Szervusz!

A lemenő nap fénye süti meg a domboldalt, a szőlőtőkék zöldje mögül megcsillan a Duna inkább szürkéje, mint kékje, a távolban pedig a szeptemberi meleget élvező Bécs sziluettje. A kahlenbergi Wailand-birtokról pazar kilátás nyílik a császárvárosra – és a hangulatot csak segíti a beköszöntőhöz stílszerűen kirendelt Gemischter Satz.

Nem messze innen, lent Grinzingben élt Peter Alexander énekes – az egykori villája előtti tér ma már a nevét viseli –, az osztrák melankolikus és kedélyes, indulatos és operettes léleknek hol bécsiesen, hol igazi csehesen („beeehmisch“) éneklő értője.

Búcsúhoz is illik ő:

„Sag beim Abschied leise Servus”, azaz „mondj a búcsúkor csendesen szervuszt”.

Ez a búcsúcikk akár írodhatott volna az Azonnalira is, elvégre az elmúlt időszakban kevesebbet írtam már oda – teljesen függetlenül az engem is meglepő főszerkesztőváltástól –, és igazából lehet, hogy ha nincs főszerkesztőváltás, csak még kevesebbet írtam volna, míg egyszer csak se nekem, se az olvasónak fel sem tűnik, hogy nem írok már oda. Ennél azonban gyorsabb változások történtek.

És miközben remélem, hogy az Azonnali meg tudja őrizni sajátosságát – közép-európai érdeklődését és minden irányba nyitott véleményrovatát –, mostantól inkább a Gemišten leszek gyakrabban olvasható. De nem napi híreket, még csak nem is heti véleményeket ígérhetek. Elvégre mégiscsak búcsúzni készültem – úgy önmagában az újságírástól is. Ha nincs a Gemišt, akkor lehet, azt mondhattam volna, hogy akiket érdekelnek jogtörténeti, jogelméleti témák, majd olvashatnak különféle szakfolyóiratokban.

De valahogy mindannyiunknak búcsúzni kellene az újságírástól.

Különösen az olvasóknak. Rolf Dobelli, svájci médiavállalkozó 2019-ben megjelent könyvében hirdette meg, hogy aki ad magára, olvasson kevesebb hírt. Különösen a fiatal generációnak tanácsolja, hogy fogyasszanak nagyon kevés hírt, napi politikát. Helyette művelődjenek, tanuljanak, szerezzenek tapasztalatot és ezek (de csak ezek) alapján legyen véleményük, érdeklődésük. De hagyják a percenként ömlő híreket, amelyekből a világot egyre nehezebb megismerni.

Olvassanak kevesebbszer, de akkor többet.

Szerinte a mai újságírás a számos ajánlatával, a percenként jövő újabb híreivel egyelőre csak arra bizonyíték, hogy „a fool with a tool is still a fool“.

A hagyományos újságírás – amelynek nagyjai alapján (legyen szó akár Andreas Oplatkáról, Lovas Istvánról vagy Paul Lendvairól) még gimnazistaként képzeltem el, mi is az újságírás – lényegileg megszűnni látszik. A digitalizáció demokratizál, ma már a hagyományos szerkesztőségek nem rendelkeznek olyan kontroll- és véleményformáló funkcióval, mint egykoron. Bárki meg tud jelenni a hírpiacon, egy laikus által írt blog egy-egy kérdésről érdekesebb lehet, mint bármely nagy szerkesztőség cikke.

A demokratizáció miatt a kereslet a hagyományos újságok iránt is csökkent, amire azok egyrészről felesleges, felületes hírversennyel, gyors breaking news-okkal, másrészről leépítésekkel reagálnak. A kör egyszerre szélesedik, mert ma bárki média lehet, és zárul be, mert az újságírás mélységét és kontrollszerepét veszti.

Ahogy a könyvnyomtatás megjelenésekor az addig kézzel író szerzetesek gondolták azt, hogy ez lesz a világ vége, a műveltség hanyatlása, mert minden hülyeség sokszorosítható lesz – és a könyv- vagy röplapnyomtatás szerepe nem lebecsülendő például a vallásháborúk mögötti indulatok felkorbácsolásában –, úgy ma a digitalizáció és demokratizáció miatt gondolható, hogy bárki bármit írhat, nincs már kontroll – vagy csak teljesen véletlenszerű, mint a Facebook algoritmusa.

Azaz nem biztos, hogy szükség van heti többszöri kis- és rövidebb hírre akár csak Közép-Európáról, holott éppen ez volt az Azonnali erőssége. De az „olvassunk kevesebbet, de többet“ dialektikájának jegyében szükség lehet egy olyan hírlevélre, ahol egy-egy téma a térségünkből, Európából, a jogelméletből, a Habsburg Monarchiából, a nyugati szellemi vitákból, a borokról (vagy bármi másról) kicsit összetettebben, tömörítetten, de egy-egy híren túlmutató keretbe ágyazva és elmagyarázva jelenik meg.

A Gemišt ilyen szeretne lenni.

Nem kell minden napra egy-egy hír a német közvélemény-kutatásokról – de mindenképpen egy nagyobb elemzés arról, hogy miért a majdani pénzügyminiszter személye fogja eldönteni, ki is lesz a kancellár. Vagy arról, hogy Svájcban miért nem felülről nevelik a népet, és mire jók azok a népszavazások, amelyek elbuknak. Vagy arról, hogy miről beszél éppen Bécs.

Ezekről szó lesz például majd kedden, a már fizetős hírlevelünkben.