Egy sör, és máris Hitlerről van szó

Helyszíni riport a németországi választás előtt Drezdából

Drezda Äußere Neustadt nevű negyede Szászország egyik legbalosabb körzete, nemhogy a szélsőjobboldali AfD vagy a jobbos-liberális FDP plakátjait nem látni itt, de még a kereszténydemokrata CDU-ét sem, a szociáldemokrata SPD kevés reklámjára pedig válogatott szidalmakat firkáltak arról, hogy már csak a szocialista Linke jöhet szóba. Az egykoron tényleges művésznegyedként működő, ma már inkább kontrollált dzsentrifikáció alatt álló, kocsmákkal, szusibárokkal, kávézókkal és mindenféle éttermekkel teli Äußere Neustadt az egyik legizgalmasabb része az egykori NDK-nak.

A rendszerváltáskor romos, gyakran komfort nélküli, a drezdai bombázás által érintetlenül hagyott 19. század végi, 20. század eleji bérházakkal volt még teli a negyed, ezeket mára nagyrészt felújították, erkélyeket toldottak hozzájuk – a szocialisták azonban a nyolcvanas években ledózerolták volna a komplett negyedet, hogy panelokat húzzanak fel a helyére, itt ezért megtűrt módon kvázi-házfoglalók laktak, jellemzően olyan fiatalok, akiknek nem utalt ki lakást a rendszer, gyakran ellenzékinek számítók is itt vegyültek el észrevétlenül a tömegben.

Az így az NDK-ban organikusan kialakult alternatív-baloldali művésznegyed 1990 júniusában a német egységre, az addigra közzétett negyedlebontási tervekre és az NDK-ba belelátott társadalmi utópia bukására való elkeseredett reakcióként fogta magát, és hogy ne érje el a nyugatnémetek jövetelével a keletnémet területre is beszűrődő kapitalizmus, spekuláció, konzumfetisizmus, bérletidíj-emelés, reklámzaj, pláne ne az éjszakai záróra intézménye, kikiáltotta pár napra a függetlenségét Bunte Republik Neustadt (Neustadti Színes Köztársaság) néven. Az apropó a nyugatnémet márka közelgő keleti bevezetése volt: a Neustadt határain megjelentek mindenféle transzparensek arról, hogy a terület a Neustadti Színes Köztársaság ellenőrzése alatt áll, ahol továbbra is az NDK-márka van forgalomban.

Hát ilyenek ezek a keletnémetek

Festékkel ráfestették az utakra és járdákra a határokat és táblákat is kiszegeztek erről tájékoztatásként, majd saját kormányt alakítottak, amely első lépésként kifejezte csatlakozási szándékát a Vatikánhoz. Saját pénznemük is lett, a keletnémet márkával 1:1 arányban, az annál jóval értékesebb nyugatnémet 1:2 arányban váltották, a címerüket pedig megoldották annyival, hogy a keletnémet búzakalász közé beszerkesztették Mickey-egér fejét. Ők ugyanis – számos keletnémethez hasonlóan –

nem az NSZK részei akartak lenni, hanem egy olyan új és önálló, demokratikus szocialista keletnémet államot akartak, amely nem követi el az NDK hibáit.

Csakhogy 1990 júniusában, a berlini fal leomlása után, de még a német egységesülés előtt igazi esély erre már nem volt. A művészeti projektbe oltott tiltakozásként alakult mikroállam emlékét ma egy politikamentessé vált színes utcabál őrzi június harmadik hétvégéjén. Ma a kerület szélén egy múzeum szól erről az időszakról.

Neustadti életképek. Jó kocsmák, identitáspolitizálás, Judith Butler-idézet a közkönyvtáron és pár helyi sör. Fotók: Bukovics Martin, Drezda, 2025

A Neustadt nagyszerű hely. A németek az ország ezen részén a saját tapasztalataim szerint eleve sokkal kíváncsibbak és közvetlenebbek a látogatókkal, a Neustadt azonban még ezt is felülmúlta, szabályosan tapadtak rám az arcok, hogy meséljenek, mintha tudták volna, miért vagyok ott: hogy őket faggassam.

Hitler már egy sör után előjött

Egy spätiben, éjjel-nappaliban kezdünk egy üdvözlősörrel, Meissner Privatbrauerei, környékbeli, ez tűnik a kínálat legjobbjának és legdrágábbjának, 2 eurós palackárért egy prémiumnak számító, aromakomlókkal is finoman megszórt vastag pilsnert kapok, kesernyét sajnos alig, malátaédességet inkább, itt ezt szeretik. Rögtön be is ül mellénk az utcára a közel-keletiek által vitt bolt elé kirakott rozoga sörpadokra egy fiatal fekete srác, „kell valami?”, kérdezi, beigazolva az ennyire balos nyugat-európai negyedek iránti sztereotípiámat, miszerint drogot itt bizonyára minden harmadik ember árul.

De ő nem ezt teszi, mondja a kérdésemre, hanem A2-közeli németséggel magyarázza, hogy egyszerűen szeret segíteni az embereknek, „mert mindannyian emberek vagyunk, utána németek vagy szomáliak, ti amúgy honnan jöttök?” Mondjuk, hogy Magyarországról, amire meglepő válasz érkezik: „A barátnőm magyar, Anita a neve, most voltam két hete a fővárosotokban, szuper emberek, nagyon kedves volt mindenki, nem mint a németek, akik minden rossznak elkiabálnak az utcán.”

Köcsögök eddig az országban csak Szászországban voltak vele, Düsseldorfban, Frankfurtban, Münchenben, Berlinben soha nem volt gond, csak itt, Drezdában, itt átnéznek rajta vagy beszólnak neki, ha megszólít egy helyit, hogy beszélgethessen vele németül. Menekültszálláson lakik, de fizet érte, a drezdai Amazon-raktárban dolgozik, ez tartja itt, ezért jött ide, mert itt van munka. Abból, amit elmondott, elég furcsa körülmények lehetnek ott, ugyanis állítása szerint sokkal kevesebb pénzt kap ugyanazért a munkáért, mint a fehér bőrszínűek, és be sincs jelentve. A német minimálbérnél, 12,42 eurónál kevesebbet, 11 eurót kap csak kézhez, de van, hogy kevesebbet. A választásról kérdezem, hogy szerinte az AfD-vel ez másképp lesz-e, de

hevesen tiltakozni kezd: „Az AfD az Hitler pártja. Róla még Afrikában is tanulsz az iskolában. Ha AfD lesz, minket azonnal kiraknak. Lehet, hogy akkor Magyarországra kell mennem a barátnőmék családjához. Nagyon kedvesek a magyarok!”

Itt a kocsmákban simán lehet cigizni, az árak olyanok, mint tíz éve, amikor a nyugatnémet Wiesbaden-Frankfurt-tengelyen voltam egyetemista: akkor és ott került egy korsó sör 3,50 euróba. A Dynamo Dresden szurkolóinak egyik szűk, sárgára festett falú füstös törzskocsmájában, ahol a pultos egy hetvenéves szórakozott figura volt, negyvenes-ötvenes marcona alakok dartsoztak, a rádióból a híradó szólt és a falon meccsbelépők, az ultrákról készült fotók és a Pilsner Urquell kiválóságát és sörbeli elsőségét igazoló reklámanyagok lógtak, valaki azért vicceskedve ránk szólt, hogy tilos a dohányzás, mert Németországban minden tilos, majd hozzánk lépett, és azt akarta mindenáron megtudni, honnan jövünk. Én ilyenkor meg szoktam kérni a németeket, hogy találják ki – Svédország, Spanyolország szoktak lenni a tippek, de a magyart vélték már venetói dialektusnak is –, ő azonban nem volt erre hajlandó, majd

mikor mondtam neki, hogy Magyarországról, röhögött, hogy hallja ám, hogy osztrák vagyok, ekkorát ne túlozzak, pláne mivel „mi” miattunk tört ki az első világháború, és utána „mi” szabadítottuk rájuk Hitlert, aki miatt a mai napig szívnak.