Horvát, megfizethető, és nincs is messze
Jó reggelt! Nyárra kéthetente tengerpartot ígértünk, és ezt igyekszünk szállítani is, olyannyira, hogy ma csak tengerparti helyekről lesz szó. Kezdjük Montenegróval, amit a magyar kormánykommunikáció hirtelen pajzsra emelt, mondván ők jöjjenek inkább az EU-ba, ne Ukrajna: Németh Ferenc Balkán-szakértő beszél arról, hogyan is áll az ő csatlakozásuk és milyen buktatói vannak a magyar külpolitikának etéren. Aztán jön a tengerparti híradónk, de előtte még egy dicshimnusz a Pag-szigethez. Jó olvasást!
Mit akarnak Orbánék Montenegróval?
Inkább Montenegrót kellene bevenni az EU-ba Ukrajna helyett, és egyébként is Brüsszel hibája, hogy Montenegró még mindig nem EU-tag, nyilatkoztatta ki kedden Orbán Viktor, mielőtt a montenegrói miniszterelnököt fogadta volna Budapesten, akivel főleg arról írt alá megállapodásokat, hogy magyar cégek is fejleszthetik az Adria-parti ország nem túl jó passzban lévő közúti és vasúti infrastruktúráját. Ha ismerős az ukrán és a balkáni országok EU-csatlakozásának párba állítása, az nem véletlen: itt (is) olvashattad, hiszen mi már 2023-ban erről beszéltünk, Orbánnál talán még hevesebben. A magyar kormány elkötelezettsége a balkáni bővítés iránt nem újkeletű, de van-e realitása, hogy Montenegró valóban EU-tag legyen belátható időn belül, és ki akarna ennek keresztbe tenni? Németh Ferenc Balkán-szakértőt kérdeztük.
Miért épp Montenegrót emelte ki Szijjártó Péter és Orbán Viktor? Kapóra jött nekik, hogy épp Budapestre látogat az ottani kormányfő és ezért a konstruktivitás látszatát akarták kelteni a nagy Ukrajna-ellenes kampány közepette a potenciálisan leggyorsabban csatlakozó balkáni ország kiemelésével, vagy inkább az ottani magyar üzleti terjeszkedést – a mobilszolgáltatók között piacelső 4iG és a bankpiacon szintén piacvezető OTP érdekeltségeit – akarták megtámogatni némi kedveskedő lip service-szel?
Magyarország – itt Szijjártó Pétert és Orbán Viktort értem – részéről nem újkeletű, hogy nyugat-balkáni partnereik társaságában előszeretettel hozzák fel a „lassú Brüsszel, már tegnapelőtt csatlakozhatott volna” narratívát. Ami újdonság és szerintem ez most történt meg először sajtótájékoztatón, hogy Ukrajnával vont párhuzamot a miniszterelnök, illetve X-en a külügyminiszter. Én ezt elsősorban a belpolitikai tematizálás egy leágazásának tartom, de persze nehéz elválasztani ezt a szokásos brüsszelezéstől. Az előbbi kapcsán nehéz látni, hogy a Nyugat-Balkánt – különösen Montenegrót – amúgy nem ismerő magyar társadalom szemében ez a párhuzam jelentene bármit is. Ezzel nem lesz több a fideszes és az olyan magyar sem, aki ezt követően éppen a nyugat-balkáni bővítéspolitikát hozná fel példaként Ukrajna „gyorsított” EU-integrációja ellen. Érdekes adalék ehhez, hogy Milojko Spajić montenegrói miniszterelnök nem vont párhuzamot Ukrajna és Montenegró uniós integrációja között, sőt, Montenegró támogatja Ukrajna ezirányú törekvéseit és a bővítéspolitikában meglévő kétoldalú, politikai természetű viták kivezetését is szorgalmazza – ez átvitt értelemben a magyar-ukrán viszonyt terhelő és Kijev csatlakozási tárgyalásait megakasztó problémakörökre is utalhat.
Azért is izgalmas a Montenegró melletti kiállás, mert ott a Djukanović-rendszer leváltása után pár éve felálló új technokrata-neoliberális kormány a Vučićhoz bekötött szerb nacionalisták támogatásával tud csak többségben lenni, ami miatt sokan mondják, hogy ha Belgrád nem is vette Podgoricában át a hatalmat, de tud blokkolni azért fontos döntéseket. Ezt hogyan látod – kockázat lehet emiatt felvenni őket? Elvégre tagjai a NATO-nak is, de ott nem hallani ilyesmiről.
Nem kockázat, sőt, szerintem lehetőség is van abban, ha a montenegrói szerb politikai elit egyrésze „viszi be” az országot az EU-ba. Kicsit idealista leszek: ha a szerbiai szerbek látják, hogy milyen és mennyi hozzáadott értéke van a tagságnak a montenegrói szerbek példáján keresztül, akkor megnőhet Szerbián belül az EU támogatottsága, illetve ösztökélhetik a szerbek a kormányukat, hogy az hajtsa végre az EU által elvárt mélyreható jogállamisági reformokat (is).
600 ezren lakják, turizmusból élnek, eleve euróval fizetnek. 2012 óta zajlanak az EU-tárgyalások. Mennyire halad jól Montenegró az EU-csatlakozás felé vezető úton? Spajić és Orbán a csatlakozási tárgyalások 2026-os lezárását emlegették, a tagság kapcsán 2028 és 2030 hangzik el célként, ezek mennyire reálisak?
2028 a csatlakozási tárgyalások befejezésére, 2030 pedig a teljesjogú tagsághoz reális lenne, ha az EU elmúlt hónapokban tapasztalt dinamizmusa fennmarad, és Albániával –illetve Ukrajnával és Moldovával – kezdi el versenyeztetni Montenegrót. Az ország legnagyobb előnye a kis mérete mellett éppen az, hogy szomszédjaival nagyjából jó a viszonya. A legnagyobb probléma pedig az elmúlt évek politikai instabilitása és az, hogy a legfontosabb, jogállamiságról szóló tárgyalási fejezetek benchmarkjainak teljesítése politikai akarat hiányában sokáig nem valósult meg. A mostani kormány megosztott, a belpolitikai csatározásokkal és a stabilitás megőrzésével vannak elfoglalva, amire nem lehet hosszútávú célokat építeni – márpedig, ha nincs is sehol leírva, az uniós joganyag átvétele ezt feltételezi és már-már megköveteli.
Ha már Orbánék azt mondják, hogy ne Ukrajna, hanem a Balkán jöjjön az EU-ba: a térségben hagyományosan erős pozíciókkal rendelkező Ausztriához képest kevesebbet vagy többet tett Magyarország, a magyar EU-elnökség, akár bővítési biztosként Várhelyi Olivér a balkáni országok EU felé tolásáért, azaz mennyire kirívó-feltűnő, pontosabban létező etéren a magyar igyekezet?
Szakmai-technikai értelemben az elmúlt években – Várhelyi Olivér időszakát és a magyar elnökséget is beleértve – Budapest dinamikus és aktív volt a térségben. Az Európai Bizottság dinamizmusa mindig előremutató, illetve a magyar EU-elnökség is prioritásként kezelte a Nyugat-Balkánt. Két probléma viszont felmerül. Egyrészt az uniós bővítéspolitikában az állam- és kormányfőknél van az utolsó szó. Lehetett bármennyire is hangos Magyarország, nem sikerült azon kevés tagállamot meggyőzni a blokkolástól való elállástól, akik miatt megbénult a folyamat. És ha éppen te vagy az egyik – Ukrajna kapcsán –, akkor még a hitelességed is csökken. Másrészt kételkedve néz a brüsszeli elit arra, hogy Magyarország ennyire nyomja a Nyugat-Balkán uniós bővítését, éppen azért, mert a balkáni „rosszfiúkkal”, különösen Milorad Dodikkal barátkozik Orbán és nem akarnak mini Orbánokat behozni a közösségbe. Ezért
a Brüsszel elleni magyar szabadságharc delegitimálja azon, meggyőződésem szerint valódi akaratot, hogy a Nyugat-Balkánt közelebb hozza az EU-hoz.
Épp ez az: hogyan fér össze a balkáni országok EU-csatlakozását sürgető magyar kormányzati narratíva azzal, hogy közben a Bosznia-Hercegovina EU-csatlakozásához szükséges reformoknak rendre keresztbe tevő, az ország jogrendszerét hónapok óta megkérdőjelező és szétzúzni próbáló boszniai szerb menekült, Milorad Dodik Orbánék egyik legfőbb balkáni szövetségese?
Szerintem a magyar kormányzat nem kötötte ezt a kettőt össze vagy nem von párhuzamot ezek között. A magyar Nyugat-Balkán-politika több, egymástól teljesen független szálon fut, amik közül a bővítéspolitika támogatása az egyik, és ez el van szigetelve a politikai-ideológiai és gazdasági szálaktól. Nyilván van sok szinergia, mint amire a kérdésben is utaltál, de ez Budapestet nem hiszem, hogy érdekelné. És ahogy említettem, ez inkább a térség EU-integrációjának előrevitele érdekében tett magyar törekvéseket és Magyarország krédóját rontja ott helyben, például Szarajevóban.
Ha már Szarajevó: Horvátországnak sincs ott túl jó imidzse, miután Bosznia kapcsán a hercegovinai horvátok érdekében eléggé különutas, nacionalista politikát visz, gyakran beleszólva ottani folyamatokba. Ők Montenegró egyetlen EU-tag szomszédjai: Zágráb az EU-tagságuk akadálya vagy előmozdítója?
Az a szép az uniós bővítéspolitikában, hogy bármelyik tagállam bármikor vétózhat politikai és technikai kérdések kapcsán. Horvátország egyelőre támogatja Montenegró csatlakozását, ebből neki is előnye származna. Baljós jel viszont, hogy a horvát tudományos akadémia pár éve kiadott egy dokumentumot, amiben a horvát döntéshozókat arra ösztökéli, hogy az 1990-es évek háborúiból fennmaradt megoldatlan kérdéseket – mint az ingatlanok, háborús sírok – Montenegró uniós tárgyalási folyamatába beemelje. Majd meglátjuk, milyen lesz a széljárás Zágrábban és hogy például tetszik-e nekik a mindenkori kormány Podgoricában.
Az előbb említett, jogállamiságról szóló 23-as és 24-es csatlakozási fejezeteket még 2024 júniusában, azaz Várhelyi Olivér alatt zárták le Montenegróval, azaz az illiberális, 7-es cikkellyel fenyegetett, EU-s pénzekből a jogállamiság állapota miatt csak kevesebbet kapó magyaroktól kapták meg a kóserpecsétet – ez mennyire meggyőző a montenegrói jogállamiság állapota kapcsán? Számol azzal a balkáni tagjelölt országokban amúgy bárki, hogy – mint azt a magyar példán látjuk – hiába lesznek EU-tagok, EU-s pénz nem fog automatikusan járni, csak akkor, ha tagként is eleget tesznek a jogállamisági követelményeknek?
Nem volt könnyű feladat a politikai adok-kapok miatt, de Montenegró 2024-re valóban teljesítette ezen fejezetek zárófeltételeit. Inkább egybeesés, hogy ez a magyar EU-elnökség idejére esett és annyira nem is verte nagydobra ezen előrelépést Budapest, nyilván azért, mert hogyan mutatna az, hogy éppen a magyarok segítenek a jogállamisági kritériumok teljesítésében másoknak. Egyébként már a tárgyalások során is van lehetőség arra, hogy az EU felfüggessze a pénzügyi támogatásokat, amennyiben az adott tagjelölt „visszafejlődést” mutat. Ezt a mechanizmust éppen Várhelyi Olivér időszakában foglalták bele az ún. új bővítéspolitikai megközelítésbe.
Ezt egyelőre még senkivel szemben sem használták, és nem hallottam arról, hogy bármelyik ország vagy annak politikusa a körmét rágná ezen lehetőség miatt. A jogállamisági követelmények fontosak, ezt az új bővítési megközelítés is hangsúlyozza, viszont nagyon extrém visszaesésnek kell bekövetkeznie szerintem ahhoz, hogy az EU szankciókat vessen be erre hivatkozva az adott tagjelölttel szemben.
Pag: horvát, megfizethető és nincs is messze
Érzékelhető valamiféle Horvátország-ellenes közhangulat a nyári turistaszezon kapcsán: túl drága, rossz az ár-érték arány, lehúznak, megfizethetetlen, ilyen kommentek repkednek, gyakran albániai apartmanhirdetések kíséretében. Erre a sajtó is rájátszik (bizony mi is), nemcsak a Balaton nevű tavat valamiért mindig a horvát tengerparthoz hasonlítani akaró magyar, a horvátokkal gyakran ellenséges szerbiai, hanem maga a horvát is, a balliberális Jutarnji List napilap egyenesen a parti árak 40%-os átlagos drágulását tette nemrég a címlapjára. Aki Horvátországban nyaral idén a megélhetési válság közepette, az lassan felvágós provokatőr lesz, holott a valóság teljesen más a médiában mutatott képhez képest. Ezt a cikket Horvátország védelmében írom, miután nemrég a viszonylagos közelsége miatt sok magyar által kedvelt Pag-szigeten nyaraltam: összefoglalom, hogy az ott látottak-hallottak alapján mi igaz, mi nem, és miért menj oda te is, ha megfizethető és szép helyre vágysz.
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.