Ez a nagy dilemmák hírlevele

Jó reggelt! Témánk van mára bőven: írunk arról, hogy mi ez a balhé megint Koszovóban, hogyan verte el a Giorgia Meloni vezette jobbközép ismét az olasz balközepet, hogyan teremtődhet meg a német jobbközép olasz mintára és ki ehhez az egyik kulcsfigura, mit pletykálnak az új választásról Bécsben, miért nem kapnak majd hatezer eurós nyugdíjakat a román bírók, miért rakhatják ki a lakásaikból az ukrán menekülteket Csehországban, hogyan és miért rajzolják át a választás előtt a választókerületek határait Horvátországban, hol nem lehet majd cigizni Boszniában, és hogy hogyan dicsérte meg Michel Houellebecq a magyar határkerítést. Jó olvasást!

---

A német liberálisok nagy dilemmája

Thomas Kemmerich, Németország első liberális tartományi miniszterelnöke napokat töltött csak el hivatalában 2020 elején. Elkövette ugyanis azt a hibát, amit a német mainstream konszenzusban tilos: hagyta, hogy az AfD-s képviselők szavazataival válasszák meg Türingia élére, és kezet nyújtott a helyi AfD-vezérnek, a neonáci Björn Höckének, amikor az odament hozzá gratulálni. Abból, hogy őt, nem pedig az addigi tartományi miniszterelnököt, a többséget maga mögött felmutatni két fordulóban sem képes kommunista Bodo Ramelow-t választották meg, akkora vihart csinált a média, hogy Christian Lindner FDP-elnök először csak meglepődött a türingiai fejleményeken, majd látva a vihar mértékét, hirtelen ultimátumot intézett Kemmerichnek, hogy vagy ő mond le a miniszterelnökségről vagy Lindner a pártelnökségről. A türingiai politikust ez sem hatotta meg, így Angela Merkelnek kellett személyesen beavatkoznia, hogy Kemmerich végül lemondjon: hatalmi szóval megparancsolta a helyi CDU-nak, hogy ne támogassák az új türingiai kormányt. Kemmerichnek így nem maradt sem többsége, sem levegője, sem más választása.

Mivel a kommunista Linke (31%) és a szélsőjobboldali AfD (23%) futott be az első két helyre, többsége egyik klasszikus felállásnak sem volt Türingiában, ők helyben ezért találták azt ki, hogy CDU-FDP-kormány lesz, amit aztán az támogat kívülről, aki akar. Az, hogy a miniszterelnök FDP-s legyen, merész volt: a választás után napokig nem lehetett tudni, bejut-e egyáltalán a párt, végül tényleg pár szavazattal 5% fölé került.

A türingiai tartományi választás kampányában az FDP (és a CDU is) még kizárt bármiféle együttműködést az AfD-vel. A liberális politikus választási plakátjain is az szerepelt egy oldalvágással a szélsőjobb felé, hogy „a kopasz, aki figyelt történelemórán”. Ennek igazságtartalma a nyilvánosságban megkérdőjeleződött, nemcsak az AfD szélsőjobboldali tartalmai, hanem a párt türingiai vezére, Björn Höcke miatt is, akit még az AfD-n belül is neonácinak tartanak sokan. Az FDP és Kemmerich szalonképessé próbálják tenni Höckét és az AfD-t, hangzott a vád.

Kemmerich azóta sem érti, hogy mi rosszat követett el, elvégre nem egy AfD-s vezette volna Türingiát, hanem ő, egy liberális, akinek pártja koalícióképes balra és jobbra is, ráadásul szabályszerűen, demokratikusan lett megválasztva ő is, meg az őrá szavazó AfD-sek is. Mégis: Merkel hazajött dél-afrikai útjáról, és akkor hirtelen minden megváltozott, a helyben meghozott döntések és dealek semmissé váltak. Ramelow úgy lett ismét miniszterelnök, hogy a CDU is megszavazta őt. A jobboldali szélsőség helyett a baloldali szélsőséget, az NDK-s állampárt utódpártjának politikusát. És azóta is kívülről támogatja a kormányát. Kemmerich ezt ma kancellári diktátumnak nevezi. A történet miatt Lindner pártelnök kifejezetten neheztel rá, elvégre a párt és elnöksége legnagyobb krízisét okozta. Kemmerich azóta nemkívánatos személy az országos FDP-ben, a kongresszusokon az utolsó sorba ültetik, kikerülik, csak pár szóra állnak le vele, ha pedig az országos sajtóban megszólalni merészel, idegrángást kapnak.

Neki annyi, cancelve lett.

Útelágazáshoz érkeztek, és nehéz a választás

Nem úgy helyben. Ott ugyanolyan jóban van a többi FDP-ssel meg CDU-ssal, mint addig, vannak, akik egyenesen bánják, hogy olyan könnyen beadta a derekát 2020-ban a nagypolitika szavára. Otthon népmesei hősként tekintenek rá: a bátor fiú, aki megpróbálta, tönkretették, de túlélte, és küzd. Nemrég maga Ramelow, a kommunista miniszterelnök tüntette ki Kemmerichet: igaz, nem politikai, hanem vállalkozói tevékenységéért, 19 fodrászszalont üzemeltet ugyanis a tartományban. A The Pioneer egy egész napot töltött a liberális politikussal, aki elmondta nekik: a 2024-es türingiai tartományi választáson jelöltetni akarja magát FDP-s miniszterelnök-jelöltként. Lindner és az országos pártvezetés erről hallani sem akar, Türingiában az FDP-sek ellenben arról nem akarnak hallani, hogy legismertebb arcuk, Kemmerich nélkül induljanak el.

Kemmerich annak érdekében, hogy elnyerje a berlini pártvezetés jóindulatát és ezzel a második esélyt, kifejezetten az AfD ellen kampányol: azt mondja, azért kell őrá szavazni, hogy ne az AfD nyerjen, amely szerinte azért nyerhet csak, mert olyan problémákkal foglalkozik, amikkel mások nem, és olyan helyekre is elmegy kampányolni, ahová mások nem. Ő ezért kifejezetten AfD-s fellegvárakba szervez sörözéseket, hogy ott a migrációra és a klímaváltozás kezelésére adott liberális válaszokat népszerűsítse: ezeken azonban nemhogy tömeg nincs, de a helyi pártszervezet tagjain kívül csak pár érdeklődő lézeng rajtuk, igaz, a kampányig van még egy jó év. Arról, hogy az AfD-t bevegye egy kormányba, hallani sem akar,

az elhatárolósdiban azonban nem kíván részt venni. Hülyeségnek tartja, hogy csak azért szavazzon le egy amúgy szakpolitikailag jó és az FDP-s agendába is passzoló előterjesztést, mert az az AfD-től jön, vagy mert a szélsőjobb is támogatja.

Kemmerich helyben brandelheti magát akárminek. A jellemzően zöld-balos országos sajtó minden bizonnyal egy emberként hördül majd fel, ha az FDP őt indítja Türingiában: azt, hogy ő az az AfD-s FDP-s, senki nem mossa le róla, hiszen a tömegek nem olvassák a Pioneer vagy hát ugye a Gemišt paywall mögötti cikkeit, a nagy elérésű médiák meg nem érdekeltek abban, hogy árnyaltabban tárgyalják az ilyesmit.