Egy kisfröccsöt szeretnék, de azt folyamatosan!

Miért ide írok, amikor bárhol máshol is lehoznák a cikkeimet?

Ki vagyok? 

Vágó Gábor. Az őseim matyók, kunok, erdéyi örmények és unitáriusok. Amikor megszülettem, Ágasegyházán éltünk egy tanyán. Gyümölcsész családban nőttem fel Kecskeméten, bár szüleim karrierje később másfelé is vezetett, de minden nyaramat meghatározta a gyümölcsök világa. Ültettem, metszettem, szedtem, ráztam, mértem, válogattam, eladtam, vettem, csomagoltam, ládát pakoltam, később irányítottam ugyanazeket a tevékenységeket. A szezonon kívül, 14 éves koromtól kosárlabda-játékvezetőként kerestem meg azt a pénzt, amit elköltöttem.

Szóval ha valaki azzal jön, hogy miért politikával foglalkozom, miért nem keresek valami rendes munkát, annak ajánlok egy jó parolát, és nézzük meg, kinek érdesebb a tenyere. 

Egy világban, ahol nincsenek igazságtalanságok, régész lettem volna, vagy politikai filozófiai műveket írnék. Az igazságtalanságok viszont dühöt szítanak bennem, amit vagy írásban vagy politikai cselekvésben vezetek le, és nem hagyom, hogy belső szorongássá fejlődjön ez a méreg. 

Fiatalkorom óta hiszek az önszerveződéseben, ezért alapítottam kulturális egyesületet szülővárosomban. Ez egy generációnak megmutatta: ha nincsen, aki megszervezzze a kiállítást, amire elmennél, a beszélgetést, amit meghallgatnál, az újságot, amit elolvasnál, a klubot, ahová lejárnál szívesen, akkor megcsinálhatod magadnak.

Pont ez a civil kurázsi szúrta a szemét a helyi politikának: ezek az ütközések a politikummal arra vittek pár embert a csapatból, hogy a politkába menjünk bele és változtassunk a dolgokon. Ki jobbra, ki balra ment, én zöld pártot alapítottam. Hogy azóta mi történt velem a politikában, az szépen dokumentálva van az internet.hu-n. Nem ragoznám most.

Miért is politizálok?

A politikai ébredésem 2006 őszére datálódik, amikor feldühített annak a figurának a könyörtelen őszintesége, akire hónapokkal azelőtt legkisebb rosszként szavaztam. Azok a képek örökre beégtek az agyamba, amikor a káoszban rendőrök rohannak utánunk másfél méterrel, és azt üvöltik, hogy megbaszunk titeket. Tisztességes államférfi nem lövet a saját népére. Megbocsátani megbocsátottam, de sosem felejtem el ezt a bűnt, és nem leszek egy politikai közösségben olyannal, aki ilyet tett.

Azt a tanulságot vontam le az eseményekból, hogy soha többet nem adom a szavazatom kisebbik rosszra. Ha nincs párt, amire szavaznék, vagy van, csak gyenge, akkor beleteszem a teljes energiámat, csakhogy ne befogott orral kelljen odaállni az urnák elé. Erkölcsi zsinórmértékemmé vált Fejtő Ferenc 20. századi párizsi magyar szociáldemokrata gondolkodó örökbecsű gondolata, amit még Budapesten vetett papírra 27 évesen:  

A szükséges rossz elmélete a legkártékonyabb erkölcseinkre. Úgy belemenni egy küzdelembe a jóért, hogy az ember már a saját tetteibe belekalkulálja a rosszat, úgy kiállni az igazságért, hogy már eleve belenyugszunk az igazságtalanságba, a megalkuvásnak ez a szentesítése lehet, hogy politikai erény, de fölötte erkölcstelen.” 

Talán ezért sem vagyok szupersikeres politikus.

Nehezemre esik átverni másokat, a bizánci intrikáktól undorodom, ha megígérek valamit, azt teljesíteni is akarom, nem csak a tárgyalópartnerem leszerelni. Jópofizni valaki olyannal, akit erkölcsileg megvetek, az is terhes. Lehet ezt lúzerségnek, élhetetlenségnek is tekinteni, de nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy a demokratikus berendezkedésünkben csak pszichopataként lehet érvényesülni. Az új generáció, amely azt gondolja, hogy a közügyeket úgy kell intézni, mint a House of Cards-ban, megriaszt.

Sántha Ferenc örökbecsű regényében, Az ötödik pecsétben, amit Fábri Zoltán vitt vászonra, vázolja fel modern ember legnagyobb dilemmáját: inkább lennél-e Timoteusz Katatiki, a tettei erkölcsi súlyával nem tisztában lévő könyörtelen diktátor, vagy inkább Gyugyu, az eseményeket elszenvedő rabszolga lennél, aki megőrzi erkölcsi integritását? Olvassátok el a könyvet és/vagy nézzétek meg a filmet, mert bonyolultabb a dilemma, mint a fenti három sor. Nekem megvan a válaszom.

Miért a kisfröccs?

Nekem Magyarország a hazám, az Osztrák-Magyar Monarchia területe az otthonom, és az Európai Unió a munkahelyem.

Bármennyire is nyomulnak a szerkesztők, nekem a kisfröccs kisfröccs marad. Ha van valamire magyar szavunk, akkor miért használjunk rá mást a magyar közegben? A pljeskavica az a fűszeres húspogácsa, a sztrapacska az a juhtúrós galuska (otthon legalábbis, mert a szlovák barátainknál lényegi különbség van a halušky és a strapačky között), a hospodá az a fogadó. Amiként nem hívom glampingnek sem azt, ha elviszek egy szőnyeget meg egy fáklyát a sátrazáshoz.    

Miért ide írok? 

Újságot írni csak független lapnál érdemes.

Ahol a tulajdonos nem szól bele, hogy mit és hogyan írj. 

Bár előtte is szerkesztettem helyi újságot, írtam blogot és véleménycikkeket, de újságot írni az Átlátszó.hu-nál tanultam meg, azóta is nagyon hálás vagyok Bodoky Tamásnak a lehetőségért. Írtam a Mércének is, és örülök, hogy a hazai balos aktivista közeg hangja túlélte az alapító csapat távozását, és az új generáció viszi tovább a bömbit.

Mégis: amikor ezeket a lapokat olvasóként megnyitom, sejtem előre, hogy miről fogok olvasni. Korrupcióról, illetve társadalmi igazságtalanságról. Ezek az egyedi hangok rendkívül értékesek, amikor más médiumok egy politikai segédcsapat szintjére mentek le a szellemi polgárháborúban. 

Azért szeretem Bukovics Martin projektjeit olvasni, mert ugyanaz az érzés fog el, amikor megnyitom a lapját, mint a 2000-es évek közepén a Társadalomelméleti Kollégium dohányzójában, amikor először kezembe került az Alternatíva nevű győri diáklap. Hm…. ez érdekesen hangzik... nézzünk csak bele, mit is akarnak ezek a srácok/lányok?

Csak egy dolgot tudhatok előre a főoldalra/hírlevélre kattintáskor: azt, hogy értelmes diskurzusnak van tere, és nem készen tálalt instant véleményeket akarnak a torkomon propagandisztikusan letolni, mint a magyar média 95 százalékában. 

Neked is azt kívánom, kedves olvasó, hogy a kisfröccslevelek megnyitásnál hasonló  gyermeki kíváncsiságot érezz: milyen szellemi stimulussal akarják ma bizsergetni az agyam?