Elveszik-e Magyarországtól a 2024-es EU-elnökséget, és mi lesz, ha igen?

Jó reggelt! Ma is érdemes lesz a Gemišttel kezdeni a napot.

• A slágertéma: Bakó Bea végigmegy azok érvein, akik elvennék Magyarországtól a 2024 eleji EU-s elnökséget: egy cinikus, már-már EU-szkeptikus lista lett belőle;

• Az insider: Techet Péter az olasz médiavilág titkaiba és összefonódásaiba avat be, bemutatva, hogyan tolja jobbra Giorgia Meloni az ottani közmédiát;

• A szokásos: Bukovics Martin átnézi, mit gondol most Közép-Európa EU-ról, NATO-ról, Oroszországról, az USA-ról és Orbán Viktorról, német, osztrák és cseh témák mellett lesz szó a koszovói balhéról, egy amerikai erődemonstrációról, és egy borról, ami az ihatatlanság és a csúcsborstátusz között mozog. Jó olvasást!

---

Elveszik-e Magyarországtól a 2024-es EU-elnökséget, és mi lesz, ha igen?

Röviden: valószínűleg nem, de ha meg mégis, Orbán felveszi a mártírpózt, és valami újabb óriásplakát-kampánnyal lecsapja a „Brüsszel” által feldobott magas labdát.

Hosszabban: miután egy holland thinktank elemzése nyomán kivételesen a magyar sajtóban is lehetett a témáról viszonylag részletesen olvasni, jogi magyarázás helyett egy cinikus, már-már EU-szkeptikus lista következik.

(Annak, aki megbocsátható módon nem olvassa holland thinktankek oldalát, sem a magyar sajtót, a lényeg röviden: elvileg van rá lehetőség, hogy a tagállamok az Európai Unió Tanácsában minősített többséggel megváltoztassák a rotációs elnökség sorrendjét, de egy ilyen döntéshez az erről szóló – senkit semmire sem kötelező – állásfoglalást elfogadni készülő Európai Parlamentnek az égvilágon semmi köze sincs, vagyis Gulyás Gergely ezúttal igazat mondott a kormányinfón.) 

Nézzük tehát, milyen meggyőző érvek alapján szeretné a pálya széléről bekiabáló Európai Parlament elhalasztani Magyarország soros tanácselnökségét, és mit tudnának ezzel elérni egyáltalán.

1. Nem lehet az EU soros elnöke olyan tagállam, amellyel szemben 7-es cikkes eljárás folyik!

Nem is csak azért, mert „hogyan nézne már ki”, hanem az is felvetődött, hogy Magyarország a tagállami kormányokat tömörítő Tanács soros elnökeként hátráltatná a vele szemben zajló hetes cikkes eljárást. Ez utóbbi azért nagyon vicces, mert az eljárás már lassan öt éve, 2018 szeptembere óta van folyamatban Magyarország ellen: a hosszú és bonyolult procedúrában ahhoz, hogy végül szankciókra kerüljön a sor, két szavazásra van szükség a Tanácsban (ebben ülnek a tagállami miniszterek) és egyre az Európai Tanácsban (ebben az állam- vagy kormányfők). Ezen szavazásokból a Tanács még az elsőnek sem került a közelébe se, tehát a 2018 ősze óta a soros elnökséget betöltő tagállamok is ezek szerint elég keményen hátráltathatták az eljárást. Persze

régóta nyilvánvaló, hogy a tagállamok közt nincs is politikai akarat a hetes cikkes eljárás végigvitelére, hiába csinál úgy az Európai Parlament, mintha ezt nem látná.

A másik dolog meg maga a jogállami érv: a Magyarországon is (okkal) számonkért jogállamiság egyik lényegi eleme, hogy szankciókat csak az irányadó eljárások szabályos lefolytatása után alkalmazunk. Adott esetben szavazati jog vagy elnökség elvételére, felfüggesztésére épp a hetes cikkes eljárás adna jogalapot – de csak az említett három szavazás lefolytatása után.

2. Nem lehet az EU soros elnöke, aki ennyire oroszbarát!

Túllendülve azon az apróságon, hogy „megfelelő” politikai véleményhez kötni bizonyos, jogilag garantált tisztségek betöltését megint csak mennyire jogállami, ez az érv eleve hazugságon alapul. Az EU külpolitikáját ugyanis nem a soros elnökök által elnökölt Európai Unió Tanácsa, hanem a külügyi főképviselő (Josep Borrell) és az Európai Tanács alakítja. Az Európai Tanácsban a tagállamok állam- vagy kormányfői ülnek, és van neki saját elnöke egy teljes ötéves ciklusra: Charles Michel.

Külpolitikai ügyekben a döntéseket egyhangúan hozzák – azaz Magyarországnak vétójoga van, amivel minden szájkarate és retorikai szabadságharc ellenére az orosz szankciók ügyében végül egyszer sem élt Orbán Viktor. Ezt a meglévő vétójogot nem erősítené, ha közben Magyarország egy másik, külpolitikában alapvetően nem érintett EU-s intézménynek a soros elnöke lenne.

3. A magyar soros elnökség veszélyes, mert az új Európai Parlament és az új Európai Bizottság felállításának idejére esne!

2024 májusában tartják majd az európai parlamenti választásokat, utána pedig feláll az új Bizottság, de mi lesz majd, ha az illiberális magyar kormány soros tanácselnökként majd belerondít a folyamatba? Az az EP-képviselő, aki ilyen kérdéseket pedzeget – márpedig az aktuális magyarügyi felelős, Gwendoline Derbos-Corfield ezt teszi – az vagy hülyének tetteti magát, vagy tényleg hülye.

Elég ugyanis a legutóbbi európai parlamenti választásig, 2019-ig visszaemlékezni, hogy nyilvánvaló legyen: nem kellett ahhoz Magyarországnak soros elnöknek lennie, hogy Orbán Viktor megfúrja az EP-választáson győztes Néppárt Spitzenkandidatja, a bajor Manfred Weber bizottsági elnökségét.

A Spitzenkandidat-rendszer meghekkelésén az EP akkor érthető módon fel is háborodott, hiszen ennek a – jogilag nem szabályozott, csak politikai megegyezés szintjén érvényes – rendszernek pont az lett volna a lényege, hogy a bizottsági elnök a győztes pártcsalád csúcsjelöltje legyen, és az emberek az EP-választáson tudják, hogy konkrétan kire szavaznak. Az akkor tehát nem tanácselnök magyar miniszterelnök hathatós közreműködésével sikerült ezt kikerülni 2019-ben, és átláthatatlan alkuk folyományaként Ursula von der Leyen bukott német védelmi miniszter került a Bizottság elnöki székébe a néppárti csúcsjelölt, Manfred Weber helyett.

Ha az EP-képviselők 2024-ben ragaszkodnak az átlátható és demokratikus Spitzenkandidat-rendszerhez, akkor pont tökmindegy kellene, hogy legyen nekik, hogy a háttéralkukat a Tanácsban ki koordinálja – ugyanis a Spitzenkandidat-rendszer követése esetén egyszerűen nem lennének ilyen alkuk.

+1. Mire jó egyáltalán a soros elnökség a Tanácsban?

Bár a magyar kormánytagok előszeretettel hangsúlyozzák, hogy micsoda nagy terveik vannak és mennyire fontos szereplő lesz Magyarország az EU-ban 2024-ben, nem árt az ilyen nyilatkozatokat szkepszissel kezelni – úgy is mondhatnám, hogy oltárit kamuznak.

Az állításaikat factcheckelni akaró magyar újságírók figyelmébe én egy svéd tanulmányt ajánlanék, amely gyorsan kiábrándít mindenkit, aki egy pillanatra is elhitte, hogy az EU-ban az aktuális tanácselnök tagállam körül forog a világ – akinek az elnökség révén értelemszerűen nem lesz több vagy erősebb szavazati joga, így Orbánék sem tudnák megszavazni maguknak mondjuk az EU-s pénzbefagyasztás felfüggesztését (ami úgy tűnik, még akkor is simán aktuális lesz).

A szerző kifejti például azt a fentebb említett apróságot, hogy külpolitikai ügyekben a Tanácsnak alapvetően nem osztanak lapot, és azt is elmagyarázza, hogy a soros elnök napirendalakítási lehetőségei erősen korlátozottak: mivel három tagállam koordinál egy-egy másfél éves periódust, így saját nemzeti agendát nem tudnak tolni, legfeljebb halogatni, a napirendről levenni nem tetsző ügyeket (amint azt számos eddigi soros elnök a hetes cikkel is tette ugye). Ráadásul tekintve az EU-s jogalkotási folyamat általános lassúságát, félévnyi parkoltatása egy-egy témának nem is égbekiáltó.

A Tanács soros elnökének a befolyása leginkább csak a többi EU-s intézménnyel, az EP-vel és a Bizottsággal való koordinációban releváns, főleg a trialógusoknak nevezett, átláthatónak és demokratikusnak éppen nem nevezhető eljárásokban.

Ezeknek a célja pont a lassú rendes jogalkotás felpörgetése a Bizottság, az EP és a Tanács háttéregyeztetései folyamán, csak épp azon az áron, hogy teljesen átláthatatlan, milyen elem hogyan, kinek a kezdeményezésére került bele egy-egy eredeti javaslatba. Engem kifejezetten szórakoztatna, ha kiderülne, hogy mi a büdösebb a „brüsszeli bürokratáknak”: egy őket moderáló magyar kormány vagy az az átláthatóság, amelybe a trialógusok letekerését követően belekényszerülnének.

(Bakó Bea)

---

Így tolja jobbra Meloni az olasz közmédiát

Amint arról már írtunk, májusban új vezetők kerültek az olasz közszolgálati Rai-médiacsoport élére, miután Carlo Fuortes eddigi igazgató május elején bedobta a törülközőt – nem tud a jelenlegi kormánnyal együttműködni. Helyére Roberto Sergio került rögtön. Nem is annyira az ő kinevezése volt érdekes, elvégre az egykori újságíró régi kereszténydemokrataként mindenhova jól be van kötve, bár azért politikailag ő is Giorgia Meloni Olaszország Fivérei (FdI) pártjához áll a legközelebb.

Sergio a Rai egyik igazgatójának már tényleg egy keményvonalas szélsőjobboldalit és putyinistát, Giampaolo Rossit tett meg, aki a Berlusconi-család napilapjától, az Il Giornalétól érkezik, bár korábban már dolgozott a Rai digitális programjainak felelőseként is. Miközben Meloni atlantista a külpolitikában, az általa is támogatott Rossi inkább Putyintól várná, hogy „megment minket Sorostól“. A Rai átalakítása nagy ütemben halad előre: mindhárom csatorna hírműsora új főszerkesztőt kap.

A változások persze sokszor nem politikai jellegűek. Például

idén szeptemberben – egyenesen az egyes csatornán – visszatér a Miss Italia szépségkirálynő-választás, amit 2013-ban rúgott ki a Rai. Igaz, már Berlusconi is pontosan tudta, hogy nem feltétlenül kell jobboldali propagandát nyomni, félmeztelen nőkkel többet lehet elérni az olasz választók egy részénél.

TeleMeloni?