Most akkor mi is történt Boszniában?
Jó reggelt! Úton Szarajevóból haza ma még mindig Bosznia-Hercegovina a téma, és kivételesen minden feliratkozó megkapja a teljes hírlevelet, ugyanis…
Öt tanulság a boszniai választás után
… a Balkan Insightot is kiadó BIRN Reporting Democracy programjának köszönhetően heteken át jártam Bosznia-Hercegovinát, hogy onnan tudósítsam a magyar sajtót a vasárnapi választásról. Ha nem vagy képben, de szeretnél, először olvasd el a helyszíni riportomat a kontextushoz (a 24.hu-n is megjelent): megtudod belőle, miért és mennyire bonyolult Bosznia-Hercegovina államigazgatása és politikai élete, miről szól a mindent behálózó nacionalisták vs multietnikus pártok ellentét, és hogy hogyan köt sokak szerint minden változást gúzsba a daytoni béke. Ha még mélyebbre merülnél: a különböző boszniai identitásokról és a háború kitörésének mikéntjéről szól az egyik legismertebb szarajevói értelmiségivel, Vahidin Preljevićtyel készített interjúm.
1. Dodikról vagy minden lepereg, vagy csalt
Damir Arnaut, a Naša stranka USA-ban jogot végzett parlamenti képviselője mesélte el, hogyan beszélte rá a Republika Srpska-beli szerb jobboldali ellenzéket arra, hogy tematizálja sokkal hangsúlyosabban Milorad Dodik korrupcióját, azzal ugyanis ha a nacionalista narratívából ki nem is lépnek, mutatni tudják, hogy ha ők lennének kormányon, magasabbak lehetnének a nyugdíjak, vagy épp több kilométer autópálya épülne, mert a pénz nem magánzsebekbe kerülne. Persze ők nemcsak Facebook-posztokat raktak ki mindenféle lakossági bejelentésekről, mint azt Hadházy Ákos szokta, hanem összeraktak egy olyan parlamenti vizsgálóbizottságot, amely az országot járva tucatnyi korrupt bírót buktatott le, majd szembesített: a bizottság olyannyira sikeres lett, hogy az állami főügyész előttük omlott össze, és vallotta be, hogyan fedezte a pozíciójából Milorad Dodik és pártbéli társainak üzelmeit. Ehhez persze kellett az is, hogy ezek a politikusok ha már egyszer közpénzből vannak fizetve, a munkájukat komolyan vegyék, és ne csak a Facebookon akarjanak változást elérni.
A szerb ellenzék a kampányt Dodik és rendszere korrupciójára építette nacionalista kiszólások mellett, a hatalom pedig ettől annyira tartott, hogy a választás tétjének egyenesen a Republika Srpska fennmaradását jelölte meg: ez egy olyan dolog, ami már az ellenzéki nacionalista szívét is elérzékenyíti, hiszen ők ezen entitásért harcolták végig a háborút a bosnyákok és a boszniaiak ellen. A szerb sajtó pedig közben előszeretettel csámcsogott azon, hogy Vlagyimir Putyin, Orbán Viktor és Zoran Milanović szövetségeseként ismert Dodik vélhetően már a Banja Lukából való menekülését is megtervezte: 30 millió euróért vett magának egy hotelt Belgrádban.
Az, hogy a Republika Srpska ellenzéke a korrupciót sikeresen kötötte össze Dodik személyével, mutatja, hogy egy ideig annyira szoros volt az eredmény, hogy a választás éjszakáján mind Milorad Dodik, mind kihívója, a jobbközép-nacionalista (mondjuk a szerb pártok közül mindegyik nacionalista) Jelena Trivić magát nyilvánította győztesnek, és ezt meg is tehették, hiszen semmiféle hivatalos részeredmény nem volt a Republika Srpska elnökségéért folytatott harc állásáról. Dodik saját pártja párhuzamos szavazatszámlálása alapján óvatosabban, az ellenzéki jelölt azonban Banja Lukái utcáin ünnepelve, szerb mulatós dalokat bömböltetve adta mindenki tudtára győzelmét. Ezt követően sokakat meglepetésként ért, hogy vagy 30 ezer szavazatnyi különbséggel végül Milorad Dodik lett hivatalosan a befutó:
győzelmét azonban beárnyalják olyan furcsa tények, hogy azon faluban, ahonnan Jelena Trivić származik, az ellenzéki jelölt kereken 0 darab voksot szerzett.
A választási bizottság helyi elnöke azt mondja, annyira fáradt volt este, hogy összekeverte két jelölt adatait. Helyben viszont azt mondják a falusiak a médiának, hogy nem ez az első választási csalás, pár éve közölték a bizottság tagjaival, hogy nem érdekli őket, mi az eredmény, hozzák ki Dodikot győztesnek, és kész.
Az új választást követelő ellenzék szerint Dodik parancsára nemes egyszerűséggel a választás éjszakáján elkezdték elcsalni az egészet: szerintük feltűnően sok, 38 ezer érvénytelen szavazatot (ez a leadott voksok 6,3%-a) számoltak tegnap estig, többet, mint amekkora a különbség Dodik és Trivić között. (Nem feltűnően sok ez amúgy, sőt: a bosnyák és a horvát társállamfőségről döntő voksok közül majdnem dupla ennyit, 64 ezret, azaz a leadott szavazatok 6,95%-át nyilvánítottak érvénytelennek.) A hivatalos számok alapján Banja Lukát leszámítva a Republika Srpska többi részében mindenhol Dodik a népszerűbb, a korrupció legfeljebb a nagyvárosiakat zavarja, a többieknek más dolgok fontosabbak. Dodik terve most az, hogy nagyvonalúan, az ellenzéket is bevonva egy szerb nemzeti egységkormány élén szakad el az országtól.
2. Stabilizálódtak az új multietnikus pártok
A választás nagy meglepetése Denic Bećirović volt. A szociáldemokrata politikust tizenegy multietnikus párt támogatta a bosnyák társelnökségéért folytatott harcban: az államalapító Alija Izetbegović fiát, Bakirt, az SDA mindenható elnökét győzte le 57 százalékot kapva. Ezeknek a pártoknak ez egy óriási siker: azt a figurát buktatták meg, akire mutogatva nem lehet többet azt mondani rájuk, hogy a bosnyákok hasznos hülyéi. Az egységes Bosznia-Hercegovina álmát a szerb és horvát nacionalisták azért ellenzik ugyanis, mert a puszta demográfiai adatok alapján abban bosnyák többség lenne, így attól tartanak, hogy abban bosnyák nacionalista pártok, azaz főleg a Bakir Izetbegović vezette SDA dominálnának. Az elszakadás ötletét felmelegítő Milorad Dodiknak több se kellett Bećirović győzelménél, arra mutogatva közölte, hogy hát ezek a Republika Srpska végét akarják! Az, hogy Izetbegovićot most legyőzték, esély arra, hogy demonstrálják és bemutassák, milyen lehetne az ő közös Boszniájuk.
Amikor a híres boszniai filmrendező, Danis Tanović (a 2016-os Halál Szarajevóban kötelező) pár barátjával együtt 2008-ban megalapították a Naša strankát (Mi pártunk), aligha gondoltak arra, hogy az egy évtizeden belül pár értelmiségi és művész projektjeként ténylegesen is gyökeret tud verni a politikában. Akkoriban mindössze egy ténylegesen multietnikus párt volt csak jelen a boszniai politikában: a főleg a bosnyákok körében népszerű szociáldemokrata SDP. Ezek a pártok tudatosan apolitikus üzeneteket és témákat visznek, és a nemzetiségi felosztásról egyszerűen tudomást sem véve a kezdetektől fogva boszniaiakként kezelnek mindenkit, mondván a társadalmat ugyanúgy fel lehetne osztani osztályhelyzet, iskolázottság, személyes problémák alapján is, és talán több értelme is lenne, ha az emberek valós problémáira keresnének megoldást. A két párt között az a különbség, hogy az SDP abszolút antinacionalista módon még a Republika Srpskát is megszüntetné, centralizálná az államot, és mindenkit mindentől függetlenül egyenlőként kezelne, addig a Naša stranka vigyázva a nemzetiségek közötti békére egy integratív boszniai nacionalizmust erőltet, és a daytoni kereteken belül adná meg a lehető legtöbb jogot mindenkinek.
Damir Arnaut, a Naša stranka politikusa így fogalmazta ezt meg:
Ez egy hosszú, multietnikus hagyományokkal rendelkező ország, ahol az emberek évszázadok óta élnek együtt, házasodnak és barátkoznak egymással. Mivel az a természetes, hogy ez az ország multietnikus, ezért a boszniai háború történtei ellenére is logikus fejlemény, hogy a jövőt meghatározó pártjai is azok legyenek.
2022-re kiderült, hogy a nacionalista, etnikai pártok vs. közös országot akaró multietnikus pártok vita nagyjából a vidék vs. város diskurzusnak felel meg: ennek megfelelően ezek főleg Szarajevóban és a főváros körüli kantonban népszerűek, ezekben nagyjából azt hozták most is, amit az utóbbi választásokon, vidéken azonban infrastruktúra és érdeklődés hiányában továbbra sem törtek át. A fővárost és a szarajevói kantont irányító hármas koalíció, az ún. trojka pedig a teljes ideológiai spektrumot lefedi, azaz, aki boszniaiként, nem pedig valamely nemzetiség tagjaként azonosítja magát, választhat baloldali (SDP), balliberális (Naša stranka) és jobboldali (Narod i Pravda, SDA-szakadárokból alakult szekuláris bosnyák párt) alternatívák közül. A fölöttük lévő üvegplafont áttörni idén sem tudták, biztató lehet azonban a Narod i Pravda több vidéki sikere, ami a nacionalista SDA gyengülésével jár.
A liberális-nagyvárosi pártok politikusi mezőnye a magyar ellenzékkel összehasonlítva meglepően üdítő egyébként: világot látott és tapasztalt arcok, vagy épp ígéretes fiatal pályakezdők alkotják, a plakátjaikról meglepően sok nő mosolygott. Jól tudnak angolul, és az általuk irányított Szarajevóban és körülötte a fővárosi kantonban három év távlatából (hosszabb időt akkor töltöttem ott utoljára) nagyon látványos fejlesztéseket hoztak tető alá az elmúlt négy évben: EU-konform játszóterek sora, szép és rendezetté tett parkok, bringautak és sávok, egyre több rendes és akadálymentes járda, felújított villamosvonal, és jövőre az új villamosok is megérkeznek hozzá.
3. Željko Komšić tényleg nem a horvátok elnöke
A könnyebb érthetőség és a példa kedvéért vegyünk adottnak egy olyan önálló Erdélyt, ahol a nemzetiségi ellentétek mederbe terelésére kvótákat állapítottak meg a konzervatív és vallásos székelyek, a liberális szórvány- és erdélyi magyarok, valamint a hozzájuk képest eltérő kultúrával és nyelvvel rendelkező románok politikai jogait illetően. Ebben az önálló Erdélyben a hasonló nyelv és kultúra miatt a székelyek és a magyarok uniót alkotnak, és lényegében csak az adott ember önbevallásán múlik, minek tartja magát, így az is, hogy székely vagy magyar kvótán szavaz – a románokéba ellenben nem szólhatnak bele, ahogy a románok se az övékbe. A magyar kvótán olyan pártok indulnak, mint az RMDSZ, Eckstein-Kovács Péter új liberális pártja, valamint egy hardcore unitárius párt, a székely kvótán (ahol összességében kevesebb ember szavaz) pedig a székelyek szerint potyautas USR magyar tagozata miatt össze kényszerült fogni a Székelyek Demokratikus Szövetsége, az EMNP és az MPP. Csakhogy az USR-nek van egy népszerű székely politikusa, aki miatt fél Kolozsvár úgy döntött, hogy ő valójában székely identitású, ezért végül Székelyföld ispánja egy olyan politikus lett, akire ott 2-3%-nyian, ha egyáltalán szavaztak, a magyarok pedig Kolozsvár másik felében simán megszavazták Kelemen Hunor régi, liberális énjét.
Az előbbi a horvát társállamfőséget 54:46 arányban megnyerő Željko Komšić.
Miközben Horvátországban a klerikális-neoliberális Most párt már nem kívánatos személlyé nyilvánítaná Bosznia-Hercegovina újrázó horvát társállamfőjét, és arról is szó van, hogy Horvátország konkrétan el se ismerje Željko Komšić elnökségét, érdemes meglátni a horvátok dühében rejlő igazságot. A tömbhorvát nyugat-hercegovinai választókörzetek mindegyikében még a bosnyák kvótán induló és nyerő
szociáldemokrata Denis Bećirović is több voksot kapott, mint a boszniai horvátok régi-új elnöke, Željko Komšić: az összes etnikai horvát párt által támogatott HDZ-s Borjana Krišto 75-től 99,12 százalékos eredményt ért el Neumtól Tomislavgradon át Čapljináig, míg a horvát kvótán nyertes Komšić sok helyütt az 1%-ot sem érte el.
Még Hercegovina központjában, a 120 ezres Mostarban is 46:20-ra nyert Krišto. Ehhez képest Komšić szavazói a nagyvárosok (Tuzla, Szarajevó) mellett olyan bosnyák fellegvárakból jönnek, mint Tešanj (1,4% horvát, 32,4% Komšić), Visoko (1,4% horvát, 27% Komšić), Vogošća (1,2% horvát, 31% Komšić), Bihać (5,8% horvát, 33% Komšić). Mivel a bosnyák-horvát Föderációban a lakosság 70%-át adó bosnyákok simán átszavazhatnak a csak 22%-nyian lévő horvátok társelnökjelöltjeire és vice versa, azt szokás mondani, hogy Željko Komšić elnöksége abszolút legális, de nem legitim.
Szép lenne, ha igaz lenne, amit Bosznia-Hercegovina alkotmánya állít, miszerint a társelnökök minden polgárt képviselnek: ez azonban onnantól kezdve, hogy Dodik szerb társelnöke bevallottan csak szerb érdekeket akar képviselni, megbukott, de nemcsak most, hanem lényegében már a kezdetektől fogva. Egyedüli idealistaként, Bosznia-Hercegovina önállóságának védelmezőjeként a háborút nem a horvátok, hanem az Armija BiH oldalán végigharcoló Željko Komšić látja és tartja magát minden polgár képviselőjének: csakhogy a választási eredmények elég világosak atekintetben, hogy a polgárok egy jól körülírható része nem kér belőle, a szerbség Republika Srpskabeli része pedig eleve nem is szavazhat rá. Itt a kérdés az, hogy a boszniai HDZ nemzetközi hangjának szerepét betöltő Zágráb EU- és NATO-tagállamként meddig tud vagy mer elmenni Komšić jövőbeli csesztetésében.
4. Liberális elnökök, nacionalista parlament és kormány
Hiába nyerték 2:1-re az elnökségekért folytatott küzdelmet a Bosznia-Hercegovina-párti erők, a nép gondoskodott arról, hogy az EU-tagjelöltséghez vezető úton továbbra is legyen ki rálépjen a fékre: az ország parlamentjében a három legnagyobb frakció mindegyikét nacionalista párt, a szerb SNSD, a bosnyák SDA és a horvát HDZ adja, akik hallgatólagos egyetértésben osztják fel egymás között nemcsak az állásokat, a közbeszerzéseket és úgy általában mindent, hanem eközben nyilvánosan acsarognak is egymásra, nacionalista szövegekkel feszültségben és készültségben tartva a szavazóikat. A legjobb helyzetben a HDZ van: a tegnap esti részeredmények alapján a bosnyák-horvát dominanciájú Föderációban ők lesznek a királycsinálók, azaz ők döntik el, hogy a bosnyák nacionalista SDA-val, vagy az ún. szarajevói trojkával (a szocdemekkel, a balliberális Naša strankával és az SDA-szakadár jobboldali Narod i Pravdával) kormányoznak együtt. Utóbbi nagy meglepetés lenne, elvégre a HDZ és az SDA abban érdekelt, hogy a klientúrájukat éltető korrupciót lehetővé tevő etnikai kvótákon alapuló államigazgatás addig maradjon fenn, amíg csak lehet.
De nézzük az erőviszonyokat.
A Republika Srpskában noha Dodik a kampányban kicsit megszorítva érezte magát, pártja, a nevében szociáldemokrata SNSD végül magabiztos 42,13%-kal lett első, a jobboldali ellenzék pártjai 18,6% és 11,6%-os eredménnyel kullognak mögötte a második és harmadik helyen. Dodikék 3 százalékpontot erősödtek, a két ellenzéki párt összesen 7 százalékpontot gyengült 2018-hoz képest.
A bosnyák nacionalista SDA a legtöbb kantonban javítani tudott 2018-as eredményéhez képest, igazán nagyot csak Szarajevóban bukott, ahol a pártból kivált jobboldali és közös országot akaró Narod i Pravda és az SDA konkrétan fej-fej mellett áll az első helyért folytatott küzdelemben. Emiatt pár tizedszálékpontnyival kisebb az országos eredménye 2018-hoz képest.
A HDZ azáltal, hogy egy közös társelnökjelölt mögött össze tudta fogni az összes horvát pártot, némileg erősített a négy évvel ezelőtti pozícióin, igaz, a horvát többségű kantonokban az őket jobbról előző pártok erősödni tudtak.
Vagyis hiába raktak a kirakatba két, a nacionalista kartell és az etnikai kvóták felrúgásának szándéka miatt liberálisnak számító politikust, semmiféle többség nem lesz mögöttük a céljaik eléréséhez: Komšić pártja a Föderációban 10%-ot ért el, ez országos parlamentben egy kb. 6%-os frakció, és a Bećirović mögötti erők se lesznek sokkal erősebbek, a kettejük közti viszonyt ráadásul beárnyalja, hogy Komšić pont Bećirović szociáldemokrata pártjából lépett ki, hogy saját pártot gründoljon.
Hacsak nem történik csoda, és kezdi el az SNSD-HDZ-SDA-trió végigverni a parlament két házán az EU-tagjelöltséghez szükséges, potenciálisan a saját bukásukat is okozó, szigorú összeférhetetlenségi és közbeszerzési szabályokat lefektető törvényeket, bizony azoknak lesz igazuk, akik azt mondták: minek menjenek el szavazni, úgysem fog változni semmi. Mivel a választási részvétel idén már csak 50%-os volt, ebből önbeteljesítő jóslat lett. Bizarrnak hangzik, de ha a polgárok változást akarnak, egyedül a föléjük rakott nemzetközi főképviselő ötleteiben bízhatnak. Vannak neki.
5. Bosznia az EU-ban is szuverénebb lenne, mint ma
A jórészt bosnyákok (és boszniaiak) által megválasztott, sok horvát által egyenesen utált Željko Komšić eddigi és borítékolható – egyébként teljesen legális – választási sikerei nemcsak a horvátországi horvát politikai elitet idegesítették már jóval a választás előtt, de a főképviselő, a bajor, korábbi CSU-s Christian Schmidt is folyamatosan azt lebegtette még egy-két hónappal a választás előtt is, hogy a pártok megegyezése hiányában akár ő maga önhatalmúlag módosítaná a választási törvényt, hogy ne lehessen a daytoni rendszert így meghekkelni, és az egyik etnikum voksaival a másik etnikum elnöki kvótáját elvinni. (A helyzet persze azért is bonyolult, mert az identitás lényege az, hogy az egyén maga dönt róla, és nem mások, mondjuk az állam sorolja be őt valaminek. Meg egyáltalán hogyan ellenőrizné az állam szavazáskor, hogy ki bosnyák és ki horvát? Mert Željko Komšić amúgy horvát családból jön.)
Mikor még pár héttel a választás előtt is felmerült Schmidt választásitörvény-módosítása, nem kellett alkotmányjogásznak lenni ahhoz, hogy az ember felvonja a szemöldökét: komolyan gondolta volna ez a jóember, hogy az utolsó pillanatban változtatná meg a játékszabályokat, mikor már megvannak a jelöltek és megy a kampány? Európában már arra a kormányra is gyanús szemmel néznek, amely fél évvel a választás előtt módosít a választási szabályokon, még ha nem is alapvető fontosságú részletben. Mindezt a jogállami rémálmot pont a nemzetközi közösség által odaültetett főképviselőnek nézné el a nyugat?
A last minute választásitörvény-módosításból végül nem lett semmi, Schmidt ehelyett talált egy fokkal kevésbé arcpirító módszert – amit persze drámaian a választás estéjén, már urnazárás után jelentett be: a daytoni egyezmény bonni kiegészítésében foglalt főképviselői jogosultságokkal élve egyoldalúan módosítja az alkotmányt és a választási törvényt, és többek között felemeli a Föderáció parlamentje egyik házának a létszámát. Amennyire rosszul hangzik, annyira okosan lett ez kitalálva, ugyanis nem arról van szó, hogy a választók által aznap megválasztott testületet érintené a módosítás. Hanem a felsőházat, amelyet eleve közvetetten választanak, méghozzá a területi egységek, azaz a kantonok parlamentjei. A választók vasárnap tehát a kantonok parlamentjeinek tagjaira szavazhattak (többek közt, a társállamfők mellett), de nem a felsőházi tagokra. Ráadásul a felsőházat eddig is a kantoni parlamentek választották, a különbség csak a létszámban van, vagyis nem lehet azt mondani, hogy érdemi változtatás történt volna, ami miatt a szavazók másképp voksoltak volna vasárnap a kantoni képviselőkre, ha ezt előre tudják.
A helyi elemzők szerint a HDZ-t kedvező helyzetbe hozó jogtechnikai megoldás tehát okos, de ettől még teljesen érthető, hogy sokan Boszniában fel vannak háborodva a főképviselő egyoldalú lépésén. Ráadásul a választási törvény érdemi reformja a Komšić-jelenségre való reakció jegyében ettől még továbbra is napirenden van, de ez majd legfeljebb a következő választásra lehet hatással.
Schmidt a módosítást a daytoni egyezmény betartatásán kívül azzal indokolta, hogy ez az ország áhított EU-s integrációjához is fontos. Nagy kérdés persze, hogy Bosznia-Hercegovina (amelynek Ukrajnával ellentétben még a tagjelöltséget sem adták meg) EU-tag lesz-e valaha. Ha az is lesz, jó eséllyel az már egy olyan EU lesz, amelyben teljesen felszámolják a vétójogot, és a maradék, jelenleg egyhangúságot igénylő ügyben (például külpolitikai döntésekben) is átállnak a többségi döntéshozatalra. Mindenesetre még egy ilyen EU-ban is több szuverenitása lenne Boszniának, mint most, amikor egyetlen, felülről odaültetett, a helyiek által el nem számoltatható főképviselő egy személyben dönthet az ország alapvető alkotmányos kérdéseiről.
A választási kampány három legjobb videója
Örökzöld kampányinduló, egy modern dervis és 20 másodpercnyi áhítat!
3. A világ egyik legjobb párthimnusza
Már 12 éves, és semmi nem robbantja ki a helyéről a Tito-féle állampárt bosznia-hercegovinai utódjának, az SDP-nek a 2010-es kampánydalát, amit személyesen is volt alkalmam meghallgatni vagy húszszor a párt egyik kampányrendezvényén. Ez a modern partizáninduló szólt halkan a közönség gyülekezéséhez a beszédek előtt, ebből raktak be részleteket a beszédek utáni tapshoz aláfestésként, és miután az ritmikussá változott, a pártelnök erre tapsoltatta percekig a szavazópolgárokat.
2. Egy modern dervis
A híres bosnyák színész, az 1990 óta SDA-tag Emir Hadžihafizbegović sok szerepben megfordult már, a mostari közönség most egy kerengő dervisében is láthatta: az iszlám szimbólumaiból előszeretettel táplálkozó bosnyák nacionalista párt mostari rendezvényének végén egy tízperces szenvedélyes beszédet követően önkívületbe esve tapsoltatta meg a népet és üvöltette velük a pártelnök nevét: Bakire, Bakire, Bakire! Mikor a taps és a skandálás már kezdett volna elhalni, Hadžihafizbegović újra rázendített: SDA, SDA, SDA! Utóbbi már a pártelnök Izetbegovićnak is kínos volt láthatóan, a jelenet ugyanis a bosnyák politikai internet egyik legviccesebb videóját idézte meg: amikor egy SDA-szimpatizáns a sportcsarnok egyik utolsó sorából próbálja teleüvölteni a teret azzal, hogy a pártelnök felesége egy hősnő, amúgy meg Bakire, Bakire, Bakire, Bakire, Bakire! A rész 9:20-nál kezdődik a videón:
1. Nyerni fog az SDA / la illahe illallah
Lehet bármennyire profi az SDA reklámja, lehet bármennyire szőke rajta a főszereplő kislány, magányos az egykor ostromlott vár, kietlen a vidék, annyi eredetiséget és szeretetet soha nem fog tudni közvetíteni, mint az a két fiatal, akik maguk költötték meg az előszeretettel mecsetekben kampányoló, mindig felfelé néző, Allahot kereső Bakir Izetbegović személyes himnuszát. Szép ruhába felöltözve eléneklik: Bakirra kell szavazni, és nyerni fog az SDA. A videó rendkívüli népszerűségre tett szert, azt a tévében elemezték, SDA-gyűlölő bosnyákok borultak ki készítőjük egyszerűségén és vallásos áhítatán, és mutogatták mint érvet, hogy miért nem szavaznak soha Bakirra.
Pár tipp Szarajevóhoz
Tedd el, mentsd le, ha valamikor mész még oda, jól fog jönni.
Ha egy olyan helyet keresel, ahol zavartalanul, rendkívül szép és világos helyen, gyors wifivel, finom, de abszolút átlagos árú specialty kávéval (cappuccino 2 márka, azaz 1 euró, hát hol van már ilyen Közép-Európában), jófej csapattal, de ennek ellenére meglepő módon emberek által semennyire nem körülvéve tudsz dolgozni vagy simán olvasni akár bent, akár kint egy teraszon, a belvárosi Velki park szélén lévő Goethe Intézet földszintjén lévő kávézó-könyvtárat javaslom. Napi több órában minden cikkemet és hírlevelemet itt írtam, plusz a pultosoktól hasznos tippeket és insightokat kaptam, a helyben olvasható, friss és remekül válogatott német újsággyűjteményről (Cicero is van) nem is beszélve!
Ha Airbnb-t, vagy hotelt vagy bármiféle szállást keresel magadnak nyugodt és jó környéken, foglalj a belvárostól északra, de figyelj, mert minden egyes utcával többet kell felfelé gyalogolnod hazafelé. A Velki park felőli részen monarchiabeli építészet, a Baščaršija fölötti részen a pécsi Tettyéről ismerős bosnyák építészet fogad. Érdemes keresztülsétálni ezen a részen látni a kettő közti átmenetet.
Ha érdekel a független Bosznia-Hercegovina kialakulása, és a változatos összetételű, van, hogy konkrétan futóbolondokat is tartalmazó elnökségének küzdelme a szerbekkel a boszniai háború alatt, a Történeti Múzeumot mindenképp érdemes megnézni, ott ugyanis a nyár óta van egy kiállítás, amely a Jugoszlávia szétbomlásától a daytoni békéig vezető utat rendkívül jól dokumentálva és fogyaszthatóan tálalja, bevallottan szarajevói nézőpontból.
Ha a lehető legszűkebb értelemben vett bazáros belvárosban csevapot akarsz enni, a Željo három egysége a legjobb. Ha gyalogolnál érte még párszáz métert és zöldséget is ennél mellé: Zmaj, Maršala Tita 19. Sört egyik helyen se kapni.
Jó burekért gyalogolj fel a Burek King nevű intézményhez. Instagram-pozitív.
Európai értelemben vett kiülős pékség (mint amilyen a Vaj a Rákóczi téren): az Impasto a sétálóutcán. Össze-vissza variált croissant-ok, egyszerű, de jó pizza.
Legjobb belvárosi játszótér: Park Jelena Vitas, modern, EU-konform módon felújítva, rengeteg játékkal és rengeteg gyerekkel. Az öröklángtól egy saroknyira.
A tér sarkában van egy Aperitivo nevű borbár/kocsma, ott egyrészt full profi és láthatóan ért a borokhoz és a vendéglátáshoz a pultos-tulajdonos, másrészt poharaznak jó hercegovinai borokat, a Rubis pincészet žilavkája és rozéja jó, harmadrészt a helyi lapok mellett a New York Times-t is járatják, lesz mit olvasni.
Semmiképp ne hagyd ki az Avaz-tornyot, ha előtte bejártad már alaposabban Szarajevót (paneltúra Novo Sarajevóban, kicsit átnézni a szerb részre, Ciglane-túra, felmászni ide meg oda): a Dnevni Avaz nevű bosnyák bulvárlap és az SBB nevű, mára futottakmég-szintre süllyedt párt alapítójának, a korábbi belügyminiszter Fahrudin Radončićnak a pályaudvar melletti giga üvegpalotáját, főleg annak tetejéről a kilátást. Mindössze 2 márkát kérnek a belépőért.
A szerb Szarajevónak vagy Kelet-Szarajevónak nevezett részben nincs semmi. Persze, közel van a reptérhez, de egyrészt ki akar reptér mellett lakni, másrészt értelmes tömegközlekedés nincs a város többi részére, és mivel csak most épül ki minden, egy ózdi paneltelepen is jobban fogod magad érezni, mint ott. Ha viszont érdekel, milyen Szarajevó újonnan épülő Kelet-Berlinje, ott a helyed.
A legtúlértékeltebb hely: a szarajevói sörfőzde. Szép meg minden, de az ételek túlárazottak és a belvárosi csevapsütők simán verik minőségben, és semmit, de semmit nem fejlődött az elmúlt pár évben. A sörük egyedül itt tisztességes ízű, a palackos és dobozos Sarajevskóban rendkívül furcsa módon külön életet él az alkohol a sör többi alkotóeleméhez képest, mintha nem erjesztve, hanem valahogy összeházasítva lett volna. Leírni is borzalmas, de ez az a sörmárka, amelynek a radlere ihatóbb a lágernél. Ha a gyár nem a legrosszabb német söröket gyártó Oettinger tulajdonában lenne, meg is lepődhetnénk ezen.
A boszniai témák ennyire hangsúlyos követésétől egy időre elbúcsúzunk, a hét második felétől újra a régi lesz a hírlevél. Köszönjük a kitüntetett figyelmet!
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.