Kickl bedobta a törölközőt, nem lesz egyelőre szélsőjobbos kancellárja Ausztriának

Szerda kora délután Herbert Kickl, a szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) elnöke bejelentette: visszaadja a január elején kapott kormányalakítási megbízást, nem sikerült ugyanis dűlőre jutnia a konzervatív Néppárttal (ÖVP), a szociáldemokratákkal pedig eleve feleslegesnek érezné tárgyalásokat kezdeni. Ezzel eldőlt: hiába lett a tavaly szeptemberi parlamenti választásokon első helyezett történelme során először az FPÖ, nem tud kormányt alakítani. A minisztériumok elosztásán nem tudott Kickl megegyezni az ÖVP-vel, a konzervatívok nem voltak ugyanis hajlandóak átengedni a belügyminisztériumot – és ezzel a rendőrség, valamint a titkosszolgálatok feletti felügyeletet – az FPÖ-nek.

Hogyan jutottunk idáig?

A tavaly szeptemberi választásokat 29 százalékkal a Kickl vezette FPÖ nyerte meg, de kormányalakítási megbízást az akkori kancellár és ÖVP-elnök, Karl Nehammer kapott. A politikus a szociáldemokratákkal és a liberális Neos-szal kezdett tárgyalásokba. Különösen a gazdasági-pénzügyi kérdésekben, amelyek Ausztriában a költségvetési hiány miatt fontosak, voltak élesek az ellentétek: az SPÖ a bevételeket növelte volna, a Neos pedig a kiadásokat szerette volna csökkenteni. Január elején a Neos felállt a tárgyalásoktól, majd az ÖVP is.

Január 6-án, Vízkereszt napján tehát megtörtént az, ami az osztrák történelemben még soha: Alexander Van der Bellen zöldpárti államfőtől egy szélsőjobboldali politikus, Herbert Kickl kapott kormányalakítási megbízást. Nehammer, aki Kicklt végig „nemzetbiztonsági kockázatnak“ nevezte és ezért kizárta vele az együttműködést (nem az FPÖ-t, hanem Kicklt utasította csak el), visszalépett minden posztjáról, végül parlamenti mandátumát is visszaadta. Az ÖVP vezetését addigi főtitkára, a szigorú pártkatona Christian Stocker vette át, aki – noha maga is korábban Kickltől elzárkózott – elfogadta Kickl ajánlatát, hogy a két jobboldali párt koalíciós tárgyalásokat kezdjen.

Főleg az ÖVP körüli gazdasági körök – a párton belüli Gazdasági Szövetség, valamint a párthoz közelálló Gazdasági Kamara és Iparszövetség – tolta az ÖVP-t a szélsőjobb felé, mert azt remélte, hogy a két jobboldali párt antiszociális és neoliberális intézkedésekkel fogja a költségvetési hiányt kezelni.

Ebbéli reményükben nem is kellett csalódniuk, az FPÖ és az ÖVP igen gyorsan meg tudott ugyanis egyezni a legtöbb gazdasági és pénzügyi kérdésben, a költségvetési hiányt nem adóemelésekkel, hanem a szociális és egyéb kiadások lefaragásával kezelték volna.

A vitás kérdések sokkal inkább a kül- és médiapolitikát érintették, valamint ennek megfelelően annak kérdését, hogy kié legyen a belügyminisztérium, ki határozza meg Ausztria EU-politikáját és mit kezdjenek a közszolgálati ORF csatornával, valamint az állami médiatámogatásokkal. Az ÖVP semmiképpen sem akarta volna az EU-ügyeket az oroszpártinak és EU-ellenesnek tartott FPÖ-nek átengedni, ahogy attól is elzárkózott, hogy a belügyminisztérium az FPÖ-é legyen. 2017 és 2019 között éppen Kickl volt már belügyminiszter (Sebastian Kurz első kormányában) – ekkor Kickl rendőrséggel vitetett és tüntetett el iratokat az alkotmányvédelemtől, amiért Ausztriával a titkosszolgálati együttműködést gyakorlatilag beszüntették a nyugati államok.

Vélhetően Van der Bellennek is az lehetett a kérése – a zöldpárti államfő ugyanis a színfalak mögött élénken figyelemmel kísérte a két párt tárgyalásait –, hogy a rendőrség, a titkosszolgálatok és a hadsereg semmiképpen se kerüljenek FPÖ-s kontroll alá, amint Ausztria EU-pártiságában és az Oroszország elleni szankciós politikában se legyen semmiféle változás. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az ÖVP az FPÖ médiaterveit – a közszolgálati ORF csatorna lakossági finanszírozásának beszüntetését, a költségvetési támogatásának lefaragását és az FPÖ-hez közelálló „alternatív médiák“ állami támogatását – szintén elutasította,

gyakorlatilag Kicklnek egy olyan kormányba kellett volna belemennie, amit ugyan vezethetett volna, de érdemileg nem határozhatott volna meg. Elvégre az FPÖ-s választók éppen oroszpárti, EU-kritikusabb fordulatot, az ORF megregulázását és egy FPÖ-s belügyminiszter révén jóval szigorúbb, akár az EU-s előírásokat és a nemzetközi jogot is figyelmen kívül hagyó politikát akartak volna látni.

Miközben tehát lényegi tartalmi eltérések voltak a két párt között, a vita főleg a minisztériumi tárcák elosztását illette. Az ÖVP a külügyhöz, a belügyhöz és a pénzügyhöz ragaszkodott volna. Kickl a külügyről hajlandó volt lemondani, de az EU-s ügyeket magánál, a kancellárián tartotta volna, a belügyet és a pénzügyeket pedig nem adta volna át az ÖVP-nek. Javaslata szerint, amit ezen a héten nyilvánosságra is hozott, az FPÖ – noha ő az erősebb párt – csak hat tárcát, az ÖVP kisebb partnerként hét tárcát kapott volna, az igazságügy élére pedig egy pártfüggetlen szakértőt jelöltek volna. A hat FPÖ-s tárcánál azonban ott lett volna a belügy, a pénzügy, a médiaügy és az EU-s ügyek.

Az ÖVP-ből is egyre többen kérték: ne legyen Kickl-kormány

Már a múlt héten többször megakadtak emiatt a tárgyalások, de aztán Stocker és Kickl mindig továbbfolytatták, bár egyre sokasodtak – már nem csak a január óta teljes antifasiszta hisztériában utazó mainstream közvéleményben, hanem – az ÖVP-n belül is a kritikus hangok.

Franz Fischler, a párt nagyöregje, egykori EU-s agrárbiztos felszólította pártját, hogy ne kössön koalíciót az FPÖ-vel, maga pedig belengette, hogy kilép az ÖVP-ből. Bernhard Görg, az ÖVP egykori bécsi elnöke a balliberális Standard napilapban bírálta az ÖVP-t, amiért az FPÖ-vel készülne kormányozni. Eközben Ursula Plassnik, Wolfgang Schüssel egykori külügyminisztere a konzervatív Die Presse napilapban óvta pártját az FPÖ-től. Reinhard Lopatka, az ÖVP európai parlamenti delegációjának vezetője is az FPÖ-vel kötendő koalíció ellenében szólalt meg. Karl Mahrer, az ÖVP jelenlegi bécsi elnöke pedig kedden attól óvott, hogy Kickl „totális ellenőrzést és hatalmat“ akar. De talán

a legfontosabb üzenet megint a gazdaságból jött: a nagyhatalmú Gazdasági Kamara (WKO) vezetője, Harald Mahrer, aki amúgy az ÖVP oldalán tárgyalt az FPÖ-vel, a héten már kétségbe vonta az FPÖ kormányképességét. Márpedig a WKO-nak ritkán szokott és mer bárki is ellentmondani az ÖVP-ben.

De az osztrák közéletben is január óta gyakorlatilag permans antifasiszta harc folyt: újságok főszerkesztői, az ORF vezetői utasították el az FPÖ médiapolitikáját, elvégre az anyagilag elég hátrányos lett volna rájuk nézve, a Standard napilap brüsszeli tudósítója egyenesen a schüsselista ÖVP-s Plassnikot akarta volna kancellárnak látni, Paul Lendvai, az osztrák újságírás magyar származású doyenje pedig nyílt levélben kérte az ÖVP elnökét, hogy ne kössön koalíciót Kickllel.

Őszintén nem kormányoznak. Fotó: Herbert Kickl / FB

Közben az elmúlt hetekben a két párt elnöke többször is találkozott Van der Bellen államfővel, aki a hírek szerint nem támogatta, hogy az FPÖ-é legyen a belügy és az EU-s ügyek. Az ÖVP három pontos tervet tett le az asztalra, amit Kicklnek alá kellett volna írnia: Ausztria nyugati elkötelezettsége, Oroszországgal szembeni szuverenitása, a jogállamiság elfogadása és az antiszemitizmus elleni harc voltak ennek a lényegi elemei, amelyekre Kickl azonban azt mondta, hogy mindezt felesleges tőle kérni, mert „evidenciákról“ van szó. Közben pedig megszólaltak a szocdemek és liberálisok is: most már készek lennének újra tárgyalni az ÖVP-vel, csak hogy Kickl kancellárságát megakadályozzák. Michael Ludwig, a vörös Bécs nagyhatalmú polgármestere is arról beszélt, hogy az SPÖ kinyújtja a kezét az ÖVP felé.

A hét elején a tárgyalások már gyakorlatilag befulladtak, mert az FPÖ a belügyminisztériumot semmiképpen sem adta volna le, noha az ÖVP felajánlotta, hogy a tárcát osszák ketté: a rendőrség és a titkosszolgálatok ÖVP-s felügyelet alatt maradnának, a menekültügyben viszont kitombolhatja magát az FPÖ.

Szerdán Kickl és Stocker még egyszer találkozott egymással, majd külön-külön Van der Bellenhez hajtottak. Elvileg Van der Bellen felajánlotta Kicklnek, hogy az SPÖ-vel is tárgyalhat – matematikai többsége egy szélsőjobbos-szocdem kormánynak is lenne, az SPÖ 1983 és 1986 között már kormányzott is együtt az FPÖ-vel –, de Kickl szerint – ismerve Andreas Babler SPÖ-elnök álláspontjait – ennek nem sok értelme lenne. Azaz végül, másfél hónapos tárgyalás után visszaadta az államfőnek a kormányalakítási megbízását.

Alexander Pröll, az ÖVP főtitkára szerint „Kickl kompromisszumképtelensége“ miatt buktak el a tárgyalások, az ÖVP-s politikus szerint Kickl eleve nem is volt érdekelt a kormányzásban, „az öt hét alatt összesen csak hét órát ült a tárgyalóasztalnál“.

Stocker ÖVP-elnök szerint egy FPÖ-s belügyminiszterrel „nem lett volna Ausztria biztonsága garantálva“. Személyes felelősséget azonban sem az FPÖ-vel való tárgyalásokért, sem azok bukásáért nem érez, azaz nem szándékozik lemondani a pártelnökségről. Szerinte „most az államfőn a sor“, hogy eldöntse, mi is legyen.

Mi lehet most?