Hogyan lesz itt rendszerváltás?

Ahogy azt az alkotmányjogászok elképzelik

Heidelbergben összeültek magyar, német és lengyel alkotmányjogászok, hogy megvitassák a Tisza-kétharmad lehetőségeit az ígért rendszerváltás beteljesítésére. Mit tanulhatunk a lengyelektől? Mik a NER utáni rendszerváltás kulcskérdései? Mi az, amit gyorsan el kell intézni, és milyen átfogóbb közjogi reformok kellenének középtávon?

Többnapos brainstormingban vettem részt a múlt héten a németországi Heidelbergben, a Max Planck Intézet összehasonlító közjogra és nemzetközi jogra szakosodott kutatóintézetének szimpóziumán. (A Max Planck Intézet egy független német kutatóintézet-hálózat, ami a tudomány minden területén elsősorban az alapkutatásra fókuszál. Nem kormányzati, de szerepét tekintve leginkább az MTA-hoz hasonlítható.) A téma a NER utáni rendszerváltás lehetőségei és nehézségei voltak, és a magyar hozzászólókon kívül részt vettek például olyan lengyel jogászok, akiknek van némi know-how-ja az ügyben, hiszen közelről követték, vagy akár alakították a kétciklusnyi PiS-es kormányzás után 2023 végén elkezdődött, és eléggé felemásra sikerült jogállami helyreállítást. A nyilvánosságban is viszonylag ismert nagyágyúk Adam Bodnar korábbi lengyel igazságügyi miniszter (akit a jogállami helyreállítás lassúságára hivatkozva rúgott ki Donald Tusk a kormányából), illetve Laura Kövesi, az Európai Ügyészség (EPPO) leköszönő román vezetője voltak, de felszólalt például Jakab András is, akit magyar létére osztrák színekben választottak bírónak a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságba. (A teljes programot itt lehet megnézni.)

Részletes, riportjellegű beszámolót nem várhattok tőlem, az előadások és a vita ugyanis Chatham House-szabály alatt zajlottak: ez azt jelenti, hogy ha akar, mindenki beszámolhat a nyilvánosságnak arról, amit ő mondott, de a többiek mondandójáról csak általánosabban lehet nyilvánosan írni. A diszkréció oka nem az, hogy a szervezők mondjuk a leendő magyar kormány vagy bárki más elől el akarnák titkolni a sok okosságot, hanem hogy az elhangzottakat egy teljes blogposzt-sorozatban fogjuk publikálni angolul a Verfassungsblog nevű jogi szakblogon május folyamán.

Addig is viszont a Gemišt olvasói abszolút Chatham House-kompatibilisen értesülhetnek a legfőbb pontokról, a saját előadásom – a sarkalatos törvények – kapcsán kicsit részletesebben is. Előbb viszont jöjjön néhány égetőbb kérdés, amiket Magyar Péter kormányának mielőbb, ideálisan néhány hónapon belül rendezni kell: alkotmányozás, elfideszesített Alkotmánybíróság, oligarchák, Európai Ügyészség.

Új alkotmányt írni öntökönszúrás, módosítás bőven elég

Megvan még az Alaptörvény Asztala, amikor minden településen kötelező volt méltó körülmények között elolvashatóvá-lapozhatóvá tenni a Fidesz által újonnan elfogadott dokumentumot? Itt van pár megoldás Tokodaltáróról (baloldalt, külön kiemeljük a szoba színét), Tiszavasváriból és Nagygyimótról (jobb fent, ill. lent). Az Asztal (szigorúan nagybetűvel) gondozására külön munkatársat kellett kijelölni.

Csaknem teljes egyetértés volt abban, hogy bár politikailag az április 12-i eredmény valóban különleges, és a kétharmados tiszás többség soha nem látott legitimációval bír, egy teljesen új alkotmányt írni nemcsak indokolatlan lenne, de számos politikai kockázatot is rejtene. Például tovább erősítené a politikai polarizációt. Azok után, hogy 2012-ben a Fidesz írt egy egypárti alkotmányt, amit a társadalom ellenzéki fele nem érzett magáénak, nem érdemes ezt a hibát ellenkező előjellel újra elkövetni.

Vagyis a jó megoldás egy átfogó módosítás lenne, de persze jó kérdés, hogy mi lenne itt a koncepció. Ha eltávolítanák a tizenöt módosítást az Alaptörvényből és helyreállítanák a 2012-es kezdeti állapotot, akkor gyakorlatilag, tartalmilag majdhogynem az 1989-es alkotmány maradna meg, csak más struktúrában.

A 2011-es alkotmányozást övező felháborodás ellenére ugyanis az Alaptörvény kezdeti formájában valójában nagyon hasonlított a megelőző alkotmányhoz, csak a struktúra változott meg és leöntötték némi konzervatív-nemzeti mázzal. Azonban egy igazi plurális demokrácia megalapozásához ez nem lenne elég, néhány korábbról megmaradt intézményi berögződést is meg kellene változtatni (mint például a sarkalatos törvények rendszerét, erre lentebb visszatérek). És persze nagyon valószínű, hogy lennének olyan alkotmánymódosítások is, amiket a konkrét politikai helyzet motivál: például az a cél, hogy kulcsfontosságú intézményeket visszavegyenek a fideszes kinevezettek irányítása alól. Mivel törvényeket semmisíthet meg, a legfontosabb ezek közül az Alkotmánybíróság, aminek a sorsa kapcsán már sokkal inkább ellentmondó vélemények hangzottak el az előadásokon és a vitában.

Ki kell-e rúgni az alkotmánybírókat?

Nem jogászok számára talán nem teljesen egyértelmű, hogy miért merül fel a kérdés, de az alkotmányjogászok közt nagyjából konszenzus van abban, hogy a magyar Alkotmánybíróság évek óta nem látja el a feladatát, és nem képez ellensúlyt a parlamenti többséggel szemben. Olyannyira nem veszik komolyan a magyar AB-t már a szakmában, hogy egy korábbi konferencián gyakorlatilag körberöhögték az egyik közép-európai (tehát nem magyar) kollégát, aki érdemben elemezgetni próbálta az AB valamelyik friss döntését, mondván: minek foglalkozik azzal, az AB nem egy önálló, független tényező. A politikailag érzékeny ügyekben az elfideszesített AB az utóbbi években változatos módszereket vetett be a konfliktuskerülésre: például addig halogatták a döntést, mire az ügy lényegtelenné vált, vagy nagyon nyilvánvalóan alkotmányellenes ügyekben is a törvény megsemmisítése helyett alkotmányos követelményt állapítottak meg (azaz megmondták a bíróságoknak, hogyan értelmezzék, alkalmazzák a szabályt alkotmánykonform módon).

És persze sokszor meglépték azt is, hogy simán leokéztak ordítóan alkotmányellenes jogalkotást. Még AB-elnök korában maga Sulyok Tamás dicsekedett el vele egy konferencián, hogy nem is annyira feladatuk nekik a parlamentet ellensúlyozni, hanem inkább a bíróságok kontrolljára és az alkotmányjogi panaszra helyezték át a fókuszt.

Sulyok Tamás 11 döntése, amivel kiérdemelte az államfőséget Orbántól

Az Alkotmánybírósággal kapcsolatosan radikális és visszafogott megoldási ötletek is felmerültek, nagyjából háromfelé lehet kategorizálni a forgatókönyveket. Az alábbiak közül kétharmad birtokában bármelyiket jogszerűvé tudja tenni a kétharmados Tisza-többség egy alkotmánymódosítással, csak ez persze pont olyan kétes módszer lenne, mint amikor a Fidesz módosítgatta az alkotmányt, ha érdeke úgy kívánta. (A sors iróniája, hogy épp a fideszes kétharmad írta az Alaptörvénybe, hogy az Alkotmánybíróság érdemben nem vizsgálhatja felül az alkotmánymódosításokat, azaz tényleg minden kontrollt kivett az alkotmánymódosítások fölül.)

Viszont az alkotmánybírók lecserélése során Alaptörvényen kívül az EU-jognak és az Európai Emberi Jogi Egyezménynek is meg kellene felelni, amelyek komolyan veszik a bírói függetlenség garanciáit – ehhez tartozik az elmozdíthatatlanság is. A problémát árnyalja persze, hogy egy alkotmánybíró nem feltétlenül ugyanolyan elbírálás alá esik ebből a szempontból, mint egy rendes bíró bármelyik polgári-, közigazgatási- vagy büntetőbíróságon, hiszen az alkotmánybíráskodás maga valamennyire politikai műfaj, ahol az alkotmánybírók – főleg a normakontroll révén – a parlamenti többség ellensúlyaként viselkednek. Ideális esetben. És itt jön be az első radikális szcenárió.