Meloni megremeghet, Salvini kétségek között, az olasz baloldal meg feltámadhat
A mai hírlevélben Rómából figyelünk Olaszországra, ami mindig nehéz, mert Róma azért elvonja mindenki figyelmét. A politikai intrikák pedig legfeljebb csak átérezhetőbbek, de nem érthetőbbek az itteni közelségük okán.
Most hétvégén az európai szocialisták zarándokoltak Rómába, hogy különösebb esély és érdekesebb gondolat nélkül Spitzenkandidatot válasszanak az európai parlamenti választásra. A tény, hogy az olasz baloldal lehetett a házigazda, azonban mutatja: a posztkommunista és balkatolikus Demokrata Párt (PD) sokkal jobb állapotban van ellenzékből is, mint számos más elvtársa Európa-szerte. A demokraták kifejezetten jókedvűek is voltak a hétvégén, mert Szardíniából kaptak jó híreket és Abruzzoból remélnek újakat. Hogy miről van szó, az kiderül a hírlevélből.
De lesz szó még arról is, hogy Giorgia Meloni miért nem tudja még mindig az egész olasz jobbközepet megszólítani, és Matteo Salvini miért örülhet annak, ha egy fasiszta tábornokkal bukhat el az idei európai parlamenti választásokon. És ha már Meloni: elgyaloglunk a római Garbatella-negyedbe, ahol a tinédzser Meloni fasisztákkal bandázott és kommunistákkal verekedett. És kitérünk azért Svájcra is. Jó olvasást!
Valami Nicolas lesz az európai szocialisták Spitzenkandidatja: európai szocialista kongresszus Rómában internet nélkül, ámde MSZP-sekkel és antifasiszta harccal
A fasiszta esztétika gyöngyszemében, a római EUR negyedben tartotta az EP-választási kampányt nyitó kongresszusát az Európai Szocialista Párt (PES), amelynek Magyarországról már nem csak az MSZP, de a Demokratikus Koalíció is büszke tagja.
Noha a házigazda olasz baloldal, a Demokrata Párt (PD) nincs jelenleg hatalmon, a többi elvtársukhoz képest még mindig szebb állapotban vannak, és ez nem egy szexista megjegyzés akar lenni Elly Schlein PD-vezérről. Összehasonlítva a kelet-európai vagy a francia baloldallal, már az is nagy szó, hogy a PD egyáltalán létezik.
A szocialista, szociáldemokrata pártok mindenütt visszaszorulóban vannak, elvégre nem tudják egyszerre bezsebelni a városi jómódú értelmiség szavazatait és közben azon munkásosztály érdekeit is képviselni, amelynek a legtöbbet ártana bármely zöld javaslat megvalósulása. A kongresszuson a legtöbb országból a helyi tagpártok amúgy „antifasiszta“ harcok szükségességéről számoltak be, elvégre a fasizmus megint leselkedik, mint azt tudjuk. Hogy a baloldal népszerűségvesztése és az „antifasiszta harca“ között van-e összefüggés, azt döntse el mindenki maga.
Az európai szociálisták helyzetét jól fejezi ki az idei Spitzenkandidatjuk: Nicolas Schmit, luxemburgi szocialista politikust, munkaügyi és szociális ügyekért felelős EU-biztost gyakorlatilag senki nem ismeri, ami nem is olyan fontos, elvégre az Európai Bizottság elnöke úgysem ő lesz, ő viszont még a nyugdíj előtt adhat pár interjút külföldi újságoknak. Az olasz Domani balliberális napilapnak adott szombati interjújából például kiderült, hogy Schmit csak valami csúnya félreértésből nem az Európai Néppártban ül, mert amúgy a legtöbb kérdésben egyet ért velük.
A kongresszus jelszava az volt, hogy „Európa, amit akarunk“.
És hogy milyen Európát akarnak az elvtársak? „Szociálisat, demokratikusat, fenntarthatót.“ Én személy szerint mondjuk már azzal is megelégedtem volna, ha lett volna internetkapcsolat a kongresszus helyszínén, de a nagy tervek és álmok mellett sajnos ez nem jött össze.
A főbeszédeket Stefan Löfven volt svéd miniszterelnök, Pedro Sanchez jelenlegi spanyol kormányfő, Mette Frederiksen dán miniszterelnök, Frans Timmermans korábbi holland EU-biztos, Olaf Scholz német kancellár és Elly Schlein, az olasz Demokrata Párt elnöke tartották. Ezen érdekes beszédfolyamot, amelyben legfeljebb Scholz kancellár jelentett valami színfoltot, mert ő nem üvöltve „harcolt“ a „fasizmus ellen“, hanem elaltatta a római közönséget, további kis blokkok szakították meg, amelyekben az Európai Szocialista Párt (PES) tagpártjainak politikusai beszélgettek egymással.
A magyar baloldalt Dobrev Klára (DK), Tüttő Kata és Gurmai Zita (mindketten MSZP) képviselte. Dobrev a párizsi kaviárbaloldal legtipikusabb képviselőjével, a szocialista Raphaël Glucksmann-nal és a marokkói származású holland EP-képviselővel, Mohammed Chahimmal beszélgetett. Dobrev hozzászólása nem volt különösebben érdekes, kiemelte, hogy nekik egy szélsőjobboldali rendszerrel szemben kell Magyarországon harcolniuk. Tüttő Kata az osztrák szociáldemokraták listavezetőjével, Andreas Schiederrel alkotott egy „osztrák-magyar“ blokkot. Schieder annyiban érdekes volt, hogy ő kicsit kritizálta a zöldeket, mondván: a zöldek klímapolitikája deindusztrializációt, azaz a munkásosztály helyzetének romlását eredményezné. A sok zöld jelszó között mindenképp meglepő volt, hogy egy szociáldemokrata politikus 2024-ben még gondol a munkásokra is. Tüttő erre nem reagált, ő arról beszélt, hogy EU-s pénzeket közvetlenül a városoknak is adni kéne.
A legsajátosabb fellépést azonban mindenképpen az MSZP-s Gurmai Zita produkálta, aki ordítva szólította fel a hallgatóságot többször is, hogy „álljunk fel“ – hol a feminizmusért, hol a fasizmus ellen.
Mindenképpen mozgalmas beszéd volt. Tőle megtudhattuk azt is, hogy az MSZP kiharcolta Orbánnal szemben Svédország NATO-tagságát. Annak kapcsán, hogy nemrég az Országgyűlés felfüggesztette Gurmai mentelmi jogát, Gurmai elmondta, hogy nem fél Orbántól (pontosabban azt ordította, hogy „úgy nézek én ki, mint aki fél Orbántól?“), bár vélhetően Orbán se fél tőle. A kongresszusnak viszont nagyon tetszett Gurmai performansza, ordítva feltett kérdéseire ordítva válaszoltak és az újabb meg újabb jelszavakért fel-felálltak. Az MSZP-t a kongresszuson amúgy Tüttő és Gurmai mellett még Kunhalmi Ágnes és Hiller István is képviselte, azaz az európai elvtársak igazán nem panaszkodhattak magyarhiányra. Igazán sztár azonban nem is Dobrev volt, akinek Demokratikus Koalíciója csak nemrég lett PES-tagpárt, hanem Gurmai Zita, aki nem csak megmozgatta a kongresszust, de még Elly Schlein, olasz PD-vezér is beszédében kiemelte mint az orbáni rezsim áldozatát és az orbánizmus elleni harc hősét. Orbán mások beszédében is jelen volt többször, a PES kampányvideójában több budapesti tüntetés képe is szerepelt.
A kongresszus vége felé aztán kézfeltartással megválasztották Nicolas Schmitet hivatalosan is az európai szocialisták Spitzenkandidatjának. Schmitre persze még saját hazájában, Luxemburgban se lehet majd szavazni, mert Ursula von der Leyenhez hasonlóan ő sem indul európai parlamenti helyért. Schmit a beszédében harcosnak akart mutatkozni. Hatalmas tapsot főleg akkor kapott, amikor a palesztinok mellett állt ki (az a mondata, hogy „Izraelnek joga van megvédenie magát“ csak vékonyka kis tapsra volt elegendő pár küldöttől); és amikor arról beszélt, hogy Rómában a szélsőjobboldal van hatalmon, amely rendőröket küld ártatlan fiatalokra (itt arra utalt, hogy nemrég a rendőrség keményen fellépett Pisában palesztinpárti szélsőbaloldali fiatal tüntetőkkel szemben), akkor a küldöttek már felállva őrjöngtek, éljeneztek.
A kongresszust aztán Elly Schlein beszéde zárta, aki nagy büszkeséggel beszélt arról, hogy múlt hétvégén Szardínia szigetén a balpopulista Öt Csillag PD által is támogatott jelöltje hajszálnyival megelőzte a jobbközepet, ami – ha jól értettem Schleint – valami hatalmas nagy, összeeurópai változásnak a kezdete lenne. A végén elhangzott még a Bella ciao is. A pisztáciás cornetto viszont addigra már elfogyott, így nem vártam meg Schmit sajtótájékoztatóját.
Ha egy kis olasz régió úgy akarja, Meloni jelentősen meggyengülhet, a baloldal pedig magához térhet
Ne legyünk persze igazságtalanok, ne hagyjuk figyelmen kívül Elly Schlein örömét. A Demokrata Párt 38 éves elnöke szombati római beszédében – legalábbis az olasz belpolitika szempontjából – jogosan említette meg a „Nagy Tábornak“ („Campo Largho“) nevezett balközép összefogás szardíniai győzelmét. Az eredmény ugyanis bebizonyította, hogy a balközép Demokrata Párt (PD) és a balpopulista Öt Csillag Mozgalom (M5S) összefogása eredményes lehet.
Elly Schlein azon szociális kérdésekkel foglalkozna elsősorban, amelyekben a Giuseppe Conte exkormányfő vezette ötcsillagosokkal a legnagyobb az egyetértés. Schleinnak tehát a demokratákon belüli ellenfeleivel – a liberális frakcióval – szembeni személyes elégtétel is, hogy az Öt Csillaggal való összefogás sikeres lett.
Ennek az volt az ára, hogy a Demokrata Párt a régióelnök-jelölti posztot átengedte Contééknek: az ötcsillagos Alessandra Todde lesz a következő öt évben a mediterrán sziget régióelnöke. Az ötcsillagosok az első régióelnöküknek örülhettek, a demokraták pedig annak, hogy a pártlisták versenyében ők lettek az elsők, azaz ők adják a cagliari regionális parlament legerősebb frakcióját majd. Todde persze csak 0,4 százalékpontot „vert“ jobboldali ellenfelére, azaz átütő, elsöprő győzelemről kár lenne beszélni.
A balközép tábor sikere és a jobbközép kudarca inkább szimbolikus egyelőre. Hogy a szardíniai eredmény jelent-e valamit az olasz belpolitika számára ténylegesen is, az majd a következő választásokból derül ki. Március 10-én a jelenleg melonista vezetésű Abruzzo régióban szintén választásokat tartanak, és a balközép ott nem csupán Nagy, de Legnagyobb Táborként („Campo Larghissimo“) indul, azaz még a Matteo Renzi- és Carlo Calenda-féle liberálisok is készek a demokraták és az ötcsillagosok mellé állni (Renzi nem a saját Italia Viva pártjának logójával, hanem több kisebb párt mögé elbújva), bár az Öt Csillagot vezető Giuseppe Conte nem igazán kérne belőlük. Bárhogy is áll fel végül a liberálisoktól a balpopulistákig terjedő balközép tábor,
az abruzzói választás két dolgot mutathat meg: ha győz a balközép által támogatott Luciano D´Amico egyetemi tanár a jelenlegi melonista régióelnökkel, Marco Marsilioval szemben, akkor egyrészről a balközép valóban bízhat a feltámadásban, másrészről az olasz miniszterelnöknek, Giorgia Meloninak gondjai akadhatnak saját pártjával és jobboldali szövetségeseivel egyaránt.
Meloni jobboldalon belüli helyzete a tét
A szardíniai jobboldali vereség leginkább Meloni személyes veresége. A jobboldali kormányfő ugyanis kiharcolta, hogy ne az eddigi régióelnök, a Matteo Salvini-féle Legához tartozó Christian Solinas induljon újra, hanem a Meloni-féle Olaszország Fivéreihez tartozó Paolo Truzzu legyen a jobboldal közös jelöltje. Salvini belement a cserébe, ami egyértelműen megmutatta, hogy Meloni a jobboldali táboron belül jóval erősebb nála. Az eredmény azonban nem igazolta vissza Melonit: az új közös jelölt elbukta az eddig jobboldali vezetésű Szardíniát. Salvini persze nem mutogathat gunyorosan Melonira, hogy lám, lám, a legás jelölttel győztünk volna, mert a Lega siralmasan leszerepelt a választásokon, alig három százalékot kapott csak a listája.
A melonista jelölt bukása azonban rámutat arra, hogy Meloni hiába uralja a jobbközepet, ha közben nincsenek megfelelő emberei hozzá.
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.