A túlélő

Jó reggelt, jó hétkezdést! Ma klasszikus hírlevéllel jelentkezünk: miután kitárgyaljuk, igazából miért is nem meglepő, hogy a klikkjével együtt az összes szankció alól feloldott Milorad Dodik ismét az amerikaiak embere, szó lesz november 1., azaz a tavalyi, tömegtüntetéseket kirobbantó újvidéki tragédia évfordulójáról, a német városképvitáról, a chatüzenetek automatikus megfigyelésétől való átmeneti brüsszeli búcsúról, a cseh kormányalakítási tárgyalásokról, Sebastian Kurz egy titkos találkozójáról (köztük fideszesekkel), a szlovén kormány választási ajándékairól és a végre kiírt bukaresti főpolgármester-választás háttérben megbújó Georgescu-száláról, meg az újabb pártpolitizáló román államfőről. Jó olvasást, szokás szerint van mit.

---

A túlélő

Milorad Dodik talán legszebb napjai ezek idén: az USA múlt héten feloldotta az összes létező szankciót a Republika Srpska vezetése és annak gazdasági holdudvara ellen. A listán szerepelt Željka Cvijanović boszniai társállamfő, Siniša Karan, a Dodik-párt elnökjelöltje az entitás élére a november 23-i választáson, Dodik családja (fia, Igor és lánya, Gorica) és még több mint húsz ember, plusz számos vállalat, tévék, agrárcégek és a veretős, a szankciók miatt bezárni kényszerült banja lukai Agape étterem.

Dodik azt mondta, nagy igazságtalanságot korrigált Trump elnök, amit ő hálásan megköszön neki, mert ez erkölcsi győzelmet is jelent a szemében Christian Schmidt, a nemzetközi főképviselő fölött, aki az utóbbi években elkezdett jogi eszközöket adni a bosznia-hercegovinai intézmények kezébe, hogy azok (helyette) eljárhassanak Dodik ellen. Így tudták ugye vád alá helyezni, majd nyáron elítélni a politikust. Az utóbbi időben sok időt Washingtonban eltöltött, Dodik körének belső pártbeli riválisának számító Cvijanović úgy reagált a friss amerikai döntésre: látszik, hogy új sheriff van a városban, de a legjobb még hátravan, azaz lehet, hogy Schmidt pozíciójával történhet valami. A boszniai szerbek költöttek rendesen lobbimunkára, úgy tudni, havi kb. 300 ezer dollárt (100 millió forintot) utaltak át egy izraeli ügyvédnek és több korábbi politikusnak (Rod Blagojevichnek vagy Rudy Giulianinak), akik Washingtonban lobbiztak Dodikék érdekében, azaz a szerbek két helyről is támadtak: a Republikánus Párt szélsőjobboldala mellett annak Izrael-barát frakcióját is masszírozták.

A fő kérdés továbbra is az, hogy az amerikaiak pontosan mit kérhettek Dodiktól azon felül, hogy ismerje el a bosznia-hercegovinai állami bíróság jogerős ítéletét és távozzon az entitáselnöki pozícióból, valamint a politikusai és bábjai töröljék el az összes olyan (igazából nem is alkalmazott) helyi jogszabályt, amely megkérdőjelezi az állami intézmények működését a Republika Srpska területén.

A washingtoni külügy jövőbeli partnerségről, gazdasági kapcsolatokról beszél. Azért is lehet izgalmas a deal tartalma, mert Republika Srpska-beli ellenzéki szereplők továbbra is szerepelnek a szankciós listán. Emiatt ők azt mondják, hogy Dodik szokás szerint saját magára és klikkjére gondolt, nem a népére – tény, hogy Dodikék a népet végül nem kérdezték meg, hogyan vélekednek az elnök leváltását eredményező szarajevói ítéletről, az erről szóló, eredtileg október 25-re kitűzött referendumot meg sem tartották. Úgy tudni, a november 23-i előrehozott elnökválasztást sem rendezik meg, miután Dodikék egy korábbi NATO-lobbistát választattak meg a parlamentjükkel az entitás élére, ő pedig Dodik eredeti, 2026-ig tartó ciklusának végéig betöltheti a mandátumát. Ellenzékiek szerint Dodik emiatt fogott ember, jól jön az amerikaiaknak, mert bármit lenyelethetnek vele: arra számítanak, hogy nemcsak bányászati jogokat ad majd nekik, de Bosznia-Hercegovina NATO-tagsága is zöld utat kaphat. Dodik új, nyugatos fordulata persze meglepőnek tűnne, de nem az, elvégre ő egy igazi túlélő, akinek az elmúlt jó féléves, néha röhejesnek tűnő vesszőfutása végül kifizetődött.

Dodik hívei Banja Lukában az elsőfokú ítéletet követően összehívott február végi szimpátiatüntetésen. Fotó: Bukovics Martin, 2025

A Gemišten alaposan és gyakran a helyszínről követjük Dodik aktuális balhéit – most azonban foglalkozzunk kicsit magával Dodikkal, az ő történetével, hátterével.

Sokakat meglephet ugyanis a politikus ritka alkalmazkodó- és egyensúlyozási képessége. Nála jobban talán senki nem ismeri ki magát a bosznia-hercegovinai politikában, annak ő az egyik nagyöregje, legtöbbet látott játékosa ma.

Pályáját még a szocialista Jugoszlávia utolsó miniszterelnöke, az országot egyben tartani akaró Ante Marković-féle reformista-technokrata Reform Erők Szövetségének tagjaként kezdte. Lakóhelyén, Laktašiban, a Banja Lukától északra lévő kisvárosban, 1986-tól kezdve ő volt az egyik erős ember, és rögtön az 1990-es választáson bejutott a jugoszlavista reformisták színeiben a boszniai parlamentbe (azelőtt csak 1910-ben, az Osztrák-Magyar Monarchia idején volt választás Bosznia-Hercegovinában).

A boszniai háború alatt Dodik a Republika Srpska (avagy a boszniai szerbek által maguknak követelt területek) parlamentjében független képviselőként működött, az ott abszolút többséggel rendelkező Radovan Karadžić-féle Szerb Demokrata Párt (SDS) egyedüli ellenzéke volt, aki a békés együttélést tartotta volna kívánatosnak az erőszak helyett. A háború végén, az 1995-ös daytoni békét követően aztán a háború alatti független szerepére hivatkozva 1996-ban megalapította mai pártját, a Független Szociáldemokraták Szövetségét (SNSD), amely modern, nyugatos alternatívája akart lenni a boszniai szerb közéletet uraló nacionalista pártoknak.

Dodik ekkor abszolút a nyugat és főleg az USA protezsáltja volt, amely aktívan egyengette is a politikus útját felfelé. 1998-ban egy, a Republika Srpska szakadásával fenyegető alkotmányos válságot követően úgy lett miniszterelnök, hogy pártjának csak két képviselője volt a parlamentben, és a nyugat akkori brit nemzetközi főképviselője élve a jogköreivel még a közben újonnan megválasztott Karadžić-párti Republika Srpska-elnököt, Nikola Poplašent is elrakta előle az útból, mert az nem akarta újra kinevezni Dodikot miniszterelnöknek. Dodikban a nyugat egy olyan szerb vezetőt látott, aki kihúzhatja a népét a háborús pszichózisból. A boszniai állami intézmények reformjának egyik fő támogatója volt akkor a politikus, kiállva a boszniai szerb háborús bűnösök (a Republika Srpskát háborúba vezető Radovan Karadžić és a srebrenicai népirtást levezénylő Ratko Mladić) elfogása-kiadatása mellett, mondván „egy egész nép nem lehet túsza egyvalaki bírósági ügyének” – ezt az idézetet épp Dodik ítélete kapcsán szokták ismételgetni a megmaradt független felületeken.

2001-ben aztán Dodik elvesztette a hatalmát, miután a Karadžićtól immáron megszabadított SDS fölényesen legyőzte őt mind az elnök-, mind a parlamenti választáson. Ekkor tudatosult Dodikban, hogy a nyugatos-liberális politikával sok babér a szerb közegben nem terem neki – az amerikaiak támogatása pedig nem fizetődik ki politikailag, azaz nem váltható szavazatokra –, és kezdett el egyre inkább eltolódni nacionalista irányba, választásról választásra jobban szerepelve. A nyugat ezt lenyelte, mondván nem az a lényeg, hogy mit mond, hanem hogy mit fog csinálni.

2006-ban már a pártja nyert a Republika Srpskában – ekkor kezdődött Dodik szeparatizmussal flörtölő korszaka, egyre határozottabban ment szembe a boszniai-hercegovinai állam centralizációjával, 2008-ban már kikelt azellen, hogy általa szerbellenes összeesküvéssel vádolt „muszlim bírák” ítéljenek a Republika Srpskát érintő bírósági ügyekben, 2009-ben pedig megtagadta, hogy kiadjon az őt egy hivatali visszaélésen alapuló bűnszervezet irányításával vádoló állami igazságszolgáltatási szerveknek dokumentumokat, mondán azoknak nincs hatáskörük az általa irányított entitás beruházásainak vizsgálataira. A Dodik pálfordulása miatti nyugati felocsúdás akkora volt, hogy Horvátország akkori baloldali államfője, Stjepan Mesić közölte, hogy ha Dodik népszavazást írna ki a Republika Srpska függetlenné válásáról, ő azonnal beavatkozna a horvát hadsereggel.

Dodik nacionalizmusa akkoriban évek alatt változott egy nagyot, míg Srebrenicát első szerb politikusként 2007-ben népirtásnak ismerte el (mondván „ez tény”), 2010-ben már arról beszélt, hogy talán nem is haltak meg annyian, mint mondják, ezért nem feltétlenül helytálló a népirtás kifejezés, ma pedig már egyenesen börtönnel fenyeget helyben mindenkit, aki népirtásnak tartja a történteket. Azaz miközben eleinte eszközként használta a nacionalizmust, mára az átformálta az ő gondolkodását – vélhetően azzal a rengeteg frusztrációval együtt, amit magát másodrendű politikusként érezve a Boszniában békét teremtő nyugattól, annak megfelelni akarva kapott az évek során. Dodik Karadžić ellenzékéből annak szólamainak modern továbbéltetője lett – 2016-ban még kollégiumot is elneveztetett a ma már börtönben ülő politikusról. Mindez oda vezetett, hogy Dodik és köre 2017-től kezdődően évről évre többeket sújtó, egyre súlyosabb amerikai szankciók alatt állt. Ezeket oldották fel.

Izgalmas Dodik és a mai szerb államfő, Aleksandar Vučić kapcsolata is – a háború alatt ugyanis ellenkező oldalon álltak, Vučić a leginkább vérszomjas nacionalisták oldalán üvöltözte, hogy egy megölt szerbért száz muzulmánt fognak legyilkolni. Dodik a szociáldemokrata szerb államfőhöz, a Szerbiát 2004-2012 között irányító Boris Tadićhoz volt bekötve, akinek még kampányrendezvényein is részt vett, ahol a Vučić-féle Szerb Haladó Pártot többek közt politikai torzszülöttnek nevezte. Vučićot sem kellett persze félteni, ő korrupt bűnözőnek titulálta akkoriban Dodikot.