Mindannyian kicsit Karel Schwarzenbergek vagyunk

Három blokkra osztottuk a mai hírlevelet: az első a Márton-napon 85 évesen elhunyt Karel Schwarzenbergről szól, és egy kicsit rólunk is. A másodikban a nagy lengyel időhúzásról lesz szó, azaz hogy miért próbál meg egy kicsit még hatalmon maradni a nacionalista-szociálkonzervatív kormánypárt annak ellenére, hogy a választók nem adtak nekik parlamenti többséget a következő ciklusra. A harmadik pedig megszokott módon a közép-európai és balkáni történéseké a gyengélkedő cseh gazdaságtól és a szlovák nyugdíjasok ingyenpénzétől a német egység éveken át várt emlékművén és a kilenc év után végre kormányt kapott kantonon át olyan koszovói fejleményekig, amik miatt tavaly a szerbek még háborúval riogattak, most viszont hallgatnak. Jó olvasást!

---

Mindannyian kicsit Karel Schwarzenbergek vagyunk

Schwarzenberg 1989-ben, a prágai Károly-hídon. Fotó: Archiv Murau

Vasárnapra virradó éjjel 85 éves korában elhunyt Karel Schwarzenberg, egykori cseh külügyminiszter. A cseh-osztrák nemesi család sarja Bécsben töltötte élete legtöbb évét, ahova szülei menekültek a csehszlovákai kommunista hatalomátvétel elől. Prágában született, Bécsben nevelkedett. Ott vett részt az osztrák közéletben, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) egyik szürke eminenciása volt.

Arisztokrata volt, de liberálisként gondolkodott; liberális volt, de hű volt a hagyományokhoz; katolikus maradt nappal, de szabadon élt a bécsi éjszakában.

Noha egyértelműen az ÖVP-hez tartozott, a legendás osztrák szociáldemokrata kancellár, Bruno Kreisky felkérte 1984-ben, hogy a Nemzetközi Helsinki Bizottság elnöke legyen. Ezen minőségében figyelte és segítette a közép-európai antikommunista értelmiséget. A bársonyos forradalom idején már ott állt a prágai Vencel téren, amikor a nép azt követelte, hogy „Havel na Hrad” („Havelt a Várba”). Majd amikor Havelt a demokratikus Csehszlovákia elnökévé választották, Karel Schwarzenberg az író-politikus kancellárja, azaz titkárságvezetője lett.

Az újra demokratikus Csehszlovákia már az otthona lehetett. 2004-ben Prágából szenátornak választották, először a liberális Szabadságunió (US) és a Demokratikus Polgári Szövetség (ODA) színeiben politizált. 2007-ben a Zöldek jelöltjeként lett az arisztokrata politikus Csehország külügyminisztere. 2009-ben saját pártot hozott létre „Hagyomány, Felelősség, Fejlődés“ (TOP 09) néven, amely 2021-ben visszatérhetett egy konzervatív-liberális koalíció tagjaként a hatalomba.

Schwarzenberg személye kifejezte az osztrák és a cseh múlt kibogozhatatlan összefonódását. A Schwarzenbergek az egyik legrégebbi és legismertebb osztrák-cseh nemesi család, akik közül 1918 után többen is az új, demokratikus Csehszlovákiát választották hazájuknak. A kis Karel Schwarzenberggel otthon csehül beszélt a papája, hogy erősítse benne a csehszlovák elköteleződést. A két világháború közötti Csehszlovákia a konzervatív-katolikus Ausztria és a reakciós-fasiszta Magyarország ellenpárjaként Közép-Európa igazi demokratikus oázisa volt.

Karel Schwarzenberg soha nem is mondott le a csehszlovák állampolgárságáról, bécsi évei alatt se vette fel az osztrákot, hanem a svájci útlevelével élvezte a nyugati világot. (A Schwarzenbergek egy középkori előjoguk miatt a mai napig automatikusan jogosultak a svájci állampolgárságra, de a család szoros rokoni kapcsolatban áll a hercegi Liechtenstein-családdal is.)

Az osztrák-cseh közös múlt és megbékélés szép jelképe lehetett volna, ha Schwarzenberget 2013-ban Csehország államfőjévé választják.

A polgári Prágában persze nem volt kérdéses, ki nyer, de a főleg ipari észak- és keletcseh területeken győzött a posztkommunista nacionalizmus: az arisztokrata Schwarzenberget egy szoros második fordulóban legyőzte a posztkommunista-alkoholista Miloš Zeman, aki persze nem kevésbé német származású, mint Schwarzenberg maga. Schwarzenberg azonban elkövette azt a „hibát“, hogy bírálta a Beneš-dekrétumokat (amelyek családja vagyonát is érintették) – azaz kommunista és nacionalista egyaránt ellene szavazott. A nacionalizmus szűklátókörűségének édestestvére a (poszt)kommunizmus primitivitása.

Schwarzenberg herceg a közép-európai közös világunk egyik utolsó képviselője volt. Egy Prágában született bécsi; egy Bécsben élő prágai; egy cseh polgárember, aki Bohémiaként (Böhmenként) hivatkozott németül Csehországra; egy bécsi arisztokrata, akinek kastélya van Bécs belvárosában.

Schwarzenberg herceg vasárnapra virradó éjjel Bécsben hunyt el. Mondhatni: szép életív, mert Bécs végül is mindannyiunk közös, titkos fővárosa továbbra is – ahogy Paolo Rumiz, trieszti író épp a héten mondta Bécsben olaszul.

Karel Schwarzenberg élettörténete csak egy azon sok, nem csak arisztokrata életútból, amelyek 1918 után is bizonyították: az egykori Habsburg Monarchia utódállamainak egyes emberei ma is sokkal jobban összetartoznak (ha megnézik a családfájukat), mint ahogy azt a kitalált nemzetek és a vonalzóval megrajzolt nemzetállamok hamis realitása sugallaná. Mindannyian kicsit Karel Schwarzenbergek vagyunk, akikben ott keveredik Közép-Európa több, mint ötszáz éves történelme Innsbrucktól Lembergig, Prágától Szarajevóig. Karel Schwarzenberg a maga eleganciájával, prágai és bécsi humorával ezen titkos összetartozásnak volt az arca.

František Palacký, a 19. századi nagy cseh történész-politikus írta 1848-ban, hogy „ha nem lenne [a Habsburg] Ausztria, akkor az emberiség érdekében ki kéne találni”. Ma már ezzel elkéstünk. De ha nem lett volna ez a kedves, bécsi és prágai bohém arisztokrata Karel Schwarzenberg, legalább saját örömünkre ki kellett volna találnunk őt. Lehet-e annál szebb, humorosabb, elegánsabb keverék, mint Bécsé és Prágáé?

De szerencsénkre megadatott ő nekünk. És ha jelenleg éppen nem is a nagyvonalúság és a könnyedség uralja a közéletet, Karel Schwarzenberggel van egy hősünk – azon időre, amely majd újra érteni és akarni fogja a bécsi eleganciát és a prágai humort.

(Techet Péter)

---

A nagy lengyel időhúzás

Szombaton tartották a lengyel függetlenség ünnepét. Országszerte százezrek, ha nem milliók vonultak fel a nemzeti szimbólumokkal, hogy megemlékezzenek arról, hogy 1918-ban ismét lett Lengyelország, azt követően, hogy 123 éven keresztül fel volt osztva a területe Poroszország, Ausztria-Magyarország és Oroszország között. A nagy, a lengyel szuverenitást az EU-tól féltő varsói vonulás jelszava elég áthallásos volt még akkor is, ha az a lengyel himnusz első sora: nincs még veszve Lengyelország.

Magyarra fordítva: a haza (azaz a PiS/Fidesz) nem lehet ellenzékben.

Három héttel a lengyelországi parlamenti választást követően, múlt hétfőn Andrzej Duda lengyel államfő végül eldöntötte, kinek ad kormányalakítási megbízást: Mateusz Morawieckinek, a regnáló PiS-es miniszterelnöknek, akinek pártja megnyerte ugyan az október 15-i választást, de nem tudni arról, hogy képes lenne maga mögött működő többséget összehozni a Szejmben. Az elmúlt heteket pókerarccal végignéző Duda azt mondta, tartja magát a kampány alatt tett ígéretéhez, a választás győztesének ad először esélyt, hiszen ez a lengyel parlamenti hagyomány. Miután borítékolható, hogy Morawieckinek ez nem fog összejönni – igaz, a PiS arról beszél, hogy csak egy lépésnyire vannak a többségtől –, akár a PiS megalázásának is tűnhet a színjáték.

De nem az, sőt. Hanem időhúzás. Amire több jó oka is van a PiS-es államelnöknek.