Hont András: Tisztább lenne, ha nem lenne ellenzék

Az Orbán-rendszer legrosszabb része az ellenzék: ezzel a címmel jelent meg múlt héten a berlini Die Welt napilapban egy általam készített interjú a jogász, történész, publicista Hont Andrással. Németül itt olvasható, lengyelül itt, sőt, még egy cseh lap is lefordította a lapkiadó cég együttműködéseinek köszönhetően.

Az interjú főleg arról szól, hogy milyen itthonról nézve az az Orbán-rendszer, amelyet 2010 óta egyre vehemensebben kritizálnak Nyugat-Európából, és amelynek pont Németország és a német cégek voltak sokáig a védelmezői:

Hont személye és véleménye pedig nemcsak azért érdekes etéren, mert az övé ma az egyik legkonzekvensebb liberális hang Magyarországon, hanem azért is, mert egészen 2007-ig a Fidesz tagja volt, a szereplőket ezer éve ismeri, ahogy a magyar politika és a Fidesz belső világát is, plusz a médiáét, hiszen a HVG véleményrovat-vezetője volt évekig, most pedig talkshow-ja és rádióműsora van, az Átlátszónak való munkájáról nem is beszélve. Miközben a NER kiépülésekor nála radikálisabban szinte senki nem utasította el a rendszert, ma azt mondja, inkább választja Orbánékat, mint az ellenzéket. Minden lap él-hal az ilyen sokoldalú, sokat látott interjúalanyokért.

Mivel egészen más dolgok érdekesek és fontosak egy németországi olvasónak, mint egy magyarországinak, a referenciapontok is teljesen eltérőek, hovatovább, kemény és színvonalas covidkritika pont a Welt hasábjain folyt a járvány alatt (a magyar sajtóban ugye ki lett nyírva az egyetlen ilyen lap, ennek utódja a Gemišt), a Magyarországot illetően eleve a legkíváncsibb német napilapnak mondható Welt szerkesztői értelemszerűen nem a(z ott azóta is rendszeres) járványügyi tényfeltárásokra és megmondásokra, hanem Hont NER-t illető mondataira koncentráltak. Ott ez a unique selling point, olyanokat ugyanis máskor nem lehet olvasni a német sajtóban.

Miután a Facebookon Hont a megosztása alatt kommentben megjegyezte, hogy a járványról szóló rész kimaradt, és eleve több hozzászóló is méltatlankodott, hogy nem ért egyik nyelven sem, hovatovább fizetnie kell egy médiatartalomért, a weltes kollégák lelkes egyetértésével úgy döntöttem, lehozom az interjút magyarul is, nyilván szerkesztve. Ahogy a német nyelvű anyag is szerkesztve lett, a printlapos terjedelmi korlátok miatt pedig jelentősen rövidítve is: ez ilyen, a legtöbb írott interjú egy sokkal hosszabb beszélgetés bestofja, ez a sorsa sok más olyan anyagnak is, amiket akkor sem unnék meg, ha tízszer olyan hosszúak lennének, és nem csak a Weltnél.

---

Ez tehát a komplett interjú, közkívánatra

Azután, hogy egy rajongó felismerte, és közölte, fél füllel ránk is figyelt az asztalánál: az interjúalany, Hont András. Fotó: Bukovics Martin, Belső-Erzsébetváros, 2023

Orbán Viktor pártjában, a Fideszben kezdted a pályafutásod. Miután éveken át kritizáltad Orbán Viktort, kizártak: ez egybeesett a párt nagy fordulatával is. Egy magát polgári-jobbközépnek tartó és hirdető pártból szociálpopulista témákat hangsúlyozó tömegpárt lett. Mi volt az oka a fordulatnak?

A magyar valóság. Orbán Viktor feladta abbéli elképzelését, hogy népnevelő szándékkal lépjen fel, és elfogadta a létező viszonyokat szociális és szellemi téren is.

A Fideszben a liberálisok közé tartoztál, a pártban azért néha még ma is mondanak olyat, hogy vannak liberális szavazóik, hovatovább több liberális értéket is magukénak vallanak. Milyen ez a fideszes liberalizmus?

A liberalizmus középpontjában az ember, annak autonómiája, döntési szabadsága áll. Amikor valaki egy olyan rendszert épít ki, amelyben egyetlen ember döntési szabadsága áll a központban, és mindenki másé ennek a függvénye, ott megkérdőjelezhető, hogy liberálisok tömegei támogatnák azt. A kölcsönhatások sokasága által meghatározott nyugati világban Orbán Viktor egyetlen szereplő csupán, a szuverén államok már száz éve sem voltak szuverének, még Pol Pot Kambodzsája sem. Egy ember döntéseit nem csak az határozza meg, hogy a hozzá legközelebb eső hatalom miként viselkedik. Egy faluban élő személy pártválasztását sem az határozza meg, hogy polgármestere milyen párti: megpróbál az aktuális korszellem vagy épp annak bírálata szerint döntést hozni. Ha egy liberálisnak baja van azzal, amerre a világ halad, hogy a döntési autonómiát algoritmusok, nagyvállalati érdekek szerint korlátozzák, elképzelhető, hogy vannak liberálisok a Fidesz-táborban.

Mi lehet ennek az oka?

Az a megközelítés, hogy minél több kisebbségbe tartozom, annál inkább igazam van, bármennyire érzékenynek és finomnak is tűnik, a jogegyenlőséggel és mindannyiunk azonos szuverenitásával szembemegy. És ott sem beszélhetünk döntési szabadságról, ahol felmerül csak a lehetősége is annak, hogy mondjuk a par excellence politikai jogunkat, a választáson való indulást felnőtt emberek egészségügyi beavatkozásnak való alávetéséhez kössék – ez nem szabadság, hanem disztópia.

Orbán tehát a fideszes liberalizmus tanai szerint ezen világtrendeket ellenzi.

Igen. Orbán Viktor hozva a szocializmus alatti legvidámabb barakk hagyományait gulyás-járványkezelést, gulyás-karantént, gulyás-veszélyhelyzetet állított fel. A kiskapukat mindenki annyira tudta kihasználni, amennyire akarta vagy éppen bírta.

Sokan próbálják megfejteni Orbán Viktor rendszerét: diktatúra? Autokrácia? Vezérdemokrácia? Hibrid rezsim? Mi a megfelelő szó rá?

A rendszer egyik főideológusa a pillanat uralásával írta le a rendszert, ez szerintem pontos. A maxweberi kategóriákhoz visszanyúló plebiszciter vezérdemokrácia meghatározással egyetértek: ez azt jelenti, hogy a politika bonyolult világát le kell egyszerűsíteni igen-nem kérdésekre, ahol lehetőség szerint van mindig egy jól behatárolható többség, amely mögé aztán a szervezett kisebbség, azaz a hatalom is be tud állni, megteremtve az aktuális jó üggyel való azonosulást a hatalom és a többség között. Az igen-nem játékot könyörtelenül viszi végig akkor is, ha még a saját köreiben is fenntartásokkal viseltetnek egy-egy projekt sikerét illetően.

Orbán tehát nem teremti, hanem keresi a többséget?

Is-is. Sok igen-nem kérdés van, ezek felépített dolgok: szilveszteri buliból idejövő IMF-esek, nemzetközi pénzügyi körök által fizetett baloldal. Ezek aztán a végén, azaz mindig egy választás előtt egyesülnek egy olyan kérdésben, amely már nem megosztó. 2014-ben ez egy nemzeti zászlókkal teletűzdelt, pártlogó nélküli plakát volt, amelyen Orbán Viktor feje volt látható a felirattal: Magyarország miniszterelnöke. Azonosulsz, vagy nem? Igen, vagy nem?

Ilyen volt az is, amikor 2021-ben Magyarország másokkal együtt Európa-bajnokságot rendezett, az ellenzék pedig azon háborgott a koronavírus-delíriumban, hogy hogyan lehet sportmérkőzéseket szabadon rendezni. Orbán akkor nagyon ügyesen mindig egy kicsit több szabadságot adott, mint mások: kinyithattak az éttermek teraszai, lehettek nagyobb rendezvények. A sajtó és az ellenzék pedig folyamatosan azt harsogta, hogy szigorítani kellene, Orbán felelőtlen, a felvilágosultak nem így járnak el. Az Európa-bajnokság első budapesti meccse előtt pedig megosztott a Facebook-oldalán egy fotót a nemzeti színekkel kivilágított stadionról. Igen, vagy nem?

Bumm, rögtön százezer lájk. És nemcsak a nacionalizmus meg a szimbolikus politizálás öltött testet ebben, hanem valamiféle örömvágy: hagyjuk a hülye szabályok szerint élést, legyen végre valami esemény az életünkben! Ezekből a példákból következik, hogy miért vezérdemokrácia Orbán Viktor rendszere: mert a rendszer egy emberre van optimalizálva. Értelmetlen mindenféle történelmi analógia, rosszízű áthallás: a rendszer nélküle nem fog működni, utána nem lesz működőképes.

Mi lesz, ha történik vele valami? Összeomlás? Polgárháború?

1989-ben sem volt összeomlás. Tárgyalások voltak, majd azokat még a szocialista alkotmányosság talaján igazították ki később egy népszavazással.

Magyarország nem az a hely, ahol az ilyesmi polgárháborúhoz vezet – ez is az egyik fő problémája. Szemben minden európai országgal, ahol legalább a történelem egy pontján szemben állt a nép vagy az elit egyik része a másikkal, Magyarországon a történelmi mitológia szerint mindig függetlenségi háború zajlott. Akkor is, amikor polgárháború.

A nemzetközi sajtóban sokan meglepődtek Orbán 2022-es újabb kétharmados győzelmén: azt hitték, a rossz gazdasági helyzet a teljesen összefogó, közös listán induló ellenzéknek segít, amely a konzervatív, sokgyerekes jelölttel végül nyer. Mi az oka annak, hogy 2010 óta mindig Orbán nyeri a választásokat?

Ahhoz képest, hogy a lapok egy része diktatúraként tekint Magyarországra, meglepő, hogy azt gondolták, nyerhetett volna az ellenzék. A helyzet az, hogy Magyarországon nincs diktatúra, de a közjogi szerkezet olyan, hogy ha valami kataklizma nem történik, mindig a Fidesz nyer. A Fidesz belső struktúrája alapján 2010 előtt várható volt, hogy az lesz, ami lett – azért van most ennyire hisztérikus légkör Magyarországon, mert akkor ezt egy csomó újságíró és értelmiségi nem hitte el azoknak, akik hozzám hasonlóan ezt előre jeleztük. Nem tudták elképzelni, hogy egy más típusú rendszer is létrejöhet, mint amit ők a tankönyvekben olvastak.

Nem szeretném, hogy olybá tűnjön, hogy szerintem a Fidesz nem sértene olyan normákat, amelyek számomra is fontosak. Csakhogy, ha valaki józan, és tartósan hatalmat akar gyakorolni, akkor nem tekinthet el attól, hogy ehhez fontos tényező az emberek jóléte és szabadsága. Ez ma Magyarországon sok szempontból garantálva van, igaz, a jólétet nem Ruhr-vidéki kategóriák szerint kell elképzelni.

Hanem hogyan?

A magyar nép a második világháborút követő sztálinista berendezkedést leszámítva a legrosszabbul és legnehezebben a rendszerváltást követő 15 évet élte meg. Millióknak hozott elszegényedést, és ezzel együtt a személyes szabadságuk korlátozását.

A személyes szabadságuk alatt mit értesz?

Számos kistelepülésen egyetlen munkaadó vagy gyanús kapcsolatokkal rendelkező munkaerő-közvetítő volt, akinek olyannyira ki voltak szolgáltatva, mint egy párttitkárnak vagy üzemvezetőnek előtte soha. A kilencvenes években a pártállami kapcsolataikból piacgazdasági tőkét generáló emberek éltek a legjobban: mintha azt a korszakot rájuk szabták volna. 2010 óta ahogy a reálbérek emelkedtek, pontosan ugyanolyan emelkedési görbét tudott felmutatni a Fidesz választási eredménye is.

2016-tól egészen a járványig, nagyrészt kormányzati segítséggel, nagy béremelések történtek – ennek a háttere, hogy a 2014-es választáson, noha az új választási rendszerüknek köszönhetően újra kétharmadot szereztek, de a Fidesz még kisebbségben volt, a parlamenti ellenzék pártjai a választáson 10%-kal többet kaptak. A Fidesz nagyszámú szavazatbővülése 2016-tól kezdve nem elsősorban megfélemlítésen vagy szavazatvásárláson alapul.

Mi kell ahhoz, hogy ne Orbán Viktor nyerjen választást?

Elsöprő utálat vele szemben azt követően, hogy a rendszer alapvetései ki lettek kezdve. Kádár János rendszere a hatvanas évektől két dolgot ígért: nőni fog a jólét és bővülni fog a személyes szabadság. A nyolcvanas évekig ezt tartották is: kezdetben a szovjet nyersanyagkereskedelem hasznából, később, az olajárrobbanást követően pedig hitelekből. A nyolcvanas években eljutottunk oda, hogy sem a jólétet, sem a szabadságot nem tudja már az azóta Bécsig eljutó, és a tévéknek köszönhetően a világ egyre több részéig ellátó népnek garantálni. Úgy omlott össze a szocializmus, mintha ott se lett volna.

A magyar politikusok és értelmiségiek a nyugati sajtónak és különböző NGO-knak történő rinyálással töltik idejük egy részét.

1989-be úgy érkezett meg a magyar társadalom, hogy az 1950-ig létező pártrendszernek az utódai még léteztek. Az első önkormányzati választáson a történelmi Kisgazdapártnak majdnem minden faluban lett önkormányzati képviselője. Akkor még voltak élő kisvárosok, benne kisvárosi fiatalsággal. Ehhez képest ma vidéken három szervezet van jelen. Az állam, az egyház és a Fidesz. Az ellenzék ezzel a helyzettel nemhogy mit kezdeni nem tud, hanem lustaságból és konformizmusból ezt témává sem tudja tenni. Amelyik faluban de facto egy döntési lehetőség van, ott egy döntési lehetőség van, nem kettő.

Kereszténydemokrácia: ez Orbán kedvenc kifejezése. Ezalatt mit ért?

Miután egy ponton már bukott embernek nézett ki, Orbán Viktornak szívességtételek sorával kellett eljutnia 2010-ig, hogy átvegye a hatalmat. Ezeket a lekötelezettségeket neki fel kellett számolnia. A leghatalmasabbnak tűnő magyar oligarchával, régi barátjával, a Fideszbe erősen beépült Simicska Lajossal ez meg is történt. Amikor ezen túlvoltunk, 2018-ban mondta azt Orbán, hogy amit ő szeretne, az egy régivágású kereszténydemokrácia. Ennek jelentőségére akkor én sem figyeltem föl, a magyar sajtó pedig kórusban röhögött rajta.

Pedig ez nem bullshit volt, hanem üzenet a sajátjainak. Ezt követően nem sokkal bukott bele a kiszivárgott szexvideóiba Győr sikeres polgármestere, korábbi olimpiai bajnok. Orbánnak le kellett tisztítania magáról mindenkit, akiről azt gondolta, nem az ő kegyeiből és az ő helyeslésével, hanem önjogon lett valaki. Az üzenet egyértelmű: ebben a rendszerben senki nincs kivételezett helyzetben Orbán Viktoron és közeli munkatársain kívül. Mindenki bepanaszolható.

Akkor ez egy ilyen szicíliai jellegű felállás?

Azért ő meghagyta a lehetőségét annak, hogy ha valakit ő nem tud leváltani, azt leválthassa a nép. Orbán Viktor rájött arra, hogy szó nélküli, nyílt alkukat kell kötnie a látszólagos ellenfeleivel. Legyenek kifizetve. Amennyiben feszült a rendszer, engedjen a pórázon.

A régivágású kereszténydemokrácia meghirdetését követően engedte be a 2019-es önkormányzati választáson döntéshozó pozícióba a masszívan ellenzéki városokban az ellenzéki pártokat. Ezt persze azután, hogy a jogkörök jelentős részét addigra elvonták az önkormányzatoktól. Részben helyesen, mert többségük mindenféle kötvénykibocsátással jelentősen eladósodott. Ilyen nyílt alku az az íróknak szóló ösztöndíj is, amely során számos, főleg a német könyvpiacon népszerű, ellenzéki magyar író kap nagyjából havi 800 eurót. Ezt a pénzt amúgy nehezen keresnék meg a magyarországi könyveladásaikból a hagyományos magyar értelmiség idoljai.

Migráció. 2015-ben miért állt bele ennyire élesen Orbán?

Meglehetősen egyértelmű és gonosz az ok: Arthur Finkelstein kampánytanácsadó a megoldókulcs. Mindig kell egy ellenség, mindig kell valakit gyűlölni. Ez nem tegnap, és még csak nem is Macchiavellinél lett a sikeres hatalomgyakorlás alapfeltétele. A migrációellenesség nem áll magában, kontextusában még inkább érthető. A magyarok döntő többségét a 2015-ös migrációs válság nem érintette: láttak ugyan embereket áthaladni itt-ott, pár déli határszéli településen voltak problémák.

Eléggé szégyelltem akkor magam azon beszédmód miatt, ahogyan a magyar mainstream magáévá tette, ahogyan más emberekről beszél. A dehumanizáló „migráns” szó a magyar nyelvben 2015-ig nemlétező kifejezés volt. Emigrációról, menekültekről, bevándorlókról volt addig szó.

Orbán elég tudatosan úgy viselkedik, mintha ő lenne az ellenzék a világ nagy folyamataival szemben – ezt bizonyos szempontból Donald Trump sem tette másként, Orbán mélyebb és sikeresebb. És felelőtlen is annyiban, hogy sokkal többet el tudna érni, ha együttműködni akarna olyan helyeken, ahol amúgy egyáltalán nem akar együttműködni. Csakhogy ő nem a kellemetlen igazságokat kimondó luxemburgi külügyminiszter szerepét szeretné felvenni az EU-ban, hanem az enfant terrible-t játssza. És eközben néha betalál. A migráció az egyik ilyen terület.

A másik az a 2022-es, homofób népszavazásként elkönyvelt esemény volt, amelyet ugyancsak félreért mindenki: hagyományos nemi szerepek, családmodellek, többség-kisebbség viszonya. Orbán azt akarja felmutatni, hogy szerinte mi a normalitás, jól ráérezve a civilizációs szorongásokra. Az ember nem egy önmagában álló entitás, tartozik társadalmi osztályhoz, kultúrához, valláshoz, nyelvhez, néphez. Ezeket szépen lassan oldja fel a történelem, ahogy megyünk előre, ami azt jelenti, hogy az ember kontúrjait is szépen feloldja, amivel magányossá és védtelenné tesz.

Az utolsó ilyen az, hogy már nemünk sincs. Ez marhaság. Természetesen vannak transzszexuálisok, de az, ha valaki férfiként nem érzi jól magát a bőrében, ellentmond annak a felfogásnak, miszerint meg kell birkóznunk az adottságainkkal. A Földön közel egymilliárd ember napi 2 dollárnál kevesebb pénzből él. Ők gazdaggá szeretnék átoperáltatni magukat. És jelzem, hogy amit itt most mondtam, az noha egyes nyugati-európai körökben szélsőjobboldali beszédnek számít, Magyarországon a centrista-liberális álláspontnak felel meg.

Holott ennek van egy osztályharcos megközelítése is: nem biztos, hogy egy moldáviai meleg pár problémakataszterének első száz helyében benne van az, hogy köthetnek-e házasságot vagy sem, ha amúgy hagyják őket együtt élni.

Megélhetés, életminőség, tiszta levegő, infrastruktúra, eltévedt orosz vagy ukrán rakéta: ilyesmik foglalkoztatják őket. Ez az elit önzése, nem pedig a kisebbségek védelme – függetlenül attól, hogy Magyarországon felhasználják-e az emberek idegenkedését az ismeretlentől. Felhasználják, nem is túl ízlésesen. De ez az üzenet is kettős módon megy át: miközben a kistelepüléseken azt hajtogatják, hogy őket ne abuzálják a buzik, pontosan tudják, hogy a falujukban ki él azonos neművel, és ővele semmi, de semmi bajuk nincs.

A gond nem az, hogy Orbán rátalál a civilizációs szorongásokra, hanem hogy ahelyett, hogy választ adna rájuk, felhasználja őket a hatalmon maradása érdekében. Ahelyett, hogy kreálna belőle valami elméletet, csak gunyorosan szidja a nyugatot.

Jogász is vagy. Nyugatról rendszeres kritika, az Európai Parlament pedig egyenesen megszavazta nemrég, miszerint Magyarország nem jogállam. Az?

Fogyatékos jogállam. A jogigényeknek számtalan módon érvényt lehet szerezni, be lehet avatkozni a magyar jogrend működésébe, bizonyos csoportok és személyek pedig jogon felül állnak: a Fidesz legfelső vezetői és másféltucat magyar üzletember-oligarcha. Igaz, olyasmiről sem tudunk, ami miatt különösebb jogi eljárás alá lehetne őket mostanában vonni. Mert ami miatt igen, arra a Fidesz azt mondja, hogy ők csak átrendezték a posztkommunista tulajdoni viszonyokat, amelyek igazságtalanul jöttek létre 1990-et követően.

Ezt az új berendezkedést definiálta Orbán illiberális demokráciaként. Az micsoda?

Az, hogy addig tud működni, amíg nagy tömeg áll a kormány mögött.

De kérdem én: a covidpánikra adott válasz Európa-szerte nem az illiberális demokrácia volt? Mindenféle formális eljárást félretolva, jogszabályokban nem lefektetett üzemmódba állt bele az egész világ.

Alapvető jogot akkor lehet korlátozni, ha minden kétséget kizáróan bizonyítható, hogy a jogkorlátozásra szükség van: ennek a gyanúja nem elég. Nem véletlen, hogy a német társadalomban – és nálam is – ez nem egészségügyi, hanem jogelméleti kérdésként merült fel. Az illiberális működés aztán átváltott egy felvilágosult, önigazoló terrorba – kivéve Magyarország, az maradt illiberális demokrácia.

Ahogy fogyott el a pillanatnyi pánik által turbózott népakarat, úgy fogyott az intézkedések ereje is. Amint a hatalom megérzi, hogy a nép egy fontos, a mindennapi életét meghatározó kérdésben kezd szembefordulni vele, az az intézkedés már nem működőképes. Ha viszont a sajtó fordul vele szembe, az nagyon.

Ezt nem értették sokan, mert a magyar elit is teljesen elszakadt a néptől. Egyébként semmi különös nem zajlott le a magyar társadalomban, ugyanaz, mint nyugaton a barcelonai vendéglőstől az ottawai kamionosig, akik folyamatosan tömegtüntetéseket tartottak a járványügyi intézkedések ellen. Ilyenek Magyarországon azért nem voltak, mert a nép nem adott lehetőséget a reformdiktatúrára.

Mi lehet az oka annak, hogy pont az illiberálisnak elkönyvelt országokban – Magyarország, Szerbia, Lengyelország – volt a legkevesebb szabadságkorlátozás?

Belarusz klasszikus posztsztálinista diktatúra, ott volt a legkevesebb. Ezen rendszerek a legitimitásukat nem valamiféle alkotmányos hagyományból, hanem úgymond a nép érdekében végzett munkájukból nyerik. Ezért nekik fontos, hogy ez ne párologjon el.

A járványügyi intézkedések egyik legnagyobb magyarországi kritikusa voltál. Mi fájt a legjobban?

Minden, amin átesett a világ. Ha bemondásra jogot lehet korlátozni, akkor mindent lehet. Kialakult egy olyan elképzelés, hogy a világ veszélymentes hellyé tehető. Ez nemhogy illúzió, még csak nem is kívánatos. Ahol nincs veszély, ott nincs kihívás. Ahol nincs kihívás, ott nincs kaland, nincs erkölcs, nincs szerelem, nincs művészet, nincs semmi. Az értékek végével emberi létünk ér véget, nem tudjuk többé elválasztani egymástól a jót és a rosszat. A covid alatt tökéletesen megmutatkozott, hogy a végtelen megóváshoz, a végtelen puhasághoz végtelen erőszak és végtelen szigor szükségeltetik. Hiszen valakinek meg kell védenie ezt a veszélytelen életmódot.

De mi a garancia arra, hogy aki ezt a veszélytelen életmódot megvédi, az ezt tényleg arra használja fel, hogy a stuttgarti informatikus home office-ban tudjon dolgozni és tudjon magának ételt házhozszállítatni, nem pedig arra, hogy hatalmon maradjon?

Amit ennek kritikájaként a világsajtó művelt, az dermesztő volt. Hullahegyeket mutattak és vizionáltak, de arányokról, kontextusról, következményekről semmit nem írtak. Floridai koronavírusos csecsemőkről írtak – de hogy velük aztán mi lett, meggyógyultak-e például, már nem volt téma. Egy szót nem írtak arról, hogy nincs eltérés a számokban két, egymással szomszédos, de gyökeresen eltérő járványkezelést folytató amerikai államban. Hogy az egymás melletti Belgium és Hollandia számai mitől térnek el, úgy, hogy Belgium szigorúbb, Hollandia liberálisabb?

Főszerkesztők, szerkesztők és médiatulajdonosok személyes ellenszenvei hangszerelték azt, hogy ki miről mit írt. A Financial Times gyűlölte Svédországot, mindig megírta, épp hogy halnak ki a svédek. Ha hiszünk nekik, abból az következik, hogy mára Svédország már nincs is. Ott egy üres lyuk van, a ma élő svédek infernális Valhallája, mert Anders Tegnell kiirtotta őket.

Az egyik héten tett állítások rögtön a következő hétre megdőltek. Mi történt itt? Milyen liberalizmus alapján kérik számon Orbán Viktort, amikor a liberalizmus alfáját és omegáját, az emberi kommunikációt, a szólásszabadságot, a véleményszabadságot számolták fel?! És az nem azt jelenti, hogy én a média valamely bugyrában elmondhatom, amit gondolok, hanem azt, hogy az érvként hasson. Ehelyett jött a factcheck.

A gond tehát az aktivista hozzáállású woke-ok médiabeli térnyerése?

Woke-okat nem ismerek, csak wookiee-kat, azokból is csak Csubakkát.

Ez egy ilyen átvezető kérdés volt: a legbefolyásosabb budapesti hetilap, a HVG véleményrovatát szerkesztetted éveken át, a járvány magyarországi vége felé kivonultál a mainstream magyar sajtóból, a szerkesztőségeknek felróva a járvány miatt, hogy újságírók helyett egyre inkább aktivista felfogású arcokat alkalmaznak. Ez tehát probléma lett már Magyarországon is?

Magyarországon páran a sajtóban megérezték, mekkora erejük lehet, és azt hitték, berendezhetik a társadalmat a kedvük szerint. Ez globális tendencia. Unatkozó, magukkal mit kezdeni nem tudó, lázadásra szocializált harmadikgenerációs hülyegyerekek, akiknek feltétlenül ki kell javítaniuk még egy kockás lapot is, különben nincs értelme a tökunalmas életüknek. Szegényet közülük soha nem látni, legfeljebb valamelyik Netflix-sorozatban.

Amit ők abúzusnak neveznek, az nem mérhető egy breton vagy szászországi kisváros helyzetéhez, ahol kevés a munkalehetőség, és ahol ezért egy bevásárlóközpont hentesüzletének vezetője hatalmat tud gyakorolni a gyermekét egyedül nevelő beosztottja fölött. Ha a kőműves nem fütyülhet a felső-középosztálybeli nő után valahol Manhattenben, akkor jó világ lesz, függetlenül attól, hogy egy rakat kolumbiai maffiózó simán megerőszakol bárhol egy fél falut. Ez erről szól, nem többről: az emberiség elitjének aránytévesztéséről.

Mások-e ezek az emberek Magyarországon, mint Nyugat-Európában, azaz vannak-e klasszikus budapesti jellegzetességeik, amik érdekessé teszik őket?

Nincsenek. De egy magyarral kénytelen vagyok szembesülni, egy némettel vagy brittel szerencsére nem. Nála átkapcsolok.

Ha már tévé: miközben az ellenzék bojkottálja, néha szerepelsz az állami tévén, egy kormányközelinek elkönyvelt ellenzéki tévén, és közben az egyik arca vagy a legtöbb kormányzati korrupciót feltáró oknyomozó portálnak, a kormánypárti holdudvar által hazaárulózott Átlátszónak. Ez szándékos középenállás?

Nem. A Fidesz hatalmi berendezkedése során végig éles kritikával illettem azt. De ez egyszer szempont csak.

Ha viszont az egész politikai közösség jóváhagyja és elfogadja azokat a feltételeket, amelyeket a Fidesz támaszt – mert elfogadta az ellenzék is: bejár a parlamentbe, letette az esküt az új alaptörvényre, felveszik a magyar szemmel irdatlan parlamenti fizetéseket és pénzeket –, akkor ezt a meccset Orbán Viktor megnyerte.

2014-ben a választás bojkottját javasoltam: az ellenzék nem tett így. Akkor még csak négy évről volt szó, amit akkor lehetett volna kisiklásként értékelni. Azóta viszont 13 év telt el 2010 óta, a következő választáson pedig már 16 fog.

Senki ne rója fel, ha a kormány és az ellenzék közül nem az utóbbit választom – fogalmaztál nemrég. Orbán régi kritikusaként: mi ennek az oka?

A politika elsősorban potencia kérdése, utána jön a többi. Elhiszem-e a megválasztott politikusról, hogy le tud nyomni egy Enter billentyűt, hogy elutalja a nyugdíjat a szüleimnek, nagyszüleimnek? A Fidesz le fogja tudni nyomni. Az ellenzék rátenyerel a Space gombra, leönti az előtte lévő kólával a billentyűzetet, közben elesik és lefejeli a monitort, aminek a vége elektromos kisülés lesz, tehát a ház is kiég. Ennyi, nem több.

Nem lehet, hogy a Fidesz arra használ, hogy nevetségessé tegye az ellenzéket?

Ez nálam sport. A Fidesz több prominense is szívesen űzi ezt. Azt viszont érzékelem, hogy a Fidesz már nem rugdos engem, mert nem szeretnének velem konfrontálódni. Az ellenzék akar, mert én őket tartom a legrosszabb dolognak Orbán Viktor rendszerén belül. Ugyanis részei a show-nak. Tisztább lenne, ha nem lenne ellenzék, úgy ugyanis minden felelősség a Fideszt terhelné.

A média is a show része, vagy van Magyarországon sajtószabadság?

Sajtószabadság van, fair sajtópiac nincs, az információs szabadság is megkérdőjelezhető. Nem tud minden ember minden élethelyzetben ugyanazokhoz az információkhoz hozzáférni. Információs buborékok vannak – sokan ezt tartják a Fidesz-siker fő okának. Ez tévedés, persze hozzájárul ahhoz, de a Fidesz egy eleve torz sajtórendszert torzított tovább, miután a korábbi nagy szereplők – jellemzően német cégek – elhagyták a piacot. A magyar gazdasági újságírás már akkor is csak sporadikus volt. Az ország leggazdagabb embereiről akkor sem lehetett rosszat írni.

Az egykori keleti blokkban volt egy olyan vicc, hogy az értelmiség előtt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan. Változott azóta bármi etéren?

A kapitalizmus perifériáján, mint amilyen Magyarország, igazi polgári társadalom nélkül az az értelmiség perspektívája, hogy folyamatosan ki kell lépnie az értelmiségi szerepéből. Azaz vagy megteremti a saját pártjait, vagy Julien Bendaként megteremti az érzelmi aláfekvés lehetőségét.

Mi változást hozott akkor az EU-csatlakozás és a nyugati orientáció?

Rengeteget. Nyilvánvalóvá vált, hogy az alapvető problémáinkat nem a nyugat-kelet szembenállás okozza, hanem például a trianoni békeszerződés. Javasolnám a német közvéleménynek, hogy ha Magyarországról beszél, nagyobb empátiával kezelje ezt, hiszen a magyar kulturális referenciák jelentős része olyan területekhez kapcsolódik, amelyek ma már nem az ország részei. De nyilvánvalóvá vált az is, hogy

Magyarország alapvetően nyugati ország, még ha annak peremvidéke is: a vallás, a műveltség, a gazdasági és tudományos kapcsolatok ezer éve Bécs, nem pedig Kijev irányába visznek. Az EU- és NATO-csatlakozásban a megdöbbentő az volt, hogy mennyire magától értetődő természetességgel zajlott. Mintha mindig így lett volna.

Ezért az ember meg sem becsüli, hogy az nem jár természetesen, hogy keleti hatalmak ne igázzák le.

A végére egy praktikus tanácsot kérek, ennyi, az olvasót felzárkóztató, több hónapra is elegendő orbánozás után: mik azok a témák Magyarországon, amelyek nem fulladnak fél órán belül orbánozásba értelmiségi társaságban?

Ha rossz a társaságod, bármi, már egy mondat után. Jó társaságot kell választani!

---

A következő hírlevéllel csütörtökön jövünk

Az már biztos, hogy szó lesz benne a brit politikusok kiszivárgott, lezárásügyi Whatsapp-üzeneteiről, és a keresztény Európa első olyan nem katolikus uralkodójáról, aki már Mátyás király idején kitalálta az Európai Uniót. És még sok másról is.

---