A németek esete a lengyel jogállamisággal, az adatvédelemmel, az EU-bővítéssel és a káosszal

Jó reggelt az esős Strasbourgból, ahová főleg háttérbeszélgetni érkeztem mindenféle illetékessel az EU-bővítésről a készülő montenegrói nagyriportomhoz. A mai hírlevélben lesznek ugyan EU-s témák is, de a hangsúlyt ezúttal a németek viszik. Mivel érvelnek a lengyelek, miért nem adják ki az Északi Áramlatot talán felrobbantó ukrán férfit a németeknek? Miért közeledik egy óriási politikai válság Németországban, ami akár Friedrich Merz kancellár székébe is kerülhet? Miért épp a németek miatt akadt meg az EU-s döntéshozatal a felhasználók chatüzeneteinek automatikus szkennelése ügyében? Miért örülnek Montenegróban azon, németnek tűnő brüsszeli javaslatnak, hogy a jövőben újonnan csatlakozó EU-tagok egyelőre nem vétózhatnának? Miért számolta fel a legjobb német balos napilap a printkiadását a munkanapokon annak ellenére is, hogy azért szépen fogyott? És miért épp Németországban kötöttek végül ki a prágai főpályaudvarról 2022-ben elhajtott kárpátaljai cigány menedékkérők? Plusz: Milorad Dodik amerikai nyomásra/kérésre megtett váratlan és rejtélyes 180 fokos fordulata, illetve öt jó, sőt, kiváló környékbeli olaszrizling októberre. Jó olvasást, van mit! (bm)

---

Az nem meglepő, hogy nem adták ki a lengyelek az Északi Áramlatot a gyanú szerint felrobbantó ukránt, csak az, hogy mivel indokolják

Amikor 2022 szeptemberében valakik felrobbantották az Oroszországot Németországgal Lengyelország és Ukrajna megkerülésével, a tengeren keresztül összekötő Északi Áramlat 1-2 gázvezetékeket, illett mindenkinek rögtön az oroszokra gyanakodni – mit gyanakodni, meggyőződve lenni arról, hogy az oroszok tették tönkre azt a vezetéket, amin gázt adhatnának el és pénzt keresnének.

Először 2024-ben kezdte a sajtó pedzegetni, hogy esetleg mégis ukránok lehettek az akció mögött, aztán idén Olaszországban és Lengyelországban is őrizetbe vettek ukrán állampolgárokat az üggyel kapcsolatban. Németország nagyon szeretné, ha ők náluk állnának bíróság elé, ezért európai elfogatóparancs útján próbálták elérni a gyanúsítottak kiadatását, de mindkét ország lepattintotta őket. Olaszország csak egyelőre, ott ugyanis eljárási hiba miatt az elsőfokú eljárás megismétlését rendelték el, azaz nincs még a kiadatás érdemében jogerős döntés.

Előbb a miniszterelnök, aztán a bíró is megmondta

Nagyobb visszhangot kapott a múlt heti lengyel döntés, amely szintén csak elsőfokú, azaz nem jogerős, de egyből szabadlábra is helyezték az érintettet, Volodimir Zsuravlovot. A lengyel ügyben ráadásul már az ítélet előtt megindult a politikai üzengetés: mint akkor megírtuk mi is, a független bíróságokat szavakban nagyra tartó Donald Tusk miniszterelnök magabiztosan kijelentette már előre, hogy nem fogják a férfit kiadni, mert az nem szolgálná a lengyel érdeket, az Északi Áramlattal pedig nem az a baj, hogy felrobbantották, hanem hogy eleve megépült.

Mit ad Isten, a független lengyel bíróság nagyjából pont erre jutott pár nappal később. (Itt érdemes röviden megjegyezni, hogy az előző PiS-es kormány által véghezvitt reformok következtében felmerült a bírói kinevezések rendszerszintű politikai befolyásolásának a lehetősége, a vonatkozó törvényeket a 2023 végén hivatalba lépett Tusk-kormány érdemben azóta sem változtatta meg az elnöki vétók miatt.) Az ítélet nem jogerős, az ellen a lengyel ügyészség fellebbezhet, de annak fényében, hogy a Tusk-kormány látványosan ilyen ítéletet várt el, a legfőbb ügyész pedig egyszemélyben az igazságügyi miniszter (szintén PiS-es örökség, ami úgy maradt), eléggé meglepő lenne a fellebbezés.

A bíró kifejezetten izgalmas jogi érveléssel állt elő, amit ha rosszindulatú lennék, biztosan a politikai nyomásnak tudnék be.

Bár lehetett volna jogilag megalapozottan érvelni az európai elfogatóparancs megtagadása mellett az európai elfogatóparancsról szóló tanácsi kerethatározat rendelkezései alapján, de a bíró, Dariusz Łubowski nem ezt tette. Helyette eleve az elfogatóparancs létjogosultságát vitatta azon az alapon, hogy Németország nem is járhatna el az ügyben, és egyébként is, Ukrajna igazságos védekező háborút vív, amibe az ilyen szabotázs belefér. Közzétett szöveges ítélet híján a bíró érvelését egyelőre az OKO.press ítélethirdetésről szóló beszámolójából lehet megismerni.

Mi köze ehhez Németországnak?

A német ügyészség Volodimir Zsuravlovot szabotázzsal, robbantással és építmények megsemmisítésével gyanúsítja. Az illetőt a németeknek nem kiadó lengyel bíró egyik fő érve az, hogy az európai elfogatóparancsot nem is lehetett volna kibocsátani, ugyanis Németország nem folytathat le büntetőeljárást az ügyben, mert a szabotázs nem a területén történt, hanem nemzetközi vizeken.

Ez elsőre logikusnak is tűnik, azonban a német Büntető törvénykönyvnek van pár trükkös rendelkezése a területi hatállyal kapcsolatban. Alapvetően valóban a Németországban (vagy német hajón, légijárművön) elkövetett bűncselekményekre vonatkozik, de van néhány kiegészítő szabály. Bizonyos bűncselekményeket – köztük a robbantást – az elkövetési helytől függetlenül a hatálya alá vonja a német Btk, sőt, van egy bűncselekménytípustól független általános szabály is arra, hogy egy német ellen külföldön, vagy büntető joghatóság alá nem eső területen (ilyenek a nemzetközi vizek) elkövetett cselekményekre is a német büntetőjog érvényes. Az egy német alatt nyelvtanilag alapvetően embert szokás érteni, de ha ideértjük a cégeket is, akkor máris van német sértettje az ügynek: az Északi Áramlat résztulajdonosai között ugyanis német cégek, a Wintershall és az E.ON is megtalálhatók.

Ez pedig kérdések sorát veti fel a lengyel bíró másik fő érvével kapcsolatban.