Milyen lesz a szélsőjobboldali vezetésű Ausztria?

Orbán Viktor Budapesten, Zoran Milanović Zágrábban, Robert Fico Pozsonyban, idéntől Herbert Kickl Bécsben és nagy valószínűség szerint Andrej Babiš is majd Prágában – az egykori multikulturális Habsburg Monarchia megmutatja, hogy nemcsak a sokszínűség, a trieszti kávé vagy Franz Kafka, de az etnonacionalizmus is ezen vidék terméke és sajátossága, a mai napig.

A 2025-ös politikai év igen gyorsan beindult Ausztriában.

Január 3-án kiszálltak a liberálisok a koalíciós tárgyalásokból, január 4-én a konzervatívok is felálltak az asztaltól, amivel eldőlt, hogy a jobboldal végül mégis a szélsőjobboldallal állhat össze. Január 6-án, Vízkereszt napján pedig Alexander Van der Bellen, zöldpárti államfő kormányalakítással bízta meg hivatalosan is Herbert Kicklt, a szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) elnökét. Sokak szerint

ezzel véget érhet a kompromisszumokra, a jobbközép és balközép együttműködésére, az ipari és szakszervezeti érdekek kiegyensúlyozására épült Második Köztársaság, és egy sokkal polarizáltabb, egyre jobboldalibb és neoliberálisabb Harmadik Köztársaság veheti kezdetét,

amely éppen ezért leginkább a két világháború közötti Első Köztársaságra hasonlíthat leginkább: országosan és a legtöbb tartományban a konzervatívok és a szélsőjobboldaliak szolgálják ki a lakosság idegenellenes érzelmeit és a gazdasági körök szegényellenes érdekeit, amivel szemben leginkább csak „a vörös Bécs“ marad meg ellenmodellként és alternatívaként.

A liberálisok kiszállása világos üzenet volt: neoliberális kormány kell

A három, ősz óta tárgyaló pártelnök: balról jobbra Andreas Babler (SPÖ), Karl Nehammer kancellár (ÖVP) és Beate Meinl-Reisingere (Neos). Fotó: Neos / Fb

A tavaly szeptember végi nemzeti parlamenti választásokat ugyan történelme során először az FPÖ nyerte meg majdnem 30 százalékkal, végül mégsem a párt radikális elnökét, Herbert Kicklt kérte fel az államfő kormányalakításra. Ennek nem (csak) Van der Bellen közismert FPÖ-ellenessége volt az oka, hanem az is, hogy az FPÖ-vel akkor még senki sem akart kormányozni, a konzervatív Néppárt (ÖVP) és annak kancellár-elnöke, Karl Nehammer az egész kampányban és utána is imamalomszerűen hangsúlyozta: Herbert Kickl az oroszpártisága miatt „nemzetbiztonsági kockázat“.

Majd lesz valahogy Ausztriában is

Az ÖVP az FPÖ-vel szemben nem volt sohasem olyan elzárkózó, mint mondjuk a német CDU/CSU az AfD-vel szemben – elvégre 2000 és 2003, majd 2017 és 2019 között kormányoztak is közösen és jelenleg is a kilencből öt tartományban ÖVP-FPÖ-kormány van hatalmon –, de Kickl személyét nagyon határozottan kizárták. Természetesen ennek nemcsak elvi, de személyes hatalompolitikai oka is volt: Karl Nehammer csak akkor maradhatott volna kancellár, ha sikerül az FPÖ nélkül és ellen kormányt összehoznia. Az ugyanis nem volt reális, hogy az első helyezett FPÖ majd lemond a kancellárságról és a saját elnökét beáldozza Nehammer kedvéért.

Van der Bellen döntése tehát, hogy Nehammernek adott októberben kormányalakítási megbízást, a pártok nyilatkozatai alapján logikus volt. Nehammernek az ÖVP-vel és az SPÖ-vel közösen persze csak egyfős többsége lett volna, ezért a liberális Neost is bevonták, amely főleg arra lett volna jó, hogy az ÖVP erősítést kapjon neoliberális terveihez. Ausztriában a harmadik év kezdődik recesszióval, növekszik a munkanélküliség, az államháztartási hiányt pedig sürgősen le kell faragni, januárban dől el, hogy az Európai Bizottság indít-e túlzottdeficit-eljárást az alpesi ország ellen.