Még Bosznia teljhatalmú ura is megbukott

Jó reggelt! Nemcsak Magyarország sorsa kezd kikristályosodni (még ha helyenként ellentmondásosan is) a napokban a környékünkön, hanem a pár fokkal instabilabb Bosznia-Hercegovináé is: a hírlevél eleje erről szól. Az új budapesti kormányról, annak nemhogy az első, de rögtön az első száz napjáról már tegnap írt Vágó Gábor:

Jár száz nap a kormánynak, hogy ne a kommentelők kormányozzanak

Bosznia után négy közép-európai téma kerül terítékre. Náci szimbolika, leépülő autóipar, a problémákat menedzselni képtelen állam: hogyan nyerheti meg akár abszolút többséget is szerezve a német szélsőjobb most ősszel egy keletnémet tartomány vezetését? Miért ugrott neki a cseh kormánykoalíció 80-90 éves bácsiknak, kijelölve őket aktuális főellenségnek? Miért akarja bevezetni a horvát kormány, hogy a külföldi munkavállalóknak egy év után kötelező legyen letenniük a horvát nyelvvizsgát? És miért érdemes figyelni arra, ahogyan a horvátok elkezdték megépíteni a gyorsforgalmi utat Zágrábtól Pécs felé? Jó olvasást, itt mindig van mit.

---

Bosznia-Hercegovinában kirúgták a gyarmati kormányzót: ez nem feltétlenül jelent rosszat, de közben meg simán jöhet ennél még rosszabb

Christian Schmidt távozik: a hír egy átlag magyar olvasónak sokat nem mondhat, hiába kezdődik Bosznia-Hercegovina a magyar határtól 70 kilométerre, az USA politikáját a többség sokkal jobban ismeri, talán még követi is. Christian Schmidt egy bajor politikus, aki 2021 óta Bosznia-Hercegovina nemzetközi főképviselője volt – ez egy olyan tisztség, amit a boszniai háborút lezáró 1995-ös daytoni béke hozott létre.

A célja a főképviselőknek a béke és az ország működőképességének biztosítása mellett az, hogy ne legyen már rájuk szükség, azaz az ország lábra tudjon állni, az összes releváns háború utáni vitatott vagy még nem eldöntött kérdés rendeződjön. Ehhez az intézmények működése mellett az ún. 5+2 programot kell megvalósítani. Ebben a jogállami működés és a fiskális stabilitás mellett olyan célok szerepelnek, mint az állami vagyon feletti ellenőrzés kérdése, azaz hogy milyen vagyonelemhez ki hogyan férhet hozzá: jut-e belőle az entitásoknak (Dodik reméli, hogy igen), vagy minden Szarajevóban dől el (a többiek emellett vannak). Ott van a katonai létesítmények kérdése is – ahhoz, hogy az ország NATO-tag lehessen, fontos volna, hogy ezek mind állami tulajdonba kerüljenek. A mindenkori főképviselő ezen célok teljesítése, az ahhoz felé vezető út felgyorsítása érdekében 1998 óta megteheti azt is, hogy a parlamenteken átnyúlva csak úgy hatályba léptet, módosít vagy eltöröl egy törvényt (kivéve persze az ország alkotmányát, ahhoz nem nyúlhat) – az ilyesmikkel eddig Schmidt élt a legritkábban – mindössze 12 alkalommal, míg a 2002-2006 közötti brit Paddy Ashdown 430-szor –, de egyben a legmegosztóbb módon is.

A liberális demokráciát hirdető nyugat legnagyobb dicsőségére a helyi emberük tehát gyarmati helytartóként kell viselkedjen, rendeletekkel kormányozva.