Miért nem nevezhető Babiš cseh Orbánnak?
Az idei az eddigi legpolarizáltabb választás Csehországban: az esélyest, a csak simán jobb életet ígérő Andrej Babiš exkormányfőt pár hete az utcán megtámadták, a népszerűtlenségi rekordokat döntő Petr Fiala jobbközép miniszterelnököt pedig napi szinten szidják szemtől szemben a rendezvényein. A hangnem erőszakos, nem valami kellemes most a politikai légkör az amúgy kifejezetten (és nemcsak a rendszeres komlófogyasztástól) nyugodt országban, közben pedig a nyugati sajtó már azzal riogat, hogy ha október 3-4-én Babiš nyer, lesz egy újabb Orbánja az EU-nak. Márpedig a kutatások alapján szinte biztos az ANO, azaz Babiš pártjának győzelme, a kérdés legfeljebb az, hogy ki lesz a koalíciós partnerük, ha egyáltalán lesz nekik.
Mi igaz a riogatásból, eleve mit kell tudnunk az üzletemberből politikussá lett ANO-pártelnökről? Tomáš Cirhan a cseh politológusi színtér Babiš-ügyileg egyik legjobban felkészült elemzője, ugyanis a leideni egyetemen a doktori disszertációját az ANO-ról és annak működéséről írta, de nem sajtócikkek alapján, hanem végiginterjúvolva a párt számos talpasát, alsó-, közép- és felsővezetőjét, beleértve magát a pártelnököt is. Most a brnói/brünni Masaryk Egyetem óraadó tanára – vele beszélgettünk arról, hogy
hogyan alakult az ANO és milyen eszközökkel kontrollálja Babiš a pártját?
miért démonizálják a politikust és mennyire bullshit, hogy oroszpárti volna?
hogyan férnek össze a balos szövegek és a szélsőjobboldali nemzetközi partnerek?
EU, Trump, Orbán, Ukrajna, fegyverkezés: mi várható Babištól a külpolitikában?
Kezdjük az elejénél: hogyan került Andrej Babiš a politikába?
A 2010-es évek elején hirtelen népszerűvé vált egy antikorrupciós, elit- és establishmentellenes tematikájú kispárt Věci veřejné (Közügyek) néven, ami aztán kormányra kerülve belső viták miatt gyorsan össze is omlott, maga alá temetve az akkori kormányt – az akkor még üzletember, a második leggazdagabb csehként számontartott Babiš pedig meglátta a piaci rést és a kormánypártok elhiteltelenedése miatti politikai vákuum okozta lehetőséget. Az emberek akkor változást akartak, sem a nagyobbik kormánypártra, a jobboldali ODS-re, sem a szociáldemokratákra nem akartak szavazni, az establishment részének tekintették mindkettőt.
Azaz volt tere egy új pártnak, Babišnak pedig voltak kapcsolatai, pénze, médiája – övé volt a két legnagyobb cseh napilap, tévék, rádiók. Lassan elkezdett szerepelni a médiában, talkshow-kban bukkant fel, interjúkat adott, hogy felépítse az ismertségét, elvégre addig nem volt közszereplő, az emberek mindössze annyit tudtak róla, hogy nagyon gazdag és hogy a privatizációk során jutott vagyonhoz. 2011-ben ANO néven – lefordítva: Elégedetlen Polgárok Mozgalma, de csehül az „ano” szó egyben igent is jelent – elindított egy mozgalmat, amely azt kommunikálta, hogy lehet más, korrupciómentes a politika: gyakorlatilag minden második szava az volt akkoriban, hogy „korrupció”. Ezzel a 2013-as választáson másodikként futott be, és 18,7%-ot szerzett, ami egy új párt számára most is a valaha volt legmagasabb érték.
Honnan verbuválta Babiš ezeket az elégedetlen polgárokat a pártjába?
Az ANO mindig mozgalomként hivatkozik magára, nem pártként, hogy ezzel azt a képet keltse, hogy ez egy alulról jövő történet volna – csakhogy ez nem igaz.
A párt a kezdetektől fogva Babiš politikai vállalkozása volt, úgy is lett felépítve, mint egy üzleti vállalkozás, már csak amiatt is, mert az elején Babiš cégeiből szervezték azt, az Agrofert-konszern infrastruktúráját használva. A tizenhárom megye plusz Prága területi pártszervezeteit az Agrofert helyi területi vezetői építették fel.
Az óriásplakátokon és a kirakatban nyilván nem ők voltak, hanem diplomaták, színészek, üzletemberek, akikből a párt politikusai lettek – a bürokratikus háttérmunkát azonban az eredetileg műtrágyakereskedelemből kinőtt, ma vegyipari, mezőgazdasági és élelmiszeripari cégeket tömörítő Agrofert csinálta.
Az Agrofert ma már egy nagy, harminc országban, így Magyarországon is jelenlévő – a Ceres kenyérmárka és a Kunsági Éden olajmárka miatt talán sokak számára ismerős – vállalatcsoport. Ma is akkora mértékben támaszkodik rá Babiš, mint pártalapításkor?
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.



