A nagy antialkoholista műbalhé, Izrael itt meg ott, egy jó pécsi étterem

Jó reggelt! Ma három blokkal jelentkezik a kedvenc hírleveletek. Az elsőben a magyar borvilág aktuális Nagy Ügyét semmisítem meg, utána hírek jönnek a környékről (Izrael-pártiak! Izrael-kritikusak!), majd ajánlok egy nagyszerű pécsi éttermet. Jó olvasást!

---

A nagy antialkoholista műbalhé

Nagyon szerencsés, messzeföldön irigyelt helyzetben van 2010 óta a magyar borágazat. Nem csupán emelkednek évről évre a szőlőterületek, újratelepítik velük a Dunakanyart és a váci Naszály-hegyet is, a Fertő-tó keleti partján már a határ magyar oldalán, Jánossomorja körül is megjelentek a zweigeltesek. A városok országszerte borbároktól és fröccskertektől hangosak, szőlőt vesz és borász akar lenni boldog-boldogtalan, miután 3 hektáros birtokméret alatt senkit sem cseszeget semmivel az állam, a borminőséget ellenőrzi csak. Olyan kirobbanó exportsikereket köszönhetünk az okos állami segítséggel kialakított termékstruktúrájú, de főleg jó ár-érték arányú borainknak, az egyedi identitású, turisztikailag is hibátlanul kiépített, tömegeket vonzó – utasforgalom terén még a pécsi repülőteret is újra felélesztő – borvidékeinknek és egyedi, autochton szőlőfajtáinknak, hogy konkrétan sorbanállnak az exportőrök és mostanra már a borászatok válogathatják meg, melyik vevőnek jut bor, és melyiknek nem. Oroszország márpedig ebben a geopolitikai helyzetben nem kap.

Igazi sikersztori a borágazat, mert beérett, hogy Orbán Viktor 2010 előtt aláírta a Borászok 12 pontját és vállalta, hogy a borászok barátjaként felszámolja a felesleges bürokráciát és virágzó vidéket épít – hiszen biztos parlamenti többséggel, négy kétharmaddal a háta mögött mindezt meg is tudta csinálni. A szakma mert nagyot álmodni, a kormány pedig mindezt megvalósította. Az ellenzék ugyan kritizálta az erőltetett szőlőtelepítéseket és rekonstrukciókat országszerte, mondván ezeknél még a stadionoknak is több értelme lenne, de Orbán kitartott az ígérete mellett, mondván az örökségünkre kell építkezni, márpedig Tokaj nektára a magyar himnuszban is szerepel, amit a szocialisták lerohasztottak, azt ők helyrehozzák, már csak azért is, mert a kereszténydemokraták tudják, hogy Jézus vére, a polgári bor- és gasztrokultúra törölheti csak el az alkoholizmus rossz házipálinkák fémjelezte korszakát.

Tokaj végre a helyére került: az állami bormarketing erőfeszítéseinek és drága, de jó befektetésnek bizonyuló nemzetközi kampányainak köszönhetően világszerte cikinek számít, ha egy Michelin-csillagos vagy arra aspiráló étterem nem csempészi be a desszertjeibe valahogy az újra és immáron valóban világhírűvé vált tokaji aszút, a világ közismerten legjobb és mára messze legdrágább édesborát. A szamorodnik és aszúk új évjáratának bemutatása a bordeaux-i en primeur kóstolókhoz fogható esemény lett már pár év alatt – és szépen fogynak a száraz tokajik is, amiket a közép-európai olaszrizlingek mellett „az új Óvilág” legértékesebb kincseiként emlegetnek.

Szakújságírók tömegei zarándokolnak el a Tokaji Dűlőklasszifikációs Bizottság négyévenként megrendezett tállyai konferenciájára, hogy meghallgassák Alkonyi Lászlót, merre terjeszkedhet történelmi alapokra támaszkodva a szigorú hozamkorlátozásra beállt borvidék, és közben változik-e a legnevesebb tállyai, tolcsvai és tarcali termőterületek besorolása. A borvidék első nagyobb, délnyugati bővítését követően a taktaharkányi cigány aszú fogalommá vált, a NER romapolitikájának jelképévé – a románok már másolják is közben a modellt a moldvai Cotnari-ban.

Nem hiába költöznek nyugat-európaiak tömegei is már a NER borközpontú vidékfejlesztési politikájának szimbólumát jelentő, élhetőségében és vonzerejében egyre inkább Stájerországgal és Dél-Tirollal konkuráló tokaji borvidékre. Tokajra rá se lehet ismerni, az ingatlanárak az egekben, az egyetemen ingyen, magukat megtisztelve érezve vállalnak kurzusokat geisenheimi és montpellier-i szőlészeti és borászati oktatók. Franciák és britek manufaktúrái versenyeznek egymással a tokaji édesborok mellé jobban párosítható kéksajtok terén, a 4iG egy informatikai fejlesztéssel az időjárást és a szőlőt figyelve, 0-24-ben rendelkezésre állva ingyen jelzi a termelőknek, melyik dűlő mely területére mikor mennyi permetszer és zöldmunka szükséges – ezzel rengeteg pénzt megspórolva, lenyomva a költségeket.

A Bianchi a Csepelt felvásárolva a bebringázhatóvá vált dűlőutak hírnevére alapozva egy kisebb kerékpárgyárt létesített itt, Dario Cecchini mangalicázós bisztrót álmodott Monokra Kossuth szülőháza mellé, a Four Seasons pedig szőlőhegyi luxushotelt és exkluzív Bodrog-parti csónakkávézót nyitott, hogy az őszi hajnalokon követni lehessen a botritiszesedés útját. Innovatív vállalkozásokat indítanak borvidékszerte kiszolgálva a turisták és a helyiek növekvő igényeit, és ma már Budapestről és Temesvárról is hoznának ide irodaegységeket a nagyobb cégek – a helyzet annyira eldurvult, hogy a világörökségi címre hivatkozva törvényt kellett már hozni arról, hogy leszorítsák a beköltözők és ezzel a zöldmezős beruházások és építkezések számát a települések identitásának és önazonosságának védelmében. Így vált mára az állami költségvetés irigyelt nettó befizetőjévé Tokaj, Sárospatak, Sátoraljaújhely, de a városi rangot és az ott ismét megtelepülő zsidók adományaiból egy második zsinagógát kapott Mád is.

Ebbe az idillbe rondított bele Wáberer György, a – most sorolom a rengeteg titulusát azontúl, hogy üzletember – Tokaj-Hegyalja Egyetemet fenntartó Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Tokaj-Zemplén-térség fejlesztéséért felelős korábbi kormánybiztos, valamint a Tokaj Borvidék és Fejlesztési Tanács elnöke egy facebookos videóval, amiben azt kérte a követőitől, hogy mivel az alkohol – így még egy pohár vörösbor is – méreg, ezért ha tehetik, tartsanak 30 napnyi szünetet az egészségük érdekében. Wáberer a kijelentésével az immáron nemzeti konszenzussá vált vidékfejlesztés sikerének alapját, a nemzeti büszkeség és összetartás egyik fő okát, a hungarikumok fejőstehenét kérdőjelezte meg, de annyira fájóan, húsba vájva, hogy az durvább hatást váltott annál is, amikor valaki nem áll fel a Nélküledre. Elvégre mit szól majd a külföld, ha kiderül, hogy a világszerte irigyelt magyar borsiker egyik kovácsa, a borvidék egyik vezetője nem iszik harminc napig? Méreg volna a tokajiban?

Ez az idill talán nem kell ecsetelnem, nem létezik. A magyar borágazat valójában siralmas állapotban van, a szőlőterület a rendszerváltás óta csökken, a Balaton-felvidéki borvidékek szőlői nyaralókká és úszómedencékké válnak, szőlőeladásból megélni a röhejes felvásárlási árak miatt lehetetlen, már jövedelemkiegészítésként is inkább ráfizetés az egész az aszályos nyarak és az egyre drágább és egyre kevésbé hatékony permetszerek miatt. A klímaváltozáshoz felkészületlenek vagyunk, az export bezuhant, a covid miatti lezárások óta pincészetek zárnak be, borászok látják reménytelennek a helyzetüket és keresnek alternatív megélhetést, a vörösborra ráállt Villányban és a tokaji édesboroknál komplett évjáratok pihennek eladatlanul a pincében, van, ahol több hektárt már le se szüretelnek, mondván minek. A Borászok 12 pontját nem tematizálja már senki, elkönyvelték, hogy a politikusok hazudnak, de próbálnak velük jóban lenni, elvégre az EU-s pénzekre szükségük van – már amíg bírják pénzzel az így épült óriási csarnokok rezsijét. Koncentrálódnak a birtokok és a tőke is, a sokszínű, élhető vidék ábrándjának annyi. Ahogy zsugorodik a magyarok pénztárcája, úgy kerül lakat egyre több étteremre, a maradékban a vendégek vagy kevesebbet esznek vagy bort már eleve nem is rendelnek. Érdemi borsajtó évek óta nincs, több jobb borblogger is inkább hobbiborásznak állt. Aki azt gondolná, az állam ha mással nem, legalább bürokráciacsökkentéssel próbál segíteni, nagyot téved,