Nem lehet Gyurcsány Ferencről elfogulatlanul írni
Itt a Gemišt Gyurcsány Ferenc Special Edition!
Donald Trump kívánalmainak és mémjének megfelelően tegnap amerikai pápát választottak a bíborosok, Gyurcsány Ferenc meg távozik a magyar közéletből: erős nap volt a csütörtök, olyannyira, hogy a Nagy Távozónak, a magyar baloldal egykori reménységének, majd a közélet trashkirályának különkiadást is szentelünk.
Bakó Bea megírta, miért nem tud már örülni Gyurcsány lemondásának.
A Másik Vélemény: felkértük az egykoron a DK ifjúsági szervezetét éveken át vezető, a párt országos tanácsában is jelen volt, de 2017-ben a Momentumhoz átlépett, most annak józsefvárosi szervezetét elnöklő Szarvas Koppány Bendegúzt, hogy személyes érintettsége és élményei miatt írjon ő is Gyurcsányról. És írt.
Akinek hiányozna a jövőben Gyurcsány, annak szállítjuk a pótlékokat: három környékbeli Gyurcsányt mutatunk be, a politikus külföldi párhuzamos pályatársait.
Stílusparódia: öt reakció, amit akár azok is írhattak volna, akiknek a nevét odaírtuk.
Lárifári
Van pár túlbecsült és talán naiv vagy irreális várakozásom a magyar politikát illetően, az egyik közülük az, amire 2006 óta vártam és egész biztosan nem voltam ezzel egyedül: hogy Gyurcsány Ferenc – és eleve a posztkommunista MSZP meg a belőle leágazott DK – egyszer és mindenkorra tűnjön el a politikából.
Mégis: most, hogy Gyurcsány végre lelép a színről, nem lettem különösebben boldog vagy elégedett. Most már ugyanis teljesen mindegy. Miniszterelnökként három évet késett a lemondással, DK-elnökként tizennégyet. Már a pártalapítás helyett is inkább távoznia kellett volna a közéletből, sőt, igazából a megkésett miniszterelnöki lemondással együtt kellett volna ezt megtennie. Olyasvalaki,
akinek a miniszterelnöksége alatt durva erőszakkal vernek le tüntetést, majd ezek után csak majd’ három évvel később hajlandó lemondani, érthetetlen, milyen morális vagy bármilyen alappal akar a politikában maradni és a választóktól bármire is (akár ellenzéki létre, a hatalom kontrolljára, hahaha) felhatalmazást kérni.
A joga persze megvolt hozzá, gyomra viszont a magyar választók nagy többségének nem volt Gyurcsányhoz érthető módon.
Közhely, hogy ha időben lemondott volna, nem lett volna Fidesz-kétharmad, bár persze biztosan sosem tudhatjuk, hogy mi lett volna, ha. Ennek ellenére Gyurcsány az önkritika legkisebb jele nélkül hatalmas egóval telepedett rá az ellenzéki politizálásra újabb és újabb formációkat nyírva ki a halálos ölelésével – nem mintha különösebb könnyeket ejtenék mondjuk a Párbeszéd miatt. Egészen mostanáig kellett várni, hogy Gyurcsány belássa (vagy beláttassák vele), hogy nincs értelme ezt tovább csinálni. Pont akkor, amikor nyilvánvalónak látszik, hogy a DK-nak végleg nem osztanak lapot a 2026-os választáson, és a Gyurcsányékkal való összefogás nélkül is esélyessé nőtt fel egy ellenzéki párt, ami a korábbiakkal ellentétben szóba sem áll velük.
Amikor már az esély leghalványabb jele sem látszik (nem mintha eddig olyan sok látszott volna), Gyurcsány csak olyankor teszi meg a gesztust, amit sokkal korábban vártak tőle, és lép hátra végre. És még volt képe 2016-ban a kameránkba hazudni, hogy ő meghalna a hazáért! Lárifári! Még lemondani sem tudott a hazáért.
(Bakó Bea)
Nem lehet Gyurcsány Ferencről elfogulatlanul írni
Nem csak azért, mert elkerülhetetlenül indulatot kelt önmaga mellett vagy ellen, hanem mert ha túl is lép az ember az indulatain, az olvasók nem fognak. Mikor utoljára elfogulatlanságra törekvő cikket írtam Gyurcsányról mint jelenségről, egy Gyurcsány-fób ismerősöm rámförmedt a Gyurcsány-mosdatásért, Gréczy Zsolt meg letiltott a Gyurcsány-gyalázásért. Ez azt jelentheti, hogy sikerült eltalálnom a középutat.
Közhely, hogy megosztó karakter, ami ráadásul nem jelent semmit: minden szóra érdemes politikus megosztó, az emberek nagy része nem tudja őket figyelmen kívül, véleményezés nélkül hagyni. De egy modern, pláne egy posztmodern politikusnak, aki a tömegdemokráciában érvényesülni akar, népvezérnek kell lennie, olyannak, aki indulatot kelt, pro és kontra. Régen volt ennek hagyománya a baloldalon, de az a Kádár-korban elhalt, és a csendes, manőverező technokraták lettek a jellemzők. Ha úgy vesszük, Gyurcsány visszatérést jelentett a baloldali népszónokokhoz, azokhoz, akik 1918-ban még hangosítás nélkül is telebeszélték a Kossuth teret, amikor az utcára vonuló munkástömegekkel követeltek munkát, kenyeret, békét, köztársaságot.
Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint, hogy a miniszterelnökséget a sokkal inkább apparatcsikhatású Kiss Péterrel szemben nyerte el 2004-ben, annak dacára, hogy az elnökség Kisst akarta. Egyben prototípusa volt a Tony Blair-féle új baloldalnak, a sikeres cégvezetőből lett modernizáló technokratának, aki nem félt a jobboldali értékekből – például az egyén gazdasági önállóságra törekvése – meríteni annak érdekében, hogy az erőltetett lefelé nivellálás helyett a felfelé mobilitást valósítsa meg, hogy a bőségnek asztalához úgy férjenek hozzá minél többen, hogy aztán segítség nélkül is ott tudjanak maradni. Jobboldali ismerősöm mesélte, hogy
amikor hírét hallották Gyurcsány MSZP-beli győzelmének, még ők is koccintottak egyet arra, hogy „a vidékről jött gyerek most majd odabasz a kádárizmusból itt maradt balos pártelitnek”. Hamar elmúltak a mézeshetek.
Államférfiként került be politikusok közé, akik aztán belédöfték a kést, ahogy a politikusok szokták az államférfiakkal. Avagy belévájták a szemfogaikat és megfertőzték. Mert ha nem vagyunk fanatikusan rosszhiszeműek, akkor beláthatjuk: megvan Gyurcsányban az államférfiúság. Nem megmaradni akart, esetleg egy-két pozit behúzni, mint a vegytiszta politikusok, hanem változtatni, előrevinni a történelmet. Őszintén hitt abban, hogy az a dolga, hogy az az életpálya, amit ő be tudott járni, amely pálya tényleg a komfort nélküli bérkaszárnyától (fürdés lavórban, WC a folyosó végén) indult, a kollégium segítségével az elitgimnáziumon keresztül, kitérőkkel elvitt a jól menő vállalkozóságig, az tényleg minden szegény gyerek számára elérhető legyen. Nem véletlen, hogy Őszödön az egyik mondata az volt, hogy „nem lesz mindenkinek jobb, de neki, meg neki, meg neki, meg kollégiumok épülnek ebben a nyüves országban végre újra!” Mindezt úgy, hogy az fenntartható legyen az új, kapitalista gazdasági realitásban is. Ehhez viszont hozzá kell nyúlni nagy rendszerekhez, rálépni tyúkszemekre, bedarálni szent teheneket. Ő ezt gondolta feladatának, miközben az őt épphogy elfogadó pártelit a kormányon maradást.
Ez 2006-ban sikerült is. Programok és érvek ütköztetésével, vitákkal. Személyesen első élményem Gyurcsányról az a bizonyos 2006-os tévévita, amikor a „rosszabbul élünk, mint négy éve” narratívát daráló Orbánnak odamondta, hogy „ijesztgetéshez nem kell politikusnak menni, elnök úr! Ahhoz elég előugrani egy sötét sarokból.” Felröhögtem rajta, frappáns volt és igaz, bizonyára ezért is ragadt meg.
Egyesek még azt is megpróbálják megérvelni, hogy azért vált olyanná Orbán, amilyenné, mert a vitán Gyurcsány földbe döngölte. Csak hogy még egy szálat racionalizálhassanak, amivel Gyurcsányhoz köthetik a NER-t. Ilyen ez, ha megosztó vagy: egyeseknél van sapka-nincs sapka játék lesz. Mint a lemondás kérdése: most az a mondás, hogy tíz körömmel ragaszkodott a hatalomhoz, azért lett kétharmad. Hatalmas lépés volt a következménynélküliség kultúrája felé a beszéd kikerülése utáni nem lemondás. Pedig 2008-ban a monorierdői vonatbalesetnél a közlekedési miniszter lemondott. Azóta Novák Katalin és Varga Judit is, csak éppen ezek már nem felelősségvállalást jelentenek – mind tudjuk: utóbbi kettő csak bábu volt –, hanem a balhé elvitelét. Ez egy olyan seb a magyar közmorálon, ami sokára fog csak behegedni.
De ha egyből lemond az őszödi beszéd kikerülése után, most lehet, azt mondanák sokan, hogy lovak közé dobta a gyeplőt. És simán lehet, hogy tényleg ezt mondták neki a környezetéből. Voltam én is szervezet elnöke, meg tudom érteni, hogy milyen baromi nehéz elhatározni magad a távozásra, mert örökké ott a felelősségérzet. Az addiktív tudat, hogy szükség van rád. Meg az aggodalom, hogy találnak-e megfelelő embert a helyedre. Akik pedig érdekeltek a status quoban (pl. az MSZP-s kormánytagok, akik rettegtek egy előrehozott választástól), azok erre nagyon könnyen rájátszhatnak. Valószínűbb amúgy, hogy a 2010-es fideszes kétharmadot az MSZP bohózatba illő miniszterelnöki castingja véglegesítette, de ez bizonyos értelemben mellékes: kormányozni nem lehet ártatlanul, és abbahagyni sem. Még úgy sem, hogy
van, ami bűn, de van, ami hiba és a miniszterelnök sem mindenható, pláne, ha az MSZP a pártja. A rendőri túlkapások, a válságkezelés, a kapkodás – nemcsak az nehezíti a megítélést, hogy mindenkinek más a bűn, más a hiba és ezek megítélése, de az is, hogy lehetetlen diskurzust folytatni dühös, ordító szekták zajában.
Nyilván ez a helyzet az őszödi beszéddel is: volt, aki a „kollégiumok épülnek” szavakat hallotta meg belőle, más meg az „ebben a nyüves országbant”, miközben mindkettő ugyanabban a mondatban szerepelt. Neki hiába is súgta volna a fülébe Hajdu János TEK-tábornok, hogy „mondj keveset, hogy ne tudjanak belekötni”. Nem szokott keveset mondani, rendre bele is kötnek. De közben meg a kézmozdulataiba is, abba is, hogy létezik, akkor meg nem mindegy?!
De: egy pont után mindegy. Elfogadta a megosztóságot, maga köré gyűjtötte a keménymagot és nekiállt egy olyan pártot csinálni, ahol az elit inkább államférfiúi, mint politikusi. Közben ő maga meg politikussá avanzsált. Kibontakoztathatta a karizmáját. Engem is megfogott, amikor először voltam a közelében, az avasi lakótelepre való beköltözése alatt és után – amely húzás amúgy beemelte a köztudatba az új pártot, a DK-t –, három hónapig hatása alatt voltam én is. Aztán nekem speciel elmúlt, én nem vagyok egy rajongó alkat. De vannak elegen, akik azok. Építette és vezette a közösséget, az pedig vele is tartott és így bátran manőverezhetett. Szabadon képviselhette, amit gondolt. Be kell látni, indokolt volt a „Gyurcsány-párt” kifejezés, azért is nem volt maradásom például nekem, mert ezt meg szerettem volna változtatni. Úgy fogalmaztam belül 2016-ban:
a gyurcsányisták és a DK-sok is tudják, hogy ha Ferit agyoncsapja a villám, akkor másnap megszűnik a párt, csak a DK-sok szerint ez gond, a gyurcsányisták szerint meg normális. Elviselték anno a nem gyurcsányistákat, de azért otthon, a négy fal között kellett ezt tartani, ha valaki érvényesülni akart ott.
Mondják, hogy elviselhetőbb lett volna, ha több évet marad ki a miniszterelnöki lemondását követően. Nem igaz. Elfelejtették volna és nem ment volna vele a keménymag, aminek jó részét anno az MSZP-ből hozta át. A bezzeggyerek Bajnai többet várt ki, népszerűbben is tért vissza. Kevésbé is járatták le persze anno. Mégsem bírta, mert a háttér fontosabb a személyes márkánál. Hosszú távon érdemesebb elmozdíthatatlan objektumnak lenni, mint megállíthatatlan(nak tűnő) erőnek.
Így tudott építkezni, egyesével begyűjtve és megtartva a százalékokat. Egymás után túlélve a nagy reménységeket, akik egy része nekiment és lepattant róla. Várta az alkalmat, amikor nem marad más, persze rá is segítve erre. Kicsit mint a Moszkvai Nagyfejedelemség: mivel végül a tatárokat ők űzték ki, ezért az orosz nép utólag megbocsátotta nekik, hogy korábban a kiűzéshez szükséges egységet a rivális városállamok gyakran pont, hogy a tatárok segítségével történő felprédálásával érték el. Működött is a lassú darálós taktika. 2021-ben már nagyon sok helyen a DK-logó meglétén múlt az előválasztás. Lassan arra a kérdésre, hogy „meraGyurcsányjobbvolt?!” az kezdett lenni a válasz, hogy „ezeknél?!”
De közbejött egy másik echte politikus. Aki mögé odaálltak a Márki-Zay-árvák, aztán a többiek is, és inkább fanyalodtak rá, mint Gyurcsányra, ez a politikus pedig nem lelkes naiv volt vagy szent bolond, mint a többi, nem nyírta ki magát, így megmaradt a tömegvonzás. A DK-nak meg megint a kibekkelés fog jönni, mint a korábbi ciklusokban, vagy jött volna, de lehet, már nem fog.
Elfogyott a kitartás, úgy látszik. Nem tudni, hogy Gyurcsányban-e vagy a többiekben, de azért ha rólad jelentenek be valamit és nem te, az mindig gyanús. Pedig kibekkeléshez, 2026 utánra készüléshez pont jó lett volna meghagyni Gyurcsányt és 2026 után cserélni, elvitetve vele még utoljára ezt a balhét is.
Radikálisan új irányvonalhoz kellhet valaki más. De lehet, hogy a power couple – ami egy ideje politikai érdekházasságként funkcionált – egyik tagja egyszerűen megelégelte a felállást. Mindenesetre remélem, lesz, aki vigyázzon Ferire. A mellőzöttség egy válással együtt nagyon ki tudja kezdeni a férfiembert.
Az „Orbán-Gyurcsány-korszak lezárásáról” viszont hülyeség beszélni. Orbán léte nem Gyurcsánytól függ és vice versa. Ha Orbánnak nincs Gyurcsány, van Soros vagy Weber. És most majd lehet Magyar Péter az új Gyurcsány, aztán meg lehet, hogy Orbán lesz az. Ha valaminek korszaka van, az a szektáké, azt viszont en bloc, tőlük függetlenül jó lenne lezárni. És befejezni a rendszerváltást. Addig ez egy átmeneti időszak. Amiről nem lehet beszélni átfogóan Gyurcsány nélkül. De teljesen az ő nyakába varrni ostoba aránytévesztés. Mindannyiunknak megvolt a szerepe mindebben, és most majd meglátjuk, igaza van-e azoknak, akik bármilyen ugrásszerű politikai kulturális fejlődést várnak Gyurcsány távozásától. Ja, nem, azt megmondom előre: nincs.
Ha lesz türelme, majd Gyurcsány is naugyézhet egyszer pár hónap vagy év múlva arról, hogy nem miatta tartunk ott, ahol, mert közös meló volt ez a javából. Ezt nyilván megalapozottabban mondhatná, ha hamarabb lép vissza, most már igazából egyre kevésbé számít. Mégis: nem belőle kellene kinőni, hanem általában a messiásokból. De azt lehet, majd csak akkor fogja megtanulni már a nép, ha megépültek azok a kollégiumok végre és évszámok helyett tényleg gondolkodást tanulnak a lakóik.
Van még három Gyurcsány a közelben, ha esetleg tovább akarnád élvezni a műsorát
Feleségétől ugyan elvált, de most sincs egyedül: akinek a jövőben hiányozna az exminiszterelnök, annak itt van három, hozzá sokban nagyon hasonlító környékbeli pályatársa, Közép-Európa párhuzamos, vagy ha úgy tetszik, lokális Gyurcsányai.
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.
 | A guest post by
|