Békeszerető putyinisták, minőségi háborúellenesség
Jó reggelt! Robert Fico Szlovákiában kultúrharcolni kezd, a lengyelek az amerikai katonák kivonulása miatt aggódnak, Milorad Dodik még mindig szabadlábon, elvileg újra Bosznia-Hercegovinában. Aleksandar Vučić Párizsból fenyegeti a vele szemben kritikus médiát. Budapesten tüntetnek a gyülekezési jogért, de az ellenzék vezére, Magyar Péter inkább a vidéket járja, és a pesti kedd esték eleve nem is hasonlíthatóak össze a szerbiai események méretével, erejével. A román szélsőjobboldal tovább szakad, az AUR-ból már a sokadik párt válik ki. Vagyis a szokásos, pontosabban az itt már sokat tárgyalt, részben talán meg is jósolt folyamatok előre látható eseményei.
Inkább Nyugat-Európa fontos országaiban történnek a héten a dolgok, és nemcsak azért, mert az USA-val kapcsolatos nagy vámügyintézés és a Trumppal való megegyezés vagy kicseszés (mikor melyik, kinél mi) a téma, hanem mert politikailag is izgalmas a helyzet. Németországnak lett kormánya, Olaf Scholz 2021-ben egy berlini hipszterhelyen prezentálta a német kormányprogramot, Friedrich Merz 2025-ben megelégszik a német parlamenti irodaépület szürkeségével: tegnap bemutatták az új német kormánykoalíció pártjai közötti 146 oldalas szerződést. A szociáldemokraták sok mindenben átvitték az akaratukat, ami érthető is, hiszen nélkülük nincs kormány, márpedig Friedrich Merz, a leendő kancellár partnernek rajtuk kívül a szélsőjobboldalt választhatja, de őket meg nem akarja. Akit ez bővebben is érdekel, várja meg a jövő heti hírlevelünket, majd lesz benne szó a berlini történésekről. Ma viszont, mint múlt héten is tettük, a franciaországi és olaszországi fejleményekre nézünk, és ha már az épp töredező hagyományos belpolitikai frontvonalak kapcsán az ún. háborúellenes olaszokról írunk, bemutatjuk azt a közép-olaszországi kisvárost is, amit a háborúellenességről neveztek el, pontosabban ezt jelenti ma (is?) a neve. Jó olvasást!
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.