A magyar kormány mint a jogállamiság bajnoka
Jó reggelt! Két fő témánk van mára: a lengyel-magyar viszony és a horvát elnökválasztási kampány fináléja. Előbbi rengeteg poént tartogat, utóbbi pedig arra világít rá, hogy még harminc évvel a háború után sem gyógyultak be a sebek. Szó lesz még a cseh sörök oroszországi sikeréről, alulfizetett keletnémetekről, Donald Trump NATO-t érintő követeléséről, a legújabb bukaresti kavarásokról, a napok óta didergő transznisztriaiakat geopolitikai lehetőségként látó nyugatról és Oroszországról, a közelgő burgenlandi választásról, horvát ortodox egyházról, vagyis a környék híreiről.
Ezt a poént biztos nem láttad jönni: a magyar kormány mint a jogállamiság bajnoka
Mélyponton a lengyel-magyar barátság, már ha egyáltalán még van ilyen nagypolitikai szinten. Az ukrajnai invázió kezdete óta a Fidesszel egyébként szövetséges PiS is kezdett már ferdén nézni a magyar kormányra az ukránok felé nem, az oroszokkal viszont túl barátságos álláspontja miatt, aztán miután 2023 őszén Jarosław Kaczyński pártja elbukta a választást, és Donald Tusk vezetésével alakult kormány, tovább romlottak a dolgok. Tuskék ugyanis azt ígérték, hogy helyrerakják a PiS-kormányok által megtépázott jogállamiságot – ezt egyelőre nem igazán sikerült nekik, de puszta ígéretekkel a befagyasztott EU-s pénzeket visszaszerezni igen, ami miatt Magyar Péter rögtön ki is kiáltotta Tuskot példaképnek. Nem csoda, hogy a Fidesz meg a varsói „jogállamisági rendrakást” nézi ferde szemmel.
Sőt, újabban már nem csak nézi, hanem közbe is avatkozik.
Karácsony előtti meglepetésként menedékjogot kapott Marcin Romanowski, a korábbi PiS-es lengyel kormány igazságügyi miniszterhelyettese, akit odahaza közpénzekkel való visszaélésekkel vádolnak. Orbán Viktor ezt megfejelte tavaly év végén azzal, hogy bedobta: más PiS-es politikusok is követhetik Romanowskit. Gulyás Gergely pedig a Mandinernek adott interjújában elismerte: nem tudják eldönteni, hogy a Romanowski ellen felhozott vádak megalapozottak-e, de szerinte a lengyel „jogállamisági válsághelyzet” miatt Lengyelországban nem várható el az ügy pártatlan, politikamentes elbírálása. Párhuzamként Nikola Gruevszki korábbi jobboldali-nacionalista macedón miniszterelnök esetét hozta fel, aki még 2018-ban kapott itthon menedékjogot, miután hivatali visszaélés miatt hazájában két év börtönre ítélték.
Azonban Gruevszki és Romanowski ügye között van egy fontos különbség.
Menedékjog egy másik EU-s ország polgárának?
Gruevszkivel ellentétben, aki a menedékjogot Magyarország albániai nagykövetségén kérelmezte, Romanowski EU-s polgárként simán átjöhetett volna Magyarországra a schengeni zónán belül úgy, hogy senki észre se veszi. Elég szokatlan, habár nem illegális más EU-s országok polgárainak menedékjogot adni, hiszen az EU-tagállamok biztonságos származási országként ismerik el egymást. Ez nem jelenti azt, hogy biztonságos származási országból érkező menedékkérő egyáltalán ne kaphatna menedékjogot: a magyar szabályok szerint van erre lehetőség, ha a kérelmező bizonyítja, hogy az ő egyedi esetében valamiért mégsem tekinthető biztonságosnak az országa. Romanowski esetében ez az állítólagos lengyel „jogállamisági válsághelyzet” lenne, amit az új PO-kormány intézkedései idéztek volna elő. Az évvégi sajtótájékoztatón, bár részletekbe nem ment, Orbán azt is közölte, hogy a magyar kormány megrendelt tanulmányokat a lengyelországi helyzetről, és az illetékes miniszter ezek ismeretében döntött Romanowski menedékjogáról.
Ebből is látszik, hogy Romanowski menedékjoga jórészt politikai színház, amiben a magyar kormány azzal vádolja a lengyeleket, amit ő maga is csinál: hogy beleavatkozik egyedi közigazgatási és bírói döntésekbe.
A legtutibb módszer egy európai elfogatóparancs megúszására
Orbán fenti megfogalmazásából az tűnik ki, hogy nem maga Romanowski prezentált bizonyítékokat arra, hogy miért politikailag motivált ellene a lengyelországi büntetőeljárás, hanem a magyar kormány a saját maga által megrendelt tanulmányokat vette alapul, és ez alapján személyesen a belügyminiszter döntött, nem az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (korábbi közismert nevén Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, BÁH). Ez önmagában egyébként nem jogsértő, ez a hatóság ugyanis belügyminiszteri irányítás alá tartozik, ami azt is jelenti, hogy a miniszter akár egyedi döntések tartalmát is meghatározhatja.
Az mindenesetre beszédes, hogy a magyar kormány egy politikai döntéssel garantálta, hogy Romanowski megkapja a menedékjogot, és a hatóság (vagy fellebbezés esetén a bíróság) ne kavarjon be. Pontosan ezért kellett Romanowskinak menedékjogot adni. Hiszen a lengyel politikus EU-s polgárként menedékjog vagy bármilyen külön engedély nélkül beléphetne Magyarországra és tartózkodhatna itt.
Abban az esetben pedig, ha a lengyelek európai elfogatóparancsot bocsátanak ki – ami meg is történt decemberben –, azt sem kell minden esetben és feltétlenül végrehajtani. Ha fennállnak-e kivételes indokok, a kiadatás megtagadható – például, ha alapvető büntetőjogi garanciák, illetve a tisztességes eljáráshoz való jog sérülne.
Viszonylag ritka az európai elfogatóparancsok visszautasítása, de előfordul. Például a bírói függetlenséget aláásó PiS-es reformok miatt az elmúlt években holland, német és ír bíróságok is felfüggesztették vagy visszautasították a lengyel kiadatási kérelmeket, politikai ügyekben pedig legutóbb a katalán exelnök, Carles Puigdemont és társai ügye volt emlékezetes, akiket Belgium nem adott ki Spanyolországnak.
Magyarországnak már eddig is volt tapasztalata az európai elfogatóparancsok visszautasításával. 2018-ban a Fővárosi Törvényszék úgy döntött, hogy nem adjuk ki Horvátországnak Hernádi Zsolt MOL-vezért, szintén arra hivatkozva, hogy Horvátországban nem kapna tisztességes eljárást és pártatlan elbírálást. Hernádit ott korrupcióval vádolták (és később el is ítélték) a horvát olajcég, az INA megvásárlása kapcsán. Ez azért volt pikáns, mert az ügyben Magyarországon is indult büntetőeljárás, amit azonban a hivatali vesztegetés vádpontjában megszüntettek. Hernádiék trükkösen, a MOL-hoz közel álló pótmagánvádló útján próbálták elérni, hogy a megszüntetés helyett felmentő ítélet szülessen, egy jogerős felmentést ugyanis a többi EU-tagállam bíróságainak is el kellett volna fogadniuk, így a horvátok nem ugrálhattak volna tovább. A terv azonban nem jött be, a Fővárosi Ítélőtábla szerint a pótmagánvádlóként fellépő személy nem volt az ügy sértettjének tekinthető, így maradt a megszüntetés felmentés helyett. Ennek eredményeként a horvát elfogatóparancs továbbra is hatályban van, Hernádi pedig, ha nem akarja kockáztatni azt, hogy Horvátországban két évet üljön, Magyarországról csak az EU-n kívülre utazhat – erről decemberi interjújában beszélt is a Telexnek.
Romanowski kiadatásának ügyében is majd a Fővárosi Törvényszék fog eljárni, és normális esetben mérlegelhetné a fenti kivételes indokokat, és akár dönthetne úgy is, hogy a tisztességes eljárás sérelme miatt visszautasítja a kiadatást, vagy esetleg előzetes döntéshozatalt kér az Európai Bíróságtól. Hogy a visszautasítás ne csak egy vékony lehetőség, hanem szükségszerű kimenetel legyen, azt garantálta a menedékjogról szóló politikai döntéssel a magyar kormány: a menedékjog ugyanis a kiadatással szemben is védelmet jelent, így borítékolható, hogy akárcsak Gruevszkiét, Romanowski kiadatását is visszautasítja majd a Fővárosi Törvényszék. Ebben a kontextusban pedig különösen vicces, hogy épp a magyar kormány félti Romanowskit a független bírói döntésekbe kézivezérléssel belenyúló politikusoktól.
A legjobb poénok az Európai Bíróság előtt várhatók
A lengyel külügyminiszterhelyettes már bejelentette, hogy ha Magyarország visszautasítja Romanowski kiadatását, akkor perre mennek az Európai Bíróságon. (A tagállamok egymás ellen is indíthatnak kötelezettségszegési pert, bár ezt jellemzően az Európai Bizottság szokta megtenni.) Alig várom a jogi érveket abban a perben!
Egyrészt, a magyar kormány azon érvét, hogy a lengyel bíróságok függetlensége a politikai befolyástól nem garantált, magának az Európai Bíróságnak számos ítélete támasztja alá. A PiS-kormány például előbb leszállította a bírói nyugdíjkorhatárt (ismerős, ugye?), aztán úgy változtatta meg a szabályokat, hogy az országos bírói tanács (lengyel rövidítéssel KRS, nálunk nagyjából az OBT-nek felel meg) összetételére a parlamentnek közvetlen befolyása legyen. A KRS egyik fő feladata, hogy véleményezze a bírói pozíciókra jelölteket és javaslatot tegyen a köztársasági elnöknek a bírói kinevezésekre, a törvénymódosítás után kinevezett bírókat azonban az átpolitizált KRS-nek köszönhetően gyanú övezi.
Másrészt azonban pont az európai elfogatóparancsok visszautasítása ügyében az Európai Bíróság azt is többször megerősítette, hogy önmagában a lengyelországi bírói függetlenséggel kapcsolatos problémákból nem lehet általánosan arra következtetni, hogy ne volna a lengyel bíróságok előtt a tisztességes eljárás garantálva. Ezt minden egyedi ügyben külön vizsgálni kell. Persze az eddig elutasított lengyel elfogatóparancsokkal ellentétben Romanowski esetében egy átpolitizált ügyről van szó, de még ebben az átpolitizált ügyben is eddig úgy tűnik, hogy a lengyel bíróságok normálisan működnek. Mikor júliusban Romanowskit az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) tagjaként élvezett mentelmi joga ellenére őrizetbe vették, utána nagyon gyorsan el is kellett engedni, mivel a bíróság kimondta, hogy az őrizetbe vétel a mentelmi jog miatt jogellenes volt. Azóta egyébként megfosztotta a PACE Romanowskit a mentelmi jogától.
A bírói függetlenség azért nehéz ügy még most is Lengyelországban, mert hiába kormányoz már a PO vezette kormány 2023 ősze óta, egyelőre nem sikerült a kétséges PiS-es igazságügyi törvényeket helyrehozniuk. Ugyan elfogadtak egy ezt célzó törvényt, azonban az máig nem lépett hatályba, mivel a PiS-hez köthető köztársasági elnök, Andrzej Duda aláírás helyett az alkotmánybíróságra küldte azt normakontrollra. A PiS által megszállt alkotmánybíróság pedig nem siet a döntéssel.
A PO-s kormány persze sietett kifejezni az elkötelezettségét a jogállamiság helyreállítása iránt, és be is mutatott erre nézve terveket, ám ezek jórészt továbbra is tervek maradtak, kivéve azt, hogy csatlakoztak az Európai Ügyészséghez – igaz, arra elég volt mindez, hogy az Európai Bizottság leállítsa a 7-es cikkes eljárást és kifizesse az addig visszatartott helyreállítási pénzeket. Ráadásul a jogállamisági rendrakás jogcímén megléptek pár kétes dolgot is.
Például arra hivatkozva váltották le a PiS által kinevezett egyik vezető ügyészt, hogy ő korábban már egyszer nyugdíjba ment és onnan lett visszahelyezve, de utóbb a legfelsőbb bíróság úgy döntött, ez nem elegendő indok. Arra is volt példa, hogy Donald Tusk miniszterelnök személyesen vonta vissza egy bíró kinevezését, mondván, csak véletlenül ellenjegyezte a köztársasági elnök általi kinevezést.
Friss közvélemény-kutatások szerint a lengyel közvélemény sincs elragadtatva a helyzettől: a többség szerint a jogállamisági helyzet vagy rosszabb lett, vagy a korábbihoz képest változatlan a PO-s kormány regnálása óta.
Az Európai Bíróság persze nem a lengyel közvéleményt fogja figyelembe venni a döntésénél. De nem is a lengyel kormány nyilatkozatait vagy puszta terveit. A jogi helyzet és a tények számítanak, ezek terén pedig az új kormány sem makulátlan. Ennek ellenére iróniában és cinizmusban biztosan bővelkedni fog a per, már ha eljutunk odáig. Képzeljük el: az a magyar kormány, amely nemrég újabb ellentmondásos reformokhoz kötötte a bírók fizetésemelését, Luxembourgban majd a bírói függetlenség, a jogállamiság, és egy politikai okokból üldözött ellenzéki védelmezőjeként próbál tetszelegni!
(Bakó Bea)
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.