Megtörtént és elmaradt csodák, sztrájk Gázáért, végre szabad út dél felé

Jó reggelt! Három blokkal jelentkezünk ma.

• Rómából és Nápolyból jelentkezik Techet Péter, akit rendőrök menekítettek ki a szakszervezetek által szervezett fővárosi palesztinpárti tüntetésről: miért állnak ki Gáza mellett az olasz balosok? Mellette a regionális választásokról lesz szó: a velencei dózse befolyása és a taktikázások mellett a ma is feudális nápolyi politikáról, San Gennaro véréről, elmaradt és megtörtént csodákról olvashattok.

• Brüsszelben sem Ilaria Salis, sem Magyar Péter, sem Dobrev Klára mentelmi jogát nem akarják kiadni. Mi ennek a háttere, és kiét kellene mégis? Bakó Bea elemez.

• Eszék közelebb lesz holnaptól Budapesthez és Pécshez is, miután az M6-os végre nem a semmibe vezet majd, hanem egyenesen Bosznia-Hercegovinába. De nem feltétlenül kell addig elautózni, megállhatunk rögtön a határ túlsó felén. Bukovics Martin próbál kedvet hozni Eszékhez, nem elhallgatva annak mai állapotát.

Jó olvasást tehát, szokás szerint van mit!

---

Választanak az olaszok: népszerű dózse, San Gennaro vére, elmaradt nápolyi csoda és sztrájk Gázáért

A közel-keleti konfliktus Olaszországban belpolitikai ügy, a jobb- és a baloldal e kérdés mentén feszül mostanság leginkább egymásnak, miközben a szakszervezetek egy része Gázáért – tehát nem egy tipikus munkajogi kérdéséért – szervezett nemrég sztrájkot. A baloldalon belül is megosztottságot eredményez a kérdés: miközben a Demokrata Párton belül vannak palesztinkritikus körök is, a leghangosabban

a palesztinok mellett azok állnak ki, akik az ukrajnai háború kapcsán elsősorban ukránkritikus álláspontot képviselnek: a Giuseppe Conte egykori kormányfő vezette, balpopulista Öt Csillag Mozgalom és a párthoz közeli Il Fatto Quotidiano napilap.

Ukrajna kérdésében azonban a Demokrata Párton belül is vannak, akik mihamarabbi békét szorgalmaznak Oroszországgal: többek között a Nápoly-központú Campania régió demokratapárti elnöke, Vincenzo De Luca többször is a NATO-t tette felelőssé a konfliktusért, mondván: feleslegesen „provokálták“ az orosz atomhatalmat. De Luca idén nyáron kiállt amellett is, hogy Campaniában léphessen fel a putyinizmusa miatt kritizált orosz karmester, Valerij Gergiev, akinek fellépését végül a melonista kultuszminiszter közbelépése akadályozta meg. De Luca kijelentései okán azonban például a balliberális Carlo Calenda vezette Azzione kispárt távolodik a „nagy tábornak“ nevezett összbaloldali összefogástól – az ősszel esedékes regionális választásokon, például magában Campaniában, nem is támogatják a baloldal közös jelöltjeit mindenütt. Igaz, De Luca, aki nem tud már újra indulni, maga is minden módon gáncsolni próbálja a baloldal új közös (amúgy ezúttal ötcsillagos) jelöltjét.

Elengedi-e a velencei dózse Venetót?

Idén ősszel – októberben és novemberben – hét régióban is választást tartanak: a francianyelvű Valle d´Aosta autonóm régió mellett olyan régiók is szavaznak, mint Marche, Campania, Kalábria, Toszkána, Puglia és Veneto. A bal- és jobbközép tábor számára fontos választások ezek, elvégre pozícióik megőrzéséről vagy elvesztéséről szólnak, de az adott táborokon belüli erőviszonyokat is meghatározzák az eredmények.

Az első választásokra most hétvégén már sor kerül: a francianyelvű Valle d´Aosta talán kevésbé fontos (eleve kicsi régió és úgyis a helyi regionalista erők nyernek majd), viszont a középolasz Marche annál jelentősebb (ők vasárnap és hétfőn szavaznak): nem is mérete miatt, hanem mert ebben a régióban szerzett először (2020-ban) régióelnöki posztot Giorgia Meloni – akkor még ellenzéki és a jobbközépen belül sem egyértelműen vezető – Olaszország Fivérei pártja. Francesco Acquarolinak először sikerült nem csak pártja számára régióelnökséget szerezni, de eleve először tudott történelme során a jobbközép tábor Marchéban nyerni.

Éppen ezért a mostani újrázásának fontos üzenete lehet: vajon egy hagyományosan inkább baloldali régióban a melonista párt – természetesen jobbközép szövetségeseivel közösen – be tudja-e biztosítani a hatalmát? A balközép nem követi el persze ugyanazt a hibát, mint öt éve – azaz idén egységesen indulnak demokraták és ötcsillagosok (öt éve külön-külön jelöltekkel vágtak neki), közös jelöltjüket pedig a kommunistáktól Matteo Renzi Italia Viva pártján át Calendáig mindenki támogatja, elvégre ők is érzik: Marche ugyan kicsi, de visszahódítása lendületet adhat a baloldal egészének. Matteo Riccit, a baloldal közös jelöltjét azonban „csak“ 46 százalékra mérik (Acquarolinak 52 százaléka lenne vele szemben) – de azért a meccs szoros lesz.

Noha Acquaroli a melonista párthoz tartozik, főleg a Matteo Salvini vezette – egykor északolasz szeparatista, mára összolasz szélsőjobboldali – Lega drukkolhat neki: ha ugyanis Acquaroli nyer Marchéban, könnyebben tarthatnak Salviniék igényt arra, hogy ők nevezhessék meg a novemberi venetói választásokon a jobbközép közös jelöltjét.

A Velence-központú, északkelet-olasz Veneto régió a Lega egyik ősi bázisa, eddigi régióelnöküket, Luca Zaiát öt évvel ezelőtt közel 77 százalékos eredménnyel választották újra. Zaia egyébként idén is el akart volna indulni, de a régióelnökök számára csak két ciklus engedélyezett, azt pedig idén kitölti a legás politikus. Persze Venetót igazi dózseként uraló – amúgy magával Salvinivel is többször konfliktusba keveredett – Zaia szerette volna, ha a római kormánykoalíció előnyére módosítja a választási törvényt, lehetővé téve neki egy harmadik ciklust is – ezt a szívességet azonban se Meloni, se a berlusconista Forza Italiát vezető Antonio Tajani külügyminiszter nem akarta megtenni, már csak azért sem, mert abban bíznak:

ha Zaia nem indulhat újra, akkor az új közös jelöltet már nem feltétlenül a Lega jelölheti, elvégre Meloni pártja már a 2022-es parlamenti és a 2024-es európai parlamenti választást is megnyerte Venetóban

– sőt, 2020-ban, a regionális választásokon, a hivatalos Lega-lista csak 16 százalékot szerzett, igaz, nem Meloniék előzték meg (ők akkor még csak 9 százalékot kaptak), hanem Luca Zaia saját listája, amely egymaga majdnem elvitte a szavazatok felét.

Zaia ugyanis elégedetlen eleve a Salvini-féle vonallal, szerinte a Legának nem összolasz nacionalista párttá kell válnia, hanem vissza kell térnie északolasz regionalista identitásához. Azaz 2020-ban éppen azért indult rá saját pártjára is önálló listával, hogy megmutassa Salvininek: az összolasz Legából kiábrándultak az északolaszok. Amikor Zaia nem kapta meg a lehetőséget, hogy idén harmadik ciklusra is jelöltethesse magát, ismét azzal kezdett fenyegetőzni, hogy nemcsak saját listával, de egyenesen egy ellenjelölttel indul rá a jobbközépre, legyen bárki is az új jelöltjük.

Végül Zaiát le tudta nyugtatni Salvini. A két politikus kompromisszumot kötött: a venetói Legát teljesen az uralma alatt tarthatja Zaia, ami Salvininek azért jó, mert így nem kell egy regionalista ellenlistával szembenéznie, valamint Rómában, ahol Meloni és Tajani még mindig nem döntötte el, ki is legyen a jobbközép közös jelöltje Venetóban, Salvini arra hivatkozhat, hogy egy Zaia vezette Lega-lista úgyis lever mindenkit, azaz tessék szépen átengedni a régióelnökjelölt jelölésének a jogát a régióban amúgy is 15 éve hatalmon lévő Legának.

Zaia szeptemberben ki is jelentette: „ha a Lega adja a jelöltet, akkor Veneto jobbközép marad, ha nem a Lega adja a jelöltet, akkor baj lesz“ – ami sokat sejtető mondat: a baj jelentheti azt is, hogy a jobbközép elveszti Venetót, de azt is, hogy a Lega és Zaia eleve akadályozna egy esetleges melonista vagy tajanista jelöltet.

Salvini beleállt ebbe a stratégiába: a Lega bejelentette, hogy Zaia lesz a listavezetőjük, sőt, a régió minden tartományában és összes körzetében is a nagyon népszerű Zaia neve lesz a Lega-listák élén. Mivel Zaia – mint írtuk – öt éve majdnem 80 százalékot kapott, saját listája pedig majdnem 50 százalékot – úgy, hogy volt mellette önálló Lega-lista is –, Zaia most az első helyet biztosíthatja be a Legának. Bárki is lesz tehát a jobbközép közös jelöltje, Zaia árnyéka rávetül: ha legista lesz a jelölt, akkor Zaia segíteni fogja (persze megtartva háttérben a tényleges hatalmat), ha viszont nem, akkor esetleg az egyébként is elég szangvinikus Zaia a kampányban, de egy esetleges győzelem esetén is pokollá tudja tenni egy melonista vagy tajanista politikus életét.

Rómában amúgy a pártvezérek abban állapodtak meg: kivárják a marchei eredményt. Ha azt elvesztik Meloniék, akkor lehet, hogy Venetót kérik kárpótlásul, elvégre a közvélemény-kutatásokban 30 százalékra mért és amúgy Észak-Olaszországban is mára a legerősebb jobboldali párttá kinőtt Olaszország Fivéreinek egyetlen északolasz régióban sincs elnöki posztjuk.

Nápolyban San Gennaro vére se hozta össze a baloldal riválisait

Kicsit a venetóihoz hasonló cirkusz zajlik a Nápoly központú Campania régióban. Az ottani király, a balközép demokratapárti – de a Demokrata Párton a főtitkár Elly Schleinnel szembeni frakcióhoz tartozó – Vincenzo De Luca szintén szeretett volna harmadik ciklusért is indulni. Azt, hogy ez nem sikerült neki, vélhetően Schlein se bánja – De Luca azonban igazi délolasz vehemenciával és kamarillapolitikával roncsolja saját táborát, amely még abba se ment bele, hogy esetleg a fia legyen az utódja. Schlein ugyanis a jelölés jogát átengedte a régióban eleve első helyen álló Öt Csillagnak, amely Roberto Ficót jelöli. De Luca először meg akarta puccsolni a jelölést – saját listával meg mindenfélével fenyegetőzött –, de mostanra az a taktikája, hogy Fico felett – mint Zaia Venetóban – árnyékként akar része maradni a campaniai politikának. A még ma is feudális kötelékekre épülő campaniai politikában igen nagy jelentősége lenne (lett volna), ha De Luca hivatalosan is beáll Fico mellé – ezt azonban nem tette meg, most inkább dühös hallgatásba burkolózik.

Múlt pénteken, San Gennaro ünnepén, mint minden év szeptember 19-én, tömegek gyűltek össze a nápolyi dómban, hogy teljes áhítattal várják: folyékonnyá válik-e San Gennaro vére. Nápoly püspöke szokta feltartani San Gennaro ereklyéjét (benne az egyébként megalvadt vérrel), hogy lássa Nápoly népe: folyékony lett-e vagy sem.

Ha nem, akkor a nápolyiak eléggé dühösek és a dómban is ordibálni kezdenek a Jóistennel, hogy miért kell várniuk még egy évet. Idén azonban megtörtént a csoda: délelőtt 10 óra után pár perccel a felemelt ereklyében a vér láthatóan cseppfolyóssá vált, majd késő estig járultak a nápolyiak az oltárhoz, hogy a püspök kezében – aki amúgy beszédében San Gennaro vérét az izraeli katonák által megölt palesztin gyerekek véréhez hasonlította – az ereklyét maguk is megtekintsék, lefotózzák és a halom biztonsági őrt és rendőrt kicselezve végül meg is érintsék.

A püspök mutatja a cseppfolyóssá vált vért a híveknek. Fotó: Techet Péter, 2025

Múlt pénteken Nápoly népe egy másik – talán még nagyobb – csodára várt: Vincenzo De Luca és Roberto Fico egyaránt jelen voltak ugyanis a szertartáson és mindenki abban bízott, hogy a két politikus köszönti egymást, esetleg kezet fognak egymással, miközben maguk is teljes áhítattal várják San Gennaro vérének cseppfolyóssá válását.