Máris bizonyították az állami intézmények, miért kell kirúgni legalább a vezetőiket

Izgalmas volt nézni, ahogy Magyar Péter frissen megválasztott miniszterelnökként szemtől szembe osztotta ki Sulyok Tamás köztársasági elnököt szombaton a parlament alakuló ülésén, és szólította fel (ismét) lemondásra, felidézve, hogy kétéves hivatali ideje alatt Sulyok egyszer sem aggódott a jogállamért, amikor például Orbán Viktor poloskázott, bírókat és civileket fenyegetett, vagy épp a titkosszolgálatokat küldte a kormány a legnagyobb ellenzéki pártra.
Azért volt különösen szórakoztató az ezt hallgató Sulyok kényszeredett vigyorát nézni, mert ő aztán az utóbbi időben mindent megpróbált. Az az ember, akit nyilvánvalóan azért tett a Fidesz az államfői székbe, mert biztosan nem fog a legelvetemültebb ötleteikre sem nemet mondani, a múlt héten összeszedte a bátorságát, és visszaszólt a hivatalából távozó Orbán Viktornak. Nagy bátorság kellhetett hozzá, az biztos.
Persze semmi nagy dologról nincs szó, csak jogi bikkfanyelvbe öltöztetve megírta neki a nyilvánvalót: Magyarországnak végre kell hajtania az Európai Bíróságnak az úgynevezett „gyermekvédelmi” törvényt elkaszáló döntését. Ez volt az az emlékezetes törvénycsomag, aminek elvileg az volt a célja, hogy gyerekek ne férjenek hozzá a homoszexualitást vagy a nemátalakítást propagáló, vagy akár csak megjelenítő tartalmakhoz a médiában, az iskolában vagy épp a könyvesboltokban. Az Európai Bizottság indítványa nyomán az Európai Bíróság több jogalap alapján is az EU-jogot sértőnek találta a törvényt április 21-én, az ítéletről pedig Orbán még távozása előtt gyorsan fontosnak tartotta leszögezni – Sulyoknak címezve –, hogy a még pár napig hivatalban lévő kormánya azt nem fogja végrehajtani. Erre jött Sulyoktól a nagy visszaszólás. Mégis, a hírt olvasva nem tudtam nem arra gondolni, hogy Sulyok most Magyar Péternek akarja valami elképesztő béna módon megmutatni, hogy mégsem annyira hódolt ő be a Fidesznek, hiszen lám, most is hogy kiállt a jogállamiságért.
Lószart, mama – mondaná erre a hál’ Istennek már szintén nyugdíjba vonult másik nagy klasszikus. Ha más nem, a szombati parlamenti jelenet egyértelműen igazolja, hogy Sulyok próbálkozása harmatgyenge volt. Sulyok Tamás önérzetre ébredése a távozó miniszterelnökkel szemben, és kényszeredett vigyorgása az őt kiosztó hivatalba lépő miniszterelnök felé szépen illeszkedik abba a csodával határos szériába, ami április 12., azaz a Tisza-kétharmad óta a szemünk előtt bontakozik ki.
Akik eddig szépen elbábozták a NER-ben a rájuk kiosztott szerepet és magukat autonóm szereplőnek tettették, elfogadták a hangzatos pozíciókat, szép fizetéseket és/vagy zsíros megbízásokat; most hirtelen próbálnak úgy csinálni, mint akik ott se voltak az elmúlt tizenhat év jogtiprásai, hatalmi visszaélései és gyűlöletkampányai közepette. Sőt, ők igazából eddig is mélyen elítélték azokat, csak hát idáig elfelejtettek erről szólni. Persze mindez alapvetően várható volt, hiszen ilyen a gyarló emberi természet: mindig vannak olyanok, akik kényelmesen ellubickolnak egy elnyomó rendszerben, aztán utólag előadják, hogy ők amúgy belülről bomlasztottak, meg mindig is kritikusak voltak, satöbbi. Ezzel még be is lehet próbálkozni egy bizonyos szint alatt, mondjuk egy minisztériumi aktatologató vagy egy propagandamédiás gyakornok esetében nyilván legyint erre mindenki.
A jelenség azonban nálunk hamar átlépett a szürreális tartományba: igazi felsőligás szereplők igyekeznek szégyentelenül a bukott kormány halálos öleléséből a leendő kormány kegyeibe bekerülni. A papíron „magánszektornak” számító kategóriában kétségtelenül Balásy Gyula vitte a prímet, aki a gyűlöletpropagandára szakosodott cégei államnak való felajánlásával maga ismerte el, hogy valójában soha nem ő volt az, aki ezen cégek fölött diszponált. Mindezt nem egy független felületen, hanem valamiért a sok lap közül pont Magyar Péter öccsének lapjában mondta el. Ezek után Tiborcz István bankja fejelte meg a sztorit azzal, hogy zárolta Balásy cégeinek számláit.
Mindez azonban ártatlan oligarchabulvár ahhoz képest, amit a papíron elméletileg független, az elmúlt években pártállami alapon működő állami intézmények adtak elő az utóbbi bő három hétben, hogy megmutassák:
tudnak ám ők mégis a jogszabályok szerint rendesen dolgozni, csak lécci, hadd maradjanak meg a pozíciók, a pénz és a paripa.
Íme, néhány példa a varázslatos megtáltosodások sorából, Sulyok Tamás Orbánnak írt levelét nem is számítva, amelyek azt illusztrálják, miért alkalmatlanok az intézmények mostani vezetései az igazodásmentes, független munkavégzésre.
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.


