Nem csak nálunk hiánycikk a tudatos polgár

Ez a magyar borító. Innen rendelhető meg a könyv.

A mai hírlevelet rendhagyó módon teljes egészében egy hiánypótló könyv magyar megjelenésének szenteljük. Holnap jelenik meg ugyanis Ulrike Guérot A hallgatás beleegyezés című könyve magyar fordításban, amelyhez a kiadó felkérésére én írtam az utószót: ezt teljes terjedelmében olvashatjátok a mai hírlevélben. A könyv a covidjárványra hivatkozva bevezetett disztópikus intézkedések filozofikus és ironikus kritikáját adja, emiatt a tavalyi könyves listánkban is ajánlottuk a németül tudóknak.

Tíz könyv, amit nem szabad kihagyni

„Guérot fő problémája azzal van, hogy mennyire alkalmazkodni akart hirtelen mindenki ahhoz, amit új normálisnak kezdtek el nevezni. Hogy mennyire könnyen megfordulhat, hogy mi a racionális és mi az irracionális, hogy a tudomány alapját jelentő szkepszis hirtelen nemkívánatos lett, hogy milyen gyorsan, milyen meglepően nagy támogatottsággal be lehetne vezetni Nyugat-Európában is a kínai társadalmi kreditrendszert, hogy mennyire könnyű a média segítségével felépíteni a félelmet, ellenségképet kreálni családtagokból és közeli barátokból is, hogy az egészségre hivatkozva, az emberek éljenzése mellett simán el lehet venni a szabadságjogokat. És hogy miért? Azt már a cím elárulja: mert aki hallgat, az egyetért” – írtuk róla akkor.

A szerző német politikafilozófus, egyébként az EU-föderalista nézeteiről ismert, a német liberális mainstream pedig gyorsan cancelelni kezdte, miután hangot adott covidkritikus, majd később háborúkritikus véleményének. Guérot könyve a Katalizátor Kiadó gondozásában jelenik meg magyarul. És lesz könyvbemutató is november 27-én, hétfőn, Budapesten ezen Schiffer András és Nefelejcs Gergő beszélget majd.

---

De egyáltalán miért adták ki ezt a könyvet magyarul?

Moldován Lászlót, a könyvet kiadó Katalizátor Kiadó vezetőjét (ha ismerős a név: 2019-ig ő volt az LMP budapesti elnöke, majd kilépett a pártból) kérdeztük erről röviden.

Miért adta ki Guérot könyvét, és miért épp ezt? És miért csak most, amikorra a könyv felfokozott érzelmi hangulatát már viszonylag nehéz átérezni, miután a járvány Magyarországon több mint egy éve lecsengett?

2022 végén szereztem tudomást a könyvről, a jog megszerzése, a fordítás, a fordítás ellenőrzése, a szerkesztés, a tördelés, a nyomdai munkák eddig tartottak. Azért adom ki, mert láthatóan nincs semmiféle reflexió, szembenézés azzal, ami történt a pandémia alatti járványkezeléssel kapcsolatban Magyarországon – valószínűleg a világon sem, de engem Magyarország érdekel. Viszont szerintem Guérot jó könyvet írt, érthetően mutatott rá a járványkezelés emberi jogi problémáira, és azt tudom, hogy ha én nem adok ki könyvet erről, akkor gyakorlatilag reflektálatlanok maradnak a történtek. A sajtóban is nagyon kevés írás jelent meg erről, tulajdonképpen visszhang nélkül.

Számít arra, hogy lesz bármiféle társadalmi-értelmiségi vita akár a könyv, akár csak úgy a covid hazai, ill. európai kezelése kapcsán, mondván most már egy biztonságos távolságra hagytuk azt magunktól? Hiszen a médiaértelmiség nem valami önreflexív, szakmai okokba rejtett hiúsági kérdést csinál abból, hogy neki márpedig mindig igaza van: kinek szól ez a könyv?

Nem számítok arra, hogy értelmiségi-társadalmi vita bontakozik ki akár a könyvről, akár a járványkezeléssel kapcsolatban. A magyar értelmiségre és a médiára szerintem nem jellemző az önreflexió, a szembenézés a saját tevékenységével, a politikának pedig nyilvánvalóan nem érdeke, hogy erről széleskörű vita alakuljon ki, hiszen akkor el kellene számolnia a tetteivel.

A könyvet a saját lelkiismeretem miatt adom ki, és célközönsége természetesen az egész magyar társadalom, de arra számítok, hogy elsősorban az oltatlanok fogják venni – akik számára a könyv valamiféle megerősítést is jelent –, és talán olyan értelmiségiek, akik érezték, hogy ez az egész nagyon nem volt rendben.

A szerzőt, Ulrike Guérot-t Németországban többször is megpróbáltak cancelelni, a békepárti, Oroszországgal szemben nem héja álláspontja miatt beleállítani mindenféle sarkokba: miután alapvetően sem a magyar újságírók, sem a magyar értelmiség nem annyira ismeri a német közbeszédet és az ottani vitákat, mire számít, milyen lesz a könyv fogadtatása? Kiket céloznak, hány példányt adnak ki?

Sajnos, amiről Guérot is ír, hogy megpróbálták megkaraktergyilkolni, nem a mondanivalójával vitatkoztak, hanem morálisan ellehetetleníteni, sarokba állítani, nagyon ismerős. Arra számítok, hogy a magyar sajtó el fogja hallgatni a könyvet, semmilyen publicitást nem nyújt a magyar kiadás számára – ezért is vagyok hálás minden megjelenési lehetőségért. A fogadtatásról sejtelmem sincs, ezért csak 1000 példány készül, de reménykedem, hogy nagyobb példányszámban fog elfogyni.

---

Nem csak nálunk hiánycikk a tudatos polgár (Bakó Bea utószava a könyvhöz)

Másfél év telt el Ulrike Guérot könyvének eredeti, német kiadása óta, és az azóta történtek inkább megerősítik, semmint eloszlatják az általa megfogalmazott kételyeket és kritikákat. A járványkezelés túlkapásaival kapcsolatban néhány országtól eltekintve nem történt érdemi szembenézés vagy utólagos önkritika, legfeljebb a covidőrületből túl későn kijózanodó értelmiségiek vetették fel a „covidamnesztia” ötletét, mondván „fátylat rá, most már mindegy”.

Pedig nem, egyáltalán nem mindegy, még ha fel is vetődhet az olvasóban, hogy minek még most, 2023 második felében is a covidon rágódni.

Azért, mert a koronavírus-járványra hivatkozva nemcsak súlyos és önkényes jogkorlátozások előtt nyitották ki az addig tabunak hitt kaput a nyugati demokráciák, de a félelemvezérelt politikai kultúrát is általánossá tették.

Persze a félelemkeltés mint politikai módszer nem újkeletű: éltek vele a német zöldek is az atomerőművek ellen kampányolva, Magyarországon pedig senkinek nem kell bemutatni, hogyan lehet eredményesen riogatni az embereket a migránsokkal, akik majd idejönnek, nem tisztelik a kultúránkat, elveszik a munkát, és csadorba kényszerítik a nőket. (Némiképp ironikus a covidjárványt efelől szemlélni egyébként, hiszen gyakorlatilag egy szigorúbb keretek közt élő muszlim nő életét kényszerítették mindannyiunkra: maradj otthon, legfeljebb bevásárolni menj ki, de akkor is takard el az arcod! A maszkhordási kötelezettség különösen furcsán vette ki magát azokban az országokban, ahol amúgy burkát tilos hordani.)

A covid azért jelentett minőségi előrelépést (már ha ezt előrelépésnek lehet nevezni) a félelemkeltő politikában, mert a mindennapi élet szinte minden aspektusára kiterjedt, és nem állt meg az üres riogatásnál, hanem az absztrakt veszélyre hivatkozva nagyon is konkrét szabadságkorlátozó intézkedéseket vezettek be mindenkivel szemben. Ez pedig olyan félelemvezérelt közéletet vetít előre, ahol a szabadság megélése kockázatokkal jár, tehát veszélyes, és ahol a polgárok – mit polgárok, alattvalók! – az atyáskodó államtól várják a védelmet, a kockázatmentes (és így élménymentes) safe space biztosítását. Ez pedig súlyos kérdéseket vet fel a jövőre nézve:

mi lesz, miután a covidtól, vagy bármilyen más veszélytől való félelem annyira mélyen meggyökerezik az emberekben, hogy bármit megengednének a politikusaiknak, csak hogy azt megelőzzék?

Tényleg akarunk-e olyan demokráciákat, ahol minden választót alapvetően és elsődlegesen a félelmei motiválnak, a politikusokat pedig az ilyen elvárásoknak való megfelelés és a félelmek kiaknázása? A „fátylat rá” és „minek még mindig ezen rugózni” mentalitás azt üzeni, hogy nem is akarunk ezen kérdésekkel szembenézni, és az elkövetett hibákból tanulni.

A „covidamnesztia” egyenes út az autoriter jövő felé

Erről ír Guérot is: könyvének igazából csak másodlagos témája a koronavírus-járvány és annak félrekezelése. Csak illusztrációként használja, hogy bemutassa a legaktuálisabb vetületeit azon alapkérdéseknek, amelyek évszázadok óta foglalkoztatják a politikafilozófusokat és a közgazdászokat: melyek a demokrácia és a kapitalizmus hátulütői, hogyan lehet ezekkel a rendszerekkel visszaélni, és mit lehet tenni ezen visszaélések ellen?

Magyarországról nézve Guérot esszéjét olvasva különösen az szembetűnő, hogy a német járványügyi intézkedések indokolatlan és abszurd túlzásai mennyire hasonlóak ahhoz, amiket Magyarországon is tapasztalni lehetett. Pedig Németországot a közmegegyezés progresszív liberális demokráciának tartja, ahol az Alkotmánybíróság aktívan védi az egyéni alapjogokat az állami túlkapásokkal szemben, és a politikai rendszerben működnek a fékek és ellensúlyok. Ehhez képest Magyarországon több, mint egy évtizede a kormány azt csinál, amit akar, hiszen kétharmados többségének köszönhetően gondoskodott róla, hogy az őt ellenőrizni hivatott független intézmények gyakorlatilag ne működjenek, és egyébként is bármit egyik napról a másikra kétharmados törvénybe vagy alkotmányba írhatnak, ha úgy tartja kedvük. Emiatt sokan nem is tekintik már valódi demokráciának Magyarországot.

A covidjárvány azt mutatta meg, hogy válsághelyzetben – és amint láttuk, kellő médiapropagandával bármiből lehet ezt csinálni – mindez teljesen mindegy. Mindegy, hogy nyugati „mintademokráciáról” vagy kelet-közép-európai „féldiktatúráról” van szó, ugyanúgy egy tollvonással, egyik napról a másikra következmények nélkül foszthatják meg emberek tömegeit a legalapvetőbb jogaiktól egy absztrakt veszélyre hivatkozva, mellőzve az észszerűség és az arányosság legalapvetőbb követelményeit: kijárási korlátozás, bezárt üzletek, iskolák, a magukat beoltatni nemkívánók rendszerszintű diszkriminációja a mérleg egyik oldalán, míg a másikon az esetleges megbetegedés lehetősége egy olyan vírustól, amely a rizikócsoportokon kívüli népességben bőven 1% alatti eséllyel okoz halált.

Mégis, sem az eddig a magas alapjogi mércéi miatt nagy presztízsű német Alkotmánybíróság (a legfontosabb, 1 BvR 781/21 számú ügyben a német AB sem a kijárási tilalmat, sem az érintkezési korlátozásokat nem találta alkotmányellenesnek, számos ügyben pedig visszautasította az érdemi döntést), sem a Fidesz hatalmi érdekeit rendre kiszolgáló magyar Alkotmánybíróság nem lépett fel érdemben az abszurd korlátozások és a tömeges diszkrimináció ellen – sem akkor, sem utólag. (Például a 23/2021. [VII. 13.] AB-határozat a tüntetések járvány alatti betiltását, a 27/2021. [XI. 5.] AB-határozat az úgynevezett védettségi igazolványokkal megvalósított diszkriminációt, a 3128/20222 [X. 28.] AB-határozat a közszférában bevezetett oltáskötelezettséget hagyta jóvá.)

Ugyanígy, nem kell a kormányzat által jelentős részben megszállt és betegesen polarizált médiakörnyezet ahhoz, hogy a mainstream média „negyedik hatalmi ágból” az abszurd kormányzati intézkedések lelkes támogatójává váljon, sőt, akár még több szigort követeljen. Mindeközben „fact-checking”-nek, tényellenőrzésnek álcázva próbálja torzító és hazug módon hitelteleníteni a józan ész nevében szót emelő hangokat, úgy téve, mintha a tényellenőrzésnek egyfelől nem kellene eleve az újságírói-szerkesztői munka lényegéhez tartoznia (még ha a legtöbb magyar lapnál ez gyakorlatilag nincs is így), másfelől az olvasó maga képtelen lenne az információkat szelektálni, értelmezni és véleményt alkotni róluk.

A tényellenőrző oldalak a globális szellemi lustaság tünetei

Bár abból indulhatnánk ki, hogy ég és föld a különbség a német és a magyar politikai kultúra között, a járványkezelés kapcsán nem találunk érdemi eltéréseket a pártok viselkedésében sem, melyek mind Németországban, mind Magyarországon habozás nélkül beleálltak a lezáráspárti, szabadságellenes narratívába. Ha volt is ellenzéki kritika a kormányzati járványkezeléssel szemben, az maximum abban merült ki, hogy nem zártak be elég egészséges embert/intézményt/üzletet elég gyorsan. Egészen abszurd volt egy, a „normális” időkben nap mint nap az „orbáni diktatúra” miatt panaszkodó pártvezetőtől azt hallani, hogy akinek nem tetszik, hogy az ellenzék nem tiltakozik a szabadságkorlátozások ellen, az nyugodtan szavazzon a Fideszre.