Ez nem az az ellenzék, amit szeretnénk, hanem olyan, amilyet megérdemlünk

Miért érdemes megpróbálkozni akkor is az előválasztási részvétellel, ha ez az ellenzék nem győzött meg?

Az alapvetésem, az, hogy úgy kell leváltani a Fideszt, hogy az ne is jöhessen vissza egyhamar. Ehhez erős kormányzóképesség kell. Nehogy úgy járjunk, mint Szlovákia 2010-ben, amikor mindenki összeállt az első Fico-kormány ellen, majd a káoszkormányzás után visszatért két éven belül Fico még két mandátumnyi kormányzásra.  

Továbbra is az a legfőbb fenntartásom a jelenlegi ellenzéki hatosfogattal, hogy nem látom, mi az a közös ajánlat, hogy miként építenék újjá a Magyar Köztársaságot a lózungokon túl. A szépemlékű régi Azonnalin pont egy éve megírtam, hogy akkor és csak akkor volna értelme az előválasztásnak, ha az nem csupán helyosztósdiról, kiszorítósdiról szólna, hanem tartalmi kérdésekről is lehetne dönteni, kvázi népszavazásként. 

Az ellenzéki program tárgyalásain mindenről megegyeztek, amiben eddig is egyetértettek. A kényes kérdéseket kihagyták, vagy bullshitbe csomagolva elkenték. Kíváncsi vagyok a reakciókkal kibővített második verzióra.

Nem vagyok telhetetlen, sőt. Csupán pár sorskérdésre várom a választ: Mikor akarunk eurót? Felmondjuk-e a Paks2 szerződést? Mi lesz a cigányság felzárkoztatásával? A kétharmadba betonozott egykulcsos adót elörlik-e? Ezekre nem kapott választ a Fideszen túli politikum, és ez nem a különleges ízlésű választók problémája csupán, hanem egy potenciális kormánykoalíciót feszít majd szét hatalmon, már ha a koncért való küzdelem nem feszíti szét előbb. 

Szóval tartalmi kérdésekkel nem győztek meg.

Na, majd az emberivel meggyőznek, gondoltam magamban naivan. Szorosan követtem az elmúlt hónapokban, hogy miről is szól az ellenzéki jelöltverseny. Nagyvonalakban két fő vonulat rajzolódott ki. A ki utálja jobban Orbán Viktort és a gasztrós, turkált inges trashshow. Először azt gondoltam: ez nekem való, mert végtelenül károsnak tartom Orbán politikáját, szereztem is egy krakkói turkálóban egy cigánymintás inget, és egészségtelenül étkezem a legtöbb esetben. De valahogy mégsem jöttem lázba, mert többet várok azoktól, akikre hazám irányítását bíznám. 

No de nem adtam fel, és elmentem egy zártkörű beszélgetésre, hogy a leginkább potens jelölt hátha meggyőz a többiekkel együtt, hogy van értelmes választás a Kutyapárton kívül. Először az embereitől kérdeztem, hogy van-e politikai bátorság a nagy rendszerekhez hozzányúlni, amikor az biztosan rövid távú politikai áldozatokkal jár majd. Azt szűrtem le a válaszokból, hogy nincsen.

:(

Majd maga a miniszterelnök-jelölt tartott egy érzelmektől fűtött kiselőadást, hogy majd itt nem frakciókormányzás lesz, hanem miniszterelnöki kormányzás. 

Láttam én már karón varjút, így el is hinném, ha nem tudnám, hogy miként dolgoznak éppen ellene a színfalak mögött az állítólagos szövetségesei. Amelyik miniszterelnök nem tudja maga mögött biztosan legalább a relatív többséget a parlamentben, az állandó végtelenségbe nyúló alkudozásokra van kényszerítve, a kormányzás pedig kimerül majd szimbolikus tettekben. Szóval továbbra is egyetlen értelmes választás maradt csak: a mindennapi jótettek által szebbé, viccesebbé és jobbá tenni az országot.

És mégis

Az előválasztás nem arról szól, hogy kit szeretnénk látni a parlamentben, hanem arról, hogy kit szeretnénk látni a szavazólapon. Épp ezért vettem a fáradtságot, és az általam szimpatikusnak tartott jelöltek számára ajánlásokat gyűjtöttem szabadságom alatt. Hiszen a kopogtatás egyrészt kiváló közösségi tevékenység, amely során barátságok és szerelemek szövődhetnek az aktivisták között. Másrészt pedig meg lehet merítkezni a magyar mélyvalóságban, és nem az újságírók/kommentelők szemszögén át nézni, hogy mi is jár az emberek fejében. Harmadrészt legalább olyan emberek álljanak ki a NER ellen, akiknek még van esélye, hogy meggyőznek engem és a többi párszezer szavazót, akiknek vannak fenntartásai, hogy van értelme legalább az egyik voksot erre a szedett-vedett csapatra adni. 

Churchillt parafrazálva: két dolgot nem szabad nézni közelről, hogy miként készül. A virslit és az ellenzéki előválasztást. A jelölteket úgy lopták egymástól és adták-vették, mint a feketetói vásárban a jószágot a gáboros cigányok. Hogy a jelöltek maguk mit gondoltak erről, az pont annyira releváns, mint hogy a jószág mit gondol a vásárban. Fél napig még én is bejelentkeztem kamujelöltnek az LMP színeiben, hogy majd visszaléptetnek, de szerencsére gyorsan megjött az eszem, és nem indultam el falsból sem. 

A jelöltekkel való cserebere persze eddig is így történt, csak most már nyilvánosan. Nem is volna ezzel baj, ha mindezt befejezték volna az aláírásgyűjtés vége után. Ám az, hogy egy egyetemi tanár összegyűjti az előválasztáson való induláshoz szükséges aláírásokat, és végül helyette pártutasításra egy pizzafutárt támogatnak, az mélységes lenézése az embereinknek. Egy egyetemi tanárnak van mit veszítenie egzisztenciálisan. Amíg a Fidesznél mindenki puhára esik, addig az ellenzék kifacsarja és eldobja az embereit, mert most éppen más érdeke van a politikai káoszban az éppen potens aktornak. Rossz ómen ez a káderhiányos kormányzás tekintetében.

Ahogy az sem tesz jót az egységes ellenzék képének, hogy az egyik nanopárt társelnöke meg akarta akadályozni az elméletileg a világról ugyanazt gondoló másik mikropárt frakcióalapítási lehetőségét, a tárgyalások során végigkilincselve a többi pártot. Én azonban ragaszkodom a naivitásomhoz, és nem tántorodtam el ezek után sem.

Nézzük, hogyan és kire is szavazzak!

Hogyan?

Nem Magyarországon élek, így az online szavazás az egyetlen esélyem. Bukovics Martin megpróbálkozott vele kétszer is, neki elsőre nem jött össze, hátha majd nekem. Mint mondottam, végtelen a naivitásom és a hitem abban, hogy most képes az ellenzék valamit rendesen megszervezni. Mivel általában reggel 9-től este 7-ig dolgozom, esélyem sincsen előválasztani hétköznap. Szerencsére gyorsan észbe kaptam hétfőn és még volt hely szombatra. 

A többieknek meg meg kell találniuk, hogy éppen hol és mikor tudnak szavazni, erre van csomó honlap, minden párt csinált egyet. Ez a hivatalos. Nem minden településen lehet majd szavazni. Ez pont azokban a csatatérnek számító, főleg kistelepüléses körzetekben problémás, ahol majd a 2022-es választás eldől. Teszem fel a költői kérdést, hogy miként lesz így szavazatszámláló a tízezernél is több szavazókörben 2022 tavaszán?

Kire?

Helyben két jelöltre tudnám leadni a szavazatom. Ám egyikre sem fogom jó szívvel, mert nem szeretném a szavazatommal megerősíteni sem a NER-rel üzletelő ellenzékinek mondott üzletember-politikus jelenségét, sem az Instagramon távolról látványpolitizáló attitűdöt. Ha pedig az online rendszer nem engedi, hogy érvénytelenül szavazzak, akkor majd feldobok egy pénzérmét. Ha a nyolcadik vagy a kilencedik kerületbe volnék bejelentve, nem volna kérdés, hogy Jámborra húznám az X-et.  

Nagyon vártam a miniszterelnök-jelölti viát, hátha az majd segít dönteni. Az, hogy a Monty Python Sir Robinjaként bátran elfutottak a Partizán által szervezett vita elől, ahol bizonyosan kapott volna mindenki kellemetlen kérdéseket, az azt mutatja, hogy sajnos nem kezelnék klasszisokkal jobban a független sajtót, mint ahogy a Fidesz teszi. Az első miniszterelnök-jelölti vitának nevezett egymás mellett elbeszélés izgalmairól mindent elmond, hogy bealudtam rajta.

A miniszterelnök-aspiránsokat ABC-sorrendben vesézem ki, ami esetemben megegyezik a fordított preferenciasorrenddel is.

Dobrev Klára (DK). A magyar House of Cards. Claire Underwood elindul az elnökségért, miután mindenki számára nyilvánvaló lett a negyedik évad után, hogy annyi mocsokságot követett el a férje, Frank Underwood, hogy az már nem folytathatja tovább elnökként. Ám jó volna, ha családban maradna a főhatalom, ezért Frank beáll Claire mögé. Az eddigi évadokból az is kiderült, hogy Claire legalább annyira felkészült és nyomulós, mint Frank. Hogy annyira gátlástalan-e, az csupán az ötödik évad történéseiből ismerhető meg. Nem spoilerezek.  

Fekete-Győr András (Momentum). Az András miniszterelnök-jelöltségével kapcsolatos véleményemet ő maga adta elő a Partizán-interjúban: ööö… ööö… ez egy jó kérdés… hmmm… öööö… még gondolkozom rajta… háááát… ööö. Amúgy élőben jófej. 

Jakab Péter (Jobbik). A ki szól ma be jobban Orbánnak a parlamentben verseny állandó győztese. Étkezési szokásairól többet tudni, mint politikai céljairól. Amikor átvette a Jobbik elnökségét, mindenkit kipenderített a pártjából, aki ellent mert mondani neki. Ez nem egy jó jel egy koalíciós kormányzásra készülő vezető személyiségét nézve.

Karácsony Gergely (Párbeszéd, MSZP, LMP). Halmozottan ambivalens vele a viszonyom. Volt tanárom (akit érdekel, miként találkoztunk először, olvassa el az Én, a szellem című írásom), kollégám kampányban, képviselőtársam, munkáltatóm. Igaz rá Sallai Róbert Benedek aranybecsű mondása:

Kétféle ember van a magyar politikában: akit átvert már Karácsony, és akit át fog.

Én az előbbibe tartozom sokszorosan, pláne úgy, hogy még mostanában is rám húzott vizes lepedőket, úgy, hogy nem volt lehetőségem reagálni rá. Ám személyes dolgaimnál talán fontosabb az alkalmassága és a programja. 

A minden nagymama kedvence karaktere mögött betyáros csibészség bújik meg, ami egy ilyen káoszkormányzásra készülés kapcsán inkább politikai erény, mintsem hátrány. Kedvelem mint embert, de politikusként inkább óvatos lennék, ha dealt ajánlana. Ha valaki, ő tudná menedzselni a sokszínű ellenzéket, de nem biztos, hogy a választáson ő tudja megszólítani a kulcskörzetekben a Fideszből és a politikából kiábrándultakat. Gyűjtöttem neki aláírást, mert alkalmas jelölt.

Márki-Zay Péter (MMM). Amikor először találkoztam Péterrel a 2018-as időközi polgármesteri választás hajrájában, akkor először azt gondoltam, hogy olyan ő, mint egy beszípedzett Habsburg György. Úgy rohangált fel s alá, és irányította az embereit szép szavakkal, hogy rögtön elhittem, nyerni fog HódmezőLázárhelyen. Nyert is. Aztán képes volt ellenszélben is megtartani a városvezetést, sőt utána a többséget is megszereznie hozzá. Neki az az előnye, ami Karácsonynak a hátránya, és vica versa: a volt fideszes vidéki középosztályt tudná hozni a csatatér-körzetekben. MZP nagy erénye, hogy pártszervezet és állami támogatásból származó milliók nélkül összehozott rengeteg aláírást csillogó szemű aktivistákra támaszkodva. Az továbbra is kérdéses, hogy miként tudna rendet vágni frakció nélkül a káoszban. A konzervatív-liberális politikai programja jóval távolabb áll tőlem, mint Karácsony zöld balos programja. Gyűjtöttem MZP-nek aláírást, mert megérdemli a megelőlegezett bizalmat.   

Tehát bár megannyi próbálkozás sem tudott rábeszélni az összellenzék, hogy az esetleges győzelmükből nem azonnali kormányválság és Orbán visszajövetele lesz, mégis érdemesnek vélem, hogy megadjam az esélyt az előválasztáson az általam legalkalmasabbnak tartott miniszterelnök-jelöltnek, hogy ezt a missziót végrehajtsa. 

Ha ebben is csalódok, marad az egyetlen értelmes választás.


Hogy mi, ingyenes cikk a Gemišten?

Néha lesz ilyen, de rendszert nem csinálunk belőle.
Ha nem bíznád a véletlenre, fizess elő: úgy mindent a mailfiókodba kapsz!