Most, hogy az ATV Ötben péntek este Ceglédi Zoltán személyesen tanította meg nézők százezreit a Gemišt szó helyes kiejtésére, ideje elnézni Lengyelországba, ott ugyanis a ‘s’ hangot ‘sz’-nek írják, végleg összezavarva ezzel mindenkit nyugaton.
„Az Európai Bíróság döntése a bizonyíték Mateusz Morawiecki miniszterelnök nagyon súlyos, politikai és történelmi tévedésére.”
A fenti idézetet nem az egyre erősödő lengyel ellenzék valamelyik vezetője vágta a kormányfő fejéhez a jogállamisági kritériumrendszer ellen benyújtott magyar-lengyel kereset Európai Bíróság általi elkaszálása után.
Épp ellenkezőleg, Morawiecki saját igazságügyi minisztere, Zbigniew Ziobro volt az, aki ilyen kemény kritikával illette saját főnökét.
Ziobro folyamatos kiszólásaival, a kormány egyre ingatagabb parlamenti többségével és a kormányzó táboron belüli hatalmi harcokkal pedig már nem először bizonyosodik be: az állampártként viselkedő Fidesszel szemben a Lengyelországot irányító Egységes Jobboldal koalíciója mára már minden, csak nem egységes.
Eredménybe kódolt civakodás
2019-es újraválasztása óta a lengyel jobboldal koalícióban vágott neki a közös kormányzásnak: ennek legnagyobb ereje messze a Jarosław Kaczyński vezette Jog és Igazságosság (PiS) volt, viszont a közös listára feltelepedtek más jobboldali kispártok is. Közülük a legjelentősebbek a szélsőjobboldali-populista Szolidáris Lengyelország, valamint a liberális-konzervatív Megegyezés voltak – valami olyasmi, mintha a Fidesz egy még létező MDF-fel és a Mi Hazánkkal koalíciózna.
Ebbe a felállásba már kódolva voltak a konfliktusok: akármelyik kispárt kiesésével a kormánykoalíció elveszíti parlamenti többségét, és külső támogatásért kell könyörögnie. A kispártok pedig – saját jelentőségük tudatában – sokat követeltek.
A Megegyezés elnöke, Jarosław Gowin megfúrta Kaczyński ötletét egy, a koronavírus miatt kizárólag levélszavazással megrendezendő elnökválasztásról, a Szolidáris Lengyelországot vezető Zbigniew Ziobro pedig egy látszólag jelentéktelen állatvédelmi törvényre hivatkozva robbantott majdnem kormányt. Ezekben az ügyekben egy a közös pont:
inkább hatalmi harcokról szólnak, mintsem közpolitikai kérdésekről.
A vitának az lett a végeredménye, hogy a PiS-elnök Kaczyński végül miniszterelnök-helyettesként beült a kormányba, hogy rendet rakjon a civakodó koalíciós pártok között. Kitartó munkával végül sikerült is kifúrnia a Gowin-féle mérsékelteket a kormányból – Gowinék kiesésével persze ideig-óráig megszűnt a kormánytöbbség, de a PiS-vezérnek végül sikerült elegendő képviselőt megvennie, átzsarolnia vagy átcsábítania ahhoz, hogy a kormány működőképes maradjon.
Így viszont a radikális igazságügyi miniszter Ziobro pozíciója erősödött meg a kormányon belül, akinek a különutas beszólásait Kaczyński bár ki nem állhatja, pártjának parlamenti szavazataira attól még rá van utalva. Ziobrónak pedig jót is tesz, ha hangoskodik: a civakodó kormánykoalíció utolsó tartóoszlopaként működő Kaczyńskinek óriási befolyása lesz arra, ki is kerül rá az Egységes Jobboldal jövő évi választási listájára, vagyis a miniszter paradox módon épp a kormányának éles kritikájával biztosíthatja be a politikai túlélését.
Bár ettől függetlenül, de lengyel sajtóforrások szerint úgy tudni, hogy Kaczyński napokon belül távozik is a kormányból – ez nem meglepő fejlemény, a pártelnök ugyanis kormányzati szerepvállalását eleve csupán egy átmeneti időszakra szánta.
Aki nem lop, nincs mitől félnie
Ziobrónak tehát a jogállamisági ítélet miatti már a sokadik kritikus húzása az elmúlt három évből. De miért is a miniszterelnökre mérges az Európai Bíróság ítélete miatt?
Azért, mert Ziobro már a 2020-as, uniós költségvetési tárgyalások idején is következetesen azt az álláspontot képviselte, hogyha akár a koronavírus miatti helyreállítási alapot, akár az új uniós büdzséből érkező pénzeket jogállamisági kritériumokhoz kötnék, azt Lengyelországnak kutya kötelessége megvétózni.
Emlékezetes: Magyarország Lengyelországgal együtt be is lengette a büdzsé vétóját a jogállamiság miatt, az utolsó pillanatban viszont végül politikai alkut kötöttek az Európai Bizottsággal. A két ország belement a költségvetés – és a jogállamisági kritériumrendszer – elfogadásába azzal a feltétellel, hogy azt a Bizottság a gyakorlatban nem használja mindaddig, amíg az Európai Bíróság nem dönt a magyar-lengyel semmisségi kereset ügyében. Az Európai Parlament hangos tiltakozása ellenére a Bizottság tartotta is magát az alkuhoz – a kereset bukásával azonban Ziobro elkezdhette hangoztatni, hogy ő bizony előre megmondta, vétózni kellett volna. Szerinte a döntés megmutatta, hogy „a megbékélés politikája és az EU-nak való behódolás semmibe vezető út”.
Azt még a kormányzó táboron belül is felismerték, hogy mi a baj Ziobro doktriner hozzáállásával. A megtámadott miniszterelnök, Mateusz Morawiecki szerint hiba lett volna vétózni és jogállamisági aggodalmak miatt visszautasítani azt a több, mint 700 milliárd złotyt (körülbelül 55 ezer milliárd forintot), amelyet a következő években Lengyelország az EU-tól kapna. A kormányfő arra is rámutatott, hogy Lengyelországnak tulajdonképpen nincs mitől félnie, hiszen
a bírósági ítélet szerint csak olyan ügyekben lehet a mechanizmust alkalmazni, amelyek „kellően közvetlen módon sértik vagy súlyosan veszélyeztetik az EU pénzügyi érdekeit”.
A kormányfő ezzel lényegében rátapintott a lényegre, amelyről már Bakó Bea is írt a Gemišt csütörtöki hírlevelében: a mechanizmus csupán szűk körben alkalmazható, nem automatikus, és érvényesítése hosszú procedúrát igényel.
Morawiecki szerint márpedig még az OLAF-nak sem volt baja az uniós pénzek lengyelországi felhasználásával, az unió csalás elleni hivatala a Lengyelországnak biztosított strukturális és mezőgazdasági források körében 2016 és 2020 között az uniós átlag alatt talált csak szabálytalanságokat. Az OLAF szerint ebben az időszakban a lengyel kifizetések 0,13 százalékát használták fel szabálytalanul, miközben az uniós átlag 0,29 százalékon tanyázik, Magyarország pedig sereghajtó a maga 2,2 százalékos szabálytalansági értékével.
Inkább Magyarország ellen lehetne bevetni
A fentiek azért is érdekes adatok, mert megmutatják, hogy illiberális kormányzás ide vagy oda, ég és föld a különbség a lengyel és a magyar kormány hatalomgyakorlási módszereiben. Egyrészt, a lengyel kormány nemcsak technikailag, de gyakorlatban is koalícióként működik: belső vitákkal, civakodásokkal, kompromisszumokkal, kormányválságokkal és táboron belüli beszólogatásokkal. Ez annak is köszönhető, hogy a lengyel jobboldal soha nem jutott kétharmados többséghez, sőt, 2019 óta még a feles többségük is folyamatosan veszélyben forog.
Másrészt, Lengyelország gazdaságilag sem követi a NER modelljét. A gazdasági és politikai elit nem fonódott annyira mélyen össze, ahogyan nem jellemzőek a köz- és európai pénzeken felhizlalt nemzeti nagytőkések sem. Amivel az uniónak baja lehet, azok a lengyel kormány társadalompolitikai intézkedései, így az abortusz betiltása, vagy a következetes LMBTQ-ellenesség. Azonban hiába is szeretnék a lengyel kormányt ezek miatt a sarokba állítani, a jogállamisági kritériumrendszer erre nem alkalmas politikai eszköz – hiszen a fentiek nem sértik közvetlenül az unió pénzügyi érdekeit.
Sébastien Platon, a Bordeaux-i Egyetem európaijogász-professzora szerint éppen ezért Varsóra nehezebb is lesz ráhúzni a vizes lepedőt, mint Budapestre. A professzor a Rzeczpospolita lengyel napilapnak arról beszélt, hogy az EU pénzügyi érdekei elleni csalások magasabb szintje miatt az Európai Bizottságnak jobban megérheti először Budapestre célozni a jogállamisági mechanizmussal:
„Az első ügynek jól megalapozottnak kell lennie, ekkor alkalmazzák majd először a történelemben. Emiatt több értelme van Magyarországgal szemben indítani, és csak az első tapasztalatok után mutatni Lengyelországra.”
Magyar szempontból különösen tanulságos figyelni az Európai Bíróság ítélete körül kialakult lengyel civakodást. Míg itthon a kormánypártok egy emberként zengik, hogy Brüsszel a „gyermekvédelmi törvény” okán támadta meg Magyarországot (ez annak fényében abszurd, mert a keresetet Magyarország Lengyelországgal közösen nyújtotta be a Bíróság elé), Lengyelországban a kormányon is felmerült a politikai felelősség kérdése a döntés kapcsán.
Ami azonban még fontosabb: a lengyel miniszterelnök még egy ilyen túlfűtött politikai környezetben is megőrizte a józan eszét, s nem kezdett heveny brüsszelezésbe, és úgy tűnik, nem kezd politikailag kockázatos chicken game-be az uniós forrásokkal kapcsolatban az Európai Bizottsággal.
Ha még olvasnál: a héten a fent említett európai bírósági ítélet legalaposabb elemzésén túl írtunk a zöldpártok szerbiai szerencsétlenkedéséről (bizniszpártként indultak, hatalomközeli szatelitek lettek belőlük, most lett egy hiteles, de a kormány máris koppintja őket), a Gattyán-párt szerencsétlenkedéséről terepen, és a kolozsvári Transindex Transtelexszé válásáról is próbáltuk megfejteni, ki és miért jár ezzel jól.
Ez, meg Bea múltkori cikke az Európai Bíróság döntéséről már megüti az azonnali fénykori színvonalát. Köszönöm, érdemes volt feliratkozni.