Így sodródnak a britek az EU és az USA között
Két szék között a külpolitikában, pangás a belpolitikában
A brexit óta először vett részt brit miniszterelnök EU-csúcson. Keir Starmer az EU soros elnökségét betöltő Lengyelország miniszterelnökének, Donald Tusknak a meghívására érkezett múlt héten Brüsszelbe, hogy az elhidegült kapcsolatot valahogy sikerüljön felmelegítenie. Ez persze nem újracsatlakozást jelent, ahogy Starmer is kijelentette, csak egy gesztust a két blokktól egymás felé. Részletesen majd egy május 19-én rendezendő találkozón beszélik meg az újra picivel szorosabbra fűzés részleteit.
Egyelőre Starmer annyit árult el, hogy sok területet lefedő biztonságpolitikai együttműködést szeretne kötni az EU-val – ez a Times értesülései szerint elsősorban közös fegyverbeszerzési szerződéseket, illetve hírszerzési információmegosztást takar. Ez valószínűleg probléma nélkül fog átmenni a tárgyalásokon, ahol az EU bevásárlólistáján a 30 év alattiak mozgásának megkönnyítése, illetve az EU-s hajók brit vizekhez való könnyebb hozzáférése szerepel majd. Ez kihívást jelent Starmer számára:
noha a brexit megítélése történelmi mélyponton van a társadalmon belül (a briteknek csak 30%-a gondolja, hogy jó döntés volt az EU-ból kilépni), figyelnie kell, mert Nigel Farage Reform pártja a legmegbízhatóbb kutató, a YouGov által készített legfrissebb közvélemény-kutatás szerint már át is vette a vezetést:
a Reform 25%-on, a Labour 24%-on, a Konzervatívok pedig 21%-on állnak. Mögöttük a Liberális Demokraták 14%-kal és a Zöldek 9%-kal.
Starmerék mezőgazdasági megállapodásokat is szeretnének kötni az EU-val, megkönnyítve az élelmiszerek importját és exportját. A Munkáspártnak a következő választásokig muszáj olyan érdemi intézkedéseket prezentálnia, amik a britek pénzügyi biztonságérzetét növelik, az alacsonyabb élelmiszerárak jó kezdetet jelentenének ehhez. Azért, hogy ezt elérjék, könnyen lehet, hogy az említett vízum- és halászati ügyekben kell engedményeket tenniük. Emellett a brit kormány meg szeretné könnyíteni az előadóművészek számára, hogy bejussanak az EU-ba turnézni, ami most rengeteg bürokráciát igényel, illetve a szolgáltatószektor hozzáférését is szeretné megkönnyíteni az EU piacaihoz. Az utóbbi a valószínűtlenebb: ez a brit gazdaság legerősebb eleme és valószínűtlen, hogy az EU csak úgy engedné, hogy egy harmadik ország ilyen befolyásos legyen a saját piacán. Pláne, hogy a pénzügyi szektor Londonból való elköltözésével Frankfurt, Párizs és Amszterdam sokat profitált.
Eközben Starmerék abban reménykednek, hogy megússzák Donald Trump vámháborúját, bár ezen reményeket a hét eseményei alaposan lecsillapították. Eleinte az amerikai elnök azt mondta, hogy az EU-ra biztosan kivet vámokat és lehet, hogy a britekre is, de ők megúszhatják. Ezt viszont teljesen felülírni látszik, hogy hétfő reggel bejelentették: mindenkit érintve, 25%-os vámot vetnek ki az acélra és alumíniumra. A Kanadára és Mexikóra kivetett vámokból kiindulva még persze kérdéses, hogy mennyire lesz hosszú életű ez a projekt.
Ha a briteknek sikerülne kitárgyalniuk egy kivételezést az amerikai vámok alól úgy, hogy az EU-nak viszont nem, azt a brexiterek nagy sikerként fogják értékelni, mert végre mondhatják, hogy öt év után sikerült egy tapintható előnyt találniuk a projektjükben. Itt egyrészt elég sok a feltételes mód, másrészt a brit lakosságot ez nem biztos, hogy megnyugtatná, hiszen az EU-val a földrajzi közelség és az egymással jobban harmonizáló egészségügyi-biztonsági előírások miatt még mindig lényegesen többet kereskednek, mint az utóbbi téren jelentősen liberálisabb USA-val.
Ezért is lesz nehéz a briteknek egyszerre megerősíteniük a gazdasági kapcsolataikat az EU-val és az USA-val: ha az EU-hoz akarnának közeledni, fenn kell tartaniuk az erős fogyasztóvédelmi szabályzataikat, viszont az USA-val való bármiféle kereskedelmi egyezmény azok felvizezését igényelné.
Ezért sem sikerült lényeges előretörést elérni, amikor Boris Johnson még Donald Trump előző elnöksége alatt próbálkozott egy átfogóbb kereskedelmi egyezménnyel.
Noha a következő választás négy év múlva lesz, a Reform előretörése jól mutatja, mekkorát fordult a világ fél év alatt Keir Starmerrel. Míg júliusban a Munkáspártot története egyik legnagyobb győzelme felé vezette, mostanra egy rekordidő alatt népszerűségét vesztő miniszterelnök lett. Már olyan cikkek is megjelentek a sajtóban, miszerint Starmer lehet, hogy nem is fogja végigvinni a ciklust. Hogyan jutottunk ide?
A munkáspárti győzelem mézeshetei után augusztusban zavargások törtek ki. Egy gyerekbalett órát célzó késeléses támadás után először tüntetések, majd szélsőjobboldali zavargások indultak, utóbbi mecsetek ablakának betöréséig fajult, illetve odáig, hogy zavargók megpróbáltak egy menekülteket elszállásoló hotelt felgyújtani. A zavargások részben azért törtek ki, mert eleinte olyan hírek terjedtek el a Twitteren (és erősítették azokat fel szélsőjobboldali csoportok), hogy az elkövető egy muszlim menekült volt. Később kiderült, hogy ez nincs így, az elkövető, a 17 éves Axel Rudakubana ruandai származású ugyan, de brit állampolgár és semmi köze az iszlám valláshoz, hanem online radikalizálódott, ideológiailag kaotikus, Hitler- és Kadhafi-rajongó volt. Rudakubana 13 éves kora óta volt mentális beteg, akit figyeltek a brit hatóságok, de ideológiai elhelyezhetetlensége miatt nem léptek közbe.
Starmer utolsó sikeres miniszterelnöki performansza nagyjából ekkor történt: gyorsan reagált és bejelentette, hogy azok, akik részt vesznek a rendbontásban, „az igazságszolgáltatás teljes erejével” fognak szembenézni, el is fojtva ezzel a zavargásokat. Azóta azonban sokat nem tett a Munkáspárt. Az elmúlt pár hónap kisebb intézkedések bejelentésével, ciki botrányokkal (a munkáspárti korrupcióellenes államtitkárról, Tulip Sidiqről pl. kiderült, hogy a bangladesi csalás elleni hivatal érdeklődött a bankszámlájáról, ami nem túl jó optika) és görcsös újrakezdési kísérletekkel telt. Starmer párhavonta bejelent valami fontos dolgot, amire épp a miniszterelnöki ciklusát építi, mondván onnantól indul csak igazán a kormányzás.
Szeptemberben azt közölte, hogy előbb sokkal rosszabbra fognak fordulni a dolgok, mint javulnának, októberben kirúgta a kabinetfőnökét és átszervezte a csapatát, novemberben bejelentett hat területet, amit fejleszteni fog – lakásépítések, várólisták csökkentése, korai oktatás fejlesztése, illetve a zöld energiára való áttérés és energiabiztonság fejlesztése –, januárban pedig már az AI-forradalomban látta a britek jövőjét. Ezen szürke próbálkozások alól csak egy első parlamenti körön átment, az eutanázia engedélyezéséről szóló lelkiismereti szavazás volt a kivétel. De
a britek képzelőerejét ezzel sem tudta megragadni a kormány.
Eközben a toryk egy hónapokig elnyúló és teljes érdektelenségbe fajuló elnökválasztáson Kemi Badenochot választották vezetőjükké. A Nigériában felnőtt Badenoch a középutas választás volt a tory balszárny két fő jelöltje, Tom Tugendhat és James Cleverly, valamint a toryk jobbszárnyáról jövő Robert Jenrick között. Badenoch előszeretettel nyúlt mindig is jobbos kultúrharcos témákhoz, párton belül kompetens politikus hírében áll, a sokoldalú, nemrég visszavonult Michael Gove keze alatt tanult.
Badenoch elnökként egyelőre katasztrofálisan szerepel. A parlamenti vitákban rendre alulmarad Starmerrel szemben, és nem tudta tematizálni a közéletet semmivel. A hírekbe csak kétszer tudott bekerülni, abszurdnál abszurdabb bulvártémákkal: egyszer azt mondta, nem szereti a szendvicseket ebédre, másodszor meg az északnigériaiakat etnikai ellenségeinek nevezte, mondván yorubának vallja magát, nem nigériainak. Nigéria alelnöke aztán kikérte magának, hogy így beszéljenek az országáról.
Badenoch súlytalanságának köszönhetően érdemi ellenzéki tevékenységet elsősorban a nyári választásokon öt képviselőt Westminsterbe juttató Nigel Farage-féle Reform párt tud felmutatni. A nyári zavargásokat bevándorlásellenes szólamaikkal meg tudták lovagolni: Elon Musk is ekkor kezdte Keir Starmert először kritizálni nyilvánosan.
Így ősszel, amíg Starmer tökölt a kormány élén, a toryk pedig az elnökválasztásukkal voltak elfoglalva, majd kiderült, hogy Badenoch nem tud értelmezhető erőt mutatni, a Reform egyre feljebb mászott a kutatásokban.
Decemberben Nigel Farage és a Reform pénzembere, Nick Candy Mar-a-Lagoban Muskkal fotózkodott. Sajtóhírek szerint Musk jelentős összegű adománnyal látta volna el a Reformot – a nem az Egyesült Királyságban élő emberek nem adhatnak pártoknak pénzt, cégek viszont igen, így ez Musk valamely cégétől érkezne.
Ezzel párhuzamosan Musk a Twitteren szintén amplifikálta az általuk is használt témákat. Ilyen volt az úgynevezett „grooming gangek” ügye, a brit politikatörténet több évtizedre visszanyúló botránya. A kilencvenesektől a kétezertízes évekig arra specializálódtak bűnbandák, hogy kislányokat cserkésszenek be és futtassanak prostituáltként. Az ezzel kapcsolatos ügyeket a brit rendőrség sokszor nem nyomozta ki elég alaposan, nem hittek az áldozatoknak vagy féltek jobban utánuk menni, hogy ne keltsen annak híre etnikumok közötti feszültségeket vagy uszítást. (Az elkövetők nagyrésze pakisztáni származású volt.)
Itt jön a képbe a brit szélsőjobboldal fenegyereke, az elsősorban a 2010-es években aktív Tommy Robinson, aki a saját felületein előszeretettel tolta a botránnyal kapcsolatos tartalmakat. Robinson azóta adócsalástól kezdve rágalmazásig több dolog miatt is börtönben ül. Musk az ő videóját osztotta meg, és róla mondta azt, hogy politikai elítélt volna, akit szabadon kell engedni. Robinson még a brit szélsőjobboldalon belül is egy radikális figura, a pártok úgy menekülnek a vele való összefonódástól, mint a tűztől. Nigel Farage-t egy BBC-újságíró megkérdezte, mit gondol Musk Robinsonról szóló tweetjeiről, amire azt mondta, hogy nagy tisztelője Musknak, de nem értenek egyet mindenben, Robinsonra nincs szüksége a Reformnak.
Farage már a UKIP-ból is a Robinsonnal való asszociációt elkerülendő lépett ki, és a Reform népszerűségének erősödése miatt figyelnie kell arra, hogy szalonképes maradjon. Erre Musk megsértődött, és kiposztolta, hogy a Reform pártnak új vezetőre van szüksége, Farage nem elég jó ehhez.
Állítólag azóta kibékültek és újra beszélőviszonyban vannak. Az eset jól mutatja, hogy a nacionalista internacionálé kiépülése nem egy magától értetődő folyamat. Hogy ad-e végül pénzt a Reformnak Musk, még kérdéses, ahogy az is, ez milyen hatással lenne az amúgy takaréklángon működő, de a populista jobboldali veszéllyel tisztában lévő munkáspárti kormányra, illetve az épp jelentéktelenségbe süllyedő torykra.
Ha ennél is mélyebben érdekel a téma, kövesd az Alsóház podcastet!
 | A guest post by
|
Csak annyit, hogy a Munkáspártnak soha nem voltak mézeshetei, a legtöbben fogcsikorgatva szavaztak rájuk, a balos érzelműek az Izraelnek küldött fegyverek és a gázai harcokban való részvétel miatt, a liberális érzelműek pedig a bevándorlás és a gazdasági liberalizáció ellenes intézkedései miatt. A nyári southport-i lázongások pedig nem a ‘szélsőjobboldali’ tüntetések miatt fajult el, hanem épp a brit hatóságok PC intézkedései miatt, mivel napokig nem fedték fel a tettes kilétét félve, nehogy annak fekete bőrszíne miatt esetleg rasszizmussal vádolják. Ugyanaz a mechanizmus, mint ami az említett pakisztáni strici bandát is védte, nem mert senki sem foglalkozni az üggyel félve, hogy a tettesek bőrszíne miatt strukturális rasszizmussal vádolnák a rendőrséget. A ‘szélsőjobboldali’ tüntetőkről pedig csak annyit, hogy legtöbben csak normál munkás emberek voltak, akik nem érzik igazságosnak, hogy az újonnan épült tanácsi lakásokat nem az angol rászorulók, hanem a bevándorlók kapják.
Ami pedig Starmer eddigi intézkedéseit illeti, olyan félrement rendelkezései voltak, mint pl a minimálbér felemelése, amivel annyit ért el, hogy a kiskereskedőknek és vállalatoknak már nem éri meg angol/vagy emberi munkaerőt alkalmaznia, ezért sok helyen üzletbezárások vagy tömeges elbocsátások voltak. Eközben a Konzervatívok legalább helyi ügyekben kampányolnak és a helyi kisboltok és posták bezárása ellen petícióznak a lakosság közt.
Farage és a Reform meg nyilván azért megy nagyot, mert a ‘Get Brexit Done’ mottót senki nem teljesítette be, avagy azokat a dolgokat, amik miatt a legtöbben el akarták hagyni az EU-t, pl a vasutak újraállamosításának lehetősége, a közlekedési infrastruktúra rendezése és visszavásárlása a németektől, a zöld politikával való leállás, bevándorlás megszorítása, a szürreális és értelmetlen EUs fogyasztóvédelmi szabályok (pl hogy a fürdőszobából az ajtó merre nyílhat, milyen Watton mehet max egy porszívó) eltörlését még Brexit után se valósította meg se senki. Így nem csoda, ha csak 30% elégedett a Brexittel, amikor épp, ami hasznuk volt az EU-ból, attól váltak meg és azokat, ami pozitívumuk lehetne az EU elhagyásából, eddig még egy politikus sem teljesítette be. Farge, aki ezt bevállalná, most ezért megy nagyot és valszeg nyer majd a következő választásokon.
https://linktr.ee/NationalDistributistParty