A német választás hat nagy kérdése

Az ember, akinek a nevét rá se kell írni a plakátokra, mert mindenki ismeri: Robert Habeck eddigi alkancellár és gazdasági miniszter, a Zöldek korábbi társelnöke. Egy ember, egy szó: bizakodás, áll a plakáton. A Zöldeknek jó dolga van: 12-14% közé mérik őket (négy éve majd’ 15%-ot értek el), szavazóik nagyrésze kitart mellettük továbbra is, miután a német gazdaság zsugorodása nem érinti őket, sőt, klímavédelmileg a kisebb CO2-kibocsátás miatt még tapsolnak is neki. Ennél többet írni róluk nem is kell, nem is fogok. Fotó: Bukovics Martin, Drezda, 2025

A Scholz-kormány tavaly őszi bukásakor azt írtam, hogy végre lesz egy izgalmas választás Németországban. Nem volt nehéz ezt írnom, tekintve, hogy az nem Olaszország vagy Szerbia, hogy az előrehozott választás inkább legyen norma, mint kivétel. A választási kampány még érdekesebbre sikeredett, mint vártam.

Egyrészt a választás előtt felpörgött, sorozatossá vált iszlamista támadások miatt omladozni kezdett a szélsőjobb felé felhúzott fal: a CDU/CSU-nak ma már nem ciki a Bundestagban is együttszavazni az AfD-vel, ha az kell a többséghez és ahhoz, hogy határozottságot és eltökéltséget mutassanak a migráció okozta problémák kezelésében. Másrészt az új amerikai elnök és csapata naponta gyárt annyi történelmet, mint eddig havonta volt szokás: a Scholz-koalíció koporsójába az első szöget beütő orosz-ukrán háború kapcsán úgy néz ki – mint azt Demkó Attila már novemberben előrejelezte a Gemišten –, hogy az Ukrajnát három éven keresztül Oroszország elleni, a hazai rezsiárakat számos országban megnövelő szankciókkal, fegyverekkel és pénzzel támogató európaiak nélkül állapodik meg az USA és Oroszország, az EU-tagok legfeljebb a békefenntartásban és annak finanszírozásában jöhetnek a képbe, hiszen úgyis félnek attól, hogy Oroszország megtámadja őket.

Nem beszélve JD Vance alelnöknek az USA és az EU által közösen vallott értékek kapcsán Münchenben tartott, az európai országokat a tavalyi romániai elnökválasztási eredmények megsemmisítése kapcsán a demokrácia elárulásával, kiüresítésével vádoló beszéde, amely egy pofon erejével csattant a sebeit azóta nyalogató, a választásba való külföldi beavatkozást emlegető német és európai politikai elit arcán. Vance szerint ugyanis Európára nem Oroszország, Kína vagy más külső tényező, hanem a népakarat semmibevétele, a magukat liberálisnak nevező elitek abszolutista politikája, a vezetők mögötti demokratikus legitimáció hiánya jelenti az igazi veszélyt. Az amerikai alelnök fél órára még külön leült tárgyalni az AfD kancellárjelöltjével is, kiállva ezzel amellett, hogy demokráciákban a népnek joga van megválasztania a saját képviselőit, és e téren akár tévedni, pláne hülyének is lenni. Az üzenete ugyanaz volt, mint Musknak: a tűzfalat le kell bontani. Hozzá kell tenni, hogy eltérő az amerikai és az európai, akár német érdek: az AfD Trumpékhoz hasonlóan sokkal gyengébb EU-t akar.

Németország tehát egy olyan helyzetben találta magát február 23-ra, amit még tavaly év végén sem lehetett előrelátni, amikor azon ment a vita, hogy írhat-e egyáltalán Elon Musk a Springer-kiadó koronagyémántjába, a Die Weltbe az AfD mellett érvelve. Az elmúlt napokban aztán minden további nélkül megjelent a kancellárjelölti vitákon – még a Bertelsmann-féle RTL-en is – az AfD arca, Alice Weidel, a műsorvezető nem szívatta, kezet fogtak vele a többiek, nem fújolták, simán azt tették, amit demokráciában szokás lenne: vitatkoztak vele. Innováció és izgalom tehát főként jobbról és szélsőjobbról jött, a német baloldal a már egyre inkább a túlélésért küzdő Sahra Wagenknecht-féle BSW-t leszámítva az unalmat választotta: a mindig kiszámíthatóan, mindig ugyanúgy érkező reakciókat, az önismétléseket, a soha semmiből nem tanulást, az egyhelybenjárást és az állandósult morális feltartott ujjat, ami a kormányzati pénzekkel kitömött ún. civilek szervezte szélsőjobb elleni tüntetésekben csúcsosodik ki. Amit Ruff Bálint a partizános Vétó adásaiban örökhétfőként jellemzett a NER Magyar Péter előtti ellenzéke tevékenységében, azt produkálja a berlini balos-zöld médiaelit is hétről hétre, márpedig a befolyásuk odahaza még mindig nagy, Angela Merkellel együttműködésben sikerrel tolták el a német közbeszédet és eleve az általános világképet a középről kicsit balra.

A február 23-i előrehozott választás lesz a Scholz-féle választási reform utáni első megmérettetés: az egyéni és listás rendszer arányosítása miatt várhatóan számos olyan választókerület lesz, ami noha megszavazott magának egyéni képviselőt, az illető mégsem ülhet be a Bundestagba, nehogy az adott pártnak több képviselője legyen az egyéni mandátumokkal, mint amennyit listán megszavaztak neki. Ez legyen a német pártok problémája (a reform megöli a politikai versenyt: nem igazán éri meg csatatérkörzetért harcolni, hiszen azoktól a körzetektől esnek el a pártok, amiket a legkevésbé jó eredménnyel hoztak el), ezen felül van még pár izgalmasabb kérdés.

Mi lesz a migránsokkal?