A vihar, ami 30 évvel ezelőtt végigsöpört
Jó reggelt a győzelem napján, Horvátország nemzeti ünnepén: ne ma menj Eszékre bevásárolni, mert nem lesz nyitva szinte semmi, legfeljebb a turistáknak az Adrián. A mai hírlevélben szokatlan módon egy évforduló köré szervezünk mindent, elvégre napok óta attól hangos a szerb, a horvát, a bosnyák sajtó, hogy harminc éve ilyenkor kisöpörte/elűzte a horvát hadsereg a szerbeket a mai Horvátország területéről. Az Oluja/Vihar-hadművelet kapcsán tehát három témáról lesz ma szó, éspedig:
Techet Péter először is összefoglalja, mi volt az Oluja, mi az, amire hivatkozva a mai napig azt tanácsolja a szerb külügy, hogy augusztus ezen részében a szerbek jobb, ha elkerülik a horvátországi nyaralásokat. Történelmi háttér és aktuálpolitika.
Bukovics Martin meginterjúvolta a horvátországi magyarok politikai vezetőjét, akiről két dolgot érdemes tudni: hogy rajta múlik a zágrábi jobboldali kormánytöbbség, és hogy nem engedi csorbítani a szerbek kisebbségi jogait. Jankovics Róbert még Tusványoson mesélte el, milyen a horvát politika belülről.
Végül Boszniába nézünk, ahol Milorad Dodikot jogerősen is elítélték egy évnyi börtönre és hat év közügyektől való eltiltásra: azaz a nyugatiak vélhetően csúnyán átverték, de ellenzéke ahelyett, hogy ütné, kiáll mellette. Mi folyik Banja Lukában?
Jó olvasást! Már csak azért is, mert (hacsak nem történik semmi egetrengető) a Gemišt két hét nyári szünetre megy, találkozunk tehát augusztus 20-át követően.
A vihar, amely elsöpört kétszázezer szerbet Horvátországból
1995 nyarán a a jugoszláv polgárháborúban a szerb szeparatista erőknek állt a zászló: Bosznia-Hercegovina majdnem 70 százaléka a helyi szerb nacionalista haderő ellenőrzése alatt volt, míg Horvátországban továbbra is az ország majdnem harmadát az ottani szerb szeparatisták kontrollálták. A boszniai szerb haderő 1995 júliusában elkövette a később a hágai törvényszék által népirtásnak ítélt akciót a Srebrenicában fogvatartott bosnyák férfiak ellen – és indultak volna már a nyugat-boszniai Bihać városa felé. A bosnyák-muzulmán föderációs hadsereg, az Armija nem tudta volna egymaga védeni a várost, ráadásul a szerb előrenyomulás Horvátország számára is veszélyes volt, mert Nyugat-Boszniából a szerb szeparatista erők a horvátországi társaikat tudták volna megtámogatni – akár azzal a céllal, hogy a Boszniából és Horvátországból egyoldalúan kiszakadt szerb területek egyesüljenek.
Alija Izetbegović, Bosznia-Hercegovina akkori muszlim – korábban kifejezetten iszlamista – államelnöke ezért horvát kollégája, Franjo Tuđman segítségét kérte, a két politikus pedig 1995 nyarán Splitben meg is állapodott a horvát és a bosnyák-muzulmán haderő közös fellépéséről. Elsősorban Bihać védelméről – és egyben egy újabb, a srebrenicaihoz hasonló vérengzés elkerüléséről – volt szó, de a boszniai város Zágráb számára is stratégiai jelentőségű volt: el tudták így zárni a saját szerb szeparatistáikat a boszniaiaktól.
Honnan jött és hová lett több százezer szerb?
Az 1991-ben függetlenné vált Horvátország lakosságának több, mint 12 százalékát tették ki a szerbek: a több, mint félmilliós szerbség egyes részeken eleve a többséget alkotta. A független horvát állam ugyan az alkotmányában jogokat adott a kisebbségeknek, köztük a szerbeknek is, a hangulat azonban forró volt a két nép között. Röviddel az első szabad horvátországi választások után, amit a függetlenségpárti erők nyertek, 1990 májusában például a zágrábi Dinamo és a belgrádi Crvena Zvezda focimeccse verekedésbe fajult a két tábor ultrái között.
A helyi szerbség vezetője, Jovan Rašković maga is keményen nacionalista volt. Korábban pszichiáterként a katolikus horvátok elnőiesedéséről, „kasztráltságáról“ és a muzulmán bosnyákok „anális fixációjáról“ értekezett, bár a szerbek kapcsán ő is elismerte, hogy azok meg „apakomplexusosak“ és ezért agresszívak lennének. Mindazonáltal politikusként, a horvátországi Szerb Demokrata Párt (SDS) elnökeként megegyezésre törekedett volna a zágrábi vezetéssel és a horvát állammal.
Erre azonban nem kerülhetett már sor, mert Raškovićot kiszorították az SDS-ből, helyét pedig Knin új szerb polgármestere, Milan Babić vette át, aki már egyértelműen – hasonlóan a boszniai szerb nacionalistákhoz – az elszakadást támogatta. A Jugoszláv Néphadsereg többségében szerb nemzetiségű helyi katonáira támaszkodva a szeparatisták rövid időn belül Horvátország területének majdnem egyharmadát ellenőrzésük alá vonták – és kikiáltották Kninben a Krajinai Szerb Köztársaságot. A név az egykori Habsburg Monarchia Katonai Határőrvidékére (Vojna Krajina) utalt, ahova a Habsburgok a 18. századtól az oszmánok ellen szerbeket telepítettek le. A határőrvidéki szerbek az 1880-as évekig széles jogkörökkel, autonómiával rendelkeztek, de aztán be kellett olvadniuk Horvát-Szlavónországba. A helyi közösségekben azonban továbbélt a történelmi különállóság és a harciasság emléke.
Babić, krajinai államelnök tudatosan hívta elő a történelmi sérelmeket: még Hágában is, ahol aztán perbe vonták és háborús bűnökért elítélték, arra hivatkozott, hogy 19. századi horvát-nacionalista Jogpárt (HSP) szerbellenes „népirtásainak“ megismétlődésétől tartott 1991 után. Horvátország igyekezett diplomáciai úton is megoldást keresni: amerikai nyomásra Tuđman elvileg beleegyezett volna, hogy a szerb részek széleskörű politikai és kulturális autonómiát kapjanak az új horvát államon belül. A Krajinai Szerb Köztársaság azonban válaszra sem méltatta a terveket – Zágráb pedig a katonai akció mellett döntött, amire indokot nem csak a szeparatizmus leverése, de a bosnyák-muzulmánok segítségkérése szolgáltatott.
Párnapos vihar, évtizedes sérelem
1995. augusztus 4-én kora hajnalban indult meg a horvát véderő és rendőrség – és augusztus 5-én este már horvát zászló lobogott Knin várán. A katonai akció megérdemelte a nevét: Oluja, azaz Vihar. Knin bevétele után a horvát csapatok aztán Bosznia felé indultak, ahol Bihać városát felszabadították a szerb támadások alól. Horvátország visszanyerte szuverenitását az egész országterület felett, a bosnyák-muzulmán haderő pedig ellentámadásba tudott lendülni Boszniában, csökkentve azon területet, amit aztán 1995 novemberében, az amerikai Daytonban Republika Srpska néven a helyi szerbeknek ítéltek az újonnan „összerakott“ Bosznia-Hercegovinában.
Miközben augusztus ötödike nemzeti ünnep Horvátországban és idén nagy zágrábi katonai felvonulással ünnepelték a győzelem 30 éves évfordulóját, a szerbség az elűzetésére emlékezik. Tény, hogy
az egykoron több, mint félmilliós horvátországi szerb kisebbség mára alig 180 ezres lett csak. A különbözetet a mai boszniai Republika Srpskában és a Vajdaságban lehet „megtalálni“. Oda menekült számos szerb a horvát haderő elől.
Míg a horvátok azonban menekülésről beszélnek – mintha a szerbek egyszerűen csak megijedtek volna –, a szerbek elűzést emlegetnek. Zágráb viszont arra emlékeztet, hogy korábban meg a szerb szeparatisták űztek el horvátokat, akik csak 1995-ben térhettek vissza. Mindazonáltal a horvátországi Helsinki Bizottság jelentése szerint majdnem 200 ezer szerb hagyta el – vagy kényszerült elhagyni – a visszafoglalt területeket, a horvát katonai akcióban és az azt követő, sokszor valóban kaotikus napokban pedig 600 szerb civil halt meg. A BBC egyik újságíróját is lelőtték horvát katonák, amikor a felégetett egykori szerb falvakról akart tudósítani.
A Vihar-hadművelet déli részét – azaz többek között Knin visszafoglalását – vezető Ante Gotovina, valamint a horvát rendőri erőket vezető Mladen Markač ellen 2001-ben a hágai speciális törvényszék (ICTY) vádat emelt, majd 2011-ben 24 év szabadságvesztésre ítélte őket. Az ítélet Franjo Tuđman, addigra már elhunyt horvát államfő felelősségét is megállapította,
a bírák szerint ugyanis Tuđman politikája eleve arra irányult volna, hogy horvátokkal telepítse be a visszafoglalt területeket – azaz a Vihar-hadművelet nem csupán a horvát területek visszafoglalását, de szerbektől való „megtisztítását“ is célozta volna.
A másodfok szerint azonban nem lehetett kellőképpen bizonyítani, hogy a városok bombázása, amit Gotovina rendelt el, valóban a civil lakosság ellen irányult-e – így 2012-ben jogerősen felmentették Markač-csal közösen minden vádpont alól. Gotovina tábornok, aki Horvátországban mai napig hősnek számít, az idei zágrábi katonai parádén is megjelent – ottani interjújában azonban elsősorban a háborúk borzalmait emelte ki, amit „sokan magukkal cipelnek“.
Milorad Pupovac, a legnagyobb szerb kisebbségi párt, a Független Szerb Demokrata Párt (SDSS) elnöke és zágrábi parlamenti képviselője a szerb közszolgálati televíziónak arról panaszkodott, hogy a szerbellenes hangulat, uszítás mindig is része volt a horvát politikának, de mostanra egyenesen fősodratúvá vált – amivel elsősorban a nacionalista horvát énekes, Thompson júliusi zágrábi koncertjére utalt, amelyen vezető horvát kormánytagok is részt vettek. Pupovac szerint a mai napig elmaradt Horvátországban a Vihar-akció negatív oldalával – a szerbek tömeges elűzésével és vagyontárgyaik megszerzésével – való kritikus szembenézés. Mindazonáltal a Horvát Államügyészség 2017-ben arról adott ki tájékoztatást, hogy 3718 személy ellen indult eljárás a Vihar-hadművelettel összefüggésben elkövetett, az élet, vagyon vagy szexuális szabadság elleni bűncselekmény vádja alapján – és 2380 embert el is ítéltek.
Ivica Đikić boszniai horvát újságíró, aki könyvet is írt Gotovináról, azt emelte ki a BBC szerb adásának nyilatkozva, hogy a Vihar-hadművelet szerinte egyszerre „nagy és fontos katonai győzelem”, de közben „a horvát hadsereg és Horvátország erkölcsi bukása is” – az elűzöttek és a civil halottak miatt. Horvátországban azonban a Vihar-hadművelet kapcsán alig hallani kritikus hangokat: nemcsak a nacionalista jobboldal, de a baloldal nagyrésze is honvédelmet lát benne. Csak a szerb kisebbség – és egyben a zágrábi szélsőbaloldali értelmiség – hetilapja, a Novosti enged meg magának kritikát.
Belgrád eközben csupán szerbellenes népirtásként emlegeti Krajina visszafoglalását, mintha előtte a szerb szeparatisták nem űztek volna el maguk is több tízezer horvátot az elfoglalt területekről. A szerb kisebbség horvátországi Nemzeti Tanácsa idei nyilatkozatában éppen ezért kritikusan – Belgrád felé is kritikusan – állapította meg:
„Ahelyett, hogy harminc év után csökkenne a bánatunk, az csak egyre nő. Azért nő, mert Horvátországban egyre kevesebb emlék fűződik szerb nemzetiségű polgártársaink szenvedéséhez, Szerbiában pedig egyre kevesebb emlék fűződik a horvát nép tagjainak szenvedéséhez.”
A közös emlékezet helyét katonai parádék töltik ki a mai napig: Zágrábban július végén vonultak fel katonák és harckocsik, míg Belgrádban Aleksandar Vučić szeptemberre tervez hasonló felvonulást. Elemzők szerint mindez mindkét országban csupán a belpolitikai színház része: ahogy Horvátországban az egykori veteránok, úgy Szerbiában a krajinai elűzöttek a mai napig fontos választói bázist jelentenek.
(Techet Péter)
Horvátországban a magyarok egyszerre védik a szerb kisebbségi jogokat és emelték kormányra a horvát szélsőjobboldalt. A vezetőjük elmesélte nekünk, hogyan
Zágrábban ma a Franjo Tuđman alapította HDZ-t a főleg baranyai magyarokat tömörítő párt, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) tartja hatalomban: konkrétan rajtuk, azaz parlamenti képviselőjükön múlik a kormánytöbbség. Az illető, Jankovics Róbert még a Tusványos-fesztiválon állt a rendelkezésünkre, a hotel előtti teraszon adott interjúban még rendes jugó sztíló szerint a helyi focicsapat, az NK Várdaróc melegítőfelsőjében megjelenve. Míg a magyar sajtóban a nap későbbi szakaszában hordott pólója volt érdekes, minket az érdekelt, pontosan mit is csinál és mit is gondol a horvátországi magyarok vezetője.
4/5: ez volt a felirata a tusványosi pólójának, amit aztán később a miniszterelnök is felvett. Mit üzent ezzel? Négyötödöt kap jövőre a Fidesz, vagy az öt 2010 utáni választásból négyet nyernek csak meg, azaz a 2026-osat már nem, ezért volt fekete a háttérszín, ami ugye a gyász színe?
Sajnos Horvátországban is relatív a politikai és a közéleti erkölcs, de az, ahogy Magyar Péter a saját családját a legaljasabb módon elárulva, privát hangfelvételekből kovácsol politikai tőkét magának – ilyen Horvátországban nem történhetett volna. Mármint, meggyőződésem, hogy ilyet a saját családjával az itteni közéletben érvényesülni akaró nemhogy nem tenne ki a nyilvánosságba, hanem nem is tenne meg. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy nincs olyan horvát ember, aki ilyet támogatna, lehetetlennek tűnik, hogy itt ebből politikai tőkét lehetne teremteni. Ezen, számomra meghökkentő magyarországi folyamat ellen volt üzenet a pólómon a narancssárga négyötöd és az általunk megjósolt választási dátum.
Tusványos a magyar nemzetpolitika fóruma is, ahol önt beszéde előtt külön köszöntötte a miniszterelnök a többi határontúli magyar vezetővel együtt. Mennyire nőtt újra össze Baranya a horvát schengeni csatlakozás óta?
Ha semmi mást nem ért volna el a horvátországi magyar közösség abban a tíz évben, amióta Zágrábban parlamenti képviselő vagyok, mint azt, hogy egy rendkívül szűk parlamenti többséggel rendelkező jobbközép kormányt pozícióban tartunk és ezzel fenntartjuk azt a politikai stabilitást, amely lehetővé tette, hogy Horvátország 2022-ben befejezhette a csatlakozási tárgyalásokat a schengeni övezethez, már az is elég lett volna. Ez történelmi lépés,
na nem revizionista értelemben. A 10-12 ezer fős horvátországi magyar közösség óriási szemléletváltáson ment keresztül azóta: úgy megyünk Pécsre ebédelni, mint ahogy Eszékre szoktunk, úgy megyünk Mohácsra, mint Vukovárra, mert a schengeni övezetben könnyebb meghozni erről a döntést. 45 perc alatt ott vagyunk Pécsen, remélem, ha átadják az A5-ös és M6-os autópályák hiányzó szakaszát – amit most októberre mondanak –, ez lecsökken húsz percre. Óriási dolog, hogy Budapest csak másfél órára lesz a magyarok által is lakott Drávaszögtől.
Pécsre hogyan tekintenek? Baranya egykori központjaként, amit visszanyertek?
Két lányom van, 8 és 12 évesek. Inkább turistaként jövünk, várost nézünk, ebédelünk, vásárolunk, megnézzük a kilátót. Persze, el szoktam mesélni, hogyan nézett ki ez az egész a múltban, hogy hol volt egykor a határ, de igyekszem nem terhelni őket ezzel.
Kevesen tudják Magyarországon, de lényegében önön múlik a zágrábi kormánykoalíció többsége. Hogyan működik a horvát kormány?
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.