikát visz, de az ÖVP-nek nem igazán tetszik, hogy az FPÖ csak a sürgősségi egészségügyi eljáráshoz adna hozzáférést a menedékkérőknek.
Az ÖVP nem elégedne meg azzal, hogy Kickl egy semmire sem kötelező nyilatkozatot aláír majd arról, hogy nem lépne ki az EU-ból, hanem eleve garanciákat szeretne arra, hogy Kickl kancellárként ne határozhassa meg Ausztria véleményét Brüsszelben. Ehhez pedig kevés, ha az ÖVP kapja a külügyet és az EU-s ügyek nem a kancellárián lesznek.
Ezen kívül – a sajtó információi szerint – Alexander Van der Bellen zöld államfő mindenképpen el akarja kerülni – márpedig a miniszterek kinevezésénél neki széles jogköre van, meg is tagadhatja a kinevezést –, hogy a katonaság, a rendőrség és a titkosszolgálatok egyaránt az FPÖ kontrollja alá kerüljenek, amint az a 2017 és 2019 közötti első Kurz-kormányban történt. Különösen a titkosszolgálatokat nem adnák az FPÖ-nek, elvégre azokat egykoron Kickl még belügyminiszterként arra használta, hogy a pártja szélsőjobboldali és orosz kapcsolatait érintő információkat tüntessen el.
Ausztriának három titkosszolgálata van: a belföldi hírszerzés a belügyminisztérium alá tartozik, a külföldi hírszerzés és a kémelhárítás pedig a védelmi minisztérium alá. A 2017-2019 közötti, Sebastian Kurz vezette ÖVP-FPÖ-kormányban mindkét minisztérium FPÖ-s irányítású volt. Az ÖVP azt szeretné, ha az FPÖ legfeljebb a belügy felett diszponálna, a másik kettő pedig hozzájuk tartozna, számos nyugati elemzővel együtt attól tartanak ugyanis, hogy az FPÖ érzékeny információkat juttatna el Moszkvának. Nehezen jut dűlőre a két párt, felmerült a minisztériumi struktúrák átalakítása is. Az viszont biztos, hogy Herbert Kickl a járványkezelés alatt kiépíteni kezdett lopakodó megfigyelőállamra hivatkozva megakasztja az ÖVP azon követelését, hogy az osztrákok chateléseit automatikusan olvashassák a szolgálatok.
Szintén vitatott, hogy mi legyen a közszolgálati ORF jövője. Az FPÖ ragaszkodik ahhoz, hogy legalább 2027-től ne kelljen az ausztriai lakosoknak a továbbiakban havi 15 eurót fizetniük hozzájárulásként. Ez azt jelentené, hogy az ORF-et közvetlenül azon költségvetésből kéne finanszírozni, amely már ma is deficites. A költségvetési finanszírozás tehát nem csak közvetlenebb kormányzati ellenőrzést jelentene, de jelentős leépítéseket is, például megszűnne a Nyugat-Magyarországon is kedvelt FM4 rádió. Az FPÖ eleve átalakítaná az egész médiafinanszírozási rendszert, a saját „alternatív médiáinak“ is juttatna belőle, amit viszont az ÖVP nem tud elfogadni. A konzervatívok nem akarnak kultúrharcolni a balliberális értelmiséggel és médiákkal.
Noha sok tekintetben csak szimbolikus, a lakosság elenyésző részét érdeklő ügyekről (külügy, média, kultúrpolitika) van szó, ezen kérdésekben nagyon éles a különbség az FPÖ és az ÖVP között. Ha az ÖVP valamelyest még meg akarja őrizni konzervatív-jobbközép arcélét, akkor viszont nem elég, ha körömszakadtáig – és a Raiffeisen bank kedves képviselőjét is a koalíciós tárgyalásokba bevonva – harcol a bankadó ellen, de az oroszpárti külpolitikát és az „orbáni“ médiapolitikát is el kell kerülnie.
Emiatt a hétvégén több neves egykori politikus – többek között Heinz Fischer, korábbi szocdem államfő, Heinz Fischler, egykori ÖVP-s EU-biztos vagy Heide Schmidt, az FPÖ egykori főtitkára, később a Liberális Fórum elnöke – szólította fel az FPÖ-n kívüli pártokat, hogy üljenek le egymással mégis újra, azaz valamilyen módon mégiscsak akadályozzák meg, hogy Kickl személyében szélsőjobboldali kancellár lehessen. Noha csak idős, mára befolyás nélküli politikusok értelmiségies megmozdulásáról van szó,
az FPÖ azonnal elkezdte rázni a vészharangot: szerintük az ÖVP nem is komolyan tárgyal velük, mert közben titokban újra leültek volna a szocdemekkel egyezkedni.
Az ÖVP tagadja, hogy tárgyalnának az SPÖ-vel párhuzamosan. (1999-ben már csinált ilyet, csak akkor éppen az FPÖ-vel tárgyalt titokban, párhuzamosan, miközben az SPÖ-vel egyezkedett hivatalosan – az eredmény végül az első ÖVP-FPÖ-kormány lett.) Mindazonáltal a hétvégen Andreas Babler, az SPÖ elnöke és Beate Meinl-Reisinger, a liberális Neos elnöke is azt nyilatkozta, hogy ők készek újra tárgyalni az ÖVP-vel.
Meinl-Reisinger ugyan még mindig hiányolja a nagy reformterveket, de kezdi belátni, hogy mit jelentene egy Kickl-kancellárság. Az ÖVP eddig nem kommentálta a felajánlkozásokat. Amúgy Babler és Meinl-Reisinger – akarva vagy sem – az ÖVP tárgyalási pozícióit segíti ezzel az FPÖ-vel szemben: a Christian Stocker vezette konzervatív párt ugyanis most már hivatkozhat arra Kickllel szemben, hogy tudnak ők mással is ismét kormányozni. Kickl egyetlen ellenérve ilyenkor, amitől valóban összerezzen az egész osztrák politikai osztály, az előrehozott választás, amit a közvélemény-kutatások szerint az FPÖ 35-37 százalékkal magasan nyerne meg.
Ezen a héten kell az FPÖ-nek meghátrálnia?
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.