Bratislavában ma is van még Pozsony és Pressburg: mit érdemes látni és tudni a szlovák fővárosban?

A mondriani képkeretben a felduzzasztott Duna mögött a Pozsony fölötti Kis-Kárpátok kontúrjait látni, rajta a tévétoronnyal. A kerettől balra az már Ausztria. Fotó: Bukovics Martin, Danubiana múzeum, 2025

Ahoj! Az október és a november nagyrészét Pozsonyban töltöttem, ez a hírlevél tehát igencsak szlovákos lesz – bár éppen Pozsonyban az emberek szívesebben hangsúlyozzák a más népekkel (osztrákokkal, csehekkel, zsidókkal, sőt, még akár a magyarokkal is) fennálló kapcsolataikat, mint önnön szlovákságukat. A mai Pozsonynak persze – már csak építészetileg is – vajmi kevés köze van akár csak a két világháború közötti városhoz, a mai lakosság túlnyomó többsége a szocialista idők betelepültjei – ám mégis van valami sajátos vágy bennük, hogy városuk múltjára, ma már csak nyomokban érezhető multikulturalizmusára hivatkozva érezhessék magukat már-már majdnem kozmopolitának. Van valami kissé megmosolyogtató, ám mégis kedves abban, ahogy maguk is érzik: városuk, legyünk hát őszinték, nem egy Bécs, Prága, Budapest, de ha a múltat előveszik, talán mégis kerülhetnek velük egy sorba.

Pozsonyban tölteni kicsit hosszabb időt Bécsből persze nem különösebben nehéz: a szlovák főváros mondjuk a belvárosi Schottentortól – metróval, majd vonattal – alig 40 percre van, ennyi időbe telhet a favoriteni CEU-ra is kimenni Bécsen belül. Bécsben persze tudják, hogy milyen közel van a másik főváros, de valahogy mégis távoli nekik ez az egész Szlovákia – még a hírekben is jóval ritkábban fordul elő, mint mondjuk Magyarország vagy a nyugat-balkáni államok. Pozsonyból viszont még ma is sokan megerősítik: a szlovák főváros első tíz jó tulajdonságából kilenc maga a bécsi közelség.

Pozsonyi kávéház

Miután Robert Fico a tavaly májusi merénylet után kijött a kórházból, többek között a „pozsonyi kávéház agresszivitásáról“ beszélt – és nem az ottani pincérekre vagy a külföldieket esetleg lehúzó számlákra gondolt. Pozsonyban gyakorlatilag a „körúton belüliség“ megfelelője a „pozsonyi kávézó“ – mindkét kifejezés az urbánus-népi ellentét történelmi szüleménye, nem kevés zsidóellenes felhanggal és egyértelmű értelmiségellenességgel. A „pozsonyi kávézókban“ üldögélnének az értelmiségiek, akik egykoron még csak nem is szlovákul, hanem főleg németül és magyarul povedáltak – és minden értelemben messze voltak a tót paraszti világtól.

A „pozsonyi kávéház“ ma már nemigen létezik, a híres kávézók bezártak, megszűntek – ami meg maradt valamiféle turistalátványosságként, mint mondjuk a belvárosi Mayer, azt érdemes messziről kerülni igényes turistaként, de pláne értelmiségiként.

A „pozsonyi kávéház“ motívuma azonban a mai napig él: az ellenfél használja, a pozsonyi értelmiség pedig büszkén vállalja, van, aki a pólójára is rányomtatja. Ezen világ azonban ma már a várnegyed oldalában – a turistás belvároson kívül, de még nagyon is a centrumban – található, ott találkozik egymással.

Persze azért generációs kérdés is, hogy ki hova jár.