Beneš-dekrétumok: a szürreális botrány, amit az elemzők sem láttak jönni

Mit tehetne az EU? Mit a magyar kormány?

Boldog új évet, szuper 2026-ot! Erősen indult: Donald Trump a venezuelai elnök elrablásával elkezdte újra kijelölni az USA kizárólagos befolyási övezetét. Az ügy beszédes együttállásokat rejt azok számára, akik eddig hittek az úgynevezett nemzetközi jogon alapuló világrendben, amiben eddig is elég gyakran az erősebbkutya-szabály érvényesült. Most az USA Venezuelában úgy tűnik, megcsinálja azt, amit Vlagyimir Putyin sikertelenül próbált meg Ukrajnában 2022 februárjában (eltávolítani egy nem tetsző elnököt, és a helyére egy tetszőbbet keríteni), és emiatt épp az orosz elnök tiltakozik a leghangosabban. Az USA egyébként nem először csinál ilyet Dél-Amerikában, csak most az egészet nem oknyomozó újságíróknak kell kideríteni, hanem rögtön sajtótájékoztatót tart róla az erre láthatóan büszke elnök a katonai főfejesekkel. Hiába, a transzparencia fontos nyugati alapérték.

A mai hírlevélben azonban közelebbre tekintünk: miközben az MCC-kézben lévő Mandineren az euróbevezetést sürgetik és csődtömegként beszélnek a közoktatásról, a magyar belpolitika olyannyira jobbra tolódott, hogy egyes pártok és holdudvaraik versenyt futnak egymással, ki a nemzetibb és ki ítéli el leghangosabban a pozsonyi kormányt, amiért az büntethetővé tette a szlovákiai magyarokat mai napig hátrányosan érintő Beneš-dekrétumok kritikáját, a témát eddig felségterületének kezelő Fidesz pedig furcsán hallgat. Miután hétvégén Budapesten még tüntettek is az ügy kapcsán, ideje, hogy alaposan körüljárjuk a tőlünk északra hivatalosan „a második világháború utáni viszonyok rendezésének” nevezett témát: most erről lesz szó.

• Miről szólnak a Beneš-dekrétumok, miért furcsa ma az optikájuk, a csehekkel ellentétben hogyan és miért engedték azt ki a múzeumból a szlovákok és hol van ilyenkor az EU? Hogyhogy beengedték anno Csehországot és Szlovákiát az unióba ilyen joganyaggal, és miért nem tesznek most ezellen semmit? Egyáltalán, mit tehet meg ebben az ügyben Brüsszel? Az EU-jogász Bakó Bea elemez.

• Miben alakítja át a szlovákiai magyar politikát az, hogy Ficóék már azzal riogatnak, hogy az ottani magyar párt, a Magyar Szövetség elkobozná szlovákok földjeit, hogy a magyaroknak adja azokat, és minderre semmiféle érdemi budapesti reakció nincs? Tokár Gézával és Kovács Balázzsal beszéltük át, miféle mestertervek lehetnek amögött, hogy Szlovákia belpolitikáját ez a téma uralja már egy hónapja.

• Miért teljesen logikus, hogy Orbán Viktor és a Fidesz nem állt bele a szlovák kormányba? Techet Péter etnopluralizmusról, kismagyar nacionalizmusról és arról, hogy tulajdonképpen ismét a szocialista Kovács László a magyar külügyminiszter.

• Szalay Zoltán, a pozsonyi Napunk hírportál vezető szerkesztője már a dekrétumok kritikáját tiltó jogszabály hatálybalépésének másnapján publicisztikával jelentkezett, és rögtön a címébe írta, hogy megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumokat. Megkérdeztük: mire számít, készül-e már a börtönre? És milyen a pozsonyi liberális elit viszonyulása a szlovákiai magyarok problémáihoz, hol voltak ők eddig?

Jó olvasást, van mit.

---

Miért nem védi meg az Európai Unió
Robert Ficótól a szlovákiai magyarokat?

A kérdés amiatt lett újra aktuális az elmúlt hetekben, mert a Progresszív Szlovákia liberális ellenzéki párt meglepetésre felfedezte, hogy nemcsak a melegek és a romák a védeni való kisebbségek Szlovákiában, hanem a magyarok is, főleg, hogy a Pozsony környéki autópályaépítések miatt rendre előfordul, hogy a Beneš-dekrétumok alapján kobozzák el a magyarok útban lévő földterületeit, mondván, anno elfelejtették ezt megtenni. Összehasonlításképp: normális jogállamban ez úgy történik, hogy megvásárolják vagy korrekt kártalanítás ellenében sajátítják ki az autópályák nyomvonalán lévő, magánkézben lévő ingatlanokat. Szlovákiában ellenben egy csaknem nyolcvan éve hozott, a kollektív bűnösségen alapuló, kifejezetten egyes népcsoportok ellen irányuló (tehát a mai jogi sztenderdek szerint elfogadhatatlan) jogszabályhoz nyúlnak vissza és egyszerűen elveszik a területeket anélkül, hogy kártalanítást fizetnének, mondván, az igazából nem is volt a tulajdonosoké eddig sem. Annak ellenére, hogy a Progresszív Szlovákia most vette ezt csak észre, ez nem újdonság: már legalább öt éve zajlanak a dekrétumok alapján az elkobzások.

A Beneš-dekrétumok tematizálására a Fico-kormány úgy válaszolt, hogy lehazaárulóztak mindenkit, aki beleállt az ügybe, majd tavaly decemberben a parlamentben úgy módosították a büntető törvénykönyvet, hogy aki a dekrétumokat megkérdőjelezi, az bűncselekményt követ el, ami elméletileg akár hat hónapnyi szabadságvesztéssel is büntethető. Klasszikus autoriter tempó, a Fidesz Magyarországáról nézve már szinte fel sem kapja a fejét az ember az ilyesmire, hiszen itt meg elvileg betiltott tüntetésekre nem szabadna ugye elvileg kimenni.

Mindenesetre a „miért nem csinál valamit az EU” kérdésre nagyon különbözik a válasz attól függően, hogy magukról a dekrétumokról (azok hatályban tartásáról és alkalmazásáról) van szó, vagy erről az újabb, szólásszabadságot tipró Btk-módosításról. Az első kérdéssel kapcsolatban ráadásul az EU egy súlyos, huszonévvel ezelőtti mulasztásával kénytelen szembesülni.

Szavaz a szlovák parlament tavaly december 11-én arról, hogy kriminalizálják-e a Beneš-dekrétumok kritikáját. Elől középen Gubík László, a parlamenten kívüli Magyar Szövetség elnöke, aki a karzatról követte a szavazást és előtte az ülést, amin kormánypártiak és ellenzékiek össze is verekedtek. 76 igen, 60 nem szavazat mellett a szlovák törvényhozás megszavazta, hogy bűncselekménynek minősítsék a „a második világháború utáni rendezés” megkérdőjelezését. Fotó: MSZ / Fb

Hogyan léphetett be Szlovákia az EU-ba a Beneš-dekrétumokkal?

A második világháború után a Beneš-dekrétumokkal Csehszlovákia a kollektív bűnösség elvét érvényesítette a német és a magyar lakossággal szemben: a dekrétumok alapján vált lehetővé, hogy az érintett lakosság egy részét kitelepítsék, őket állampolgárságuktól, illetve vagyonuktól megfosszák. Az utóbbi, a vagyonelkobzás az, ami a dekrétumoknak ma is élő része, legalábbis esetenként, amikor a szlovák állam ezt a maga érdekében alkalmazni szeretné, ahogy az autópályaépítések példája is mutatja. A kollektív jogfosztás a második világháború után lefektetett emberi jogi sztenderdekkel semmilyen módon nem összeegyeztethető, ráadásul van a dolognak egy jóval gyakorlatiasabb vonatkozása is:

az EU egyik alapszabadságával, a tőke szabad áramlásával ellentétes, ha állampolgárság alapján diszkriminálnak embereket a földtulajdon tekintetében:

márpedig az érintett földek jelenlegi tulajdonosai, az örökösök sokszor már rég Magyarországon élnek, kizárólag magyar állampolgárok. (Egyébként pedig Magyarország több pert is veszített az Európai Bíróságon, mert trükkös szabályokkal akarta a külföldieket kizárni a földtulajdonból, illetve haszonélvezetből.)

Ordítóan merül tehát fel a kérdés, hogy a csatlakozási folyamat során hogyhogy nem zavart senkit, hogy egy kollektív bűnösségen alapuló, tömegeket diszkrimináló jogszabály van hatályban Szlovákiában és Csehországban? Miért nem szabták a dekrétumok hatályon kívül helyezését az EU-tagság feltételéül?

Szlovákiának még könnyű volt lapítani, hiszen Magyarországgal egyszerre csatlakozott 2004-ben, azaz Magyarország nem tudta belülről fúrni emiatt. Nem úgy, mint Csehország, akit viszont fúrt is az ügy miatt Németország (ahol a szudétanémetek ügye a bajor CSU egyik fontos topikja volt korábban): a dolog vége az lett, hogy egy háromtagú szakértői testület megállapította, hogy a Beneš-dekrétumok végül is rendben vannak, mivel azokat nem alkalmazzák (és a csehek tényleg nem is teszik azóta sem). Leegyszerűsítem nyilván, de ez a lényeg: mivel nincs az EU-csatlakozásnak visszaható hatálya, ezért irreleváns most már, hogy a múltban diszkriminatív módon földeket koboztak el. Ebből pedig az következik, hogy amennyiben viszont újra elkezdenek a dekrétumok alapján földeket elkobozni, az nagyon nem oké.

Most ugye pontosan ez történik Szlovákiában, de már évek óta, és eddig senki a füle botját se nagyon mozgatta. Eleve mai szemmel nézve – amikor olykor már törvényjavaslat sem kell, Orbánék puszta megszólalásaira érkezik Brüsszelből a „mélységes aggódás” – megdöbbentő az a könnyelműség, ahogy a csatlakozás során a kérdés fölött nagyvonalúan elsiklott az EU: hatályban van egy, sem az alapszabadságokkal, sem az alapjogokkal köszönőviszonyban sem lévő jogszabály két csatlakozó országban, de végül is nem baj, mert úgysem alkalmazzák.

Mit lehetne tenni most az EU-ban a Beneš-dekrétumok ellen?