A nagy román nemzeti projekt: a háttérben elkezdődött Románia és Moldova egyesítése

Ma és holnap ül össze az Európai Tanács, azaz az EU-tagállamok vezetői, hogy megtárgyalják az aktuális ügyeket, köztük azt, hogy hogyan tovább Ukrajnával. Ez lesz az új magyar miniszterelnök, Magyar Péter első találkozása EU-beli kollégáival, ha már ugye a Kotori-öbölben tartott csúcsot kihagyta. Lassan két hete próbáljuk megtudni a kormánytól, miért nem vett részt ezen Magyar Péter: ugyan továbbra is sikertelenül, de legalább arra már kaptunk ígéretet, hogy érkezik valamikor válasz a kérdéseinkre.

Ukrajnáról hallani máshol eleget. A mai hírlevélben Moldováról lesz szó, amely szeretné elérni, hogy szabadulva Ukrajna ölelésétől gyorsabban haladjon az EU felé.

• Barabás T. Jánossal, a térség szakértőjével, korábbi diplomatával arról beszélünk, mi miatt érdeke az EU-nak és Romániának Moldova EU-tagsága és hogyan halad eközben a nagy román nemzeti projekt, Románia és Moldova egyesítése. Elmondása szerint meglepően jól, szóval érdemes figyelni: mutatjuk, hogy mire.

• Vendégszerzőnk, a Világnaplót jegyző Tóth Máté Bence pedig Tiraszpolból, a szakadár moldovai Transznisztriából jelentkezik, ahol beszélt Orbán Viktort tisztelő orosz katonákkal és elégedett helyi fiatalokkal is. Visszatérnének-e Moldovához? Min múlik ez: Moszkván vagy a helyi oligarchákon? Jó olvasást, van mit most is.

---

Harasó, mellé egy kedves mosoly

Győzelem napja, szombat reggel 8 óra.

Tiraszpol egyik fő utcáján, az Október 25-e utcán sétálok, hogy időben odaérjek a zászlófelvonáshoz. Mivel ezen az úton fog végighaladni a katonai felvonulás, az utca teljesen kiürült, járókelőt is alig látni. Éppen ezért kissé szürreális, filmbe illő, ahogyan az üres utat betöltik a köztéri hangszórókból harsogó szovjet-orosz katonai dallamok. Elkezdem filmezni a kis kamerámmal a szovjet csendéletet, amikor egy civil ruhás férfi lép oda hozzám, oroszul köszön, és a papírjaimat kéri.

Miközben ellenőrzi – és közben a telefonján is matat –, megjelenik még négy-öt civil ruhás férfi. Zajlik a konzultáció a kollégák között. A gyenge „pánszláv” nyelvtudásommal annyit tudok elmondani, hogy magyar turista vagyok, többet nem. Végül az egyikük perfekt angollal, illedelmesen elkezd kikérdezni. Ahogy az útlevelemet nézegetik, a háttérben az egyik, főnöknek kinéző nagyobb úr az útlevelet meglátva felkiált: „Áh, Vengrija, Orbán, Putyin, druzsba!”

Egy ilyen pillanatban – miközben Magyarországon épp az említett kormányfő töltötte az utolsó óráit a hatalomban – pont ez volt a segítségemre. Jeleztem a főnök úrnak, hogy mutatok valamit, és opportunista módon elővettem a 2021-es foci-Eb-n Orbánnal készült szelfimet. Láttam, hogy a szeme elkerekedik; hátrált egyet, „no problem, no problem”, majd intett a kollégának, hogy azonnal adja vissza az útlevelem.

Mivel a reggeli kávé elmaradt, megkérdeztem az angolul beszélő állambiztonsági úriembertől, hogy milyen kávézó van nyitva. Erre hirtelen odaugrott a főnök úr a „kofe?” kérdéssel, amire buzgón bólogattam: „da, da, ja hacsu kofe.” Mutatta az irányt, és előre tessékelt az Október 25-e úton. Még nem tudtam, merre megyünk, csak annyit tudtam neki oroszul mondani: „Tiraszpol, ocseny harasó”, vagyis Tiraszpol nagyon jó. A főnök úr erre széttárta a karját, és büszkén, nagy mosollyal csak ennyit mondott: „Eta Szovjetszkij Szojuz!” Vagyis: ez a Szovjetunió.

Mindez 2026-ban, a Dnyeszter-menti Köztársaságban, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Transznisztriában. Abban a szakadár köztársaságban, amelyet a nemzetközi közösség Moldova részeként ismer el, de ahol a szovjet nosztalgia az idősebb generáció lelkében és a köztéri szimbólumokban tovább él.

Tiraszpoli vibe-ok. Fotók: Tóth Máté Bence, 2026

Lenin-szobor, a legújabb iPhone és egy hallgatag város

Az utca egyik oldalán egy Lenin-szobor és a sarló-kalapácsos transznisztriai zászló, a másik oldalán egy helyi elektronikai üzlet büszkén kifeszített Samsung Vision AI és iPhone 17 Pro hirdetése. Keleti nosztalgia, nyugati vágyak. A benyomásom szerint ez leginkább a generációs különbségeket tükrözi: az idősebbek a szovjet életérzésre, az orosz ölelő karra vágynak, a fiatalabbak a modern eszközökre és az európai életre.

Tiraszpolnak igazi posztszovjet kisvárosi hangulata van. A két főutcán – a Karl Liebknecht és a már említett Október 25-e utcán – megtalálható szinte minden, ami a városi élethez kell: középületek, szupermarketek, bankok, kávézók és néhány étterem. 120 ezres városról lévén szó, túlzott pezsgést nem találni, kivéve, ha olyan össznépi ünnep idején érkezünk, mint a Győzelem napja vagy a szeptember 2-ai Köztársaság napja. Az utcakép vegyes, és többnyire látszik rajta a nagy generációs olló. Vagy a még gimnazista fiatalok lézengenek délutánonként a kávézókban, ugyanúgy a telefonjukon TikTokot pörgetve és e-cigit szívva, akárcsak itthon, vagy a nyugdíjasok húzzák a banyatankjaikat és ücsörögnek a köztéri padokon, nem kevés cigarettát elszívva. Hogy leginkább gimnazistákat látni az utcán, az nem véletlen:

a fiatal felnőttek többsége, aki teheti, már inkább Moldovában vagy máshol próbál szerencsét. Transznisztriában ugyanis nem sok perspektíva van.

Az Október 25-e utca mellett betértem egy igazi újhullámos, egészségtudatos étterembe, amelynek avokádó-lazac-edamame tálas étlapja még Budapesten is népszerű lenne. A magyar árakhoz szokva felüdülés volt 2400 forintból megebédelni. A húszas évei elején járó kiszolgáló lány nem beszélt angolul, így csak fordító alkalmazással tudtunk kommunikálni, de kedvesen szolgált ki. Próbáltam pár mondatban szóba elegyedni vele, hogy turista vagyok, milyen jó hely ez a Tiraszpol, és kérdeztem a Dnyeszter-menti életről is, de egy kedves mosollyal és egy harasóval le is tudta, így nem erőltettem tovább.

Ez általános tapasztalat volt. Kevés helyivel tudtam beszélgetni, és akikkel váltottam pár szót, ők sem nyíltak meg arról, milyen az élet a Dnyeszter-menti Köztársaságban. Nem tudom, hogy ennek a helyi politikai környezet vagy csak az én balszerencsém az oka. De könnyen lehet, hogy mindkettő. Transznisztriában ugyanis egyes hírek szerint a politikai vezetők és a hatóságok bírálata is szélsőséges cselekménynek, illetve „közszereplő nyilvános becsületsértésének” minősülhet. Ilyen indokkal 2020-ban egy helyi aktivistát is őrizetbe vettek, aki békés tüntetést szervezett a hatóságok által akkor bevezetett korlátozások ellen.

Egyetlen tiraszpoli fiatallal sikerült mégis hosszabban szót váltanom, épp a Győzelem napi felvonulás alatt. A huszonéves férfi, aki Alexként mutatkozott be, két másik fiatal turistával beszélgetett, így bátorkodtam csatlakozni hozzájuk.