Kifejezetten Németország-centrikus hírlevél a mai, a témát, a német politikát felforgatni hivatott új baloldali-konzervatív pártot két nézőpontból is körüljárva.
Új alternatíva Németországnak?
Németország új pártot kapott: hétfőn Sahra Wagenknecht és kilenc társa bejelentette, hogy kilépnek a kommunista Die Linke pártból, és 2024-ben az EP-választáson és a keletnémet tartományi választásokon rajthoz állnak a frontemberről elnevezett BSW-vel (Bündnis Sahra Wagenknecht, azaz SW Szövetség). Hogy ez jönni fog, azt már tavaly megjósoltuk, nem újdonság az olvasóinknak. Wagenknechték egy
kisembert képviselő szociálkonzervatív-szoftnacionalista-migrációellenes pártot akarnak, amely külpolitikájában Wagenknecht férje, a Linke-alapító Oskar Lafontaine tézisei alapján („Moszkva európai város, Washington nem az”) önálló európai arcélt akar, nagyobb távolságot tartana az USA-tól, egy új békerendszerben az Oroszországgal való együttműködéstől sem zárkózik el.
Erősebb jóléti államot akarnak, amit az ún. nagyon gazdagok, a techkonszernek és a globális nagyvállalatok megadóztatásából fedeznének, némileg megalapozatlanul, ugyanis ezek alapvetően az USA-ban adóznak, ráadásul a Welt számításai szerint a száz leggazdagabb német vagyona öt hónap alatt elapadna, ha azt egy az egyben beleöntenék a német költségvetés jóléti kiadásaiba: azaz vagy nem gondolják ezt annyira komolyan, vagy abban bíznak, hogy a szavazóiknak elég, ha szépeket ígérnek és erőseket mondanak. Tudatosan rámennek ugyanis a sokak számára protestpártként működő szélsőjobbos AfD táborára azzal, hogy a Scholz-kormányt minden idők legrosszabb kormányának nevezik, amely elő akarja írni az embereknek, hogyan éljenek, fűtsenek, gondolkodjanak és beszéljenek. Emiatt még a jobbos Welt is lát potenciált az új pártban: „A közlekedésilámpa-koalíció túl keveset tesz a lakosság további részeinek látható elszegényedése ellen. A covid alatti tekintélyelvűség, a woke identitáspolitika nyomatása és a főleg keleten sokak által nem támogatott külpolitika együttesen ahhoz vezetett, hogy sokan elidegenedtek az intézményektől.”
A konzervatív-zöld Frankfurter Allgemeine is lát valamit Wagenknechtékben: szerintük a párt nagy előnye, hogy a jobboldali populista jelzőt nem lehet rájuk sütni, és leginkább az SPD-re lesznek veszélyesek, mert nyugaton annak már eleve az AfD felé tartó értékkonzervatív szavazóit el tudják majd vinni. Az FAZ szerint kicsit mintha örülne is a többi párt a BSW megjelenésének: mintha meglenne az AfD ellenszere. A balos Freitag egyenesen címlapra is rakta az AfD nevét, Wagenknecht arcával, igaz, tett a végére egy kérdőjelet, mégiscsak újságról van szó: Alternatíva Németországnak?
A sajtó többi része inkább szkeptikus. A jobbos Münchner Merkur úgy látja, legfeljebb Putyin örülhet, a konzervatív NZZ szerint a Wagenknecht-párt egyelőre porszívóként működik, ami felszívja az elégedetleneket, de nekik azon túl, hogy majd mindig felháborodik, mást egyelőre nem kínál. Az üzleti Handelsblatt láthatóan undorodik Wagenknecht nézeteitől, de remélik, arra jó lesz, hogy megfelezze az AfD-tábort.
A balos sajtóban a Zöldekhez közelálló taz Wagenknecht egóján rugózik, és gúnyosan temeti a pártot, mondván az egy olyan startup, amit mintha a közvélemény-kutatók állítottak volna össze aktuális igények mentén. A közmédia kiírta magából, hogy idegesíti Wagenknecht, mert mindig csak szerepel, de soha nem mond semmi konkrétumot. A Linke-közeli Neues Deutschland cikkek tömkelegében támadja az új pártot, mondván az kihasználja az emberek félelmeit, a gazdaságot az igazságosság elé helyezi (hiába, az elosztandó pénzt meg kell valakinek termelnie), és eleve, mandátumtolvajok, adják vissza a parlamenti helyeiket. Az AfD-közeli Junge Freiheit pedig azt hangsúlyozza, hogy Wagenknecht linkés volt, magával vitte a párt mandátumait, azaz igyekszik annyira kommunistának beállítani a politikust, amennyire csak lehet. (Akit a regionális lapok véleménye is érdekel, annak itt egy sajtószemle: igen, Németországban vannak olvasható vidéki-nagyvárosi lapok, és azért volt ilyen hosszú a sajtószemle, hogy látszódjon, milyen az, amikor vannak véleményrovatai az újságoknak, és ezek kommentálják is a napi eseményeket, ahogy azt illik és kell.)
Hogy mennyien támogatnák a BSW-t, még nem igazán tudni. A közvélemény-kutatók harca elkezdődött: van, aki már most 12%-ra méri a BSW-t, de van olyan cég, amely egyelőre 3%-ra, a főnöke pedig azzal turnézik a médiában, hogy már az 5% is siker lesz, mivel főleg linkés és a nem szélsőjobbos AfD-szavazókra számíthatnak legfeljebb. Egy, a német sajtóban gyakran idézett friss kutatás szerint a választók 27%-a tudja elképzelni, hogy esetleg a BSW-re szavaz: de sokat ez sem jelent. Amikor a humorista Hape Kerkeling 2009-ben egy mozifilmet promózva úgy tett, mintha pártot alakítana, a németek 19% mondta azt egy hasonló kutatás során, hogy lehet, leszavazna rá. A következő hetek-hónapok nyilván arról fognak szólni, hogy a felszínen tartsák a pártalapítás hírét: hogy milyen ismert ember csatlakozik a párthoz, ill. támogatja azt.
A másik kérdés az, hogy Wagenknechték távozásával összeomlik-e a Linke. A Bundestag-frakciójuknak a tíz politikus kilépése miatt legkésőbb januárban annyi. Ám a kutatás, amely 12%-ra mérte a BSW-t, adott a Linkének 4%-ot. Azaz lehet még reményük arra, hogy pár csalódott zöldszavazó voksaival nagyvárosi balos pártként megmaradjanak, ráadásul immáron belső feszültségek nélkül. A céljuk épp ez: egy progresszív, bevándorláspárti, zöld, urbánus baloldal, végképp levetkőzve az olyan maradinak, vidékinek, keletnémetnek és konzervatívnak, akár tabunak számító dolgokat, amikre építve Wagenknechték épp fel akarják forgatni a német politikát.
(Bukovics Martin)
A Nagy Wagenknecht-sejtés: baloldal identitáspolitika nélkül
A német politikát hónapok óta egyetlen nagy kérdés tartotta izgalomban: kilép-e Sahra Wagenknecht a szélsőbaloldali Linkéből, és létrehozza-e azt a pártot, amely zöld-, gender- és migrációkritikus szavazóknak ígér baloldali, szociális programot.
A válasz hétfőn jött el: Wagenknecht otthagyja a Linkét, és már a jövő évi európai parlamenti választáson, valamint a szintén 2024-es keletnémet tartományi voksolásokon saját párttal indul el. Wagenknecht mellett kilenc linkés képviselő ott is hagyta a párt parlamenti frakcióját (ezzel a Linke elveszti a frakcióstátuszt).
Wagenknecht régi szereplője a német politikának: a félig iráni származású keletnémet politikus az NDK-állampárt utódjánál, a Demokratikus Szocializmus Pártjánál (PDS) kezdett el fiatalon politizálni. Hosszú ideig ő volt az amúgy is szélsőbalos PDS szélsőbalosa, aki továbbra is kommunistának tartotta magát és pozitívan nyilatkozott az NDK-ról. A PDS-ből aztán Linke lett 2005-re, amikor csatlakoztak hozzájuk a szociáldemokratákból kiábrándult nyugati balosok.
Noha keletnémet tartományokban, valamint a nyugatnémet Bréma városállamban kormányzati szerephez is jutottak, sőt, Türingiában ma ők adják a miniszterelnököt is, az országos politikában a Linke outsider maradt, amellyel az SPD és a Zöldek akkor se működtek együtt, amikor amúgy – mint például 2013 és 2017 között – lett volna baloldali többség a Bundestagban.
A Linke sokáig megmaradt egyfajta keletnémet néppártnak, amely – ahogy a párt nagy öregje, Gregor Gysi még a plakátjain is hirdette – „a Kelet hangja“ akart lenni az újraegyesült (valójában és alkotmányjogilag is: a nyugatnémetek által gyarmatosított, elfoglalt) egységes Németországban. A régi pártkáderek azonban haltak ki, az NDK-nosztalgia is ma már kevésbé hat, a keletnémet elégedetlenség pedig legalább a 2015-ös menekültválság óta inkább szélsőjobbról fogalmazódik meg.
A Linke tehát keletnémet baloldali néppártból egyre inkább egy zöld, feminista és egyéb posztmateriális témákat is felvállaló össznémet szélsőbaloldali párt lett. Ezzel azonban olyan témákat kezdtek el képviselni, amelyek túlmutatnak a szociális követeléseken. Azonban egy újabb Zöldekre nem volt szükség: identitáspolitikai témákat vagy klímahisztit nyomató pártnak ott volt az ökopárt.
A Linkének sokkal inkább azokra kellett volna fókuszálni, akik gazdaságilag élnek hátrányos helyzetben. Ők azonban nem mindig feministák, vegánok, antifasiszták vagy multikulturalisták.
Wagenknecht az utóbbi időkben egyre keményebben bírálta a baloldali-progresszív identitáspolitikát. Különösen a Zöldeket kritizálta, akiket morális felsőbbrendűséggel vádolt: a Zöldek ugyan balos párt, de szavazóik városi gazdag emberek, akiknek fontosabb saját morális felsőbbrendűségük bizonygatása (azzal, hogy szójatejet isznak, „Refugees, welcome“ feliratú zászlókat lengetnek azon lakónegyedeikben, ahol amúgy egyetlen menekült se él, stb.).
Wagenknecht szerint egy valódi baloldalnak továbbra is a belföldi munkásosztály materiális gondjaival kell foglalkoznia: lakhatás, nyugdíj, fizetések vásárlóereje, szegénynegyedek biztonsága, stb. Számos identitáspolitikai vagy moralista követelés különösen ezen szegény rétegeknek árt. Nekik nem vegetáriánus menzakajára vagy autómentes belvárosokra van szükségük.
A Linke azonban egyre kevésbé hallotta meg az ő hangjukat. Nem csoda, hogy sokan közülük azon szélsőjobbra kezdtek el szavazni, amelynek szociális vagy gazdasági programja amúgy szintén nem az alsóbb osztályoknak kedvez.
Azaz a német politikában – ahogy az európai nagyrészében is – hiányzott az az erő, amely továbbra is csak a materiális kérdésekre fókuszál, nem moralizál, nem népnevel.
A politikai Wagenknecht-sejtés lényege, hogy számos szavazó hajlandó lenne egy olyan pártra szavazni, amely baloldali gazdaságpolitikát konzervatív társadalompolitikával és a nemzetállam igenlésével ötvöz.
Már csak azért is, mert továbbra is a nemzetállam az az egyetlen keret, amelyen belül megvalósítható a jóléti állam. A nemzetközi együttműködések a munkaerőpiac fellazításával, flexibilizálásával, a konkurencia növelésével, ennek megfelelően lefele tartó bérversennyel jár együtt. Mindez a mai progresszív politikában kiegészül olyan zöld követelésekkel (autó- vagy légi forgalom korlátozása, üzemanyag- és energiaárak emelése, stb.), amelyek elsősorban a szegényeknek hátrányosak. A progresszív-moralista identitáspolitika (feminizmus, a mindenféle szexuális kisebbségek támogatása) pedig olyan elvárásokat támasztana, amelyekkel az általában kispolgári, konzervatív értékrendű alsóbb osztályok nem feltétlenül értenek egyet.
Wagenknecht tehát egy olyan pártot hoz most létre, amely valóban betölthet egy hatalmas űrt a politikában: baloldali, de nem progresszív; konzervatív, de nem szélsőjobboldali; nemzetállampárti, de nem etnicista. A Wagenknecht-párt emellett elutasítja a német és európai érdekek feláldozását az atlantizmus oltárán, azaz békét szorgalmaz Oroszországgal, elvégre onnan jött az olcsó gáz, nem az Egyesült Államokból. Az atlantista militarizmussal szemben Wagenknecht pacifista, és sok tekintetben azon Ostpolitikot folytatná, amely egykoron – Gerhard Schröderig – éppen a német szociáldemokrácia fő külpolitikai iránya volt.
Egyelőre még nem alakult meg hivatalosan az új párt, de már berobbant a közvélemény-kutatásokban: gyakorlatilag a szocdemekkel és a Zöldekkel áll fej-fej mellett 12 százalék körüli népszerűséggel. Ráadásul a párt újdonságát mutatja, hogy ugyanúgy tud elhozni szavazókat a szélsőbaloldali Linkétől, a jobboldali liberális FDP-től, mint a szélsőjobboldali AfD-től. Különösen ez utóbbira jelent Wagenknecht komoly veszélyt.
A Wagenknecht-párt mellett az AfD már nem lesz egyedüli rendszerkritikus erő, ahogy az AfD neoliberalizmusa is jobban látszódni fog.
A baloldalon számos európai országban szokás arról tanakodni, hogy miként tudnák azon munkásosztályt visszaszerezni, amely ma már legtöbbször a szélsőjobboldalra szavaz. Wagenknecht szerint bizonyosan nem progresszív, identitáspolitikai moralizálással, zöld klímahisztériával vagy atlantista militarizmussal – hanem egy olyan pártprogrammal, amely manapság szélsőbalosnak, furcsának hat, de az 1980-as évekig gyakorlatilag a nyugat-európai szociáldemokrácia fősodrata volt: szociális politika a belföldi, autochton alsó osztályoknak.
Ha Wagenknecht sikeres lesz, az persze egyrészről igazán kaotikussá teszi a német politikát (egyes keletnémet tartományokban képtelenség lesz Wagenknecht és/vagy az AfD nélkül kormányt alakítani, de országosan is a szocdemeket és a Zöldeket középpárti státuszba száműzné) – másrészről viszont sikeres receptet mutathat az identitáspolitikába csavarodott európai baloldalnak.
(Techet Péter)
Chronik Mitteleuropa & Balkan
Röviden arról, mi történik még a környéken.
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.