Kelet-Közép-Európa titkos fővárosa

Jó reggelt! Szinte mínuszos hír már, hogy a magyar parlamentből kitiltottak ellenzéki képviselőket: de eleve kit érdekel az Országgyűlésnek a Tisza Párt által lassan már egy éve elsöpört ellenzéki tagsága, amikor a szerb tüntetők sikereket érnek el, megvannak a német kormány első miniszterei, a románok pedig vasárnap új elnököt választanak?

Kezdjük utóbbival. A tévéviták kapcsán gyakran fontosabb a vitáról szóló vita, mint maga a vita, vagy éppen az, hogy ki mit csinál vita helyett: a tegnap esti első román tévévita legfontosabb jelenete George Simionhoz, a kutatások szerint legmagasabb támogatottságú államfőjelölthöz, a szélsőjobboldali AUR elnökéhez kötődik, aki az élő közvetítés elején, mielőtt kivonult volna a vitáról, még gyorsan átadott egy nagy csokor virágot a mellette álló Elena Lasconinak a román nép iránti tiszteletből, mondván a vitázók közül Lasconi volt az egyetlen, aki a tavalyi lefújt elnökválasztáson bejutott a második fordulóba Călin Georgescu mellett. Lasconi nagyon megörült a virágnak, szagolgatta is boldogan, miközben Simion azt magyarázta, hogy a román nép akaratát tisztelni kell: nyilván, hiszen Lasconi pártja, a jobboldali-neoliberális USR pár hete a rossz közvélemény-kutatási számai miatt kifarolt mögüle, elvágta a kampányfinanszírozását és nemhivatalosan (mivel hivatalosan nem tehetik, elvégre a hivatalos jelöltjük Lasconi, minderről itt írtunk bővebben) a bukaresti főpolgármestert, Nicușor Dant támogatják. Simion ezzel szépen narratívában maradt és az ún. Európa-párti tábort is próbálta megbolygatni kicsit, hogy az esélytelen Lasconit erősítse Dan vagy a kormánykoalíció jelöltje, az utóbbi napokban még a Székelyföldet is bejáró Crin Antonescu rovására. Elvégre vitájuk nekik van egymással, mert a kérdés most vasárnap az, hogy ki jut be Simion mellett a május 18-i második fordulóba: Antonescu vagy Dan. Hétfőre kiderül, mi meg indulunk Bukarestbe, hogy a második körről tudósítsunk.

Most pedig nézzünk át Berlinbe. A leendő német kancellár, Friedrich Merz CDU-vezér megnevezte, hogy a formálódó CDU/CSU-SPD-koalícióban kik lesznek az ő minisztereik: a lista nagy meglepetés, elvégre nem kipróbált pártpolitikusokra lesz bízva Európa legerősebb gazdasága. A CDU-s másodvonalból érkező, a német sajtóban erősen Ukrajna-pártiként és atlantistának lefestett leendő külügyminiszter, Johann Wadephul nevét olvasóink már ismerhetik, április 15-én jeleztük már, hogy 2019-ben arról beszélt, hogy Magyarországnak el kell döntenie vétózás helyett, hogy akar-e az EU-s csapat tagja lenni vagy sem, ha ugyanis csak a pénz kell neki, akkor jobb, ha távozik. Azóta egy lapinterjúban ismét felhozta Magyarországot, mondván a német egységhez az akkori budapesti kormány sokat hozzátett, ezt nem felejtik el,

kinyújtják a kezüket, de egyben elvárják, hogy ebbe a kézbe Orbán bele is csapjon: ez akár fenyegetésként is hangozhat. Wadephul északnémet, kieli, azaz a közép-európai osztrák-magyar mentalitás elég távol áll tőle, pláne az ún. békepártiság, elődje, a zöld Annalena Baerbock Ukrajna-politikáját tegnap külön dicsérte is.

Úgy tudni, nem Wadephul volt Merz első választása, hanem David McAllister EP-képviselő, ő azonban nem vállalta. Nézzük a többieket. A kancellária Merz hűséges és kipróbált emberéhez, a CDU-frakció eddigi operatív vezetőjéhez, Thorsten Freihez megy. A leendő oktatási miniszter, Karin Prien arról ismert, hogy nagyobb autonómiát akar az oktatási intézményeknek és már az óvodákban hangsúlyt fektetne az idegennyelv-oktatásra. A leendő gazdasági miniszter, Katherina Reiche korábbi CDU-s politikus, most egy energiacég éléről ül át a kormányba, a gazdasági szereplők óvatosan ujjonganak, mert tapasztalt és munkamániás menedzser hírében áll.

A leendő egészségügyi miniszter, Nina Warken klasszikus ambiciózus karrierista pártkáder. Ők hárman nők és új arcoknak számítanak: Merz a frissesség mellett a szakértelmet és a hatékonyságot részesíti előnyben a párton belüli networköléssel szemben. A CSU erős embere (a fideszesekkel is jóban lévő), Alexander Dobrindt belügyminiszter lesz, tőle erőskezű vezetést vár mindenki: megmutathatja, milyen az, amikor nem csak beszél a szigorú migrációs politikáról. Izgalmas még a kulturális államtitkár személye: Merz egyik személyes jóbarátja, Wolfram Weimer, a Cicero havilap (a továbbra is kiváló, amúgy még Orbánékkal is megértő laptól azóta eltávolodott; mostani lapjában Merz is publikál) alapítója lesz az, Merz tehát a józan észt erősen számításba vevő, mondhatni konzervatív vonalat vinne itt, ami miatt a baloldal attól tart, hogy már nem csak ők, de a jobbosok is kultúrharcolni fognak.

Hogy lesz-e belőlük kormány, az továbbra is a szocdemeken múlik: ma éjfélig tart a pártszavazás arról, kormányozzanak-e, szerdán hirdetik ki ennek eredményét. Akkor lehet majd megtudni azt is, kik ülnek az SPD részéről a kormányban, vagyis kik szórhatják szét a német adófizetők pénzét és az újonnan felvehető hiteleket.

Ezért ma nem is a fentiekről lesz szó, inkább kicsit elmélyedünk három témában:

• A bécsi vasárnapi választáson az ott élők több mint egyharmada nem is szavazhatott, de a lényeg nem ez, hanem hogy milyen is ma a város, az osztrákok, csehek, magyarok, (ex)jugók, törökök, arabok és németek közös Bécse.

• Az idei németországi választás óta nem nagyon lehetett hallani a BSW-ről, Sahra Wagenknecht identitáspolitizálást mellőző baloldali pártjáról. Miért gondolják, hogy a 4,9%-ukkal bejutottak a parlamentbe, miközben egymással is küzdenek?

• A német közmédia utánajárt annak, hogy igaz-e, hogy Kelet-Németországot totálisan ignorálják a német médiában. Kiderült: igen, de a kép még szomorúbb.