Ne egy másik NER-re váltsuk le a NER-t!

Jó reggelt! Itt a február, ennek örömére két témáról olvashattok hosszabban:

• Hogyan fordulhatott elő, hogy Olaszországban az eddigi elnököt választották meg újra, holott az illető számtalanszor elmondta, nem akar újabb ciklust? Techet Péter kritikája a legújabb, Elnökválasztás c. olasz vígjáték-drámáról.

• Miért nem érdekli a magyarokat a jogállam? Ha jön a feles alkotmányozás, mint azt az ellenzéki összefogás ígéri, forradalom lesz? Bakó Bea ezen elmélkedik.

• Kezdésnek pedig pár érdekes és tanulságos sztori a környékről. Jó olvasást!

---

Chronik Mitteleuropa

Kilépett az AfD-ből a pártelnök, az egyik utolsó mérsékelt

A német szélsőjobboldali pártnak nagyon nehéz dolga van a rejtélyes okokból még ott maradt alapításkori mérsékeltekkel. Jörg Meuthen közgazdászprofesszor látott talán a legtöbbet abból, hogyan és miként vált az AfD a CDU-árva konzervatív értelmiségiek EU-szkeptikus, euróellenes pártjából először egy migrációellenességgel és orbánizmussal próbálkozó, a Strache-féle osztrák FPÖ-höz hasonlító párttá, majd alakult át folyamatos radikalizációval egy nagyon gagyi járványkritikával operáló, neonácikat is megtűrő, a háttérből általuk irányított valamivé. Meuthen hat és fél éven át egészen múlt péntekig a párt elnöke volt, amikor aztán meglepetésre közölte: nemcsak lemond az elnökségről, kilép a pártból is, és soha többet nem szavaz rájuk.

Meuthen már a harmadik AfD-vezető (ahogy ők mondják: szövetségi szóvivő), aki pártelnökként távozik a pártból: az alapító Bernd Luckét 2015-ben fújolta ki és köpdöste le egy kongresszuson a hangosabb migrációellenességet akaró keménymag, Frauke Petry a 2017-es kampányban alig vett részt, a választási estén a tévéképernyőkön beszólogatott a pártjának, majd amint látszott, hogy megszerzi az egyéni mandátumot Szászországban, kilépett. Meuthen hat és fél éven át bírta, és mindezt végignézte: a kezdetekről készült egy kitűnő film is, amiben Meuthen még alig akar tudomást venni azokról, akik miatt aztán végül kilépett.

A távozás oka ugyanis az, hogy a Björn Höcke által vezetett, a neonáci ideológus, Götz Kubitschek által mozgatott politikusokból álló ún. Szárny (Flügel) nevű tagozat lényegében átvette a hatalmat a pártban. A befolyásukat elhinni sosem akaró, azt egészen eddig lekicsinylő, még a távozásról szóló Facebook-posztjában is emiatt mentegetőző Meuthen erre akkor döbbent rá, amikor alig valaki támogatta azt a kizárási indítványt, amit egy magát a nemzeti szocializmus barátságos arcaként nevező politikusuk ellen indított, aki aztán ősszel listáról a parlamentbe is bekerült, igaz, a ma is fixen 10% körül álló párt végül nem vette be a frakciójába a neonácit.

A távozó pártelnök úgy látja: az AfD-nek össznémet pártként már nincs esélye, az egy keletnémet (Kubitschek bábjai alapvetően mind a volt NDK tartományaiban sikeresek) protestpárt lesz, és a politikusaik opportunizmusa, dilettantizmusa, karrierizmusa, a politikai érettség hiánya miatt mára az egész egy szektára hasonlít. Meuthen lelépése egy kérdést vet mindössze fel: erre hogyhogy csak most döbbent rá a politikus? (BM)

A válást korlátozták volna, elváltak

Irodába berontó felszarvazott férj, házasságon kívüli kapcsolatok és válások – ilyen ügyektől hangos a napokban a többek között a válás betiltásáért is kampányoló lengyel ultrakonzervatív agytröszt, az Ordo Iuris háza tája. A regnáló lengyel politikai elitre óriási befolyással bíró, főként jogászokból álló csapat tevékenységében leginkább a Fidesz díszzsebkendő- és bajuszügyi sufniprojektjéhez, az Alapjogokért Központhoz hasonlítható – olyannyira, hogy utóbbi még 2020 februárjában együttműködési megállapodást is kötött a lengyel intézettel.

Az Ordo Iuris a lengyel kormány civil hátországa, ennek megfelelően a PiS számára fontos ügyeket karolja fel a közvéleményben: a hatásukra kezdték el a lengyel önkormányzatok és vajdaságok sorra „LMBTQ+-mentes övezetté” nyilvánítani a területüket, valamint a kézivezérelt lengyel Alkotmánybíróság ítéletével megvalósult egyik legrégebbi követelésük: az abortusz szinte teljes betiltása. Sőt, egészen abszurd konzervatív követelések mögé is odaállnak: két éve az Ordo Iuris akkori alelnöke, Tymoteusz Zych is részt vett egy krakkói katolikus panelbeszélgetésen,

mely az „Itt-e az ideje betiltani a válást?” címen futott.

A dolog itt válik pikánssá. Zych egy pár kollégájával együtt ugyanis tavaly ősszel lemondott, majd az Ordo Iuris túlságosan konfrontatív kommunikációját citálva távozott az intézettől, és új agytrösztöt alapított (melynek azóta már külföldi szakértője lett Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője is). Azonban úgy tűnik, a távozás hátterében valami egészen más állhatott: a Salon24 értesülései szerint tavaly szeptemberben az intézet egyik elemzőjének mérges, megcsalt férje rontott be az Ordo Iuris irodájába, a feleségével házasságon kívüli kapcsolatba kezdő munkatársat keresve. Az ott dolgozó férfit a férj megpróbálta lelökni a székéről és megütni, végül az intézet többi munkatársának kellett őket szétválasztani.

A lengyel bulvársajtó szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy

a 2020-ban még a válás szigorításáért kardoskodó Zych az intézet Nemzetközi Jogi Központjának vezetőjével – az Ordo Iuristól szintén távozó – Karolina Pawłowskával keveredett titkos afférba.

Eközben mindketten házasságban éltek, melyekből gyerekeik is születtek – ma már mindketten válófélben vannak. Mit is lehet erre mondani – love conquers all! (IG)

Kétszámjegyű eredmény az osztrák járványszkeptikus pártnál Ausztria első választásán a covid elleni kötelező oltás bevezetése óta

Nem egy tartományi választásról van szó, mégis nagy fontosságot tulajdonított az osztrák sajtó a vasárnapi waidhofeni önkormányzati választás eredményének: az Ybbs folyó partján fekvő, 11 ezres, kellemes családi sípályákkal körbevett, kifejezetten szép alsó-ausztriai kisvárosban ugyanis 17,1%-os eredménnyel a harmadik helyre futott be az MFG (Emberek, Szabadság, Alapjogok) párt, amely következetesen ellenzi a lockdownokat, a maszkviselést és a kötelező oltást a géntechnológiai vakcinákkal (programjukat itt elemeztük ki, a pártelnök is nyilatkozott nekünk, a magyar sajtóban egyedüliként), és ezek helyett a svéd, még inkább a floridai modellt ajánlja.

A média az MFG-t addig ignorálta, amíg tavaly ősszel meglepetésre bekerültek a párt képviselői a felső-ausztriai tartományi parlamentbe. Az ott elért 6,23% óta az MFG minden létező választáson elindul, a waidhofeni választás volt ráadásul az első olyan, amit a covid elleni kötelező oltás február 1-jei bevezetése után tartottak. A polgármester, Werner Krammer is ennek tudja be, hogy miért zuhant pártja, a kormányzó jobbközép ÖVP -18,9%-nyit. Igaz, azért így is kapott 41,3%-ot. A FPÖ-től is elpártolt jónéhány szavazó, a 21,7%-kal éppen hogy az MFG előtt befutó szociáldemokrata SPÖ helyi embere már politikai földrengésről beszél. (BM)

---

Ne egy másik NER-re váltsuk le a NER-t!

Ezt a szelíd óhajt különösen érdemes rögzíteni azok után, hogy tegnap az ellenzéki összefogás különböző területekért felelős szakpolitikusai sajtóreggelin mutatták be a főbb ötleteiket a médiának. Olyan egzotikus elképzelések derültek itt ki, minthogy nemcsak az ügyészséget állítanák bírói ellenőrzés alá, de még az Alkotmánybíróságot is kontroll alá vennék. (Miközben amúgy okkal nyöszörögnek azon évek óta, hogy a Fidesz kontrollálja az AB-t, de hát van ugye jó meg rossz kontroll eszerint.)

Az is látszik, hogy a feles alkotmányozás ötletét láthatóan nem engedték el, sőt, készülnek az ennek nyomán előálló káoszra is (már persze, ha esetleg nyernek): eufemisztikusan ezt a választások után előálló „átmeneti közjogi állapotnak” nevezték, gyorsan hozzátéve, hogy az attól még nagyon jogállami lesz.

Miért nem érdekli a magyarokat a jogállam?

Én már a Gemišten és máshol is többször leírtam, miért tartom óriási hülyeségnek és képmutatásnak az ellenzék feles alkotmányozásra, és az Alaptörvény egyéb trükkös kikerülésére vonatkozó ötleteit, úgyhogy nem fogom a Gemišt-olvasókat saját magam ismételgetésével fárasztani. Ehelyett egy feles alkotmányozással foglalkozó hosszabb tanulmányról lesz szó, amelynek egy, talán még Márki-Zay Péter számára is eléggé mérvadó alkotmányjogász, Jakab András a szerzője, aki még a régi alkotmányhoz kommentárt is írt, majd az MTA Jogtudományi Intézet igazgatója volt, egy ideje pedig a Salzburgi Egyetemen professzor.

A Hibrid rezsimből jogállamba címmel a hétvégén publikált írása ötven oldalon keresztül szedi szét a feles alkotmányozás hívei által hangoztatott tipikus érveket, amelyekből itt most csak egy szubjektív válogatás következik majd.

De előbb jöjjön egy önreflexív diagnózis a magyarok joghoz való viszonyáról, mert ez sokat megmagyaráz arról, hogy miért lehet egyáltalán komolyan vehető opció az alkotmányos szabályok megszegésével lefolytatott alkotmányozás egy olyan helyzetben, amikor nem egy diktatúra vagy polgárháború után kellene rendet tenni, hanem egy olyan rendszer után, aminek a játékszabályai szerint az ellenzék rendre elindul választásokon és olykor még nyer is (lásd önkormányzatok).

Amikor nekem külföldi értelmiségi társaságban elkezdenek együttérzőn sajnálkozni, hogy milyen rossz lehet nekünk, szegény magyaroknak ebben a jogállamlebontó orbáni diktatúrában, akkor mindig azt szoktam válaszolni, hogy a szegény magyarok eddig zsinórban háromszor juttatták kétharmados többséghez ezt az elnyomó diktátort – és ha az ellenzék így folytatja, ez könnyen negyedszer is megtörténhet –, szóval láthatóan a jogállamlebontás nem különösen zavarja őket.

Hogy a makulátlan jogállami intézményrendszer miért is nem számít választói prioritásnak Magyarországon, azt Jakab egy empirikus kutatás alapján világítja meg:

„Az állampolgárok nem bíznak az államban és a jogban, de közben minden problémájuk megoldását mégiscsak az államtól és a jogtól várják. Egyrészt nagyon részletes és szigorúan szankcionált szabályozást szeretnének, de ha konkrétan róluk van szó, akkor már inkább megkerülnék a jogszabályokat és méltányos elbánást várnának el.”

Azt már én teszem hozzá: azon nem kell csodálkozni, hogy Jóska bácsinak a kocsmában vagy Marika néninek az iktatóban ez az általános hozzáállása a joghoz, de az már elgondolkodtató, hogy annak a kormányzásra készülő ellenzéknek is, aki pontosan ugyanezért ekézi a kormányt (amúgy jogosan) évek óta. És még el is mondják ezt a kampányban: ha mi jövünk, majd megszegjük az Alaptörvényt, de az jó alkotmányszegés lesz.

Persze az, hogy különösebb kockázat nélkül elmondhatják ezt a kampányban, azt is jelzi, hogy tényleg olyan a társadalmi hozzáállás (és a médiabeli is), amit Jakab leírt, tehát nem kell nagyon attól tartania az ellenzéknek, hogy elvándorolnak a szavazóik a következetlen és valójában egyáltalán nem jogállami alkotmányozási ígéreteik miatt.

Jakab András is arra jut: ez az össztársadalmi jogi kultúra az, ami lehetővé tette a NER virágzását és ami azt a kockázatot rejti magában, hogy ha sikerül is leváltani a NER-t, könnyen odajuthatunk, hogy egy másik, hasonló hibrid rezsim jön utána, pont a NER-rel szembeni ellenérzéseket felhasználva.

Sajnos a jelen helyzetben nem nagyon tudok erről másra asszociálni, mint a jogállam nevében az Alaptörvényen való nyílt átgázolást ígérő ellenzékre, akik mellékesen az egyenlőségnek és az alapjogoknak is nagy barátai, amíg nem az általuk bevezetni kívánt egészségügyi diktatúráról van szó.

Az öt legjobb érv az alkotmányos populisták ellen

Ezt a szörnyű szót ne varrja senki a szerző nyakába, én találtam ki a feles alkotmányozás híveire, ha már Orbán „illiberális populista” szokott lenni bizonyos körökben. A lényeg, hogy a tanulmányban dogmatikailag csoportosítva ennél sokkal többet lehet olvasni, egy részük elvont és dogmatikai, más részük meg olyan plasztikus példákkal van elmagyarázva, mint mindjárt az első.