Nagy-Britannia: ha rosszabb nem lesz, az már jó
A papírforma érvényesült a múlt csütörtöki brit választáson: a Munkáspárt 412, a Konzervatívok 121, a Liberális Demokraták 72, a Skót Nemzeti Párt 9, a Reform UK 5, a Zöld Párt pedig 4 képviselői helyet szerzett. A Munkáspárt ezzel története
második legnagyobb győzelmét aratta, Keir Starmernél, az új miniszterelnöknél csak Tony Blair nyert nagyobb arányban 1997-ben. A párt idén a szavazatok 34%-ával szerezte meg a mandátumok 63%-át – ilyen a brit választási rendszer.
Starmer mindig is vállalta, hogy a biztos munkáspárti választókörzetekben kevesebb szavazatot fog szerezni, sőt, pár mandátumot akár el is fog veszíteni annak érdekében, hogy csatatérkörzetekben meggyőzze a bizonytalan szavazókat. Első sajtótájékoztatója után egyébként láthatóan megkönnyebbült, világosan válaszolt kérdésekre és kevésbé volt olyan robotos és szürke, mint a kampány alatt.
Toryk: nincs teljes összeomlás, indul a belharc
A toryk a 121 helyükkel ugyan a teljes összeomlást elkerülték, de még így is 1835 óta íródó történetük legrosszabb eredményét produkálták. Hogy milyen, számukra biztos befutónak tűnő helyeken veszítettek, mutatja, hogy rengeteg volt miniszterelnök körzetében elbuktak: Margaret Thatcher, David Cameron, Theresa May, Boris Johnson és Liz Truss volt körzetében – amit Truss ráadásul maga veszített el – is már munkáspárti vagy liberális képviselő ül helyettük Westminsterben. Még Penny Mordaunt, a következő tory elnökválasztás nagy esélyese is elveszítette a mandátumát. A távozó miniszterelnök, Rishi Sunak vállalta a felelősséget és lemondott a pártelnökségről, persze hivatalosan csak az utódlás rendezését követően távozik.
Nagy harc következik: a fő kérdés a konzervatívok számára az, hogy hogyan viszonyuljanak Nigel Farage-hoz és az ő szavazóihoz. A Farage-kritikus, mérsékelt sarokban valószínűleg a veterán Tom Tugendhat, illetve a volt kül-, illetve belügyminiszter James Cleverley (aki jó eséllyel nyerne is, de nem biztos, hogy elindul felesége betegsége miatt) jöhet szóba. A párt jobboldaláról pedig két volt belügyminiszter, Priti Patel és Suella Braverman, illetve Rishi Sunak volt szövetségese, a volt bevándorlásügyi miniszter, Robert Jenrick fog várhatóan bejelentkezni a toryk vezetéséért. A két tábor között Kemi Badenoch lehet a kompromisszum, aki ugyan aktív kultúrharcos, de kompetens politikus hírében áll.
Libdemek: a felsőközép új pártja
A toryknak nem árt a megmaradt mérsékelt szavazóikra is figyelniük, mert Ed Davey unortodox, de okos kampánya meghozta a gyümölcsét: a Liberális Demokraták 72 képviselői helyet szereztek, ami 1923 óta a legjobb eredményük. A toryk volt bástyáiban, jómódú dél-angliai körzetekben taroltak, az angol felső középosztály legfontosabb nyári programjai az epsomi lóversennyel, a wimbledoni teniszversennyel és a Glastonbury fesztivállal már gyakorlatilag csak liberális választókerületekben zajlanak majd! Akárcsak a Munkáspárt, ők is tökéletesen vitték végig a választási rendszerre optimalizált tervüket: A libdemek a szavazatok 12%-át kapták, szinte feleannyit, mint a Reform és a Zöldek ketten együtt (21%), viszont nyolcszor annyi képviselőjük lett, mint a két másik kis pártnak együtt.
Farage: van még hol tovább növekedni
Azért Nigel Farage pártja, a Reform se lehet szomorú, annak ellenére, hogy a szavazatok 14%-ával csak a mandátumok 1%-át szerezte meg: az az öt mandátum így is nagyon jó eredmény nekik. Négyből öt kerületet az elhanyagolt tengerparton szereztek meg, volt, ahol magabiztosan, például Nigel Farage Clactonban, a szavazatok 46%-ával, volt, ahol szorosan, például Basildonban, ahol a jelöltjük, James McMurdock mindössze 98 szavazattal nyert munkáspárti ellenfelével szemben. Ráadásul 98, főleg Anglia északi részén lévő választókerületben ők lettek a másodikak, így a következő években várhatóan erre a környékre fognak jobban ráfeküdni.
Zöldek: vidéken és városban is sikeresek
A Zöldek is elégedettek lehetnek. Gyakorlatilag tökéletes kampányt futottak: négy képviselői helyet céloztak meg, mind a négyet behúzták. Extra jó hír nekik, hogy demográfiailag eltérő helyeken tudnak nyerni: amellett, hogy 50% feletti aránnyal nyertek két hiperprogresszív városi kerületben, Brightonban és Bristolban, egy-egy Nyugat- és Kelet-Angliában található vidéki, falusias választókerületben, Waveney Valley-ben és Észak-Herefordshire-ben is győzelmet arattak. A jövőben a természetközeli kistelepüléseken élő konzervatívok és a városi, progresszív, Munkáspártból kiábrándult fiatalok között is halászhat tehát a párt.
Skócia, Észak-Írország, függetlenek
A Labour skóciai eredménye kifejezetten jó, szavazatarányuk itt nőtt a leginkább, 36 új skóciai mandátumot szereztek (eddig innen csak egy volt nekik), elsősorban a skót nacionalista, függetlenségpárti SNP kárára, akik 38 képviselői helyet veszítettek, így csak 9 maradt nekik, vagyis erősen megtört az évtizedes hegemóniájuk. Rossz teljesítményük inkább a pártnak magának és egy azt körülvevő korrupciós botránynak (ami korábbi ikonikus politikusuk, Nicola Sturgeon férjének letartóztatását és Sturgeon kihallgatását is eredményezte) szól, nem a függetlenségi törekvésüknek, noha az ügy most egy időre biztosan lekerül a napirendről. Átlagosan még mindig fej-fej mellett, 53-47% arányban a maradáspártiaknak van többsége a közvélemény-kutatások szerint.
Észak-Írországban az ír egyesülést pártoló Sinn Féin szerepelt a legjobban, ők adják a legtöbb képviselői helyet Westminsterben a régióból. Vagyis adnák, mert elvi okokból nem ülnek be a brit parlamentbe. Wales-ben a munkáspárti tarolás (27 helyen nyertek) mellett pedig örülhetett a walesi nacionalista Plaid Cymru, ugyanis 4 helyet szereztek, megduplázták a képviselői helyeik számát – úgy, hogy közben a walesi választókerületek száma az ottani lakosság csökkenése miatt 40-ről 32-re csökkent.

A legnagyobb meglepetést talán a függetlenek jó szereplése okozta. A korábbi Labour-elnök, Jeremy Corbyn kényelmesen nyert saját választókerületében a munkáspárti jelölt ellen. Ezen kívül négy másik helyen is független, nagyrészt Gáza-ügyben kampányoló jelöltek nyertek Közép- és Észak-Angliában, olyan választókerületekben, ahol nagyarányú muszlim lakosság él. A BBC szerint a Munkáspárt szavazataránya átlagosan 23%-kal csökkent azon választókerületekben, ahol a muszlim lakosság aránya magasabb 20%-nál.
Mit lehet várni, mire érdemes figyelni?
A függetlenek és a kispártok eredménye elsősorban külpolitikai témákban lehet releváns az új kormány szempontjából. Érdemes lesz nézni, mennyire tolódik palesztinpárti irányba a Labour közel-keleti politikája,
nem is elsősorban azért, mert az öt független képviselő ilyen témákban fogja őket kérdezni a parlamentben, hanem azért, mert több munkáspárti jelölt ugyan nyert, de a nyertes függetlenekhez hasonló profilú jelöltek jelentősen beleharaptak a szavazótáborukba – ráadásul két képviselő, akikkel ez történt, Shabana Mahmood és Wes Streeting, kormánytagok. Bőven benne van a pakliban, hogy öt év múlva is ott lihegnek majd a nyakukban a függetlenek, akárcsak a Zöldek, akik sok városi helyen második helyre jöttek fel a Munkáspárt mögé.
A Liberális Demokraták izmos frakciója pedig EU-s témákban tudja kritizálni a Munkáspártot, ami erős pozíció, mert az EU-hoz való közeledéssel mind a saját, mind a Munkáspárt szavazói egyetértenek, Starmer pedig eddig elég óvatosnak tűnt.
Az új miniszterelnök már a választás másnapján, múlt pénteken kinevezte új kormánya tagjait és szombaton már posztolt videót arról, hogy telefonált Joe Biden amerikai elnökkel. A Starmer-kabinetet elnézve nincs sok meglepetés, a párt árnyékkormánya lépett elő a fényre, csak azokon a posztokon történt változás, ahol nem jutottak be a képviselők. Így például a kultúrminiszteri posztot Starmer négy évvel ezelőtti pártelnöki riválisa, Lisa Nandy kapta a Bristolban kikapó Thangam Debbonaire helyett.
Angela Rayner lesz a miniszterelnök-helyettes, aki munkásosztálybeli családból származik, 16 évesen szült és ápolóként dolgozott, tehát valóban más háttérrel rendelkezik, mint azt brit miniszterektől megszoktuk. Rachel Reeves személyében ki lett nevezve az Egyesült Királyság történetének első női pénzügyminisztere, a külügyminiszteri posztra pedig David Lammy került. Lammynek erős amerikai kapcsolatai vannak, az elmúlt hónapokban az Egyesült Államokban a demokratákkal és a republikánusokkal is tárgyalt, felkészítve a Munkáspárt kapcsolati hálóját bármilyen eshetőségre. Első miniszteri napján viszont inkább német kapcsolatait csillogtatta: rögtön Berlinbe utazott Annalena Baerbockkal tárgyalni, a német külügy ki is posztolta, hogy dolgoznak azon, hogyan kerüljenek a britek közelebb az EU-hoz.
Ugyan Starmerék győzelménél arányban csak Tony Blair 1997-es győzelme nagyobb, azonban a hangulat és a körülmények teljesen mások, mint akkor.
Míg az akkori győzelem párosult egy nagyon optimista közhangulattal – amit a legendássá vált kampánydal, a Things Can Only Get Better („a dolgok csak jobbra fordulhatnak”) is szimbolizál –, addig a Munkáspárt most a legtöbb szavazójától azért kapott meghatalmazást, hogy a dolgok legalább rosszabbra ne forduljanak. Ha Starmer ezt a nem túl magas elvárást túlteljesíti, már azzal meglepetést okoz.
Ha ennél is bővebben érdekel a brit politika, kövesd az Alsóház podcastet a különböző podcastos appokban, ahol Bede Ábel másokkal együtt még részletesebben beszél az ottani fejleményekről! De érdekes lehet a szerző angol nyelvű hírlevele is, amelyben Magyarország kapcsán próbálják navigálni, eligazítani a nemzetközi közönséget.