Ahol a főnök szőlőtelepítésre költ, nem focira

Amikor Aleksandar Vučić Szerbiájáról ír a magyar sajtó, az olvasó elég furcsa képet kap: az egyik oldalon bajkeverő putyinista diktatúrát, a másikon meg egy egzotikus havert. Már ugye ha egyáltalán írnak róla azon túl, hogy hahaha, Kőhalmi Zoltán, meg hogy már megint találkozott az Orbánnal a szerb. Nem a boszniai, a másik.

Itt, a Gemišten rendszeresen és gyakran a helyszínről követjük a magyarra eléggé hasonlító szerb belpolitikát, ahogy a Koszovóval kapcsolatos fejleményeket is, és bár nem törünk peterhandkei babérokra, de megérteni szeretnénk, nem ítélkezni, címkézni (de szoktunk azért azt is). A mai hírlevél is ezt akarja, rögtön három blokkban.

• Ahol a főnök szőlőtelepítésre költ, nem focira: mi ez az egész Vučić és a szerb borszakma között? Inni szeret, vagy lehetőséget is lát benne? Milyen a balkáni borpiac, miért drágák a szerb borok, és milyen volt a belgrádi borexpó, amire annyi közpénzt és energiát zúdított a szerb elnök, hogy abból még a Telexnek is jutott, viszont a helyszínre siető komoly magyar delegációnak már nem?

• A szerbek és a horvátok is az olaszrizlingre akarják építeni a fehérboros identitásukat, sőt, rég elkezdték: ha nem figyel a magyar bormarketing, grašac néven ismeri majd a világ. Mi a különbség a fajta hazai és szerbiai megítélésében? Két olaszrizling-szakértő, Igor Luković és Győrffy Zoltán beszélt erről. Erről is.

• Milyenek most a szerb, albán, macedón borok? Rövid helyzetkép, majd öt zseniális szerb bor, amit mindenképp meg kell kóstolj Újvidéken/Belgrádban járva.

---

Aleksandar Vučićnak nincs Felcsútja:

fővárosi gyerekként született. Az újbelgrádi lakótelepen nőtt fel. Vidékre vágyik, a szőlőbe. Szerbiában köztudott, hogy az elnök óriási borkedvelő: nem csak szereti, de

legalább öt forrásunk szerint rendkívül jól bírja is a bort, meg eleve az alkoholos italokat, őt az asztal alá inni – kosarasokhoz mérhető magassága és az ahhoz párosuló testsúlya miatt is – nagyon nehéz, három üveg gond nélkül lecsúszik,

kis víz, és mehet tovább a munka. Hogy mi lehet emögött, nem igazán tudta senki, van, aki szerint mindössze az, hogy Nyugat-Európában sokaknál be lehet vágódni azzal, ha az ember tud beszélni egy kicsit a borokról, rögtön érdekesebb lesz a többiek szemében. Hát még ha meg is tudja mutatni a saját borait, minőségi konyhával, szép kilátással. Egy ideje azzal lehet jó pontot szerezni Vučićnál is, ha egy üzletember borászatot alapít, szőlőt telepít – és mese nincs, a szerb borok évről évre egyre jobbak, újabb és újabb pincészetek nevét kell megjegyeznie a borkedvelőknek. Míg a magyar borszakma folyamatosan kínlódik és most épp a visszaválthatós üvegek körülötti pluszbürokrácia miatt könyörög a Fidesznél, hogy nézzék már meg, Ausztriában és Németországban se szívatják ezzel a kisebb pincéket, a szerb elnök folyamatosan a borászok kedvében akar járni: a világ borkereskedőit is házhoz hozza.

Серб Халадо Пинце

A szerb borszakértők azt mesélték, hogy magához Vučićhoz is kötődik egy pince egy lekötelezettjén keresztül, a Šapat nevű Novi Slankamenben (Újszalánkemén), Újvidék és Belgrád között, a Duna mellett. Viszonylag friss szerzemény: noha azt már 2012-ben megalapította két orosz állampolgár egy szerb társukkal, a boraik se ismertek, se jók nem voltak. 2022 elejére aztán egy közbeszerzések sorát nyerő, a Szerb Haladó Pártnál igencsak jól fekvő, a pénzügyminiszter bátyjának autót és lakást fizető építőipari cég, a Milenijum Tim (angolosan Millenium Team lenne, de a szerbek ragaszkodnak ahhoz, hogy a külföldi neveket kiejtés szerint írják le, így lesz Mišel Uelbek a belgrádi könyvesboltokban Ülebekből, izé, Michel Houellebecqből, a híradókban pedig Džordž Buš George Bushból) kivásárolt mindenkit a pincéből.

Mielőtt a tranzakcióra sor került volna, Vučić nemcsak maga nézte meg a birtokot, de oda még Orbán Viktort is elvitte magával azzal az indoklással, hogy onnan nagyon szép kilátás nyílik a Dunára és mögötte a végtelen pusztára, ami méltó ahhoz, hogy „én bort igyak, Viktor pedig a fontos projektekről beszéljen”. A szerb-magyar barátság jegyében Atila névre keresztelték azóta a pince csúcsborait: a legenda szerint a hun vezető sírja a közelben, a Duna és a Tisza összefolyásánál található. A polgármester nagyon boldog helyben, a tulajdonosváltás óta szerb Toszkánát vizionál a környékre.

Vučić tavaly elárulta, ki a kedvenc borásza: az anyai ágról magyar származású, a Balkán egyik legjobb szakemberének számító Mladen Dragojlović, aki belföldi flying winemakerként hét pincét lát el tanácsokkal. A Šapat mellett a borászatban hirtelen, már-már varázsütésre fantáziát látó szerb teniszlegenda, Novak Djoković globális ízlésre hangolt borait is ő készíti. A borász virágnyelven el is mesélte egy podcastben: a minőség csak a tulajdonosváltás óta szempont a Šapatnál, amit annak ellenére vállalt el, hogy a műsor alatt végig amiatt panaszkodott, túl sok feladata van már így is és le akarja őket építeni. A borász szenvedélyes elkötelezettséggel viseltet a munkája iránt, mint mondja: minden európai ország gazdasági-társadalmi fejlettségének az a fokmérője, hogy milyen állapotban van a szőlő- és borágazata. Ő ehhez annyit tud hozzátenni, hogy ízlésben megneveli a fogyasztót: túlérett, túlhordózott, a húsz évvel ezelőtti nagy villányiakra hajazó borok helyett elegánsabb, jobban iható borokat készít.

A szerb oknyomozó újságírók szerint a Milenijum Timet kell követni, ha valaki arra kíváncsi, mik elnök úr elképzelései Szerbia borászati jövőjét illetően: 2021-ben Dél-Szerbiában, a grillezett húsairól ismert Leskovac mellett is vettek 186 hektár szőlőt (nagyrészt állami tulajdonút, egy aukción, kikiáltási áron), és az államtól 30 évre bérbe kaptak további 521 hektárt, hogy arra szőlőt, többek közt olaszrizlinget telepítsenek, aminek a szerb borvilágban óriási potenciált tulajdonítanak. A helyi sajtó lelkendezik is amiatt, hogy pénz érkezett a vidékre: valamiért ők is szerb Toszkánáról áradoznak, holott csak Toszkánának háromszor akkora a szőlőterülete, mint komplett Szerbiának.

Mladen Dragojlović, az elnök kedvenc borásza menedzsel Leskovacban is mindent. Két gigapincét is felhúznak ide. Az egyikben évi 100 ezer liter prémiumbor készül, de a lényeg nem ez, hanem a másik pince, ahol évi 2,5 millió liter jó minőségű tömegbort (az összehasonlítás kedvéért: ez a Varga Pincészet éves termelésének kb. negyede) gyártanának 3-5 eurós polci áron, konkurenciát állítva a szegmenst már tökéletesen kiszolgáló, a határ túlsó oldalán lévő macedónoknak és montenegróiaknak.

Mivel a szocialista Jugoszláviából megmaradt nagy borgyárakat vagy tönkretették, szétlopták, vagy csak nem tudják rendesen működtetni, a szerb borpiacról pont a megfizethető hazai borok hiányoznak: az alsópolcot nem számítva a szerb borok annak ellenére drágák, hogy európai összehasonlításban ez egy szegény ország.

Még így sem termelnek annyit, hogy ne szoruljanak behozatalra: a szerb bortermelés az ottani fogyasztás 40%-át adja csak, és mivel kevés a szerb bor, a szerb borkultúra pedig még gyerekcipőben jár, a gyengét is fel lehet árazni. Dragojlović szerint a befektetés irdatlan összeget fog felemészteni, de mint mondja: „Ebben fontos szerepet játszik a patriotizmus. Nem egyedül a profit miatt fektetnek bele ennyit.”

Azt mondják, a politika nincs annyira benne Szerbiában a borászatban, mint Magyarországon a fociban, piaci alapon is simán megéri befektetni ebbe. Évről évre nő az egy főre jutó borfogyasztás, és Szerbia azon kevés országok egyike, ahol a szőlőterület is folyamatosan növekszik, az éttermi vendéglátáshoz pedig másképp viszonyulnak a Balkánon, mint mondjuk Magyarországon: az olaszokhoz hasonlóan a kultúrájuk, a mindennapjaik része, hogy eljárnak ünnepelni, beülnek egy kávéra, borra, és nagyon boldogok, ha mindezt szép vidéki környezetben tehetik meg. Senki sem ezen fog spórolni. Vučićék ebben látnak lehetőséget, ezt a flow-t akarják megtolni.

The New Old World

A szerb borászoknak a magas árak ellenére sincsenek eladási problémáik, érdemi hírnevük viszont akkor lesz csak, ha exportálni kezdenek – és a borászatra épülő turizmus is ezután fog beindulni. A borturisztikai projektekbe (magyarul szép helyre épített borászat, nagy és/vagy jó étteremmel) sok közpénzt fektető Vučić komolyan gondolja, hogy Szerbiát fel kell tenni a világ bortérképére, ehhez pedig kapóra jött kedvenc geopolitikai projektje, a Nyitott Balkán. A Szerbia mellett Albánia és Észak-Macedónia alkotta kezdeményezés alapvetően az EU-csatlakozásra váró balkáni országok között akar egy vámmentes övezetet létrehozni, de kívülről lehet rá úgy is nézni, hogy jé, korábban egymást lőtték meg utálták, most meg együtt igyekeznek!

Noha a Nyitott Balkán eredetileg albán ötlet volt, azt mára a balkáni szerb dominancia megalapozásának látják. Vučić rendre a brüsszeli bürokraták provokálására használja fel az elért eredményeket, mondván lehet, nem is kell nekik a csatlakozás mézesmadzagját egyre csak későbbre toló, hirtelen még Ukrajnát is jobban priorizáló EU, helyben megcsinálják azt ők maguk. A többi EU-n kívüli balkáni ország, Montenegró és Bosznia-Hercegovina emiatt nem is akar tagja lenni a klubnak, mondván az EU a cél, az igazi nagy pénz onnan tudna jönni. A Nyitott Balkánt leginkább elutasító országról, Koszovóról pedig mindenki ismeri Szerbia álláspontját, elég egyértelműen ki van írva mindenhova országszerte, hogy Kosovo je Srbija.