Ahol a keresztény jobboldal kritizálja az egyházakat, a balos-zöld közeg pedig védi

Jó reggelt! Miközben Romániában a két versenyben maradt elnökjelölt bújócskát játszik a tévéstúdiókban (elvileg nagyon akarnának egymással vitázni, de rendre olyan tévékbe mentek be, amelyekben nem volt ott a másik, mígnem végül találkoztak), a bukaresti főpolgármester, Nicușor Dan elkezdte bizonygatni, hogy nem lehetetlen legyőznie a szélsőjobbos George Simiont: bemutatott egy friss kutatást, miszerint Simion ugyan 55:45-re győzne most, de van még vagy tíz nap jövő vasárnapig, meg lehet ezt fordítani. Simion pedig arról beszél, hogy Franciaország akarja uralni a román államot és ezellen csak ő tud tenni (ez a magyar szál miatt izgalmas, mert míg Simion szerint a PNL nevű jobboldali kormánypárt volna a francia lerakata, az RMDSZ háziportálja, a Maszol nemrég azon Dant nevezte Emmanuel Macron választottjának, bábfigurának, akit az erdélyi magyar párt a második fordulóban elvileg támogat). A romániai kampány messze nem érte el még tehát a csúcspontját, ma ezért nem is foglalkozunk vele, a Vatikán kéménye kapcsán Németország lesz inkább a téma, ott ugyanis nem csupán fellángolt a nagy egyházvita, de az új kancellár megválasztása is tartogatott izgalmakat. És szó lesz a szerbiai tüntető egyetemistákról is, akik szintet léptek és végre beléptek a politikai térbe: jó olvasást, szokás szerint van mit.

---

Ahol a keresztény-konzervatív jobboldal kritizálja az egyházakat, a balos-zöld közeg pedig védi

A Vatikánra figyel most a világ. Fotó: Bukovics Martin, 2019

Míg Budapesten a konzervatívok közé sorolt Erdő Péter esztergomi és a liberálisnak tartott Német László belgrádi érsek pápává választási esélyeit latolgatják, a politikában nem nagyon téma az egyház, csak az állami támogatások becsatornázása miatt még mindig létező Párbeszéd nevű minipárt plakátolt ki pár közterületet az egyházakról való párbeszédről. A német politikában viszont az új parlamenti házelnök, a CDU-s Julia Klöckner – némileg szerencsétlen módon, de nyilván akaratlanul – Ferenc pápa halála előtt egy nappal, húsvét vasárnapján belekezdett a nagy vallásvitába.

A budapesti zöld-balos kritika szerint az egyházak túl konzervatívak, a berlini kereszténydemokrata-konzervatív kritika szerint viszont túl balosak, woke-ok, olyanok, mint a Zöldek egy csatolt része. Klöckner szerint „ha az egyház elkezd tetszőleges, napi témákban állást foglalni, mint egy NGO, ahelyett, hogy az élet nagy kérdéseivel foglalkozzon, mint az élet és a halál témája, azáltal sajnos lecserélhetővé válik“. Vagyis Németországban az az izgalmas helyzet alakult ki, hogy a konzervatív-kereszténydemokrata oldal támadja, míg a zöld-balos-liberális védi az egyházakat.

A német vita során annyiban relevánsabb, hogy a politikusok mit mondanak, hogy a személyi jövedelemadó 8-9%-ának megfelelő egyházadó beszedését ott nem maguk az egyházak intézik, mert ez a tartományok feladata: aki magát például egy lakcímbejelentéskor vallásosnak mondja, megjelölve a felekezetét, attól pár kivétellel – jellemzően ha a felekezet maga intézi a pénzügyeit és az önkéntes adományokra épít, mint a muszlimok, neoprotestánok vagy az ortodoxok – elkezdik vonni havonta a pénzt a fizetéséből. A gyakorlatot az állam és egyház szétválasztásának elvére hivatkozva a liberális FDP, a Zöldek és a szocialista Linkre rendre kritizálni szokta.

De Klöckner házelnök nem az egyházak pénzét, hanem a kontentjét kritizálja. A konzervatív Springer-kiadó ékköve, a Bild bulvárlap össze is szedett pár példát:

• A német evangélikus egyház támogatja a zöldpárt autópálya-sebességhatárra vonatkozó javaslatát, ők ezt 120 km/h-nál szabnák meg. Szervezetileg pedig elrendelték, hogy minden, egyházi kontextusban megtett utazáson autópályán legfeljebb 100 km/h-val, közúton maximum 80 km/h-val szabad közlekedni.

• A Rajna-vidéki evangélikusok minden egyházi intézményben, hivatalban és közösségben a Coca-Cola-termékek bojkottját ajánlják, helyettük pedig a bio alapanyagokból, fair módon elkészített italok fogyasztását preferálják.

• Mainz, Würzburg, Trier és Hamburg püspökségei vagy eleve törölték a twitteres profilukat vagy felfüggesztették ottani tevékenységüket, hogy ezzel tiltakozzanak a Trump mellé szegődött Elon Musk politikai nézetei és tevékenységei ellen.

• A 2022-es katari foci-világbajnokság előtt számos egyházi vezető a mérkőzések bojkottjára szólított fel, mármint hogy még tévén se nézzék azokat a hívek, mindezt az ottani emberi jogi helyzetre és a FIFA korrupciójára való hivatkozással.

• Az evangélikusok kétévenkénti nagy találkozóján, a Kirchentagon 2023-ban az eredetvédett kolbászkáiról híres Nürnbergben a klímaváltozás elleni küzdelemre, ezáltal a teremtett világ aktív megvédésére hivatkozva szinte csak vegán és vegetáriánus kolbászkákat kínáltak, vadászni kellett a húst tartalmazókra.

• Tavaly decemberben a darmstadti evangélikusok Palesztina-témájú ún. antikolonialista adventi vásárt rendeztek, amin a gázai övezetet részben még mindig ellenőrzése alatt tartó Hamász terrorszervezet jelképének számító piros háromszöget kínálták sütemények formájában, az Izrael megsemmisítésére utaló From the river to the sea szlogen pedig különböző szuveníreken szerepelt.

Vagyis úgy viselkednek, mint egy sztereotíp zöldpárti politikus vagy elkötelezett szavazó, Ulf Poschardt publicista a nagy német egyházakat, a katolikusokat és az evangélikusokat (akikhez a reformátusok is tartoznak) egyenesen a balos-zöld-woke szcéna egyik tartóoszlopának, erős bástyájának nevezi a közmédia mellett. Az idei berlini nagypénteki körmenetről már azt is nehéz volt eldönteni, hogy komoly volt-e vagy paródia, legalábbis egy résztvevője szerint: egyrészt eleve ökumenikus volt, párszázan voltak mindössze, köztük egy sárral bekent és azt mindenkire dobáló férfi, aki magát nőnek mondta és a performanszával a ghánai queerek üldözésére kívánta felhívni a figyelmet, másrészt a körmenet állomásain az evangélium vagy a Jézus szenvedéseire való emlékezés helyett olyan beszédeket kellett végighallgatni, amikben egy klímakutató szólított fel mindenkit a Fridays for Future és az ellenőrizetlen migráció melletti kiállásra, egy hidzsábos imám pedig arról beszélt a keresztény híveknek, hogy ők, keresztények azok, akik elnyomják Németországban a muszlimokat. Vagyis az egyházi díszletek közül is a napi politika beszélt: Klöckner CDU-s házelnök éppen ezt a gyakorlatát kritizálta a német egyházaknak.

A politikust gyorsan össztűz alá vették: a szocdemek szerint Klöckner legalább húsvétkor tartózkodhatna attól, hogy tanácsokat ad az egyházaknak. Az előző szocdem egészségügyi miniszter, Karl Lauterbach szerint nagyon fontos az egyházak véleménye társadalompolitikai kérdésekben. A Zöldek szerint mégis ki szólaljon fel az igazságtalanságok, a humánum és a felebaráti szeretet témájában, ha nem az egyházak? A CDU balszárnyához tartozó Armin Laschet, az előző kancellárjelöltjük szerint az egyház eleve mindig politizált, nincs ezzel gond. Németország korábbi vatikáni nagykövete, Annette Schavan szerint még szép, hogy politizál az egyház, ezt tette II. János Pál pápa is, akinek nagy szerepe volt a Vasfüggöny leomlásában. Klöcknert azonban mindez nem tántorította el a véleményétől, sőt, múlt szombaton odament az evangélikusok nagyrendezvényére, és a szemükbe mondta: legyenek szívesek a hitre, a szakralitásra koncentrálni, elvégre az a fő brandjük, nem a politika.

Miért nem konzervatív a német katolikus egyház?

A fenti példákból látszik, hogy a legkeményebben az evangélikusok politizálnak, ők a korszellem megjelenítői voltak mindig, a náci Németországban is. A német katolikusok sztorija ennél izgalmasabb: mikor írjunk róluk, ha nem a konklávé alatt?

A legutóbbi német pápa, XVI. Benedek maga az egyházon belül a konzervatív körökhöz tartozott – teológiailag mindenképpen, de egyes politikai-társadalmi kérdésben is (például az iszlám megítélésében, amint nevezetes 2006-os regensburgi beszédében tette) –; a nemrég elhunyt Ferenc pápa igyekezett is kiszorítani a Ratzingerhez hű korábbi német főpapokat a Vatikánból. 2017-ben Ratzinger egyik fő szövetségesét, Gerhard Ludwig Müller korábbi regensburgi püspököt a Hittani Kongregáció éléről távolíttatta el, ahogy Ratzinger egykori személyi titkárát, Georg Gänseweint is, aki a könyvében a két egykori pápa állítólagos vitáiról írt, először Freiburgba zavarta vissza, majd a Baltikumba küldte pápai nunciusként. Ha csak ezt a két nevet – és főleg Müller püspök rendszeresen előadott Ferenc-kritikus szavait – ismernénk, azt gondolhatnánk, hogy a német katolikus egyház az egyházon belüli konzervativizmus utolsó bástyája. A helyzet azonban éppen fordított:

a német konzervatív körök ugyan XVI. Benedek pápa alatt jelentős befolyásra tettek szert Rómában, otthon, Németországban mindig is kisebbségben voltak. A német katolikus egyházról még Ferenc pápának is az jutott eszébe, amikor jöttek az elsősorban a szexuálmorált érintő javaslataikkal, hogy „jaj, megint a németek“.

Elvégre okoztak már egyházszakadást Luther Márton idején, majd pedig az első vatikáni zsinat alatt is. A német kereszténység ugyanis nem kedvelte a latin szabálykerülő lazasággal enyhített tartalmatlan, barokkos formalizmust, helyette őszintébb hitet, kevesebb színházat és betarthatóbb szabályokat akartak és akarnak.

Luther kiszakadása talán ismert történet. De az 1869 és 1870 közötti első vatikáni zsinat idején is a németnyelvű (német, osztrák és svájci) püspökök voltak leginkább a pápai tévedhetetlenség dogmája ellen, mert irracionális autoritarizmusnak tartották, aminek semmiféle biblikus alapja sincs. Noha nem mindegyik lázadozó püspök tagadta meg a pápát, de egyesek nem hirdették ki a dogmát a saját egyházmegyéjükben, mások pedig – noha egy szűk kisebbség csak – eleve otthagyták a katolikus egyházat és létrehozták a mai napig is csak elsősorban a németnyelvű területeken (meg részben Horvátországban) jelenlévő ókatolikus egyházat, amely gyakorlatilag mindent elfogad a katolicizmusból, de csak 1870-ig, azaz a pápai tévedhetetlenséget és az azt valló újkori pápákat már nem.