Most, hogy az ATV Ötben péntek este Ceglédi Zoltán személyesen tanította meg nézők százezreit a Gemišt szó helyes kiejtésére, ideje elnézni Lengyelországba, ott ugyanis a ‘s’ hangot ‘sz’-nek írják, végleg összezavarva ezzel mindenkit nyugaton.
„Az Európai Bíróság döntése a bizonyíték Mateusz Morawiecki miniszterelnök nagyon súlyos, politikai és történelmi tévedésére.”
A fenti idézetet nem az egyre erősödő lengyel ellenzék valamelyik vezetője vágta a kormányfő fejéhez a jogállamisági kritériumrendszer ellen benyújtott magyar-lengyel kereset Európai Bíróság általi elkaszálása után.
Épp ellenkezőleg, Morawiecki saját igazságügyi minisztere, Zbigniew Ziobro volt az, aki ilyen kemény kritikával illette saját főnökét.
Ziobro folyamatos kiszólásaival, a kormány egyre ingatagabb parlamenti többségével és a kormányzó táboron belüli hatalmi harcokkal pedig már nem először bizonyosodik be: az állampártként viselkedő Fidesszel szemben a Lengyelországot irányító Egységes Jobboldal koalíciója mára már minden, csak nem egységes.
Eredménybe kódolt civakodás
2019-es újraválasztása óta a lengyel jobboldal koalícióban vágott neki a közös kormányzásnak: ennek legnagyobb ereje messze a Jarosław Kaczyński vezette Jog és Igazságosság (PiS) volt, viszont a közös listára feltelepedtek más jobboldali kispártok is. Közülük a legjelentősebbek a szélsőjobboldali-populista Szolidáris Lengyelország, valamint a liberális-konzervatív Megegyezés voltak – valami olyasmi, mintha a Fidesz egy még létező MDF-fel és a Mi Hazánkkal koalíciózna.
Ebbe a felállásba már kódolva voltak a konfliktusok: akármelyik kispárt kiesésével a kormánykoalíció elveszíti parlamenti többségét, és külső támogatásért kell könyörögnie. A kispártok pedig – saját jelentőségük tudatában – sokat követeltek.
A Megegyezés elnöke, Jarosław Gowin megfúrta Kaczyński ötletét egy, a koronavírus miatt kizárólag levélszavazással megrendezendő elnökválasztásról, a Szolidáris Lengyelországot vezető Zbigniew Ziobro pedig egy látszólag jelentéktelen állatvédelmi törvényre hivatkozva robbantott majdnem kormányt. Ezekben az ügyekben egy a közös pont:
inkább hatalmi harcokról szólnak, mintsem közpolitikai kérdésekről.
A vitának az lett a végeredménye, hogy a PiS-elnök Kaczyński végül miniszterelnök-helyettesként beült a kormányba, hogy rendet rakjon a civakodó koalíciós pártok között. Kitartó munkával végül sikerült is kifúrnia a Gowin-féle mérsékelteket a kormányból – Gowinék kiesésével persze ideig-óráig megszűnt a kormánytöbbség, de a PiS-vezérnek végül sikerült elegendő képviselőt megvennie, átzsarolnia vagy átcsábítania ahhoz, hogy a kormány működőképes maradjon.
Így viszont a radikális igazságügyi miniszter Ziobro pozíciója erősödött meg a kormányon belül, akinek a különutas beszólásait Kaczyński bár ki nem állhatja, pártjának parlamenti szavazataira attól még rá van utalva. Ziobrónak pedig jót is tesz, ha hangoskodik: a civakodó kormánykoalíció utolsó tartóoszlopaként működő Kaczyńskinek óriási befolyása lesz arra, ki is kerül rá az Egységes Jobboldal jövő évi választási listájára, vagyis a miniszter paradox módon épp a kormányának éles kritikájával biztosíthatja be a politikai túlélését.
Bár ettől függetlenül, de lengyel sajtóforrások szerint úgy tudni, hogy Kaczyński napokon belül távozik is a kormányból – ez nem meglepő fejlemény, a pártelnök ugyanis kormányzati szerepvállalását eleve csupán egy átmeneti időszakra szánta.
Aki nem lop, nincs mitől félnie
Ziobrónak tehát a jogállamisági ítélet miatti már a sokadik kritikus húzása az elmúlt három évből. De miért is a miniszterelnökre mérges az Európai Bíróság ítélete miatt?
Azért, mert Ziobro már a 2020-as, uniós költségvetési tárgyalások idején is következetesen azt az álláspontot képviselte, hogyha akár a koronavírus miatti helyreállítási alapot, akár az új uniós büdzséből érkező pénzeket jogállamisági kritériumokhoz kötnék, azt Lengyelországnak kutya kötelessége megvétózni.
Emlékezetes: Magyarország Lengyelországgal együtt be is lengette a büdzsé vétóját a jogállamiság miatt, az utolsó pillanatban viszont végül politikai alkut kötöttek az Európai Bizottsággal. A két ország belement a költségvetés – és a jogállamisági kritériumrendszer – elfogadásába azzal a feltétellel, hogy azt a Bizottság a gyakorlatban nem használja mindaddig, amíg az Európai Bíróság nem dönt a magyar-lengyel semmisségi kereset ügyében. Az Európai Parlament hangos tiltakozása ellenére a Bizottság tartotta is magát az alkuhoz – a kereset bukásával azonban Ziobro elkezdhette hangoztatni, hogy ő bizony előre megmondta, vétózni kellett volna. Szerinte a döntés megmutatta, hogy „a megbékélés politikája és az EU-nak való behódolás semmibe vezető út”.
Azt még a kormányzó táboron belül is felismerték, hogy mi a baj Ziobro doktriner hozzáállásával. A megtámadott miniszterelnök, Mateusz Morawiecki szerint hiba lett volna vétózni és jogállamisági aggodalmak miatt visszautasítani azt a több, mint 700 milliárd złotyt (körülbelül 55 ezer milliárd forintot), amelyet a következő években Lengyelország az EU-tól kapna. A kormányfő arra is rámutatott, hogy Lengyelországnak tulajdonképpen nincs mitől félnie, hiszen
a bírósági ítélet szerint csak olyan ügyekben lehet a mechanizmust alkalmazni, amelyek „kellően közvetlen módon sértik vagy súlyosan veszélyeztetik az EU pénzügyi érdekeit”.
A kormányfő ezzel lényegében rátapintott a lényegre, amelyről már Bakó Bea is írt a Gemišt csütörtöki hírlevelében: a mechanizmus csupán szűk körben alkalmazható, nem automatikus, és érvényesítése hosszú procedúrát igényel.
Morawiecki szerint márpedig még az OLAF-nak sem volt baja az uniós pénzek lengyelországi felhasználásával, az unió csalás elleni hivatala a Lengyelországnak biztosított strukturális és mezőgazdasági források körében 2016 és 2020 között az uniós átlag alatt talált csak szabálytalanságokat. Az OLAF szerint ebben az időszakban a lengyel kifizetések 0,13 százalékát használták fel szabálytalanul, miközben az uniós átlag 0,29 százalékon tanyázik, Magyarország pedig sereghajtó a maga 2,2 százalékos szabálytalansági értékével.
Inkább Magyarország ellen lehetne bevetni
A fentiek azért is érdekes adatok, mert megmutatják, hogy illiberális kormányzás ide vagy oda, ég és föld a különbség a lengyel és a magyar kormány hatalomgyakorlási módszereiben. Egyrészt, a lengyel kormány nemcsak technikailag, de gyakorlatban is koalícióként működik: belső vitákkal, civakodásokkal, kompromisszumokkal, kormányválságokkal és táboron belüli beszólogatásokkal. Ez annak is köszönhető, hogy a lengyel jobboldal soha nem jutott kétharmados többséghez, sőt, 2019 óta még a feles többségük is folyamatosan veszélyben forog.
Másrészt, Lengyelország gazdaságilag sem követi a NER modelljét. A gazdasági és politikai elit nem fonódott annyira mélyen össze, ahogyan nem jellemzőek a köz- és európai pénzeken felhizlalt nemzeti nagytőkések sem. Amivel az uniónak baja lehet, azok a lengyel kormány társadalompolitikai intézkedései, így az abortusz betiltása, vagy a következetes LMBTQ-ellenesség. Azonban hiába is szeretnék a lengyel kormányt ezek miatt a sarokba állítani, a jogállamisági kritériumrendszer erre nem alkalmas politikai eszköz – hiszen a fentiek nem sértik közvetlenül az unió pénzügyi érdekeit.
Sébastien Platon, a Bordeaux-i Egyetem európaijogász-professzora szerint éppen ezért Varsóra nehezebb is lesz ráhúzni a vizes lepedőt, mint Budapestre. A professzor a Rzeczpospolita lengyel napilapnak arról beszélt, hogy az EU pénzügyi érdekei elleni csalások magasabb szintje miatt az Európai Bizottságnak jobban megérheti először Budapestre célozni a jogállamisági mechanizmussal:
„Az első ügynek jól megalapozottnak kell lennie, ekkor alkalmazzák majd először a történelemben. Emiatt több értelme van Magyarországgal szemben indítani, és csak az első tapasztalatok után mutatni Lengyelországra.”
Magyar szempontból különösen tanulságos figyelni az Európai Bíróság ítélete körül kialakult lengyel civakodást. Míg itthon a kormánypártok egy emberként zengik, hogy Brüsszel a „gyermekvédelmi törvény” okán támadta meg Magyarországot (ez annak fényében abszurd, mert a keresetet Magyarország Lengyelországgal közösen nyújtotta be a Bíróság elé), Lengyelországban a kormányon is felmerült a politikai felelősség kérdése a döntés kapcsán.
Ami azonban még fontosabb: a lengyel miniszterelnök még egy ilyen túlfűtött politikai környezetben is megőrizte a józan eszét, s nem kezdett heveny brüsszelezésbe, és úgy tűnik, nem kezd politikailag kockázatos chicken game-be az uniós forrásokkal kapcsolatban az Európai Bizottsággal.
Ha még olvasnál: a héten a fent említett európai bírósági ítélet legalaposabb elemzésén túl írtunk a zöldpártok szerbiai szerencsétlenkedéséről (bizniszpártként indultak, hatalomközeli szatelitek lettek belőlük, most lett egy hiteles, de a kormány máris koppintja őket), a Gattyán-párt szerencsétlenkedéséről terepen, és a kolozsvári Transindex Transtelexszé válásáról is próbáltuk megfejteni, ki és miért jár ezzel jól.