Miközben a kínaiak épp szanaszét trollkodják az amerikai techipart, Közép-Európa nem állt meg, épp ellenkezőleg. A mai hírlevélben négy témáról lesz szó, éspedig.
Mi az, amit a szerbiai tüntetők kérnek, és mi az, amit reálisan kaphatnak?
Mi történik Szlovákiában, ahol szintén kormányválság van, amit tüntetések kísérnek, csak épp a kettőnek semmi köze egymáshoz? Tokár Géza válaszol.
Leomlott egy újabb fal Berlinben? A német szélsőjobb nagy napja.
És végül: miért nem helyezhető egy lapra Deutsch Tamás és Dávid Dóra?
Mi jöhet most Szerbiában? A forgatókönyvek
A tavaly novemberi újvidéki tragédia miatt tüntető egyetemisták hétfői nagy belgrádi blokádját követően kedd délelőtt az Aleksandar Vučić szerb elnök által a blokád estéjén a tévében előadott kibékülős narratívába passzoló okokra hivatkozva lemondott a szerb miniszterelnök, valamint az újvidéki polgármester. Vučić beáldozta két fontos emberét, hogy magát mentse, hátha megelégednek ennyivel a tüntetők, sőt, azóta a hétfő este megígért elnöki kegyelmet is megadta pár tüntetőnek.
Egy nyugat-európai demokráciában a kormányfő, valamint a második legnagyobb város vezetőjének távozása nagy esemény lenne, sőt, még Magyarországon is, de nem Szerbiában, ahol informálisan az államfő irányít és mikromenedzsel mindent,
még a kormány nevében is ő beszél, a kormánytagoknak legfeljebb számára unalmas szakpolitikai részleteket hagy csak meg, de azokat is csak addig, amíg fel nem kapja őket a média, mert akkor Vucic elnök főműsoridőben oktatja róluk a szerb népet. Hogy egy aktuális magyar párhuzamot hozzak: Miloš Vučević miniszterelnök és Milan Đurić újvidéki polgármester lemond(at)ása olyan, mintha Orbán Viktor kirúgna két tökéletesen pótolható, de valamennyire ismert pártkatonát valamelyik minisztériumból meg lemondana Merkely Béla a SOTE rektori posztjáról, miután tömegtüntetések robbantak ki azután, hogy a lakosság ráébredt, a kormány újabban reklámvideókban promózott járványkezelése rossz volt. De Orbán nem olyan, mint Vučić, és pláne nem egy háborúban 30 éve szétbombázott-szankcionált, nacionalista dühvel, frusztrációkkal és illegálisan tartott fegyverekkel teli országot vezet.
Vučić pedig kicsit sem olyan, mint Slobodan Milošević, akinek 2000-es bukásával és az afelé vezető lépésekkel most sokan vonnak párhuzamot a szerb és a nemzetközi sajtóban is. Ugyan a jelenlegi szerb elnök Milošević propagandaminisztere volt, de nem követte el azt a hibát, hogy megtámadja valamelyik szomszédját (Koszovót sem szállta meg) és elszigetelje magát nemzetközileg, épp ellenkezőleg, Vučić az EU-s vezetők mellett az USA, Kína és Oroszország támogatását is maga mögött tudhatja. Nekik a szerb elnök alapvetően megfelel, ismerik, mindenkinek jut is, marad is. Kérdőjelet csak a Szerb Haladó Párt regnálása alatti legnagyobb elégedetlenség és az ezt megtestesítő szerbiai tüntetők jelentenek: az, hogy a hatalom ennyi gesztust tesz, arra utal, hogy kényelmetlen neki az utca hangja. Amely az újvidéki tragédia kapcsán igazságot és elszámoltatást követel. A miniszterelnök beáldozása viszont láthatóan nem elég nekik, hiszen országszerte további tüntetéseket jelentettek be.
Mi az, amivel megelégednének? Ezt nem tudjuk. Vagy Vučić távozása, vagy az, hogy az elnöki posztot úgy töltse be, ahogy az az alkotmányban szerepel: szobanövényként, az informális hatalmával nem élve. Mondják azt is, hogy szakértői kormányt akarnak, amelynek az lenne csak a dolga, hogy tiszta viszonyokat teremtve megszervezne egy új, fair körülmények között zajló választást. Mivel előbbiek nem várhatóak, utóbbit pedig határozottan visszautasítja a hatalom, a kérdés leginkább az, hogy mi az, amit a tüntetők kaphatnak. A Gemištnek nyilatkozó Balkán-szakértő, Németh Ferenc szerint érdemes Vučić fejével gondolkodni és megvizsgálni, hogy a politikus miből tud jól kijönni, mi mekkora rizikót jelent neki és mennyire eladható külföldön, hogy a szerb kormány teljesített már minden tüntetői kérést. Ezalapján két forgatókönyv játszik.
Új kormány alakul. Ez nem valószínű, hiszen a tüntetők újabb pártkatonát látnának az új miniszterelnökben és a kormánytagokban is, pontosan tudják, hogy a Szerb Haladó Pártban és környékén minden szálat Vučić mozgat.
Előrehozott választásokat tartanak valamikor tavasszal. Ez Szerbiában bevett szokás, a választásokat már eleve inkább két-, mint négyévenként tartják, igaz, Vučić főleg akkor ír ki újat, ha Koszovó miatt szorongatják. Ez volna az első alkalom, hogy belpolitikai probléma elől menekülne ebbe. Egy új választás eladható a külföld felé is, plusz erősíti az elnök pozícióját, hogy a tüntetők nem szavaznának az eddigi ellenzékre, új mozgalom pedig nem látszik, és mondjuk áprilisig nehéz azt megszervezni úgy, hogy országos infrastruktúrája legyen.
Németh Ferenc szerint attól nem kell tartani, hogy választási csalással akarja magát menteni Vučić, mint Milošević tette 2000-ben, épp ellenkezőleg: ha nem is lesz a szabad és tiszta választások mintaképe az új választás, arra pont a kilencvenes évek történései és az azokból levont tanulságok miatt mindenképpen törekedni fognak, hogy ne érje annyi hazai és nemzetközi kritika a választás lebonyolítását és a kampányfinanszírozásokat. Simán lehet, hogy a tüntetők egy tisztább és korrektebb választást is elcsaltnak fognak vélni, miután a Szerb Haladó Párt felügyeli alatta az államapparátust, de addig még sok dolog történhet, és nekik pl. ki kell tartaniuk.
Ha kitartanak, akkor jöhet esetleg a szakértői kormány, ami lehetőséget teremt arra, hogy abból kiemelkedjenek politikusok és ők szervezzék meg a tüntetőkre támaszkodó új politikai erőt, mint az Bulgáriában, Montenegróban és Szlovákiában is történt nemrég, hiszen a tüntetéseknek nem látszik vezetője, felemelkedőben lévő arca. Vannak hírek arról, hogy a tüntetőktől tudatosan, a velük való összemosás elkerülése érdekében távol tartott parlamenti ellenzék ahogy tette 2020-ban, úgy most is bojkottálhatja a választást: ám hogy ezzel mitől lesz majd előrébb a szerbiai korrupció és jogállam helyzete, rejtély, az ellenzékváltást azonban kétségkívül elősegíti.
Ugyan nincs köze a tömegtüntetéseknek a kormányválsághoz, Fico mégis gondban van
A déli szomszéd után érdemes az északira nézni: a miniszterelnök még a helyén, de nem igazán tudni, van-e még mögötte többség, már arról beszélnek, hogy előrehozott választások jöhetnek. Szlovákiában hónapok óta a Robert Fico mögötti balpopulista-nacionalista kormánykoalíció sokszor kicsinyes viszályaitól hangos a sajtó, a liberális-jobboldali ellenzék pedig ebben megkapaszkodva próbálja tömegtüntetésekkel mutatni, hogy van alternatíva. Mi folyik Pozsonyban és miért? A Gemišten lassan hagyománynak számít, hogy erről Tokár Géza szlovákiai politikai elemzőt (itt lehet követni a munkásságát), az Új Szó napilap publicistáját kérdeztem.

Azért van kormányválság, mert a Robert Fico kormányát alkotó három párt – a balpopulista Smer, a balközép Hlas és a szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt (SNS) – politikusainak egyrésze összeveszett egymással, saját pártvezetésével, nem tagjai már korábbi pártjaiknak és így odalett a parlamenti többség – tehát nem a kormány politikája vagy annak vágyott külpolitikai orientációja miatt. Pozsonyban ellenben utóbbi miatt ment nemrég utcára százezer ember, így Szerbiához hasonlóan könnyű összefésülni a kettőt, ahol szintén van egy kormányválság meg annak okozója, egy nagy tüntetés. Vége volna Ficónak?
Valóban két külön dolog zajlik. Az ellenzék tömegtüntetések útján próbál kialakítani egy kormányellenes egységfrontot – ezek fő témája Szlovákia külpolitikai irányultsága és EU-tagsága, plusz Fico által „négy égtáj politikájának” hívott Moszkva-barát politikájának elítélése. A tüntetésekhez két dolog adta meg az alaphangot: az egyik, hogy Fico még decemberben bejelentés nélkül ellátogatott Moszkvába Vlagyimir Putyinnal tárgyalni, majd összeveszett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a gáztranzit leállítása kapcsán és megfenyegette Ukrajnát szlovák válaszlépésekkel, amikből sokat még nem láttunk. De nemcsak Fico ment Moszkvába, Andrej Danko, az SNS elnöke vezetésével ellátogatott oda külön egy szlovák parlamenti delegáció is január elején. Főleg turistáskodtak, és miközben végig dicsérték Moszkvát, Tibor Gašpar korábbi rendőrfőkapitány, smeres parlamenti alelnök kijelentette, hogy ha nem alakul át az EU politikája, hajlandóak lehetünk megfontolni az onnan való kilépést is. Szerintem ez egy partizán kijelentés volt, amit senkivel sem egyeztetett – az ellenzék viszont rögtön ráakaszkodott, hogy eszerint ezt készíti elő a Fico-kormány.
A tömegtüntetések önmagukban a Fico-kormány számára semmilyen problémát nem jelentenének, elvégre ezt megszokták már. A gond az, hogy a tüntetésekkel párhuzamosan ők maguk építik le a kormányt a belső viszályaikkal
és ellenségeskedéseikkel. Most úgy tűnik, hogy vagy elveszítik a parlamenti többségüket, vagy az sokkal törékenyebb lesz az eddiginél, 77 képviselőjük lesz, miközben a többséghez minimálisan ugye 76 szükséges. A nagyobb probléma Fico számára inkább ez. A tömegtüntetések ezért szerintem inkább felvezetést jelentenek az esetleges előrehozott választásokhoz, hogy azt mutassák, hogy az ellenzék egységes, le tudja váltani Ficót és képes alternatívát mutatni.
Kik tüntetnek? Mekkora az átfedés a nagy 2018-as Fico-ellenes, akkor a kormányfő bukását és Peter Pellegrinire cserélését is okozó tüntetések és a mostaniak között?
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.