Üdv Triesztből, ahol ugyanúgy esik az eső, mint Magyarországon és még melegebb sincs. Cserébe az Illy levitte a partmenti saját kávézójában az árakat, és nagyon jó borokat, friulanókat, helyi nevükön tocait adnak ház boraként mindenhol. Techet Péter írt még 2017-ben az egykori osztrák kikötőváros kapcsán a harcról, ami azért folyik, hogy Trieszt a latin kultúra legkeletibb vagy a jugoszlavizmus legnyugatibb bástyája legyen-e. Titóistákat nem láttam sehol, de a harc gasztroszinten ma is folyik, leginkább össze-, én pedig ezt egyáltalán nem bánom. Egy kitűnő halas a kérdésemre, miszerint dove si mangia bene (vagyis hol lehet jót enni a környéken), egy pljeskavicát lepényben is adó étterembe küld, a bárban kirántják a csevapot, ljubljanskának hívják a cordon bleu-t és még ajvárt (a podravkás horvátot, ami szerintem nagyon gyenge, de senki se lehet tökéletes) is adnak mellé, a gnocchi mellé gulascht kínálnak, a pékségekben pedig simán van négyféle burek joghurttal, nem csak pisztáciás cornetto.
A San Giacomo nevű belső-nyolckeresen lepattant egykori munkásnegyedben egymás mögött parkolnak a horvát, szlovén és román rendszámú autók, a legjobb zenét pedig az olasz közmédia trieszti szlovén rádiója adta a kocsiban. A boltokban lévő széles banjalukai sörválasztékról nem is beszélve. Amikor Firenzében laktam, hangsúlyosan olasz városnak láttam Triesztet: igaz, akkor egy belvárosi hotelben szállásoltam el magam, a turistás helyekről ki se mozdultam és szép idő volt. Most, két évnyi szinte Olaszország-mentes élet és egy csomó belgrádi és boszniai tartózkodás után, esős-nyirkos hidegben, San Giacomóból kisétálgatva inkább a belgrádias elemeket látom, vagy inkább látom meg. De pont ettől izgalmas a város.
És igyekszik az lenni a Gemišt is: a mai hírlevélben a közép-európai és balkáni hírösszefoglaló mellett a hétvégi eszéki borfesztivál konklúziójáról lesz szó. Jó olvasást!
A jószomszédság fontos
Nem biztos, hogy ezzel ők is tisztában vannak-e vagy hogy így látják-e ők is. Nem pécsiként, de évente összesen egy jó hónapot a városban és környékén eltöltve, bizony úgy látom, hogy a pécsiek laknak a legjobb helyen, ők a legszerencsésebbek Magyarországon. Emiatt büszkén lobogtatom az ide szóló lakcímkártyámat és nagyon sajnálom, hogy nincs – mint Ausztriában vagy Szlovákiában – Magyarországon területi alapú rendszámtábla. Ha lenne, azonnal lecserélném pécsire a csehet.
Leszámítva a Mecsek előtt ilyenkor hetekre gyökeret eresztő szmogot, Baranya nagypolitikának köszönhető mellőzöttségét, az elcseszett Európa kulturális fővárosa-évadot és a pártok borzalmas baranyai lobbijait, a pécsiek beleszülettek a közép-európai multikultiba, annak is a legszebb arcába. Az ismert kulturális életük mellett horvát óvodájuk, iskoláik és színházuk van, a fél város le sem tagadhatná sváb arcát és nevét, van működő mecsetjük, egykori bosnyák és szerb városrészük, jónevű egyetemük, egymással versenyző független helyi médiaprojektjeik. Mellé saját sörük, borvidékük: előbbi NER-es ugyan, de a termék továbbra is iható, sőt, még valamiféle innovációk is előfordulnak, utóbbi pedig ismeretlen és gyakran saját magát szúrja tökön, de szerethető, a borok pedig tudnak kimagaslóak is lenni.
Ha ez nem lenne elég, a város fölött ott a Mecsek és egy sor kilátó, fél óra Villány, amit a rendszerváltás után az ottani sváb gazdák Európa egyik legjobban menő borturisztikai vállalkozásává fejlesztettek, ugyanígy fél óra Mohács, ahol a sokacok a busójáráskor a fél országgal együtt ünneplik saját kultúrájukat és életmódjukat. Tavaly óta pedig Schengennek köszönhetően szabad az átjárás Horvátországba, a Dunából fogott, haltenyészetek mocsaras ízeit nélkülöző hal, az emiatt is rendes és helyben rendelés után frissen készített halászlé, az ottani hatósági ár miatt olcsóbb és kevesebb bioetanolt tartalmazó benzin és az átlagos magyar választékhoz képest sokkal jobb minőségű árukkal telepakolt szupermarketek földjére. Pécsről Jugó örök.
A százezer lakosú Eszék olyan Horvátországban, mint Pécs Magyarországon: egy egykor gazdag és prosperáló, kisebbségekkel teli, ma már leszakadóban lévő agrárvidék perifériára került iparosított központja, ahonnan mindenki a fővárosba vagy még inkább külföldre akarna menni. Sőt, Pécs még jobb helyzetben is van.
A ma kihalt, üres falvakkkal teli Szlavóniának van egy pejoratív, Borsodhoz hasonló megítélése a horvátok körében – és az sem tett jót neki, hogy a jugoszláv polgárháború alatt a Krajinai Szerb Köztársaság egyik fele itt működött, Pélmonostortól Eszék környékén át Vukovárig ma is látni a horvátok és a szerbek által kölcsönösen szétlőtt házakat. Pécsnek és Eszéknek, a határ két oldalának igazán együtt van értelme, kulturálisan, földrajzilag és többnyire (1102-1921, 2013-) politikailag is összetartoznak, ezért is jó látni nemcsak az őket összekötő M6-os autópálya építését, de az embereket fizikai valójukban összehozó, egymással megkedveltető kezdeményezéseket. Ami borral mindig kicsit gyorsabban megy.
De maradjunk egyelőre Pécsen, mert az infláció és a sorozatos válságok idején is viszonylag szépen elketyeg ott a boros élet, sokban Győrffy Zoltánnak, a Pécsi Borozó alapítójának, főszerkesztőjének köszönhetően. A vajdasági születésű, a horvátok által borszakírói díjjal is kitüntetett újságíró a szabadidejében amellett, hogy gyakorlatilag maga finanszíroz egy online bormagazint, kóstolókkal a lehető legtöbb embert igyekszik megnyerni a kulturált borfogyasztásnak és a szomszédok jobb megismerésének, és már sokadik éve szervez egy buszt, ami Pécsről visz el sokakat az eszéki borexpóra, Horvátország egyik legnagyobb, a szlavóniai-baranyai régió messze legnagyobb boros rendezvényére, a WineOS-ra – ahol ennek híre ment, az eszékiek ugyanis egy ideje szintén buszokkal jönnek a pécsi adventi borszalonra.
Jó szomszédnak lenni nagy dolog – Győrffy, akit vajdaságiként az akkori jugoszláv vezetés Szarajevóba vitt katonának a boszniai háborúban, mielőtt átmenekítette magát Pécsre egyetemistának, pontosan tudja ezt. Míg a Pécshez képest nagyon gazdag Győrben, pláne a Bécshez és Pozsonyhoz még közelebbi Mosonmagyaróváron a legtöbb helyen ismeretlen jelenség, hogy burgenlandi vagy a szlovákiai Kis-Kárpátokból származó környékbeli bort tegyenek a borlapokra, Pécsen a külföldi bor elsősorban nem a WSET-tanfolyamokról ismert mainstream bordeaux-i, toszkán, moseli vonalat jelenti. Hanem a szomszédos Szlavónia legjobbjait, a horvát Baranyát, Kutjevót, Ilokot (Újlak), Erdutot (Erdőd), kisebb kitekintéssel Isztriára, a Dalmáciára, néha akár Macedóniára is – nem véletlen, hogy az itteni, egy amúgy sokac üzletember által vitt Pannon Borbolt az egyetlen, amely Magyarországon érdemben foglalkozik exjugoszláv térségből származó tételekkel, sikeresen, hiszen veszik és isszák őket.
Akinek már ettől is megjött a kedve 2025-ben elbuszozni a pécsi-bólyi-mohácsi csapattal Eszékre, lépjen be ebbe a Facebook-csoportba és várja türelmesen a jövő évi információkat. Idén is bevártuk a budapesti Intercity-vel érkezőket, hogy aztán borszaküzlet sales-ese, budapesti borversenyes cég munkatársa, borbárosok, szakírók, hobbiborászok és borkedvelők rávessék magukat az Eszékre jövő horvát, szerb, szlovén, macedón, bosznia-hercegovinai, spanyol, magyar borfelhozatalra, ami mellé helyben sült csevapot és pljeskavicát, kulent, szalonnát, kolbászokat kínáltak.
Ha még bizonytalan lennél, mutatok négy olyan az eszéki WineOS-en kóstolt bort, ami miatt a világ legempatikusabb mosolyával ültem végig – úgy is, hogy a professzionalitás látszatára adva végig köptem, bort legfeljebb zárás előtt pár perccel nyeltem le –, ahogy a busz hátsó része visszafelé Pécsre a Szerelemdoktorra, az Éjjel soha nem érhet végetre, DJ Ötzi Anton aus Tiroljára és talán Helene Fischerre mulatott.

Nuić žilavka 2022, Hercegovina
A hercegovinai horvátok magasan legjobb pincéje, Medjugorje mellett, mind fehérben, mind vörösben hibátlan és magabiztos borok kerülnek innen ki. A žilavka egy abszolút helyi, gyakorlatilag csak Mostartól délre termesztett szőlőfajta, igazán jót találni nehéz belőle, az átlag pedig mivel semleges, ezért unalmas, alkoholízű, fröccsként sem szórakoztat – ezért nem is javaslom senkinek, hogy ajánlás nélkül csak úgy levegyen egyet a polcról. Ez a pince prémiumszekciójának alapbora, messze nem az átlag: friss, jósavú, citrusos, virágos bor, jó inni. Van belőle hordózott változat is selekcija néven, arra a hordókészítők lennének a legbüszkébbek, de ha valaki kíváncsi, milyen egy elegánsan hordózott tétel, tegyen egy próbát azzal is. 8,50 euró.
Perak Mitrovac graševina 2022, Kutjevo
Kutjevo a horvátok Tokaja – a legmagasabb presztízsű fehérborok innen kerülnek ki, csak itt még a jólihatóságon is van hangsúly, hiába, a gyümölcsös olaszrizlinget mindenki jobban szereti a szikár furmintoknál. A Mitrovac meg a borvidék Szent Tamás-dűlője, a legnagyobb becsben tartott termőhely. Míg azonban a mádi dűlőben igyekszik minden feltörekvő pince parcellát szerezni magának, a Mitrovacot ketten művelik csak: a horvát borászikon Vlado Krauthaker mellett a Perak-család, akik hasonló minőséget adnak jelentősen kevesebb pénzért. A pince Győrffy Zoltán tippje: négy különböző minőségi kategóriába sorolt, konzisztensen jó olaszrizlinget mutattak egymás után, a végén egy lehengerlő 2018-as jégborral. Az alapoknál a jólihatóság és a jó ár volt a lényeg (6 euró per palack), a Mitrovacnál a friss zöldalmán túl már feszesség, ásványos jelleg, termőhelyiség, mindezt 8 euróért. Még egyszer: 8 euróért.
Sontacchi Superslav 2022
Ismét Kutjevo. Boros berkekben nagy felzúdulást váltott ki a Telex egyik tavalyi videója, amelyben a beavatkozásmentes, ként alig tartalmazó natúrborok vs. hagyományos borkészítés témát próbálják körbejárni érdemi kontextus és ismeretterjesztés nélkül – a hazai natúrborosokkal szemben ugyanis amiatt van sokaknak averziója, hogy kezdetben sokan hibás, büdös, rossz borokra próbálták ráütni ezt a pecsétet, mondván Isten akarta ezt ilyennek, ez így született, ilyen a bor, ha nincs benne cucc. A videó alapján a látszat az, hogy a termékeikkel nyugaton sikeres kedves emberek küzdenek a gonosz, szellemileg elmaradt kelet-európai hatóság szakbarbárjai ellen. Holott jó natúrbort az alapanyag érzékeny, élő volta miatt nagyon nehéz készíteni, ahhoz nagy borászati szaktudás mellett jó technológia és bizony egy jó, állandóan használt labor is kell – a kutjevói Sontacchinál ezt a jelek szerint tudják (ahogy a telexes videóban megszólaló dél-balatoni Kristinusnál is, csak hát a videóban pont ez a talán leglényegesebb aspektus nincs megemlítve).
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.