Legyen-e szieszta Magyarországon?
Az idei nyár eddig meglepetésre jól menedzselhető nemcsak a hőségnapok, de még a szőlő növényvédelme szempontjából is: gyönyörű és makkegészséges a pécsi borvidéken lévő ültetvényem, és idén mindössze egyszer lett csak permetezve. Vagyis eddig mindenből pont annyi és pont úgy van, ahogy kell: 40 foknál többet legfeljebb a parkoló autókban és az úttesten lehetett mérni. De így is vannak olyanok, akiknek nem épp az elégedettség az, ami eszébe jut. Amikor a július eleji, a Nagy Vihart (a magyarpéteres plakátosat, tudjátok) megelőző hőségben az addigra a klíma által már tűrhető 28-30 fokra visszahűtött autóban elhaladtam délután egykor a kijelzőn mutatott hőmérő szerint 37 fokos, árnyékmentes pécsi belvárosban a hosszú ujjú munkaruhájukban, kesztyűben a felhevült járdáról és úttestről a szemetet felszedegető közmunkások mellett, eszembe jutott: tényleg, mi is van a sziesztával?
Az intézményesült szieszta az 1936-39 közötti spanyol polgárháború idejére nyúlik vissza, amikor az embereknek a gazdasági válság éveiben jellemzően két állást is kellett vállalniuk ahhoz, hogy egyáltalán megéljenek: az egyiket reggel, a másikat este csinálták, kellett tehát nekik a szünet a kettő között, Franco ezt az elvileg már az ókori Rómában is létező gyakorlatot csak intézményesítette, ezért is kötik sokan Spanyolországhoz azt az akár párórás klímalockdownnak is nevezhető gyakorlatot, hogy 12/13 órától 16/17 óráig, azaz a legnagyobb melegben megáll az élet, bezárnak a boltok, ritkábban jár a tömegközlekedés, a munka csak este kezdődik újra. A szieszta, pláne az ebédet követő félórás alvás mellett orvosi javallat is szól: a hőségre a szervezet emelkedő vérnyomással reagál, azáltal pedig, hogy izzadunk, a vér be is sűrűsödhet, a szívnek több energiát kell termelnie, így az embereknek kevesebb energiája marad a szellemi teljesítményre, így délutánra álmosak és fáradtak leszünk.
Azért jutott ez eszembe, mert a szieszta bevezetésének itthoni fő lobbistája az egyik itteni szerzőtársam, Vágó Gábor, aki 2017-re az általunk vitt, ma már sajnos nem elérhető Azonnalin írta meg, hogy nemzeti sorskérdés a szieszta, pontosabban a nyári delelés, mert kitalált rá rögtön egy magyar elnevezést is. Mint a Szabad Pécs nemrég felidézte, előtte, 2014-ben egy pécsi közgazdász, Schepp Zoltán is bedobta az ötletet, igaz, ő csak pécsi vonatkozásban tette. A mai hírlevélben mindketten megszólalnak. Sőt, találtam egy olyan cikket is, miszerint már 2007 körül megjárta egy népszavazási kérdés az akkori Országos Választási Bizottságot, miszerint akarják-e a magyarok, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson a szieszta bevezetéséről. A népszavazási kezdeményezésből nem lett semmi, a sziesztát a munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek akkor közösen utasították el. A törvényes lehetőség egyébként megvan itthon már most is a sziesztára. A témát ezért újra felmelegítjük.
Körkérdéssel kezdünk: sokféle nézőponttal a szieszta melletti/elleni érvekkel;
Schepp Zoltán pécsi közgazdász mondja el, miért lehetne a szieszta helyi bevezetése egy nagy lehetősége az elmaradott Pécsnek és környékének;
megmutatjuk, a környéken hogyan gondolkoznak a szieszta kapcsán;
és végül ajánlunk négy abszolút hőségkompatibilis túlélőitalt. Jó olvasást!
Gemišt-körkérdés: kell-e szieszta Magyarországon?
2017 után 2025-ben is bedobjuk az ötletet a sajtóban, jöjjön is többféle nézőpont!
Vágó Gábor, politológus-közgazdász, volt parlamenti képviselő (LMP):
A hőség öl. Európában évente százhetvenötezren halnak meg a hőhullámok okozta sokkban. A kánikulában lassabban forog az agy, nehézkesebben mozdul a kéz, tompább a figyelem. A mediterrán népek évezredek óta olyan ritmusban élnek, hogy a nyári hónapokban a koradélutáni órákban lelassul az élet, és mindenki visszahúzódik a közösségébe. A szieszta nem csupán felpezsdíti a testet és a lelket, de a félbevágott napi ritmussal a közösségeik felé tereli az embereket. Van idő egymásra a szünet alatt.
A nyári hőhullámok egyre sűrűbbek és egyre hosszabbak Magyarországon. Ilyenkor lelassul a gazdaság, mindenki a vízpartok vagy a hegyek felé veszi az irányt. Nyáron is élhetővé válna Budapest, ha leállna egy kicsit sziesztázni a város délidőben. Ahogy forrósodnak a nyarak, egyre égetőbb a kérdés. Ezért kezdeményeztem nyolc éve egy közéleti diskurzust a nyári delelésről anno az Azonnalin. A hőhullám közepén jópáran megszólaltak a témában. Hivatalos visszajelzés nem jött állami szereplőktől, leginkább szakszervezetek érdeklődtek, mert vannak olyan ipari munkakörök, ahol indokolt lenne bevezetni. A mezőgazdaságban már működik a szieszta fizikai munkakörökben.
Lépésről lépésre lehetne elérni, hogy a magyar társadalom is hozzászokjon a mediterrán sziesztához. A nagyvállalatoknál tesztüzemekkel lehet mérni a produktivitás változását. Olyan budapesti városrészekben vagy kisvárosokban, ahol valóban tizenöt perc alatt el lehet jutni mindenhová, az önkormányzati üzemrendet át lehet alakítani a tanulmányi szünet alatt. Nem minden településen, nem minden munkakörben és gazdasági szektorban működne a szieszta. Ám ahol van tere, mert haza tudnak ugrani az emberek, le tud állni a gépsor és fel lehet állni az asztaltól, a nyári delelés felpezsdítheti az emberek egészségét, a közösségi életet és gazdaságot.
A latin szieszta több, mint egy kis alvás ebéd után. Japánban és Kínában egészen más okból támogatják a deles pihenőt, a végletekig kizsigerelt munkaerő produktivitásának növelése a cél. A munkahelyi délutáni húszperces szundinak, a power napnek már komoly kutatási szakirodalma van, nem véletlen, hogy a Szilícium-völgyben még a lezárások előtt menők lettek az alvószobák és alvókabinok. Európában is egyre jobban kezd elterjedni a nagyvállalati irodákban ez a szokás.
Szabó Zoltán, hosszúhetényi bortermelő:
Gyakorló parasztként és feketeöves italofilként szólnék hozzá a témához. Előbbi minőségemben a nyári munkák terepen az egyre szaporodó és fokozódó kánikulai napokban a kora reggeltől délelőttre, majd késő délutánra, kora estére szorítkoznak.
Azaz a szieszta kötelező kényszerpálya szabadtéri fizikai munka esetén.
Az olaszbuzi énem pedig arra lett figyelmes, hogy a szieszta intézménye pánolasz jelenséggé vált (oké, délen sokkal hosszabb). A nem asszimilálódott, germán többségű Dél-Tirolban is élnek ezen lehetőséggel, pedig hűvösebb a klíma, mint mondjunk nálunk a Dél-Dunántúlon. Adott a kérdés: miért? Meglátásom szerint arra a belátásra jutottak, hogy a profit hajszolása vagy a kérlelhetetlen munkamorál se lehet előrébb való, mint az ésszerű komfortérzet, a testi-lelki nyugalom. Ez a déli/latin kultúra apró részsikere a germán/angolszász nyomulós, vadkapitalista tempójával szemben.
Ahogyan idehaza a baranyai svábság is belátta idővel, hogy nem ostobaság paprikát rakni a stifolderbe és legbelül vélhetően ők is pontosan érzik, hogy mennyivel felemelőbb tamburazenére mulatni, táncolni, mint a fúvós umcacára. A szabadidő minőségi eltöltése, megélése alapvető emberi jog, aki egyszer belekóstol, biztosan így gondolja. Hasonló helyzet állna elő egy általános össznépi sziesztakísérlet esetén is, csak hát a népakaratot mindig a népnek kell kikényszerítenie...
Kardos Gábor, filozófus:
A Balaton élen járhatna a szieszta bevezetésében Magyarországon, mert Pécs és Szeged mellett amúgy is leginkább ez a régió képviseli a mediterránnak megfelelő délies életérzést és értékrendet az országban. Aligha kérdéses már, hogy mi indokolja a sziesztát, amikor már-már fizikailag lehetetlennek tűnik bármit tenni egy-egy hőhullámban a déli verőn. Ma jellemzően csak a klímaváltozás miatt kerül szóba a szieszta, pedig az életformára, az értékrendre és a közhangulatra is kedvezően hatna.
Alapjaiban kellene változnia azonban a szieszta mellett sok másnak is a mindennapi gyakorlatban. Főleg üdülőkörzetben leginkább ilyen lenne a fűnyírás,
amivel evidensen „fordítva ülünk a lovon“: a legtöbb helyen ma azért bírságolnak, ha valaki nem nyírja le a füvet, illetve aljnövényzetet, aminek vízmegtartó képessége viszont létfontosságúvá válik az egyre fenyegetőbben mutatkozó elsivatagosodási jelekkel szemben. Idén június végére a legtöbb nyírt füves terület már teljesen kiégett, porzó területté vált. Apró kis sivatagokat hoz tehát létre a fűnyírás korábbi gyakorlata, ami a zaj miatt amúgy is különösen problémás üdülőkörzetekben. Ideje lenne pont fordítva állni ehhez, mint eddig, nyírt és kiszáradó füves területek helyett méhlegelőkre lenne szükség, melyek több élőlénynek jóval kedvezőbb élőhelyek lennének, de elsősorban vízmegtartó képességük miatt lenne sürgető a váltás az elsivatagosodás megállítására, ami már nemcsak az Alföldön probléma.
Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke:
A hőségtől mindenki szenved a nyári időszakban, ez alól nem kivétel a bolti dolgozó sem. A vállalatok igyekeznek az üzleteiket klimatizálni. Teszik ezt egyrészről az ott fizikai munkát végző munkavállalók miatt is, de a vásárlási élmény biztosítása is fontos szempont.
A délutáni szieszta érdekes felvetés: egy ilyen intézkedés bevezetéséhez komoly előkészületekre van szükség a társadalmi rendszerek vonatkozásában. Azokban az országokban, ahol napközben sziesztával megszakad a munkaidő, általában kitolódik a munkáltatók működése az esti órákra is. Magyarországon a gyermekekre 7 és 16:30 között tudnak felügyelni a közoktatási intézményekben.
Nyári időszakban az óvodák nem zárnak be, hiszen a szülőknek a munka miatt szükségük van a napközbeni gyerekfelügyeletre. Ha a szieszta miatt megszakad a munka napközben egy-két órára, amit a szieszta után le kell dolgozniuk az érintett munkavállalóknak, akkor az gondot fog okozni nekik.
És ez csak egy azok közül a problémák közül, amikre megoldást kell találnunk. Ha sziesztát szeretnénk bevezetni, akkor először ezeket a rendszereket kell átállítani az új működésre, és csak utána lehet elkezdeni átalakítani a munka világát.
A kereskedelem egyébként jó példa erre a problémára már most is. Az üzletek reggel 6 és este 10 óra közötti tartományban működnek, ráadásul hétfőtől vasárnapig. Az itt dolgozóknak jelenleg is megoldást kell találniuk a kiskorú gyermekek felügyeletére a hétköznap 7 és 16 óra közötti tartományon kívül eső időszakokra. Tapasztalatból mondom, hogy ez nem egyszerű feladat, amiben az állami szervek segítségére sajnos jelenleg nem számíthatnak a kereskedelemben dolgozók. Ha a munkaidő 24 órán belüli „kiszélesedése” megjelenne más ágazatok esetében is, ők is beleütköznének ugyanebbe a helyzetbe. Szóval először a rendszert kell alkalmassá tenni a bevezetéshez. Arról nem beszélve, hogy a szieszta hatásaként várhatóan megjelenő osztott műszakos munkavégzés munkajogilag is tartogat kihívásokat…
Egy itthoni kiskereskedelmi lánc névtelenséget kérő HR-vezetője:
Igény, az volna! Főleg ha az egyre sűrűbb kánikulai időszakra gondolok. A problémát a kiesett időszak, azaz a munkaórák és az értékesítésből származó bevétel visszapótlása jelenti. Megoldás lehet az üzletek, szolgáltatások nyitvatartásának átstrukturálása, gyakorlatilag a zárás kitolása az esti-éjszakai időszakra. Ezzel a probléma a társadalmunk többségének a hozzáállása, amely konzervatív módon ragaszkodik a megszokott, már kialakított szokásokhoz, viszonyokhoz.
A munkavállalóink nagyrésze családos nő, nekik egy ilyen változás a gyermek nevelése miatt is nagyon nehezen menedzselhető. Már most is problémát jelent a hosszabb nyitvatartású üzleteinkben a két műszakban dolgozó személyzet biztosítása. A munkaerőpiacra kerülő fiatalok lehet, könnyebben alkalmazkodnak egy új helyzethez, de átfogó változtatások lennének szükségesek: megváltoztatott tömegközlekedési menetrendek, gyermekfelügyelet biztosítása, az óvoda-iskolarendszer átalakítása.
Megoldás lehet az is, ha a sziesztát valamiféle munkaadói jóléti szolgáltatásnak képzeljük el a mostanában zajló „progresszív” próbálkozások, a négy- vagy háromnapos munkahét mintájára. Tehát a kieső munkaórák nem lennének pótolva,
ami vagy a munkaadó terheit növelné, vagy a munkavállaló fizetését csökkentené. A jelenlegi munkaerőpiaci körülmények alapján (inflációs környezet, az üzletek fenntartási és rezsiköltségeinek növekedése, alacsony bérszínvonal, munkaerőhiány) nem valószínű hogy bármelyik fél önként bevállalná a nadrágszíj beljebb húzását.
Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége:
Az építőipari tevékenységre jellemző – szabadban történő – munkavégzés az időjárási anomáliáknak kitéve történik, ezért a legmelegebb nyári hónapban különösen aktuális, hogy felhívjuk a munkáltatók és a munkavállalók figyelmét a balesetek elkerülésére, a munkavédelmi oktatások fontosságára, valamint a hőség okozta egészségügyi problémák kiküszöbölésére. Indokolt a munkahelyi védőital mennyiségének és a munkaközi pihenőidőknek a növelése. A szieszta kérdését a munkaadók saját hatáskörben döntik el, a projektek határidős teljesíthetőségének függvényében.
A pécsi és a szegedi önkormányzatot hiába kerestük többször is, nem válaszoltak.
A szieszta bevezetése Pécs fejlődési pályára állításának egyik látványos eszköze lehetne
– ezt Schepp Zoltán közgazdász, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese még 2014-ben dobta be ötletként, de a gazdasági elrugaszkodást nem elsősorban a sziesztától magától, hanem az azt Pécs másságának egyik jelképeként hordozó, arra ráépülő stratégiától várja. Ami ahogy 2014-ben sem, úgy ma sem látszik. Interjú.
Ön már 2014-ben felvetette egy Dunántúli Naplónak, a Baranya megyei napilapnak adott interjújában, hogy ha országosan nem is reális ez, Pécs bevezethetné a sziesztát. Honnan jött az ötlet?
Nyári családi nyaralásokhoz, a sokak számára vonzó mediterrán életformához köthető élmények voltak a háttérben – a szép toszkán városokban napközben szinte csak turistákkal találkozni az utcákon, a helyiek csak kora reggel és este merészkednek ki, ők ugyanis már kidolgoztak stratégiákat arra, hogy hogyan menedzseljék a nagy nyári meleget. Pécs egzisztenciális helykeresésének időszaka volt, amikor ezt felvetettem: mindenki azért imádkozott, hogy jöjjön ide egy befektető és legyenek munkahelyek, miközben az ország többi része már lassan kezdett megtelni.
Azért dobtam be ezt az ötletet, mert ezzel az akkor magát – egy nyílt ötletpályázat nyomán – „a mediterrán hangulatok városának” nevező, Magyarország többi részénél nyáron azért jellemzően melegebb Pécs meg tudná magát különböztetni a többiektől, és tartalommal tölthetné meg ezt a szlogent is.
Nem konkrétan a szieszta bevezetése volt az ötletem mögötti szándék, hanem a város pozícionálása – persze, a szieszta mint életmenedzselési technika is figyelemreméltó. Számos kutatás és komoly tapasztalat van amögött, hogy ha az ember alszik egy keveset ebéd után, az nagyon jót tud tenni, mintha újrakezdődne utána a nap.
Vannak intézmények, ahol ezt nehezebb elképzelni, ilyenek az egészségügyi intézmények. Az oktatásban azonban még hagyománya is lenne – az esti egyetem ismert fogalom, még ha oda munka után is járnak az emberek. A mindenki által tapasztalható éghajlatbeli változások miatt az emberek életformája egyre jobban illeszkedik majd a sziesztához. Ha pedig a mesterséges intelligencia vagy más technológiai fejlődés miatt sokak munkája veszik el, biztosan szükség lesz majd komoly változtatásokra – például az alapjövedelem bevezetése egy népszerű felvetés – annak érdekében, hogy a társadalom ne essen szét.
A covid alatt az is kiderült, hogy rengeteg munkakörben egy csomó olyan munkafázis van, amihez fizikailag nem kell jelen lenni a munkahelyen: ha ezzel lehetővé válik egy hibrid munkavégzés, akkor egy fizikailag akár távolabbi munkahely is menedzselhetővé válik. Ha csak a budapesti agglomerációt nézzük, hogy mennyit ingázik és ücsörög valaki a dugóban ahhoz, hogy bejusson a munkahelyére nap mint nap, akkor felüdülés lehet, ha a munkavállalónak ezt hetente csak egyszer kellene, értelemszerűen távolabbról érkezve megtennie – ezáltal lehetősége nyílhat arra, hogy egy lényegesen kedvezőbb életminőséget adó és lényegesen olcsóbb helyen lakjon, például a csodaszép Dél-Dunántúlon.
„Délidőben bezárhatnának a közintézmények, s ha akarnak, az üzletek is, de aztán nyitva lehetnének késő estig, éjszakáig. Az idehaza egyedülálló életrend megtapasztalása hívó szó lehetne a turisták irányába, és sok fiatal magyar vagy akár nyugat-európai is vonzónak találhatná, akár Pécsre frissen letelepülőként” – így hangzott a 2014-es ötlete a cikk alapján. Milyen visszajelzések érkeztek rá?
Sok kritikus visszajelzés érkezett, mondván Pécs és a környéke eleve nem a sztahanovista hajlamairól híres, ha most még a sziesztát is legalizálnánk, a fáról kéne lógnia a banánnak… Nem állítom, hogy alaptalan a kritika,
de az én fejemben Pécs Csipkerózsika álmából való felébresztése, mobilizálása, másságának felvállaltatása volt. Földrajzi távolság, elhelyezkedés, infrastruktúra, délszláv háborúk: voltak okai annak, hogy az ország más térségeihez képest a külföldi működőtőke-alapú fejlesztés itt miért maradt el, de ez nyilván többről szól, a térségünk társadalmi szerkezetéről, végzettségstruktúrájáról, kultúrközegéről – márpedig Pécs sosem lelkesedett azért, hogy termelőipara legyen.
Ebből mára a legrosszabb, az elitek és a széles társadalom között – széles térségünkben más téren is megfigyelhetően – sok konfliktust kiváltó elitista pozíció felé sikerült elkormányoznia magát Pécset: mi volnánk a kultúra lánglelkű őrzői, mi tudjuk, mi a szép és művelt, tessék ezt szépen megszponzorálni. De tényleg magától értetődő volna, hogy az elviselhetetlen levegőt szagoló, az itteninél amúgy magasabb fejenkénti GDP-vel rendelkező Százhalombatta, Dunaújváros és Paks lakói tartsák el az adóforintjaikból Pécset?
Volna konkrét gazdasági haszna a szieszta bevezetésének?
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.