A haldokló város, ami újra megtalálta a célját a történelemben
A haldokló város, ami újra megtalálta a célját a történelemben
A hetvenes-nyolcvanas években Záhony Magyarország egyik legfontosabb városa volt. A határváros volt ugyanis a belépési pontja az ország fő vasúti kapcsolatának a Szovjetunióval, ami akkor Magyarország fő gazdasági partnere volt.
A szovjetekkel való kereskedelemnek hála a szocializmus alatt Záhony folyamatosan fejlődni tudott, lakótelepek épültek először az ötvenes években, majd egy második hullámban a hetvenes nyolcvanas években, amibe a megnövekedő vasútforgalom miatt ideérkező vasutasok költöztek. 1989-ben városi címet is kapott Záhony, amelynek a címerében a fontossága miatt jogosan szerepel vasúti motívum is.
Ironikus, hogy ez az év a település hanyatlásának a kezdete is egyben. Ahogy a rendszerváltáskor a szocializmus összeomlásával Magyarország elfordult kelet felől nyugat felé, a város és a vasútállomása egyre kevésbé lett jelentős.
Ez meg is látszik rajtuk. Mára a munkásszálló és a lakótelepi lakások nagy része üresen áll, a város szaküzletei lelakatolva, az élelmiszerboltjai korán zárnak, a népesség évtizedek óta csökken. Míg 1990-ben majdnem 5000 volt, 2021-ben alig haladja meg a 4100-at. Szomorú, de Záhony, ahogy több kelet-magyarországi település is, haldoklik. A KSH szerint 2012 és 2016 között a záhonyi volt a második leginkább kiüresedő kistérség Magyarországon. Mivel a városban a vasút adta a legtöbb munkát, az állomás jelentősége pedig az elmúlt évtizedekben jelentősen lecsökkent, ez annyira nem is meglepő. A „történelem végével” mintha Záhony is elveszítette volna a célját.
Azonban, ahogy Putyin megtámadta Ukrajnát, és a történelem Nyugat- és Közép-Európa számára is látványosan újrakezdődött, hirtelen Záhony is megtalálta az értelmét. A város ugyanis jelenleg Magyarország fő vasúti kapcsolata Ukrajnával: napi kilenc vonat érkezik Csapról, a határ túloldaláról. Magyarországra már több, mint 200 ezer menekült érkezett, közülük azok, akik vonattal jönnek, mind ide érkeznek, de más határátkelőkről is szállítanak ide busszal menekülteket.
Három nap vonatozás a határ Ukrajna fővárosából
Eleinte elsősorban kárpátaljai magyarok jöttek, aztán ukránok és harmadik országbeliek. Most már azonban elsősorban csak ukránok érkeznek.
Steven, a skót gyógyszerész július óta dolgozott Kijivben. Ő egy szintén menekülő taxis segítségével egy nap alatt, viszonylag gyorsan el tudott jutni Munkácsra és onnan vonattal a csapi, majd a záhonyi vasútállomásra. Steven (ahogy sokan, akik a fővárosból jöttek) február 24-én robbanásokra ébredt. Eleinte megpróbált maradni, de a kutyája miatt többször nem engedték be az óvóhelyekre, így a saját lakásából kellett menedéket csinálnia. „Fogtam a matracokat, odaraktam az ablakhoz és az ajtókhoz, a maradék üvegfelületeket pedig letakartam egy pokróccal” – mondta. Egy idő után a fia győzte meg telefonon, hogy elinduljon a határ felé. A határőrök mind az ukrán, mind a magyar oldalon segítőkészek voltak, mesélte.
Azok számára, akik végig vonattal jönnek, Kijivből általában három nap az utazás, amit sokszor kevés étellel és folyadékkal kell megtenniük. Katarina, aki szintén próbált pár napig maradni a fővárosban a robbanások ellenére is, szintén három napos útról beszél, ami alatt tömött vasúti kocsikban kellett aludniuk.
Noha nyilvánvalóan össze sem hasonlítható a menekültek gondjaival, a helyzet rég nem látott terhelést hoz a városra is. Az egyik kalauz szerint – aki azt mondta, a MÁV-tól azt az utasítást kapták, hogy ne mondjanak újságíróknak semmit – a vasúti dolgozókra is nagy stressz hárul a menekültválság során, hiszen sokszor tömött kocsikban kell dolgozniuk, úgy kell jegyet ellenőrizniük, hogy az emberek többsége nem beszél sem angolul, sem magyarul.
Szerinte elsősorban szegények jönnek, de ez nem feltétlenül igaz:
például Katarina is egy sales manager, de rajta és Stevenen kívül az állomáson is több középosztálybelinek kinéző fiatal is volt. Katarina Spanyolországba megy majd tovább édesanyjához. A helyi iskolában (ami ideiglenes, egy-két napos szállást nyújt a menekülteknek) önkénteskedő Botond szerint általában fele-fele az arány, azzal kapcsolatban, hogy valaki továbbmegy valamelyik európai országba vagy Magyarországon szeretne maradni.
A stressz ellenére a helyiek tisztában vannak a helyzet komolyságával és szívesen segítenek. „Ha nekünk ilyen kemény, akkor milyen lehet odaát?” – fakadt ki az egyik lakos egy kocsmában. Élelmet vagy vizet viszek a menekülteknek, a szervezetten működő egyházi segélyszervezetek mellett a helyi falvakból is jönnek civilek segíteni. Egy környékbéli református templom hívei töltöttkáposztával várják a menekülteket és a megszeppent újságírókat is, akiktől nem fogadnak el nemleges választ.
Ez a fajta segítségnyújtás azért is fontos, mert az állam pár segélyszervezet anyagi támogatása mellett leginkább buszok szervezésében segít, az élelmezést és a fogadást egytől egyig a civil szervezetek és önkéntesek intézik. Ezek a szervezetek elsősorban egyházi segélyszervezetek (Záhonyban elsősorban a reformátusok vannak jelen folyamatosan, de ott volt a Hit Gyülekezete, sőt egy finn pünkösdista egyház is). Az egyházakon kívül a World Food Kitchen és a CIC, egy nemzetközi vadászszervezet sátraiban is főznek a menekülteknek.
Márki-Zay buzzwordjei mindenhol
A város új jelentőségét mutatja, hogy az ellenzéki kampány például egy hét alatt kétszer is járt itt, a helyzet miatt pedig Záhony tele van nemzetközi újságírókkal és diplomatákkal, így a helyi szálloda sosem látott forgalmat tapasztal.
A várost járva a magyar aktuálpolitikába is kiváló betekintést lehet nyerni. Az egyik kocsmában két helyi lakos hevesen vitatkozott a háborúról, és egyikük folyamatosan azt mondta, hogy hogyan „profitál pénzügyileg a háborúból az Amerikai Egyesült Államok” (az USA mint háborúból pénzügyileg meggazdagodó és azáltal háborúban érdekelt hatalom rendszeres eleme a főleg a kommentszekciókban zajló orosz dezinformációs kampányoknak).
De nem csak az orosz propagandaoldalak narratívái hallhatóak vissza a helyiektől – többször anélkül visszahallottam az ellenzéki miniszterelnök-jelölt főbb buzzwordjeit, hogy én bármit kérdeztem volna tőlük ezzel kapcsolatban, ami engem őszintén meglepett és az egyik fő benyomásom volt a menekültek segítése mellett Az egyik helyi pékség eladója – aki mellesleg kárpátaljai magyar – például
büszkén hordja Márki-Zay Péter kék szalagját és felháborodva jegyezte meg, hogy Magyarországon „több pénzt kap a propagandaminisztérium, mint az egészségügyi”, illetve hogy szerinte ha a Fidesz nyer ismét, akkor ugyanaz fog történni, mint Ukrajnában és „megyünk Putyinhoz”.
Az ilyen fajta nyílt lelkesedés az ellenzék iránt eddig meglehetősen ritka volt olyan 4000 fős településeken, mint Záhony – legalábbis én legutóbb maguktól közéleti témákat kistelepüléseken felhozó embereket csak a migránsozós években hallottam, de lehet, csak én fogtam ki az orbánista falvakat. Arról nem is beszélve, hogy egy kocsmában például a helyiek (suttogva) arról beszélgettek, hogy Orbán tagja volt a KISZ-nek.
Ezek a mondatok tipikusan azokat a gondolatokat mondják vissza, amiket Márki-Zay egyszerű szóhasználattal szokott bedobni pár interjújában, bevallottan azért, hogy a buborékon kívül, a „hódmezővásárhelyi kocsmákban” is meghallják. Úgy látszik, valamennyire tényleg célt találnak ezek az üzenetek, amelyek, ha április harmadikán szavazattá alakulnak, könnyen lehet, hogy végül bejön Márki-Zay rizikós taktikája, amit hónapok óta komoly kritikával illet a közélet.
Akár így lesz, akár nem, a menekülteknek nyújtott segítségükkel és azzal, hogy egyáltalán ők egy választási kampány fő célpontjai, a záhonyiak már visszakerültek arra a helyre a történelemben, ahova őket a nyolcvanas években szánták.
 | A guest post by
|