Vigyázat, szuverenitásra veszélyes tartalom!
A régi receptet pörgette a maximumra a Fidesz a cinikus módon átláthatóságinak nevezett törvényjavaslattal, amelyet váratlanul azután nyújtottak be, hogy Lázár János napokkal előtte már késznek nyilvánította a tavaszi nagytakarítást. Pedig eddig sem jött be Magyar Péterrel szemben az identitáspolitizálás, és közben a George Simion melletti kiállásával is alaposan mellélőtt a miniszterelnök. A nagytakarítós törvény minden eddiginél messzebbre megy: gyakorlatilag nyílt cenzúrát vezetnek be a tiltott témák törvénybe foglalásával, és a külföldi támogatás tág definícióinak hála szinte bárki és bármiért a célkeresztbe kerülhet. A demokrácia maradékát számolják fel a szuverenitás nevében, ami ráadásul nem több, mint egy furcsa jogi kreálmány.
Politikai, jogi és jogfilozófiai szempontból elemezzük ki a törvényjavaslatot.
A régi lemez már nem indítja be a Fidesz-bulit
Másfél évtizede nézzük, ahogy ugróiskolát játszik Orbán Viktor a demokrácia határait jelentő vörös vonalakkal a hegemónia és mélyállam kiépítése jegyében. A lépései kiszámíthatóak voltak, ahogy az ellenfelei reakciói is. Eleddig. Dühös Facebook-kiírások, profilképcserék, tüntetés a Kossuth téren, hídfoglalás, majd menetelés. Az eredmény ismert: négyszer kétharmad. A tizenöt év alatt kijegecesedett törésvonalakon sem a régi ellenzék, sem a Fidesz nem tud túllépni. Előbbi pont ezért vesztette el hitelességét és támogatóit, utóbbi pont ezért fogja elveszteni a hatalmát.
Azért, mert egy éve a Fidesz teljesen másfajta kihívóval áll szemben. Olyannal, aki mivel a rendszerből jött, pontosan tudja, hogyan kell használni a kommunikációs narratívákat fideszes módjára: ezért tudja meghackelni a propagandát, ezért nem fognak rajta a Rogán-Habony-boszorkánykonyhában régi műszaki rajzok alapján öntött kommunikációs patronok. Hiába keresi a Habony-kommandó a kriptonitot Magyar Péter ellen, nem találta, ezért innováció hiányában visszatért a régi jól ismert lemezhez: a liberálisok bosszantásához és a sajtó vegzálásához.
Viszont ezzel a begyöpösödött mentalitással pont azt a félmillió fősre taksált, főként kisvárosokban élő, szimbolikus ügyek iránt kevésbé nyitott, valaha a Fideszre szavazó réteget nem szólítja meg az állampárt, akik a választást el fogják dönteni. Számukra
csak egy üzenete van annak, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal papírtigrise éles fogsort kapott: hogy be vannak a rezelve odafent, és ezért minden követ megmozgatnak. Azok számára, akik valóban fontosak a választás megnyerése szempontjából, nem erőt mutat ez a lépés, hanem gyengeséget.
Akinek fontos volt a szólásszabadság és a civil társadalom, legkésőbb 2018-ban már leszakadt a Fideszről. Nincsen már az EU-s források által biztosított teli has legitimációja sem ezen csoport számára. A kulcsszavazók a csatatérkörzetekben csak annyit látnak, hogy bajban van a Fidesz. A győzteshez húzás elve alapján pedig újabb erodációt indíthat el a Tisza irányába ez a kétségbeesettnek tűnő próbálkozás.
A rendszer kihívója nem sétált bele sem a Pride-betiltás ellen szivárványos zászlót lengető csapdába, sem a sajtószabadság korlátozását nem támadja hevesen. Inkább elzarándokol Nagyváradra, hátha jön majd pártízezer szavazó Erdélyből is a listájára. A menetben mögötte közösség épül, a kiemelt célcsoportban lévő arcokkal pacsizik, akiknek ezek a gesztusok elegek ahhoz, hogy jövőre az egész baráti társaságukat mozgósítsák. Magyar Péter azzal nyerte meg a meccset, hogy eleve bele sem szállt.
Félreértés ne essék: engem kifejezetten dühített, hogy a februári partizános interjúja után Magyar arra kérte híveit, hogy ne támogassák a független médiát, inkább neki utaljanak. Az is irritál, hogy hiába fogadom el tényként, hogy ő a kihívó, de mivel nem vagyok a rajongója, rögtön támad a szektája. Vannak erős fenntartásaim az ideológiamentes kormányzással, hát még a seggnyalásra épülő szervezeti kultúrával szemben, ezért nem látom, hogy hogyan lehet tartósan jó az esetleges kormányzása. Viszont el kell ismerni, hogy nagyon ügyesen csak egy célra fókuszál:
miként lehet azt a félmillió szavazót megszólítani, akik valóban számítanak? Minden más út abba a régi mocsárba vezet, amibe most a Fidesz is beleragadt.
Az időzítés is teljesen kontraproduktív a NER szempontjából: az 1%-felajánlós kampány hajrájában nekimenni az 1%-okból élő szervezeteknek azt eredményezi, hogy jövőre minden célkeresztbe kerülő szervezet rekordösszegből gazdálkodhat. A nagyobbaknak valószínűleg már kész terve van arra, hogy miként tudnak pozsonyi vagy bécsi központból működni. A kisebb szervezeteknél már nagyobb a káosz. Ezért idén én sem valami kis zöld civilszervezet madárvédelmi programját támogatom a személyi jövedelemadóm 1%-ával, hanem az egyik helyi média mögötti alapítványt.
(Vágó Gábor)
Így takarítanák el a magyar demokrácia maradékát
A hirtelen előrántott „nagytakarítós” (a kormány cinikus szóhasználatában „átláthatóságról szóló”) törvényjavaslat tartalmáról és lehetséges következményeiről már megírták és mondták sok helyen a lényeget. Bár
általában óvatosságra szoktam inteni a kormány újabb és újabb provokációin való hiperventilálástól, most sajnos indokolt a felhorgadás.
Röviden arról van szó, hogy a külföldi támogatás elfogadására vonatkozó tilalmat, amit a 2023-as szuverenitásvédelmi törvénnyel a választásokon induló jelöltekre nézve amúgy jogosan és indokolhatóan bevezettek (pártokra már azelőtt is vonatkozott), most kiterjesztik a sajtóra, a civil szervezetekre, meg ki tudja még, kire-mire. Elvileg ugyanis bármely jogi személy vagy szervezet a törvény hatálya alá tartozik, amennyiben „a közélet befolyásolására irányuló tevékenységet végez”.
A közéletet befolyásolni ugyanis mostanra már úgy tűnik, csak a kormánynak, illetve a hozzá bekötött „médiáknak” szabad: vagyis ezt így nem mondják ki, hiszen pusztán belföldi finanszírozásból még nagyvonalúan megengednék a közélet befolyásolását, csak hát miután az ismert okok miatt (KESMA, irányított állami hirdetésdömpingek, stb.) a legtöbb, kormánytól független sajtótermék EU-s pályázatokból és (akár külföldi) olvasói támogatásokból is próbál bevételt szerezni, nem beszélve a YouTube-videóikon engedélyezett hirdetések útján szerzett (külföldi) bevételről: vagyis a „külföldről támogatott” címkét a propagandamédián kívül szinte bárkire, bármire rá lehet húzni, nem kellenek ehhez Soros-milliók és guruló dollárok.
Ez már nyílt cenzúra
A „vörös vonal” kifejezés már jócskán elinflálódott Orbánék sorozatos jogalkotási ámokfutása során, de ez a mostani törvényjavaslat tényleg jelentős szintlépést jelent a külföldről támogatott civilszervezeteket listázó 2017-es törvényhez, vagy akár a 2023-as szuverenitásvédelmi törvényhez képest is. Azokban ugyanis még elbábozták, hogy csak a külföldi finanszírozással van a gond, nem azzal, amit a nekik nem tetsző szervezetek mondanak. Akkor még ügyeltek arra, hogy objektívnak látszó kritériumok (külföldi pénz elfogadása) alapján, és ne pusztán a kormánnyal szemben kritikus véleményük miatt szívassák az érintetteket.
Most viszont eljött a nyílt cenzúra: feketén-fehéren, alaptörvényi hivatkozásokkal törvénybe írják, hogy miről nem szabad mást mondani, mint a Fidesz. Azaz a közügyek szabad vitatását gátolják meg, ami az alapja a tájékozott választásnak és így a demokráciának. Fideszjogi bikkfanyelven akkor veszélyezteti Magyarország szuverenitását valamely „tevékenység vagy törekvés” (már törekedni is elég, bármit is jelentsen ez), ha azt külföldi pénzből támogatva csinálják és az alábbiak egyikét „sérti, negatív színben tünteti fel”, vagy az azok „elleni fellépést támogatja”:
„Magyarország független, demokratikus jogállam.” Ezen a ponton tényleg hangosan röhögnék, ha a helyzet nem lenne tragikus, hiszen a demokráciát és a jogállamiságot semmi sem ássa alá jobban, mint az, hogy a hatalmát féltő kormánypárt nyílt végképp ellehetetleníteni igyekszik a közügyek szabad megvitatását. Nem ennek kimondása sérti a demokratikus jogállamot, hanem az, hogy egy EU-beli kormány fejében 2025-ben ilyesmi egyáltalán megfordul.
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.